Thesszalonika 3.rész
Ha valóban Thesszalonika sajátosságait keressük, akkor azok a múzeumok és a templomok. Utóbbiak közül válogattunk.
Szent Demeter templom
A Hagios Dimitrios ókeresztény templomként és zarándokhelyként ismert, egy római fürdő romjai felett áll, és azt a helyet jelöli, ahol állítólag Szent Demeter vértanúhalált halt Kr. u. 303-ban, a diocletanusi keresztyén-üldözés során. A templom alatt található kriptáról pedig úgy hírlett, hogy csodatévő mirhát termel, innen kapta a templom a másik nevét, a Myrovlytis-t. Mondjuk úgy hogy: mirhatermelő.
A hagyomány szerint az itt működő fürdőben tartották fogva Szent Demetert, aki maga is római katonatiszt volt, őrei azonban bosszúból a fogdában dárdáikkal halálra szurkálták. 313-ban mártírhalálának helyén egy kis kegyhelyet hoztak létre korábbi katonatársai, barátai, hívei. Az 5. században Leontios (részletezzük alább), Illyrikon eparchája hálából, a vértanúnak tulajdonított gyógyulásáért, egy nagy bazilikát építtetett ezen a helyen, Demeter földi maradványait pedig a középső hajóban lévő ezüstözött cibóriumban helyezték el. Ezt az egyik mozaik meg is örökíti az északi oszlopsor fölött, de a márványalapzatú, fa felépítményű cibórium a X. sz. végén végleg megsemmisült, a szaracénokat még igen, a normannokat már nem érte meg.
Az épület délkeleti sarkához 1303-ban egy apró, igazán bájos magánkápolna épült, a Hagios Efthymios, a századvégi javítás, restaurálás lezárásaként. Egyes források szerint nem épült, hanem megújult ebben az időben, a főtemplommal együtt, tehát építése korábban történt, ez esetben ismeretlen időpontban. Az építést/felújítást támogató patrónusok neve viszont fennmaradt. A kápolna védőszentje nem a nagy aszkéta, Szent Euthymius, hanem egy hasonló nevű, helyi szentként tisztelt személy, aki Szalonikiben és Halkidikiben élt. A 899-ben bekövetkezett halála után az ő testét is a Szent Demeter-templomban helyezték el.
A kápolna falfestményei egy tehetségesnek mondott művész munkái, és a 14. század eleji, úgynevezett palaiologikus reneszánsz reprezentatív példái Szalonikiben. Egyesek Manuel Panselenos-t tartják a festmények alkotójának, aki állítólag a paleológus korszak (1263-1330) vezető festője volt, fő műve pedig Karyesben, Athoszon, a Protatosz templomban található. Ezt csak fényképekről ismerem. Egyesek egyenesen Giottóhoz és Raffaellóhoz hasonlítják, de nem hagyott hátra autográf művet, életéről és művészi tevékenységéről csak közvetett információk maradtak fenn. Ebben az időszakban Szaloniki volt az úgynevezett „macedón iskola” központja, Panselenos pedig a legfontosabb képviselője, aki esztétikailag megújította a hagyományos bizánci festészetet, ez egyes művészettörténészek álláspontja. Sajnos nem tudtam megítélni, de azt írják, hogy van valami különös drámaiság a festményeinek arcán, szobor-jellegű alakjaihoz pedig az ókori görög művészetből vett mintát. Nem átlagos, az biztos. De van egy csavar a történetben, egyesek szerint Panselenos igazából nemlétező, mitikus személy, a neki tulajdonított alkotásokat a kor két legjelentősebb festője, Thesszaloniki Mihály és Eutüchiosz Astrapa készítették, többek között a kápolna freskóit is. Nincs biztos válasz, de bárcsak ennél nagyobb gondja ne lenne a világnak, szívesen elvitáznánk szerzőségekről, mélázva régi mesterek művein, és egy kicsit mi is hozzátennénk valamit, ki amit tud, közben fogyna a kávé meg az aprósütemény, és a tengerparton sétálva hallgatnánk a hullámok mondókáját, pásztoruk, a tengeri szellő pedig folyton össze- és kicsomozná hajunk szálait…
A főtemplom egy öthajós bazilika, melynek mellékhajója és kereszthajója különféle festményekkel, mozaikokkal és márványdíszítésekkel van tele. Inkább volt, a jelen a töredékeké, illetve töredékek a jelené. A tetőgerendák tulajdonképpen vasbetonból vannak a tűzbiztonság érdekében, bár lentről fahatásúak. Annyi negatív tapasztalat nyomán így döntöttek 1945-ben. Oldalhajói empóriumosak. Un. „hellenisztikus” bazilika, számos ritka jellegzetességgel, kereszthajós, gazdagon festett és díszített volt eredetileg, az oszlopfők és sok más részlet érdekes, elgondolkoztató, a megmaradt mozaikok pedig izgalmasak, bár összefüggő, élő és elven alkotásokra ne számítson senki, de tanuljuk értékelni ami maradt, annyi mozaik-törő esemény után.
A díszítés nem követ egy bizonyos ikonográfiai programot, mivel votív jellegű. Vagyis különböző korszakokban (az 5. századtól a 15. századig) készültek, és vagy a szent által meggyógyított betegek, vagy a város felajánlásai valamely ellenség támadása előtt/után a szabadulásért. A legrégebbi mozaikok az 5. századból származnak, vagyis azon kevesek közül valók, amelyek túlélték a templom 620-635 közötti tűzvészét.
A város 1912-es felszabadulása/visszafoglalása után a templomot újra megnyitották, de 1917-ben a nagy tűzvész majdnem teljesen elpusztította, Thesszalonika történelmi központjának nagy részével együtt. A tűzvész után, tulajdonképpen a II. vh.-t követően az oszlopcsarnokokat főként a régi oszlopokból állították helyre, új ikonográfiai elemek nem kerültek be, kivéve az ikonosztáz nagyméretű hordozható ikonjait.
