Würzburg
Nosztalgiaváros. Jön tehát a múlt az emberi arcok érzésekkel teli vonásainak közvetítésében, jönnek az emlékek személyes, sodró áramlatokban, és mint könnyű ladikot, megemelik és elragadják az elszabadult érzéseket. És az szűrődik le ezek nyomán is, hogy legutoljára valóban a szeretet marad, mindenek után, miután levonult az utolsó ár is. Az érintettnek nincs más dolga, mint ártatlan és immár ártalmatlan testét megszeretgetni még egyszer, ráadásul mostmár következmények nélkül megteheti, aztán engedje útjára. Estelledik amúgy is, a Nap már nem szól bele, maradék fényére a Hold ernyőt tart, a horizonton egy újabb nagyváros #fb9062-as fénye könyököl.
Jellemző a háborús pusztításra és azt követő német erőfeszítésekre, hogy csak a 80-as évek elejétől, illetve akkortól már kezdtek német épületek is felkerülni az UNESCO világörökségi listájára (1972 előtt nem is kerülhetett volna fel még a Hold sem. Oknál fogva. Egyébként azóta sincs rajta, és ezt nehezményezem :)), ami nem az építészeti Elysium, de csak jelent valamit. Igazából a 2000-es évek országos nagy felújítási hulláma során kapták meg műemléképületeik a végső formát, ami rendszerint elfogadható kompromisszumot hozott az eredeti (elgondolt, megvalósított) forma, a háború előtti állapot és a modern igények között, és adódott a lehetőség technikai változtatásokra is, például a kölni dóm tetőszerkezetének teherhordó része nem készül többé fából, de a stuttgarti is teljesen átalakult, és egyik legszebb és legmodernebb német templom lett, a legszebb az természetesen abszolút szubjektív, és ezt a jezőt kérem szigorúan a „modern”-nel összekapcsolni. Azért kellett várni a 2000-es évekig, mert a technológia ugyan már a 90-es években készen állt, de az ország kapacitását lekötötte a keleti tartományok felzárkóztatásának nagy és látványos igyekezete. Emlékszünk, egyik daru a másik mellett állt akkor, és messze nincs még vége. Ha úgy nézzük elveszett 50 esztendő, de műemlékidőben ez nem olyan nagy szám mint az emberi életben, a kölni dóm történetéből több mint 300 év hiányzik, ha úgy akarjuk, meg állítólag a középkorból is egy vékányi. Sokaktól +x. Na, mennyi az x?
Residenzplatz 1981-ben került az UNESCO listájára, harmadikként No-ban, és ha az első kettőt megtudjuk (Speyer-i és Aachen-i dóm), akkor derül ki mekkora dicsőség is ez. Vagy ha nem is dicsőség, de hozzáértés, lobbi, ilyesmi.
Marienburg erőd egy kagylós mészkőfennsíkon áll, befejezi a magasságot. Mi más neve is lehetne itt az erődnek, mint Marienberg. Nem sok esélyt adnak a fantáziának.
A Régi Híd
Szellemes és kreatív elnevezés, gonoszkodom. Würzburg Károly-hídja, vagy Kilenclyukú hídja. Van is egy Károly-nagyapa a szobrok között. Amúgy kevesen tudják, hogy bizonyos Rainald von Dassel kölni érsek 1165-ben szentté avatta Nagy Károlyt, oktrojált volt a gesztus, ám lehetett volna nemet is mondani, de ez az aktus nem kapott pápai elismerést sosem, talán nem véletlenül. Alkuin szerint Nagy Károly kijelentette, hogy „az én karom a kardhoz, és nem a tollforgatáshoz szokott.” Hogy ez azt jelenti, hogy írni sem tudott, hát ez az, ami miatt sok kutatónak álmatlan éjszakái vannak mai napig:). Tény, hogy egyetlen szonett sem maradt fenn tőle, de még egy „tag” sem, birodalom viszont igen.
- Névsorolvasás. „Pippin, király és szent, lépjen elő!” – Nagy csend. Vajon miért?