Az említett tűzvészt 11 mozaik-rész élte túl, az első, ill. a második templom alkotásai ezek, az 5. és a 9. század közötti időszakból. Kilenc ittmaradt a templomban, kettő pedig a Fehér Torony vitrinjeibe került. Falfestmény, érthető módon, alig maradt a tűzvész után. Ezek között egyik egy szerzetesi ruhát viselő alakot ábrázol, ami valószínűleg a hészükhazmushoz és a 14. századi thesszalonikai teológiai vitákhoz köthető jelenetet örökít meg, amiknek főszereplője Palamasz Gergely, de az is lehet, hogy neki mégsincs köze a képhez. A téma egyébként nagyon érdekel, a festmény maga viszont fakó, megviselt, dehát milyen is legyen ennyi viszontagság után.
A templom díszítéséhez hozzájárulnak a márványburkolatok, az un. opus sectile táblák is, amelyekből néhány eredeti példány mindezek után is fennmaradt.
A főhajót karcsú oszlopsorok osztják öt részre, amik a templom keleti végében a templom szélességéből kiugró, latin keresztet formázó kereszthajóban végződnek. Hasonlót nem tudok Nyugaton. Nem annyira látványos, inkább sajátos. A legkülönbözőbb formájú és stílusú oszlopfejezetek „újrahasznosítottak”, ezért mondhatni izgalmas a látványuk, korábbi római vagy keresztyén épületekből, vagy a leégett 5. századi bazilikából származnak.
Kr. u. 412-413-ban Illyricum prefektusa, Leontius által építtetett háromhajós bazilika megőrizte a termálfürdő egy részét, ahol Szent Demeter vértanúságot szenvedett. Az első templom tehát a szent Demeter-emlékhely fölé épült, fölé tehát, és nem mellé. Ez 634-ben földrengésben vagy gyújtogatásban pusztult el, pontosan nem tudni, ezért a semleges „leégett” fogalmat használjuk. Pár év múlva viszont a megmaradt részeket felújították, amint arról a kriptában az alapítói felirat mozaikja tájékoztat. Úgy tűnik, hogy a második, tehát a 7. században épített bazilika megőrizte az 5. századi templom formáját, amelynek nagy részeit beépítették az újabb építménybe.
A templomot 904-ben a szaracénok kifosztották, Kameniatisz János metropolitát és további 22.000 lakost elhurcoltak, akikért aztán váltságdíjat kértek. A következő évszázadokban a várost és különösen a vidéket, jámbor nevű bolgár cárok fosztogatták, Simeon (893-927) és Sámuel (976-1014) urakról van szó. 1185-ben, a várost rövid időre elfoglalták normannok, és mikor távoztak, magukkal vitték Szent Demeter maradványait. Ezt jóval később, az észak-itáliai Campói Szent Lőrinc bencés kolostorában megtalálták. A két közösség 1978-ban egyezségre jutott (a bencés tkp. megszűnt), és a ládát a szent ereklyéinek egy részével, a Szent Demeter templom visszakapta, ma pedig az északi mellékhajóban egy ezüst ereklyetartóban, a régi ládát ábrázoló kép alatt, megtekinthető.
A templom építési és berendezési stílusától eltér, ezért igen feltűnő Loukas Spandounes pompás, reneszánsz (valószínűleg Velencében készült) síremléke, 1481-ből.
1492-93-ban a templomot mecsetté alakították. Ezután a szent tiszteletét egy másik templomban gyakorolták, egy háromhajós fa szerkezetű bazilikában, ami 1890-ben leégett. A templom átalakítása majdnem egy évet vett igénybe, a törökök 1492-ben elfoglalták, a képeket eltávolították, a freskókat, mozaikokat bevakolták, amint tették azt a többi mecsetté alakított templom esetén is. Megengedték a keresztényeknek, hogy a volt római fürdőből megmaradt helyiségben tartsák istentiszteleteiket.
A1912-től ismét görög-keleti templom. A város visszavétele után röviddel megnyitották újra a templomot keresztyén istentiszteleti célra.
Az 1917-es tűz azonban elérte a Szent Demeter templomot is, majd’ porig égette, de a keletre eső negyedek érintetlenül maradtak. Úgy is szoktak fogalmazni, hogy a templom teste megvédte őket.
Az 1917 után is épen maradt a négy oszlopsor és a szentély falazata. Mondhatni ezek eredetiek. A megmaradt mozaikokból lehet következtetni a templom eredeti kinézetére. Annyi haszna mégiscsak volt a tűzvésznek, hogy a helyreállítási munkálatok során megtalálták és feltárták a kriptát, amit az oszmán időben feltöltöttek és létezése feledésbe merült. Ma kiállító részként funkcionál, a templom történetéről kapunk információkat, láthatunk feltárt építészeti alkotásokat, korabeli használati tárgyakat. Eredetileg egy átriumos, a patríciusi lakásokhoz hasonlóan oszlopfolyosóval kerített tér volt, amit a templom építésekor meghagytak és befedtek, tehát arra épült tulajdonképpen a templom, mint említettük.
A tűzvészt követő helyreállítás 1918 és 1948 között zajlott, mondani sem kell, hogy volt a városnak és a világnak egyéb baja is ebben az időben, a helyreállítást ennek összefüggésében kell értelmezni. Tehát a helyreállítás nagy szünetekkel, változatos intenzitással folyt.
Ez a templom-történet önmagában is elég fordulatos, már abban kimerülünk, ha olvassuk. Megnyugtatásul legyen mondva, mindezt nem egy nemzedéknek kellett átélni, ami nyilvánvaló, mágis jó újra leírni, magunk megnyugtatására, a régiek lelki békéjének reménységével.
1988-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
A Demetria fesztivál, amelyet a város minden októberben tartott védőszentje tiszteletére, Európa és Ázsia számos országából vonzotta a zarándokokat, akik amulettként vittek magukkal a mirhát tartalmazó kis üvegcséket. Ennek a tetőpontja a 14. században, Thesszalonika un. aranykorában volt. A 20. század hatvanas éveiben felujították az ünnepségeket, természetesen egészen más tartalommal, de minden ősszel a „Dimitria”-t megrendezik. Egy hónapon át pörög az élet ismét, és nem kell aggódnia senkinek, minden igényt és korosztályt kiszolgál. Ezen kívül természetesen több más rendezvény is van minden évben, az „alap” Thesszalonika pedig állandóan rendelkezésre áll.