A Régi Híd, amint azt nem nehéz kitalálni, Würzburg legrégebbi hídja a Majna felett, és a város egyik nevezetessége. Például lehet rajta sétálni, és a turisták képesek nagyon messziről ideautózni, hogy néhány tucat métert gyalogoljanak. A 15. században kezdték építeni, és 1886-ig ez volt Würzburg egyetlen folyami átkelője.
1720-as évek végén hat szent szobrát állították fel a híd déli oldalán, 1730 körül további hat, egyenként mintegy 4,5 méter magas barokk homokkőszentet állítottak a híd északi oldalán. A figurák oszlopos mélyedésekben helyezkednek el, és befelé, a kocsiút felé néznek, ami a szentektől, hogy úgy mondjam, igazán elvárható.
1945 április 2-án vajon mi történt? Nem árulom el. Na jó, annyit csupán, hogy a Margit híd, az Erzsébet híd, és ki tudja hány ezer másik híd sorsában osztozott. Háborúban nem jó hídnak lenni. Háborúben hídnak lenni sem jó. Mondjuk: Kampfschmerz. Umlauttal.
Pár adat: a középső ív szélessége 16,56 méter, a legmagasabb hajózható vízszintnél 5,3 méteres minimális szabad magassággal. B*us, nem fér el alatta a yachtom! Ekkora csapás!
Volt előtte egy másik híd, amint azt a németektől el is vártuk, de azt 350 évnyi szolgálat után nyugdíjazták. Annak neve lehetne mondjuk Antik Régi híd, vagy egyszerűen csak Régihídelőd, vagy Óhídős. Bár nem állnak rendelkezésre genetikai adatok, hogy valóban van-e egyenesági leszármazás kettejük között.
Németország közepe, mondják sokan, de erre a címre sok település pályázik. Pedig a kérdés egyszerűbb, mint gondolnánk. Mi Németország közepe? Az „o”. Reccs!
Az Európai Unió középpontja a várostól nem messzire északra. Brexit utáni középpont. Mivel a partok tagoltak, ezt rendkívül nehéz kiszámítani, de még gravitációs középpontra is van vállalkozó. De hogyan is van kiszámítva ez a középpont? Egy szabályos kartonból kivágva a térkép… Nyilván bonyolultabb ennél, de ez technika. Itt azt írják: „Valójában 1987 óta hatszor mozdult el az EU földrajzi középpontja, mert ez a pont az EU szárazföldi tömegének úgynevezett forgáspontja. Tehát ha itt beleszúrnánk egy gombostűt, arra pedig felfűznénk az Uniót, kiegyensúlyozott állapotot kapnánk.” Rögvest a Brexit-népszavazás után kikerült az emlékmű. Gyanús, hogy éppen egy út mellett van, könnyen megközelíthető…, de ennél nagyobb gondunk ne legyen. Egy szikla jelzi, egy rúddal közepén.
A városban időnként zsidó pogromok lángoltak fel, tulajdonképpen a város középkori története tele van ilyen fejezetekkel. Az 1298-as Rintfleisch-pogrom során július 18-23. között mintegy 900 zsidót öltek meg Würzburgban. További pogromokra került sor 1336/37-ben az úgynevezett Armledermassakers idején. Többes számban, mert több is volt. Első vezetőjéről kapta a nevét az un. Judenschlägerek (zsidóverők) csőcseléke. 1349-ben a fekete halál idején a városban és környékén is zsidóüldözés folyt, később is ismétlődött, a XV-XVI-XVII században a zsidókat többször kiűzték a városból. 1803-ban kaptak polgárjogot.
1349-es pestisévben elterjedt pletyka, miszerint a zsidók kutakat mérgeznek meg, és mivel más okot nem tudtak, rájuk kenték a pestis terjedését. 1349. április 21-én pogrom volt a városban, zsidókat gyilkoltak meg, a zsidónegyedet lerombolták és a zsinagógát felgyújtották. Nem sokkal a pogrom után a lerombolt zsinagóga helyén megkezdődött egy fából készült Mária-kápolna építése, amelynek sekrestyéje alatt állítólag fennmaradtak a mikve (zsidó rituális fürdő) maradványai.