Hagia Sofia templom
A Hagia Sofia, avagy „Isten bölcsességének” szentelt templom, amely Szaloniki egyik legrégebbi, legnagyobb és legjelentősebb bizánci műemléke. A templom építése a Kr. u. 7. sz. végére, vagy 8. sz. elejére tehető, és egy 5. századból származó, megrongálódott ókeresztyén öthajós bazilika helyére épült, ami a Szalonikit sújtó 620-as földrengésben elpusztult. Ez a földrengés megváltoztatta a város arculatát, és jelentős változások kiindulópontja lett. Innentől kezdve Szaloniki elszakadt Róma befolyásától, és bizánci várossá vált, amely közvetlen konstantinápolyi hatások alá került. Az egyik első műemlék, amely ezt a változást hangsúlyozza, az Isten bölcsességének temploma, amely az azonos nevű híres konstantinápolyi templomot másolja, természetesen más léptékben. A „Nagytemplom”, ahogy a helyi Hagia Sofia-t is a thesszalonikaiak nevezték.
A Hagia Sofia a boltozatos bazilika építészeti stílusának kiváló példája. Ez a kereszt alakú templom az első kupolával rendelkező templom Thesszalonikában. A templomban fennmaradt oszlopok és oszlopfők az 5-6. századból, a város egy régebbi műemlékéből származnak. Ez nem volt szokatlan eljárás abban az időben, gyakran újrahasznosították a már meglevő, gazdátlan műalkotásokat, építészeti elemeket, ez még nem az a kor, hogy a magányos építészeti elemek a múzeumba kössenek ki. Eljön annak is az ideje, de ezt abban a korban még a legszínesebb fantáziával sem lehetett elérni, és ez eléggé elgondolkoztató mindenképpen. Az 5. századi monolit szószéket, amely 1905-ig ebben a templomban állt, a „Nagy gyűjtögetési láz” keretében, mondhatni annak lezáró fázisában, a törökök Konstantinápolyba szállították, és az ottani régészeti múzeumban őrzik. Ekkor már kezd eszmélni minden nép és ország, és már nem lehet csak úgy gyűjtögetni az értékes műemlékeket, mint szegfűgombát a réten.
A templom fő csarnoka egy kocka alakú szerkezet, a keleti oldalából egy félkörívű szentély nyúlik ki, a két másik, korábban említett, szentélyhez tartozó fülke a főcsarnokból nem látszik. Egyértelmű építészeti utalásokat találunk a konstantinápolyi Hagia Sofiára. A templom belsejében egy négyzet alakú kereszthajó található, amely apszis nélkül körülbelül 31×29 méteres, mint írják. A hajót egy nagy kupola fedi, amelyet négy hordóboltozat támaszt meg. Oldalsó folyosók (perisztilum) veszik körül a hajót, felettük galériával. A mostani kupola egy korábbi kupola helyébe lépett, amely úgy tűnik, a 813-as, vagy a 820-as földrengés során összeomlott. A templom legérdekesebb jellegzetességei közé tartozik a középső tér közel tökéletes négyzete és a nagy kupolát tartó szerkezeti rendszer tagoltsága. Átmeneti formának tekinthető a kupolás bazilika és a 10. századtól a bizánci templomépítészetet uraló kereszthajós templom között. Nem sok ilyen maradt, például a konstantinápolyi Hagia Sofia, ami mostanság már mecset, és érdekessége, hogy ott is van egy Gül Baba cenotáf. A másik az 1922-ben lerombolt nikaiai Szűz Mária mennybemenetelének (dormition) temploma lenne, egy hajdani kolostor katholikonja, amiből néhány mozaikot sikerült megmenteni. Ebben a városban van viszont, és még viszonylag épen, a 2. Niceai Zsinatnak helyet adó Hagia Sofia templom, amit szintén mecsetté alakítottak, a templom eredeti berendezéséhez képest érdekes az imairánnyal. Nikaiát/Niceát manapság Iznik néven keressük.
„a belső aura hátborzongató… baljóslatú… gyászos. A szentély bútorzata sötét és barátságtalan, de a Hagia Sofia templomba belépni a nyári napsütésből olyan, mintha egy pohár hűvös vizet innánk” – írta egy látogató.
Szaloniki katedrálisaként használták a 13. század közepétől, amíg az oszmánok 1523/24-ben mecsetté nem alakították, de nem egyszerre az összes keresztyén templomot, hagytak időt a költözésre. A délnyugati sarkon egykor minaret állt, de ez nem maradt fenn, és a 20. század elején a nyugati oldalon lévő tornácot is lebontották. A belső térben gyönyörű mozaikok láthatók a 8-12. századból, amelyeket a bizánci művészet kiemelkedő darabjainak tekintenek. A korai 8. századi mozaikok készítésekor, az akkor uralkodó ikonoklasztika miatt, dekoratív mintákat használtak, ahogy akkor az lehetséges volt, de bátran fogalmazhatunk erőteljesebben is. Mint említettük, itt is hatott a képrombolás irányzata, bár nem olyan erővel mint a fővárosban, vagyis Konstantinápolyban. A későbbi mozaikok már Jézus Krisztus mennybemenetelét és Szűz Máriát ábrázolják Jézussal, utóbbi biztosan egy ikonoklasztikus keresztet váltott fel, talán olyat, mint ami az előtte levő boltíven van. A kupolát díszítő mennybemenetel-mozaikot a bizánci művészet egyik remekművének tartják. Az ApCsel. 1,11-et ábrázolja: „Galileai férfiak, mit álltok itt az ég felé nézve?”, a tizenkét apostol, Szűz Mária és két angyal van jelen. Ezt a művet a 7. századra datálják, de van, aki a 9. század végére teszi, és a makedón császári dinasztia úgynevezett reneszánszának legszebb példájaként emlegeti. A kupola közepén, dicsőségben, a megnyíló ég közepén ülő Krisztus, körülötte Szűz Mária (enyhén tárt karokkal), két angyal illetve a sziklákon álló apostolok láthatók, realisztikus vonásokkal. A tizenöt alak mindegyikét egy-egy fa választja el a másiktól, az apostolok sajátosságait a különböző testtartások és mozdulatok intenzíven jelzik, vonásaik is egyediek.