1819. augusztus 2-án Würzburg volt a kiindulópontja a Hep-Hep zavargásoknak, amelyek a zsidó polgárok ellen irányultak. Zsidó üzleteket és otthonokat támadtak meg és fosztottak ki, az embereket fizikailag bántalmazták, és egyes esetekben lőfegyverrel is támadtak rájuk. A mintegy 400 zsidó lakos többsége augusztus 4-én elmenekült a városból. Würzburgból kiindulva több mint 80 helyen (Németo., Dánia) voltak zavargások és egyéb incidensek.
Az 1938-as novemberi pogromok során a zsidó közösség létesítményeit SA-legények rombolták le. A zsinagóga épületében az NSDAP pártirodát alakítottak ki, amely az 1945-ös bombázásban megsemmisült. A megmaradt würzburgi zsidók koncentrációs táborokba való deportálása 1941 novemberében kezdődött. 1943-ban a közösség 895 tagját gyilkolták meg.
A würzburgi piactér északi oldalán álló Mária-kápolna ma a dóm és a neumünsteri plébániák melléktemploma, amely a Mária-kápolna Alapítvány tulajdonában van, kápolnaként ismerik és jegyzik, nem tartozik hozzá állandó közösség. Korábban is a piactér forgalmas szentélye volt, ennélfogva a püspök, az apátságok és a kolostorok uralma elleni polgári szerveződés egyik találkahelye. Alsó-Frankföld késő gótikus építészetének csúcspontjaként tartják számon.
A kápolna közvetlenül kapcsolódik Würzburg zsidó közösségének kiirtásához. A würzburgi zsidókat 1349-ben kegyetlenül meggyilkolták, a zsidónegyed maradványait a 15. században lerombolták, és egy piacteret alakítottak ki. A kereszténység győzelmének jeleként a zsinagóga helyén egy Szűz Máriának szentelt fakápolnát építettek. Gerhard von Schwarzburg püspök (1372-1400) 1377-ben tette le a mai kőépület kórusának alapkövét, amelyet 1392-ben szenteltek fel. Hogy pontosan milyen jellegű vezeklés volt a kápolna célja, nem világos, lehet, hogy a zsidók elleni brutális fellépés miatt indult lelkiismereti harc eredménye, vagy éppen azért vezekelt a város népe, mert a Krisztus gyilkosait, ahogy mondták, továbbra is megtűrik.
A templom további építését azonban a város vállalta magára. Weltz mester, Eberhard Friedeberger, Linhard Strohmaier és Hans von Königshofen építették a templomhajót és a tornyot 1479-ig. 1490-ben Tilman Riemenschneider kapott megbízást a szobrászati díszítés elkészítésére. Az Ádám és Éva alakjai által ábrázolt bűnbeesést a megtestesülés és a feltámadás eseményeihez kapcsolta, fölötte az apostolok csoportja a Megváltó Krisztussal. 1711-1713-ban Joseph Greising rézzel borított tornyot emeltetett, amelyre Johann Philipp von Greifenclau püspök Johann Philipp von Greifenclau Szeplőtelen Mária kettős homlokzatú, aranyozott rézből készült alakját illesztette. A terveket Jakob von der Auwera készítette. A 19. század közepén a külsőt felújították, aminek eredményeképpen a jelenlegi gótikus torony kialakult. A belső teret neogótikus munkák váltották fel. Az 1945-ös würzburgi légitámadás súlyos károkat okozott a Szent Mária-kápolnában, és csak 1962-ben szentelhette fel újra Joseph Stangl püspök a helyreállított templomot. Mindezek a nevek azért vannak felsorolva, hátha valaki talál ismerőst. Egy meg is van, Riemenschneider, róla lesz is még szó.
A meredek, hosszúkás kórushoz nyugat felé egy háromhajós csarnok csatlakozik. A déli oldalon a kórus és a hajó közé egy lépcsőtorony, a Cyriakus-torony van beillesztve, azonos nevű haranggal. Egy másik lépcsőtorony nyugaton áll a támpillér és az északi mellékhajó között. Az épületet egy vízszintes vonalvezetésű galéria zárja le. A 19. században a nyugati homlokzat nyeregtetőjén egy rózsaablakot helyeztek el. A három portál timpanonját a 15. században készítették. Máriát ábrázolják a megtestesüléskor, mennybemenetelét és megdicsőülését a mennyben, illetve mint közbenjárót az utolsó ítéletkor. A déli portál, amelynek timpanonja Mária megkoronázását ábrázolja, a leggazdagabban díszített. Ettől jobbra és balra Riemenschneider Ádám és Éva szobrainak másolatai láthatók pompás baldachinok alatt. Az eredetiek a múzeumban láthatók, fent a Marienbergen (Mainfränkischen Museum auf der Festung Marienberg), és micsoda egy gyűjtemény! A nyugati portál timpanonja az Utolsó ítéletet ábrázolja, Krisztus bíróval a szivárványon, ami eléggé elterjedt ábrázolás volt bizonyos időben. A portál középső oszlopán egy Szűz Mária-szobor másolata áll, amelynek eredetije (készült 1430 körül) a belső térben található. Az északi portál timpanonján a Máriának szóló hír (Annuntiatio) érdekes ábrázolása látható: a Lélek lehelete csavart kürtként halad az Atya szájából Mária bal fülébe, és a Szentlélek galambjában végződik. Az ábrázolás a szavak meghalláson keresztüli fogantatást szimbolizálja.
A belső teret a középhajóban hálóboltozat, az oldalhajókban pedig bordás boltozat fedi. A kórus konzoljait és záróköveit, a három portáltimpanonnal és a főhajó figurális konzoljaival együtt a híres „lágy stílus” legjelentősebb alsó-frankföldi építészeti szobrászati alkotásainak tekintik. Az 1945-ben elégetett figurákat a konzolokon ma kortárs művészek apostolfigurái helyettesítik, amelyeket polgárok, szervezetek és cégek adományoztak.
A későgótikus szobrászat és festészet 1380-1430 körül elterjedt stílusának megnevezése németül néha „Schöne Stil” vagy „Weicher Stil” („Szép stílus” vagy „Lágy stílus”). Stílusjegyei a monumentalitást felváltó méltóságteljes elegancia, valamint a gazdag dekoratív színvilág, a hosszúkás alakok és a folyékony vonalak. Bizonyos jegyeiben a reneszánsz előhírnöke, használja már a perspektívát, a modellezést, és a díszítés valósághűbb. Itáliában kifejezetten állítható, hogy a lágy stílus ábrázolásainak fejlődése a reneszánszban folytatódott.
A templomhajóban, a déli mellékhajó oltára felett egy ágaskeresztet tartó Krisztust ábrázoló dombormű található (1400 körül). Szent Makariosz ereklyéi az oltáron található ezüst ereklyetartóban nyugszanak. A hajó déli falába ágyazva egy fontos homokkő dombormű található, amely Mária halálát ábrázolja (1400 körül). A templomhajóhoz vezető oszlopon emléktábla látható Balthasar Neumann építőmesterről (a Residenz építésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért), akit 1753-ban temettek el a Marienkapelle-ben. Konrad von Schaumberg lovag síremlékét a nyugati portál jobb oldalán Riemenschneider készítette 1502-1504-ben. Az oltár fölött, a végfalon lévő ezüst Madonnát Johannes Kilian augsburgi aranyműves készítette (1685 körül).
A templomfal körül úgynevezett „Schwalbenlädle” (fecskeboltok), apró kis üzletek, kávézők, körbeveszik a kápolnát a 15. sz. óta, kiszolgálták a piacra érkezőket. Egyik ilyen Würzburg legkisebb kávézójának ad otthont (Stehcafe).
A kápolnát 1945 márciusában a szövetségesek bombázása súlyosan megrongálta, a templomban tűz keletkezett, minden éghető teljesen megsemmisült. Újjáépítése 1948-ban kezdődött, és 1962-re fejeződött be. A tornyot koronázó, aranyozott Madonna 72 méterrel emelkedik a piactér fölé, megsérült a városharcok során, a templommal együtt javították, és állították vissza a helyére. Mintegy 1200 kg-ot nyom, 5,75 méter magas.