A Hagia Sophia a 8. század elején épült, és a kupolás bazilikától a kereszt alakú bazilikáig tartó átmeneti típust képviseli. Ez történetesen egy négyzet alakú templom perisztiliummal, ami a bazilika-forma csarnok-templommá való átalakulásának utolsó fázisa. Természetesen az oszlopcsarnokok még mindig léteznek, de ezek visszahúzódtak az oldalakra, szabadon hagyva a központi teret, csupán a négy erős pillér maradt, amik boltíveket és a kupolát tartják.
A templom mozaikjai és freskói négy különböző korszakhoz tartoznak, a 8. századtól, tehát az ikonoklaszta időszaktól a 12. századig, amikor éppen az előbbi korszak egyes puritán ábrázolásait cserélték le gazdagabb díszítésre.
1204-ben, amikor a várost a keresztesek a negyedik keresztes hadjárat során elfoglalták, a Hagia Sofia-t katolikus székesegyházzá alakították (a Szent Demeterrel együtt), és ez a helyzet 1224-ig tartott, amikor a várost visszavették az epiruszi despota, Theodore Angelus csapatai, akit aztán a városban császárrá is koronáztak, ha már ott volt. A templom aztán a város székesegyházaként funkcionált 1246-tól egészen 1523/24-ig, amikor mecsetté alakították át. A templom jelentős károkat szenvedett az 1890-es tűzvészben, még mecsetként, de az évszázad első éveiben megújult, a törökök híres francia bizantinológusának, Charles Dillnek felügyelete alatt, amikor elkészült a ma is látható virágdíszítés, a muszlim igényeknek megfelelően. A helyreállítást 1907-1909 között végezték, ennek során tárták fel a kupola mozaikját, ami évszázadok óta a vakolat alatt várta a felfedezést. 1913. június 29-én a templom ismét ortodox keresztény istentiszteleti hely lett, 330 év muszlim használat után. A templomot az 1978-as földrengés súlyosan megrongálta, a károk helyreállítása mintegy húsz évig tartott, a kupolát 1980-ban fejezték be. 1981-ben a jobb oldali kórus padsorai mögött megtalálták Bazil szaloniki érsek (Kr. u. 9-10. század) maradványait. Ma díszes tartóban, a templom egyik oldalfülkéjében láthatók.
A bizánci művészet legragyogóbb időszakának a 14. századot tartják, amint arra többször hivatkozunk, ezt nevezik „Thesszalonika aranykorának”. Ez volt a művészet virágkora ebben a régióban, mozaik- és freskókészítésben mondhatni elérték az esztétikai tökéletességet. Az úgynevezett „sötét” évszázadokat követte, amikor Thesszalonikát az ikonoklaszta viták és sz ellenséges inváziók (szlávok, avarok, szaracénok) tépázták meg.
A Panagia Chalkeon
egy szerkezetében 11. századi templom, amely Szaloniki ókori agorájától délre, az óváros központjához közel található. Szaloniki bizánci műemlékének egyike, amely 1988-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.
A templom neve, „Chalkeon”, a görög „chalkos” szóból származik, ami rezet jelent, ez pedig utal arra, hogy a bizánci korszakban rézművesek által lakott terület volt. Pontos, eredeti bizánci neve nem ismert, ezt a török időben kapta. Egyesek szerint az eredeti neve Panagia Chalkoprateion lehetett, amely egy konstantinápolyi templommal közös név. A többnyire téglából épült templomot „Vörös templomnak” is nevezik, de nem egészen rézvörös, így nem lehet a két név között az átkötést elvégezni.
A nyugati bejárat fölötti felirat szerint a templom 1028-ban épült, „profán” helyen, tehát korábban pogány imaház állhatott a helyén. A Panagia Chalkeon templom ma jóval a modern város szintje alatt található, a többrendbeni, főként az 1917-es tűzvész utáni feltöltések következtében.
A templom építészeti formája un. keresztkupolás alaprajzú, az előcsarnokot is két kupola fedi. A kereszt szögleteinél kis négyzet alakú helyiségek.
A templom festett díszítése nincs a legjobb állapotban, a falfestmények egyrésze a templom építésének idejéből származik, de ami igazán értékelhető, az a 14. századból. A képes stílusa konstantinápolyi hatásra utal, de ezzel nem sok újdonságot mondunk. Az ikonosztáz mögött középen az oltár, az északi oldalon a prothesis fülke, az eucharisztia előkészítésére szolgál, a szent edények helye, a diakonikonban liturgikus ruhákat tárolnak. A diakóniát és a prothézist együttesen pasztofóriának nevezik. II. Jusztinusz (565-574) uralkodása idején hozták ezt divatba, előtte csak egy apszis volt, amint azt a megelőző kor templomainál láthatjuk, bár nem sok maradt belőlük.
A templom ikonográfiai programja Krisztus életéből vett jeleneteket tartalmaz (a Dodekaorton és a Passió), és érdekessége, hogy a főkupolán a mennybemenetel is helyet kapott. A görög Dodekaorton az ortodox keresztény liturgikus év tizenkét legfontosabb ünnepét jelöli, amik javarészt bibliai eseményekhez kapcsolódnak és böjttel vannak összekötve: Angyali üdvözlet, Jézus születése, epifánia, templomi bemutatás, színeváltozás, bevonulás Jeruzsálembe, Lázár feltámasztása, keresztrefeszítés, feltámadás, mennybemenetel, Mária elszenderülése és pünkösd. Ez a klasszikus, de gyakran lehet látni más összetételt és sorrendet is, de a lényeg, hogy egy teljes éves liturgiai sorozatat alkot, ami szeptemberben, Mária születésének ünnepével kezdődik, amit a kereszt felemeltetésének, illetve Mária templomi bemutatásának ünnepe követ.
A kupolában az utolsó ítélet jelenetei a templom eredeti festéséhez tartoznak.
Az egész templom három részből áll: a hajóból, amely szabályos négyzet alakú, a szentélyből, amely három különálló térből áll, és a nyugati narthexből. Ez az elegáns templom kizárólag téglából épült, dekoratív de komoly hatású megoldásokkal.