14-19. századi szélsőséges árvízszinteket a Grafeneckart, az 1316 óta városházaként szolgáló épület bejáratának jobb oldali ajtóoszlopán jelölik: az 1342. július 21-i Magdolna-napi ezredéves árvíz. Otto von Wolfskeel hercegpüspök isteni büntetésnek tekintette a pénzért folytatott játékokban tett „gonosz” eskütételeket, amelyeket ezért 1343-ban betiltott. További árvizek 1784. február 29-én, 1682. január 27-én és 1845. március 30-án.
A protestáns mozgalmat Julius Echter von Mespelbrunn hercegpüspök és az ellenreformáció 1586-tól erősen visszaszorította. A lutheranizmus követőit száműzték a városból, és többségük a szomszédos Schweinfurt császárvárosban telepedett le. A harmincéves háború svéd megszállása idején, 1631 és 1634 között a protestánsok ideiglenesen újra megvetették a lábukat. 1803-ig, a bajor vallási ediktumig nem kezelték egyenlően a két felekezetet.
A harmincéves háború idején, a várost a svédek szállták meg, és karhatalmuk árnyékában visszatértek tehát az elüldözött protestánsok (1631-34), sőt, 1633-ban egy évig övék volt a würzburgi dóm. A 19. század elejéig Würzburg katolikus város volt, a protestánsok polgári jogokkal nem rendelkeztek. Miután 1946 februárjában a székesegyház nagy része (különösen az északi fal) az 1945. március 16-i würzburgi bombatámadás következtében összeomlott. A székesegyház már korábban is súlyos tűzkárokat szenvedett. A székesegyház építőmestere, Hans Schädel 1967-ig újjáépítette.
Az újjáépítés során a barokk anyagot lebontották, próbálták a romanika puritánabb stílusában újjágondolni a belsőt. Az új berendezés egyfajta kontrasztot ad a megmaradt történelmi részekhez. Az eredmény román, modern és barokk elemek ellentmondásos kombinációja lett. A neoromán nyugati homlokzatot, ami eredetileg rózsaablakkal, háromosztatú galériával és óranyílással rendelkezett, a rekonstrukció során egyszerű habkőfallal burkolták. Azonban a 2004 áprilisa és 2006 novembere közötti zajló felújítási munkálatok során az eredeti szakaszt újra feltárták és visszaállították.
Würzburgban a 2011-es népszámlálás szerint a lakosok 51,5%-a római katolikus, 22,2%-a protestáns, 2022 végén ez a szám már csak 38,5 % ill. 17,9 %.
A vasárnapok és az országosan elismert ünnepnapok, „mint a pihenés és a lelki felüdülés napjai” törvény által védettek, és emellett van itt egy igazi német (osztrák, svájci) sajátosság, az egyházadó.