Agios Georgios templom (Rotonda)
Az Agios Georgios templom, népszerű nevén a Szent György Rotonda, a Galerius-ív közelében található. A Rotondát Galerius végső nyughelyéül szánta, de a történelem nem úgy alakult, mint tervezte, eltemetése Gamzigradban, korabeli nevén Romuliana-ban lehetett, Diocletianus fogadott fiának, ill. vejének születési helyén. Emez Nagy Theodosius császár alatt lett keresztény templom. Szentélyként a keleti oldalhoz egy téglalap alakú, kerek végződésű részt építettek.
A Rotonda kerek szerkezetét magas kupola fedi, amelynek átmérője 24 méter. A belső fal 6,30 m vastag, és nyolc téglalap alakú kis fülke osztja részekre, a déli rész a főbejárat. Az apró, színes csempékből készült gyönyörű képek, még így, ebben a töredékes állapotukban is az ókeresztény kor legszembetűnőbb alkotásainak mondják. Kevés látható belőlük, a „látható” minden jelentésében. Az alsó részen szentek képei maradtak fenn, a fülkék boltíveit különböző dekoratív témák dekorálják. Az oltár fölött egy 9. század második feléből származó, Krisztus mennybemenetelét ábrázoló falfestmény található. A törökök 1591-ben mecsetté alakították. Miután Thesszalonika 1912-ben felszabadult, 1920-ig ismét keresztyén imahelyként használták. Ma múzeum, kiállítóhely, de különleges alkalmakkor vallási célokra is használják.
Építészetileg azért is érdekes, mert nyilvánvalóvá válik, hogy a román építészet kiteljesedéséig mekkorát és hogyan lehetett építeni. Ezért volt áttörés a sztanbuli Hagia Sofia, hogy aztán a késő-románkori, majd a gótikus építészetről ne is beszéljünk. Ennek az alapoknál 6,30-as fala van, méterben, elképesztő anyagot emésztett fel, ezt csak egy császár engedhette meg magának.
Galerius másik maradandó emléke a városban a diadalív, amin a császár perzsák elleni 297-es győztes hadjáratát örökítette meg. Az ábrázolások négy zónában helyezkednek el. Egyik szinten az áldozatot bemutató Galeriust és a kegyelmet kérő, térdre boruló perzsákat mutatja, a többin a hadjárat jeleneteit, csatákat, a császár fogadását, stb. A Hippodromnak is időről időre előkerülnek darabjai, igazából utcák és lakóházak alatt vannak még meglevő maradványai, háborús rombolások, tűzvészek, földrengések törmelékei és a mindennapi tevékenység során felhalmozott rétegek alatt.
Thesszalonika is úgy van mint Róma: a város alatt újabb város, alatta egy még régebbi…
A Szent Panteleimon templom
a 14. században épült, jól megőrzött bizánci építészeti sajátosságai miatt került az UNESCO világörökségi listájára.
Az Egnatia utcától északra, a Rotundától nem túl messzire található, kicsit olyan mint a többi, kicsit más. Nevét 1912 után kapta, tehát a város visszavétele után, azt megelőzően, az oszmán időkben, 1548-tól mecsetként szolgált. Azért szóljunk egy jó szót a várost elfoglaló és uraló muszlimokról is, miszerint károsították, de teljesen nem pusztították el a festményeket, mozaikokat. Pedig 482 esztendő nem kevés. A mecsetté alakítás során azonban a freskókat és mozaikokat elfedő vakolatot a felületek károsításával hordták fel, hogy a felvitt anyag jobban tapadjon. Az 1912-es felszabadulás után az összes, korábban vallási funkciót betöltő épületet felújították, és fokozatosan visszaállították korábbi státusukat.
A templom kereszt alakú csarnokból, narthexszel és egy (mára elpusztult) külső csarnok (exonartex) két megmaradt kápolnájából áll. Az épület eredeti falfestményei közül nagyon kevés maradt meg. Egykor vakolat fedte a teljes épületet, mára egész külseje natúr (kö, tégla, malter), jól látható tehát építészeti sajátossága, tagoltsága. Az oszmán kori maradványok közé tartozik az egykori minaret téglából épült alapja és egy márvány medence, amit a muszlimok imádkozás előtti tisztálkodásra használtak.
Kívülről a falakat különböző téglaminták díszítik, ez szintén az említett paleológus korszak (1261-1453) bizánci építészetének jellegzetes vonása, akárcsak a több kupolás, kereszt alakú főhajó, és a kápolnákkal ellátott oszlopos külső csarnok. Ez a templom a késői paleológus korszak építészetét tükrözi. A történészek úgy vélik, hogy egy kolostor fő istentiszteleti helyeként, un. katholikonként szolgált, a fő kupola régebbi építményekből kölcsönzött oszlopokon és kapitálisokon nyugszik. A 20. század elején az épületet az oszmánok javították, a külső csarnokot eltávolították, de a kápolnákat megtartották, ekkor díszítették narthexet is a sajátos ornamentikával.
A szentélyben néhány, a 13. század végéről és a 14. század elejéről származó freskó maradt, a paleológus reneszánsz példái. Ikonjai modern alkotások. A templom előcsarnokában található díszítések tehát a török megszállás éveiből származnak. A templomot súlyosan megrongálta az 1978-as földrengés, de többéves munkával példásan helyreállították.
A Szent Apostolok templom
egy 14. századi bizánci templom. Kiemelkedő bizánci mozaikjai és építészete, valamint Thesszalonikia korai és középkori kereszténységben betöltött jelentőségéről szóló tanúsága miatt a templomot az UNESCO felvette a világörökségi listára Thesszalonika más ókeresztyén és bizánci műemlékeivel együtt.
A templom a város nyugati középkori falai közelében található.