Tartományonként változó, de a személyi jövedelemadó 8-9%-a az egyházak valamelyikének megy, és a törvény alapesetben úgy számol, hogy mindenki tartozik valamelyik, a törvényben megnevezett 6 egyház egyikéhez. Ha valaki nem nyilatkozik, az egyházadót akkor is levonják, és arányosan elosztják az említettek között. Természetesen bármikor ki lehet lépni az egyházból, és nincs többé levonás, de ez a kilépés is, tartományonként változó, de mintegy 30 Eu-ba kerül. Külön iroda van erre a városházán, de neten is elintézhető megbízási szerződéssel. Mintegy havi nettó 60-80 eurót jelent, fizetéstől függően. A közszolgálalti tévé és rádió műsorkészítésének költségei fedezetére létrehozott un. TV/Rádió adót viszont egyetlen család sem kerülheti el, aki nem tudja igazolni, hogy digitális beduin. 20 Eu körüli összeg/hó. Ha tudod igazolni, hogy Faraday-kalitkában vagy éjjel és nappal, el tudom képzelni, hogy van olyan tartomány és város, hogy rábólint: rendben, nem kell fizesd. Addig viszont…
1803 elején a regensburgi régi városházán hozta meg a Német-Római Birodalom egyik utolsó jelentős törvényét, az eredeti írással ReichsdeputationsHauptschluss-t. Hauptschluss azt jelenti, hogy „főhatározat”, minden későbbi határozat alapja. Ha tömören akarjuk kifejezni, akkor ez a határozat tulajdonképpen elvette az egyházak tulajdonát és azt a német részállamok fejedelmeinek adta, kárpótlásul más, elveszített területekért, a franciák elleni háborúban, amit kénytelenek voltak viselni Napóleon ellenében, illetve amit a különféle békékben el is ismertek jogosnak. Ugyan mi mást tehettek volna a legyőzhetetlennek ismert császárral szemben. Ennek a hosszas geopolitikai huzavonát lezáró akciónak szekularizáció a közönséges neve, de csak nem bírtak magukkal, megfogalmazták a hivatalos elnevezését is, amin – magyar logika szerint – egy bizottság dolgozhatott mondjuk fél évig: Reichsdeputationshauptschluss (Birodalmi deputációs rendelet, azaz főhatározat). Nem irigylem azt a történészprofesszort, aki erről a korról tart előadást diákjainak.
Amúgy ez véget vetett egy kivételes és elavult jelenségnek, az „Otto-i maradványnak”, minthogy a Német-Római Birodalom volt immár az egyetlen olyan jogi entitás Európában, amelyben az egyházi és a világi kormányzati hivatalok összefonódva léteztek a 10. században lefektetett elvek szerint. 1806. augusztus 6-án II. Ferenc császár letette a császári koronát is, ami már rég esedékes volt, egyébként is évekig két császárságon ült egy s..gel, ezzel N-R Bir. véget ért, egy szakasz lezárult Európa történetében.
A lényeg, hogy az elvett vagyon kompenzálására állami támogatást adnak a mai napig az egyházaknak, illetve ennek folyományaként jött létre az a rendszer, ami a mai napig jellemzi Németországban az állam és az egyházak viszonyát. Ennek az állami támogatásnak Staatsleistungen a neve, és csak evangélikus és a katolikus egyház kap belőle, akik a 19. századi elkobzást elszenvedték. pl. 2022-ben mintegy 600 mill. eurót kapott a két felekezet. Gondoltam hátha hiányzik valakinek ez a szám.
Tehát a német minta az állam és egyház viszonyát tekintve, egészen más, mint a laicitásra épülő francia alkotmányos berendezkedés, illetve eltérő attól az államegyházi modelltől is, amire több példát találunk Európában, ilyen Anglia (anglikán), Skócia (skót református), Monaco (római katolikus), Dánia (evangélikus).
Az egyházadó jogalapja az alkotmányba hivatkozásként ugyan be nem emelt, de érvényben tartott törvény, a Weimari Köztársaság 140. paragrafusa.
Az egyházadó mértéke jelenleg Bajorországban és Baden-Württemberg tartományban a jövedelemadó 8%-a, a többi tartományban 9%. Van azonban maximális mértéke is az egyházadónak, ez is tartományonként változik, de nem lehet magasabb az adóköteles jövedelem 2,5-4%-ánál. Ez a felső plafon, és a neve is mutatja, hogy ott koppan: Kappung. A teljes egyházadó azonban, korlátozás nélkül, levonható a személyi jövedelemadóból.
A „weimari rendszer”, az un. „felemás szétválasztás”, avagy a „weimari egyházi kompromisszum” előírta az állam és az egyház szétválasztását és az állam ideológiai semlegességét, de meghagyta az egyházak közjogi státuszát és a társadalmi részvétel lehetőségeit. Ez a státusz nem volt kizárólagos, hanem kérésre más vallási közösségeknek, sőt nem vallásos ideológiai közösségeknek is megadható, legutóbb a Jehova Tanúi kapták meg, de muszlimok, okkal, nem kérvényezték. Ettől függetlenül, tehát attól, hogy nincs egyházadó-felvételi joga, az egyházak, más közjogi szervezetekkel (szövetségi kormány, szövetségi tartományok, önkormányzatok, kamarák, egyetemek) ellentétben nem részei az államnak, és ezért nem hordoznak közhatalmat, ebből következően a vallási közösségek nem kötelesek az alapvető jogok teljesítésére, de az alapvető jogok megilletik őket. A közjogilag szervezett vallási közösségek felett tehát nincs állami törvényességi felügyelet. Demokratikus berendezkedés éppen azt jelenti, hogy ennek ellenére hűségesen követik az állami normákat, tapintattal minden érzékenységre.
Érdekes és fájdalmas történelmi epizód, az un. Kulturkampf. Bismark szerint ugyanis a katolikus egyház egy idegen hatalom képviselője, ennek megfelelően kell őt kezelni. Csak egy példa a számtalan intézkedés közül: a kötelező polgári házasságkötés bevezetésével és különböző büntető rendelkezésekkel („szószéki paragrafus”) kívánták visszaszorítani a kat. egyház befolyását a társadalomban. Az anyakönyvi törvény 2009. január 1-jéig tartalmazta a „vallási előesküvés” közigazgatási előírást, amiszerint pénzbírság fenyegette azokat a lelkészeket, akik a házasságot megáldották, anélkül/mielőtt a polgári esküvőre sor került volna. Hasonló volt érvényben a kommunista országokban is, de ott más volt az ok, és szívesen fizettek volna egy-egy botlásért DM-ban, már úgy értve…
Manapság, egyre csökkenő arányban, a németek 25%-a róm. kat., 23%-a evangélikus. A muszlimok aránya országosan kb. 5-6%, Északrajna-Wesztfália, Hessen tartományokban arányuk mintegy mintegy 10, Baden-Württembergben 8,5, Berlinben 7,5-8 százalék.
Jelentősebb zsidó közösségek Frankfurtban, Berlinben, Münchenben és Kölnben vannak.
Holland csoporttal találkozunk, néhány mondatot váltunk, és eszembe jut egy vicc. Németek, hollandok állandóan cukkolják egymást, természetesen egymás háta mögött, nem nyilvánosan. Németek az uszadékfát Holländerstämme-nek, holland-rönknek nevezik, de ennek nem heccelés az oka. Mivel a Fekete-erdő fáiból épült a holland flotta, a rönköket a Raján úsztatták Rotterdamba. Azt is mondják a németek, hogy a holland városok, jelesül Amszterdam a Fekete-erdőből épült. Ez nem szekírozás, de csak olyan állapotban hozzák elő a témát, amilyenben a hollandok a kerékpár-német kapcsolatot, vagyis két kupica berenburg után.
Két holland férfi felszáll egy Londonba tartó, keskeny törzsű [fontos részlet] járatra . Az egyik az ablaknál foglal helyet, a másik mellette ül a középső ülésen. Nem sokkal a felszállás előtt egy német foglalja el a külső ülést.
A felszállás után a német leveszi a cipőjét, billegeti lábujjait, örvendezteti őket a szabadságban, aztán kényelembe helyezi magát. Kisvártatva az ablaknál ülő holland megszólítja: „Uram, bocsásson meg, szeretnék egy kólát hozni magamnak.” [Nem így működik, de ne kössünk bele. Ez vicc.]
„Maradjon nyugodtan”, mondja a német, „én könnyebben megoldom, hozok én önnek kólát.”
El is megy zokniban, ekkor az egyik holland fogja a német cipőjét, és beleköp. Az visszatér a kólával, és utaznak tovább. Hamarosan a középen ülő is jelzi, hogy elmenne ő is egy kóláért. A német megint felajánlja segítségét és hoz a másiknak is egy kólát. Amikor elment, a másik holland fogja a német másik cipőjét, és beleköp. Amikor a német visszajön, mindannyian hátradőlnek és élvezik a repülést.
Amikor a gép leszállni készül, a német felveszi a cipőjét, és azonnal rájön, hogy mi történt.
„Miért?” – kiált fel keserűen – „Meddig fog ez így menni? Ez a harc a nemzeteink között. Ez a gyűlölet. Ez az ellenségeskedés. Ez a cipőbe köpködés és kólába pisilés.”