A templom a Bizánci Birodalom úgynevezett paleológus korszakának egyik legragyogóbb műemléke. A templomot I. Nefón konstantinápolyi ökumenikus pátriárka építtette 1310-1314-ben, amint arról a templom feliratai tanúskodnak. Ezt a dátumot ma már sokan nem fogadják el, építésének időpontját szénizotópos elemzésekkel pontosították, és úgy tűnik, hogy reálisabb az 1329 körüli időpont. Innen nézve nem tűnik jelentős különbségnek, de a történészek szeretik a pontosságot, legalábbis egyre jobban közelíteni hozzá. A már nem létező kolostor főtemploma, katholikonja volt. A kolostorról tanúskodik minden bizonnyal a templomtól délre található oszlop-torzó, ill. a templomtól északnyugatra található ciszterna, ami egykor a szerzeteseket szolgálta.
A templom kereszt alakú, öt kupolával, oszlopcsarnokkal és előtérrel, egy U-alakú galériákkal ellátott körfolyosó, amelynek minden sarkán kis kupolák állnak. Kelet felé két kis oldalkápolna is található. A külső falak gazdag díszítésűek, églából kirakott különféle mintázatokkal.
A belső tér érdekes függőleges benyomást kelt, mivel a templom központi öblének magassága és szélessége közötti arány 5:1. A belső díszítés a felső szinteken gazdag mozaikokból áll, amelyeket konstantinápolyi minták ihlettek. Ezek a bizánci mozaikok egyik utolsó példái (magában Thesszalonikában az utolsó ilyen jellegű mozaikok). A főtemplom alsó szintjein, de a narthexen és az egyik kápolnában is freskók egészítik ki a díszítést, a 14. század második évtizedének végéről származnak. Ezek is konstantinápolyi hatást mutatnak, és valószínűleg a császári fővárosból származó műhely készítette őket, talán ugyanaz, amelyik a chorai templomot díszítette, ami nem kis dicsőség.
Egykor a templomot ragyogó mozaikok és freskók borították, amelyek ma már csak töredékesen maradtak fenn, a mozaikok tekintélyes részét, főként az aranyozott mezőket a törökök elpusztították, amikor a templomot mecsetté alakították át. Ami megmaradt, annak alapján tehát a konstantinápolyi Chora kolostor művészetével rokonítható. A város oszmán törökök általi meghódítása után, valamikor 1520-1530 között a templomot mecsetté alakították. Szokásukhoz híven az oszmánok a mozaikokat és a freskókat gipsszel fedték be, miután eltávolították az arany tesszerákat. A templom mai nevét, csak a 19. században kapta.
A restaurálás és a freskók fokozatos feltárása 1926-ban kezdődött. Az 1978-as földrengés után az épületet megerősítették.
A 14. századot, a császári Palaiológus-dinasztia időszakát tekintik Thesszalonika aranykorának, írjuk sokadszorra, de ezt itt újra hangsúlyozni kell. Ez az időszak szerencsésen egybeesik a bizánci „palaiológus reneszánsszal”. Ez volt a virágzás időszaka, amelyben a humanizmus és a klasszikus műveltség eszméi jelentős hatást gyakoroltak a művészetre és az irodalomra, valamint a kor tudósaira. Az egyházi művészet, különösen a mozaikok és a freskók terén, esztétikai tökéletességre jutott, és számos remekművet hozott létre. Bár a birodalom összeomlóban volt (fogalmaz az utókor, de ők ezt nem tudhatták), a művészet terén forradalmi mozgalom bontakozott ki. Templomokat építettek, kolostorokat alapítottak, mind az építészetben, mind a festészetben jelentős fellenülés volt érezhető.
A Szent Apostolok, akárcsak Hagia Ekaterini, tökéletes példái a paleológusok elegáns és kifinomult építészetének. De az építészet mellett a templom figyelemreméltó mozaikjai és freskói miatt is. A templom kereszt alakú, öt kupolával, perisztillummal és exonarthexszel. Finom arányai egyedivé teszik, karcsú ablakokkal, oromzatokkal, a felületeket arányos tagolásával, nyílásokkal, vakívekkel, tégla- és cserépdíszekkel.
Panagia Acheiropoietos templom
Ez lett az első mecset, mondhatni azonnal, a háromnapos szokásos rablást követően II. Mehmed bevonult a városba, és átvette annak ingatlanjait. Első imáját a két nap alatt mecsetté alakított templomban tartotta. Mivel az ikonok javarészt a muszlimok számára is ismert és tisztelt személyeket ábrázolnak, ezért nem pusztították el őket, viszont később, mikor már tartósan berendezkedtek, nem leplekkel takarták el, hanem bevakolták őket. E művelet során viszont már akár komolyabban is károsodhattak a műemlékek.
Ennek a templomnak a története az 5. század közepén kezdődött. Az Acheiropoietos, szó szerint „nem kézzel készült”, először egy 1320-as dokumentumban jelenik meg, de ez nem a templomra, hanem egy Szűz Mária-ikonra utal, amelyről úgy tartották/tartják, hogy nem emberi alkotás, ergo, a mennyből szállt alá, vághatnánk rá azonnal, de ez a kifejezés nem egészen ezt jelenti, hanem hogy „(emberfeletti) rendkívüli, erőt sugárzó, hitet támogató”. A templom eredetileg Szent Demeter tiszteletére is épült, így a templom kötelező megállóhelye volt a bizánci kor körmenetei során a szent ünnepét megelőző éjszakán.
Az egykori római fürdőkomplexum fölé épült templom háromhajós bazilika kialakítású, fából készült tetővel és galériával (gynaeconite). A templom egyszerű diszítésében, mégis dúsnak tűnik köszönhetően a fehér márványoszlopoknak és a szépen kidolgozott korinthusi oszlopfőknek, amelyek a híres prokonnészoszi fehér márványból készültek, és Konstantinápoly egyik műhelyeiben faragták. Görögországban márványból nincs hiány, ezek az oszlopok azonban még a korai görög gyarmatosítás alatt meghódított Márvány-szigetről származnak, ahová annak idején Diocletianus a „makacs” manicheusokat száműzte.
A rómaikori nyilvános fürdőkomplexum nyomai a templomon kívül és a templom alatt máig megmaradtak, és úgy tűnik, hogy az ókeresztény korban a fürdő még működött, ha már nem is nagyüzemben. Azért nem hangzik olyan rosszul: kétórás liturgia, a hívek nyakig elmerülve a termálvízben…
Szaloniki elfoglalása után tehát II. Murád szultán a templomot mecsetté alakította, és ez így is maradt az oszmán uralom végéig, 1912-ig. A templom északi oszlopsorának keletről számolva a nyolcadik oszlopán Murad megőrzött felirata emlékeztet a török hódításra.