Hof zum Stachel
Hof zum Stachelben található a város legrégebbi vendéglője. A melegebb hónapokban a történelmi udvar is nyitva áll a vendégek számára.
Az épület legrégebbi fennmaradt része egy román kori kettős portál a Staufer-korból, 1200 körülről. 1675-ben a Hahn patrícius család építtette a belső udvart a balusztrádos terasszal.
A fogadó a 16. század elején, a parasztháború idején kapta a „Stachel” (itt: Hajnalcsillag) nevet. Az 1525-ben a nemesség és a papság ellen lázadó polgárok és a felkelés híres vezetőinek találkozóhelye volt. Ezek közé tartozott Götz von Berlichingen és Florian Geyer császári lovag. Csatlakozott hozzájuk Tilman Riemenschneider is, aki ekkor városi tanácsos, és a lázadó parasztok oldalára állt. Különleges összejöveteleken egy hajnalcsillagot, a „Stachelt” akasztották ki a Gressenhof-erkély ablakába. A felkelés leverése után a „Stachel” gyűléseket betiltották, és az érintetteket szigorúan megbüntették. A ház elszegényedett, és csak a 17. században alakította át késő reneszánsz stílusban a patrícius von Hahn család. 1675-ben hozzáépítették az idilli belső udvart a balusztrádokkal és az első emeleti stukkómennyezetes díszes szobákkal.
Würzburg 1945. március 16-i bombázása egyben a „Stachel” végét is jelentette. A vendéglő pompáját a lángok elpusztították, de az épületszerkezetből annyi megmaradt, hogy a Hochrein család 1948-ban hozzálátott az újjáépítéshez. Miután a házat megtisztították a romoktól, az első dolog, amit tettek, az volt, hogy a borospincék boltozatának bejáratához egy masszív faajtót szereltek be, extra erős vasretesszel. Bár a háború és a háború utáni zavargások során már kifosztott pincéből már nem volt mit ellopni, a Hochrein család újra saját magánterületet akart a városi birtokon.
Marienbergi erőd
Würzburg egyik híres nevezetessége, a Marienberg erőd egy kagylós mészkőfennsík, a Marienberg tetején áll. A szomszédos Nikolausberg, a Frankenwarte közelében található, 360 méteres tengerszint feletti magasságával Würzburg legmagasabb pontja, és hogy a legalacsonyabb is itt legyen: 166.
A Marienberg erődítmény (más néven Marienfeste) a város leghíresebb nevezetessége, kiváló múzeumával, kilátással az egész városra. Az erődöt a herceg-püspökök választották székhelyüknek, de később elhagyták az újonnan épített, előkelőbb Rezidenz javára.
A püspöki hatalom jelképe és egy népfelkelés esetén menedékhelynek kellett lennie. A Marienberg építésének történelmileg hiteles oka a püspök képviselőjének, Eckart grófnak a városháza előtt történt meggyilkolása volt 1200-ban.
A hetedik században Würzburg a Merovingok által létrehozott hercegség központja volt. A Marienberg erődben található Szent Mária-templom meroving kori rotundája Németország egyik legrégebbi temploma. Ezt halottam Fuldában is…
Aztán következett a 1525-ös német parasztlázadás, ami a francia forradalomig Európa legnépesebb tömegmegmozdulásának számított.
De ez egy következő fejezet.
Egy-egy esti kivilágítás szépsége időnként elállja az utat, de nem tarthat meg, valamilyen tekintetben túl vagyunk a káprázaton, könnyű csodák már nem blokkolnak. Mögöttünk a felejtés felhője, szivárgó frontja nem jelez könnyű holnapot, bár ez a jelző pillanatnyilag erőtelen és értelmezhetetlen. De nem lesz mindig így.
Végül, miután lejárt a látogatás ideje, még egy szippantás Würzburg levegőjéből, ami gyakorta elszmogosodik a város szélárnyékoltsága miatt, aztán az idővektort a felkelő nap várható irányába fordítva, neki az életnek.