Az előcsarnok két íves nyíláson keresztül kapcsolódik az oldalhajókhoz, a nartexből pedig egy hármas, íves bejárat van a főhajóba, két zöld thesszaliai márványból készült oszloppa. A főhajót az oldalhajóktól tizenkét márványoszlopot tartalmazó oszlopsor választja el, és az oldalhajók fölötti garéria oszlopai mintha ezek toldalékai lennének – igen látványos. A főhajó keleten a szentélyben végződik, amelynek nagy, félköríves boltíve van, téglából természetesen, lent látványos a püspöki szék, mintegy jelezve, hogy ki itt a főnök. A szentélyt három ablak zárja, közöttük oszlopok, de fennmaradt a még két az eredeti öt ablak után (a két oldalsót falazták be).
A templom északi mellékhajója keleten a Hagia Eirene kápolnában zárul, ami egy igazán aranyos konstrukció, kő és tégla az építmény fala, hármas szentéllyel (szentélyecskével), ahogy azt a nagyoktól tanulta. A templom déli mellékhajójának közepén szintés egy kis kápona, félköríves szentélyrésszel, téglából, nemrég felujítva, és feltehetően a bazilika keresztelőkápolnája volt. A középső mellékhajó eredeti padlója nagyméretű darabokból áll, a Márvány-tenger, Márvány szigetéről származó márványtáblákból készült. A Hagia Eirene kápolnában és a déli mellékhajóban a padlózat szabálytalan márványlapokból áll, amint azok megmaradtak a sok megróbáltatás után, amiket a templom elszenvedett évszázadai során. Az északi mellékhajó padlószintjén levő üveglapok alatt láthatók a korábbi padló mozaikjai.
A templom késői bizánci korszakából néhány rossz állapotban lévő falfestmény maradt a déli oszlopsor feletti falon. Az ábrázolás a szebasztei negyven mártírt mutatja, akik Licinius császár uralkodása idején haltak mártírhalált. Mindössze tizennyolc mártír alakja maradt fenn a freskókon, lineáris elrendezésben. Az oszlopok fölött egészalakok váltakoznak a mártírok mellszobraival az egyes ívek csúcsa fölötti falfelületen. Katonai egyenruhában valamennyien, kezében a mártírhalált jelképező kereszttel. A mártírok sorának végén egy-egy gyertyatartó áll, úgy értve festve, égő gyertyával, kifejezve az élő, és ebben a formában örök gyász hangulatát.
A város szinte az évszázadok során egyre emelkedett, a templomé viszont maradt, úgyhogy nem fel-, hanem lemegyünk a templomba. Tömör, mondhatni tömzsi alakja nem ígéri azt a harmóniát, amit belülről láthat a látogató, kívülről egyetlen feltűnő, díszes rajta az ablakainak vékony fehér márványoszlopai, de az epp elég, hogy ne legyen unalmas. Belsőépítész, lakberendező vagy érsek úr választotta a székeket? Ez van.
Aztán a kályhacsövek itt is. Ilyen hideg van itt telente? Nem, ilyen hosszú a liturgia.
Hagia Ekaterini (Szent Katalin) templom
a városfal és a Profitis Elias-templom közelében található.
A Szent Apostolok templomához hasonlóan a Hagia Ekaterini is egy kereszt alapú, négyzet formájú templom, zárt előcsarnoka U-alakú, két száránál egy-egy kápolnával. Díszes téglafalazás jellemzi, féloszlopokkal, vak árkádsorokkal. A templom testét párkányos márványsáv osztja ketté, világos vízszintes vonalával eleganciát kölcsönöz. Négy sarokkupola tetejének magasságából indul a főkupola, lépcsős, harmonikus kialakítást kap így az épület.
Mondják, hogy a Hagia Ekaterini a 13. század végének egyik legszebb épülete. Az építész formákat, íveket, vonalakat és felületeket kombinált igen jó érzékkel. A templomnak öt kupolája van, falak és a tető is hullámos, ami dinamikát kölcsönöz, főként a márványvonal feletti rész, és a falaknak ez a mozgása mintegy a torony tetején egyesül.
A belső térben kevés, de kitűnő freskó maradt fenn. A kupolában a Pantokrátor, a próféták és Szűz Mária, a falakon Jézus csodáinak félig romos jelenetei.
Szent Nikolaosz Orphanosz templom
A Hagios Nikolaos Orphanos templom, amely a „Szent Miklós, az árvák (patrónusa)” nevet viseli, építését egy ismeretlen patrónusnak köszönheti, akiről csak késői, 17. és 18. századi történelmi szövegek írnak. A történészek úgy vélik, hogy a templom, amelynek jellegzetes a belső díszítése, kb. 1310-1320 között épülhetett. A kezdeti épület egyszerű, egyhajós, fa nyeregtetővel ellátott szerkezetet lehetett. Idővel három oldalról (a szentély fele eső részen nem) mellékhajót építettek, amelyek egy ambulanciát hoztak létre, ahol számos sír található. A templom falazata tégla és kő keveréke, kívülről, nem győzzük hangsúlyozni, egészen jelentéktelen, értő szemek számára meg jellegtelennek is mutatkozik, belül viszont az egyik legizgalmasabb templom, sajátos hangulattal, már ez is csak annak, aki az ilyesmit értékeli. A templom középső hajója két-két bejáraton keresztül kapcsolódik a többi hajóhoz, amelyeket újra felhasznált későantik kapitálisok díszítenek.
A Hagios Nikolaos Orphanos templom freskóiról úgy vélik, hogy egyidősek a templommal. Meglehetősen ép freskók a templom szinte teljes belső felületét beborítják, és ezek bizony egyediek, magas szinvonalúak, a thesszalonikai iskola „palaiologiai reneszánszának” csúcspontját képviselik. A templom az oszmán korszakban is keresztyén templomként funkcionált, ezért is maradhattak a freskók ennyire épen. Voltak idők a keresztyén érában is, amikor kevésbé becsülték őket, és sokáig le voltak vakolva, ami épségüknek is egyik magyarázata. 1957 és 1960 közötti restaurálási munkálatok során tárták fel aztán őket, hogy láthassa mindenki, aki erre jár, akinek a rapszodikus nyitvatartási időben szerencséje lesz megtekinteni őket.
Az 1310-20 körül készült freskók elhelyezése az úgynevezett zóna-rendszert követi. Az alsó zónában szenteket ábrázoltak, feljebb a Dodekaorton, evangéliumi jelenetek, csodák, stb, legfelül pedig Krisztus, Mária, evangélisták ábrázolásai. A jelenetek kompozíciós ereje az alkalmazott széles színskálából és az arcok megformálásának ügyességéből következik, és ez a 14. század elején meglehetősen egyedinek számított.
„Szaloniki legjelentősebb freskói a Hagios Nikolaos Orfanos templomban találhatók. A templom egyszerű külseje ellenére a ragyogó paleológus festészetet, a bizánci korszak legjelentősebb művészeti korszakát képviseli Thesszalonikában.” Ezt írja egy prospektus a templomról és műalkotásairó. Meg kell nézni mindenképpen, nem egyforma az ízlésünk, a jobb kérdés hozza elő a szebb választ, és fordítva.
Mindenképpen igaz, hogy a külső megjelenésében szerény kis bizánci templom gazdag ikonográfiát őriz. Egy zárt udvar közepén található, „értelmetlen ide bemenni”- hangulatú építmény, a Hérodotosz utcában, a keleti falak közelében, a török konzulátus fölött. A helyszín az Ökumenikus Patriarchátushoz tartozó Vlatades kolostor területe.
A templomot tehát soha nem alakították át mecsetté, amint (bővítés után számítva) épült, úgy áll ma is, kívül, belül.
Profitis Elias temploma
A Profitis Elias-templom (Illés próféta) a görögországi Szaloniki óvárosának felső részén áll, kitűnő kilátással, egykor kolostor is állt mellette. A 14. századi paleológus korból származik, eredeti nevét a történelem még nem fedezte fel. Az oszmán uralom alatt palotamecset néven vált ismertté. A jelenlegi neve, az Illés próféta, az oszmán névnek félreértett fordításából származik. A hagyomány szerint a templom az 1360-1370 körül épült Nea Moni kolostor fő imahelye, vagyis katholikonja volt. Talán. A temploma az elsők között volt, amik mecsetté alakítódtak Szaloniki 1430-as eleste után.
A paleológus kor díszes építészetének egyik legjellegzetesebb példájaként tartják számon. Építészeti mintája az Athos-hegyi szerzetesi templomok, amelyeknek egyik jellegzetessége itt is megjelenik, jelesül a két tágas oldalsó fülke a kórusok számára.
Hosios David temploma (Latomou kolostor)
Az Hosios David-templom a kolostor fő istentiszteleti helyeként szolgált. A templom alapítása az 5. század végére nyúlik vissza, valószínűleg Maximianus császár lányának, Theodórának köszönhető. Miután a török időkben mecsetként szolgált, 1921-ben kapta az új nevét, Hosios Dávid. Eredetileg a templomot Zakariás prófétának szentelték, de a szentély apszisában található gyönyörű mozaik a templom identitását úgymond Krisztusra testálta, aki nem lehet védőszent, mert ő a Pantokrátor. A 16. században, a mecsetté való átalakulás során jelentős károsodást szenvedett.
A templom eredeti, négyzetes alaprajzú, kelet felé lekerekített apszissal rendelkező építmény, amely a téren belül egy görög keresztet tart, és négy sarokteret hoz létre. Érdekes kora keresztény és bizánci művészeti értékeket őriz, például a lekerekített apszis félkupolájában egy teofániás jelenetet láthatunk, ahol Krisztus egy nagy, fényes kör közepén ül, és az evangélium íróit jelképző állatok veszik körül.
Hosios David, amelynek ma már hiányzik a nyugati része, alapvető jelentőségű az építészettörténet szempontjából, a kupolás kereszt alakú típus egyik előfutára.
Vlatadon kolostor
A Vlatadon-kolostor Szaloniki történelmi negyedében, Ano Poliban található. A bizánci korban épült, kiváló kilátás van innen a városra, sokan csak ezért jönnek. Van egy érdekes minizoo is a kolostor udvarán. Nemcsak az UNESCO világörökségi listáján szerepel, hanem a történelemben is különleges helyet foglal el: a legendák szerint Pál apostol Kr. u. 50-ben itt prédikált. A kolostorban 14. századi freskók láthatók, és egy múzeumban ősi ikonok gyűjteménye és egy 10. századi kézirat található.
A Vlatadon-kolostor főtemplomát állítólag 1351-ben építették, Anna Paleologina császárnő anyagi támogatásával. A kolostor eredeti felszentelése Krisztus Pantokrátornak szólt, de ma már az Úr színeváltozása előtt tiszteleg. Amikor a törökök 1387-ben átvették a városban az uralmat, a kolostort mecsetté alakították át, de megengedték, hogy a kolostor amolyan szerzetesi alapítványként működjön.
Ma az Ökumenikus Patriarchátus alá tartozó ortodox kolostorként működik, és a szaloniki Arisztotelész Egyetemre érkező külföldi ortodox diákok fogadását, elszállásolását és lelkigondozását is szolgálja. Két függőséget is fenntart, a Győzelemhordozó György Metóchiont Kalamáriában és a Csodatevő Szent Miklós Metóchiont Galatistában. A látogatók a kolostor múzeumában a 12-19. századból származó ikongyűjteményt, ősi kéziratokat és korai nyomtatott könyveket tekinthetnek meg.
A vlatadoni pátriárkai kolostort tehát a 14. században alapították, és a mai napig őrzi pátriárkai kiváltságait. Nevét alapítóiról kapta, Dorotheosz és Markosz Vlatisz (Vlatades) testvérpárról, akik a szaloniki érseknek, a hészüchizmus úttörőjének, Palamasz Szent Gergelynek a követői voltak.