Robert Green: A hatalom 48 törvénye
1.rész
(A „törvények” a 2. részben)
„Az egódnak nem az a célja, hogy téged szolgáljon, Liz. Egyetlen vágya, hogy élősködjön rajtad. De most halálra van rémülve, mert kisvártatva megszűnik minden befolyása fölötted. Ha folytatod ezt a spirituális utat, bébi, annak a rosszfiúnak a napjai meg vannak számlálva. Igen, hamarosan elveszíti az irányítást, és te a szíved szerint tudsz élni. Az egód immár az életéért harcol, ostromolja elmédet, igyekszik megőrizni a hatalmát, mindenáron megpróbál összezavarni, karanténba zárni téged, elszigetelni az univerzum többi részétől. Légy erős!” Elizabeth Gilbert
„Micsodát, hatalomról szóló könyvet? Ugyan már, ez engem nem érint, és egyáltalán nem is érdekel!” „Rossz ötlet”, tromfol azonnal a szerző, Robert Green, bár saját alkotásra való utalással nehéz hitelesnek látszani. „Ha érdekel, ha nem, illetve ha tudomásul veszed, ha nem, benne vagy a mátrixban!” Nagyon rosszul járhat az, folytatja, aki hanyagolja a szembesülést. Tegyük hozzá, hogy az alábbi szabályok némelyikével, elsősorban azokkal, amik inkább triviálisak, mint megdöbbentők. Alább vonatkozó fenntartásainknak is hangot adunk, visszafogottan, máskülönben a kétségek lennének a főszereplők.
„Nehéz elviselni azt az érzést, hogy nincs hatalmad az emberek és az események fölött: a tehetetlenség boldogtalanná tesz. Senki sem akar kevesebb hatalmat, mindenki többet kíván belőle… Ne bízd a hírnevedet a véletlenre vagy a pletykákra, ez az életed műalkotása, és egy művész gondosságával kell felépítened, finomítanod és megjelenítened. Egy művész gondosságával… Ha valamiben nem vagy biztos, ne tedd meg. Kétségeid és tétovázásaid kihatnak a végrehajtásra. A félénkség veszélyes: jobb, ha bátor vagy. A bátorság által elkövetett hibákat könnyen kijavíthatod még több bátorsággal. Mindenki csodálja, de senki sem tiszteli a félénkeket… Rejtsd el a szándékaidat, de egyáltalán nem úgy, hogy bezárkózol, hanem hogy szüntelenül beszélsz a vágyaidról és a céljaidról – de nem a valódiakról… – Azt hiszem, olyan valóságot írtam le, amelyet egyetlen más könyv sem próbált leírni. Irodalmi céllal elmentem a végletekig, mert úgy éreztem, hogy az összes önsegítő könyv annyira nyálas, Pollyanna-szerű és émelyítő.” [Utalás Elenor H. Porter ismert regényére, az Élet játéká-ra, illetve a belőle készült Pollyanna c. filmre. Itt értelemszerűen rá a „túl szép, hogy igaz legyen”-típusú tündérmeseként hivatkozik] Robert Green
Rövid, általános bevezető
Fentebb néhány gondolatot idéztünk a szerzőtől. Bevezetésképpen, és egyúttal némi ízelítő is kaphattunk a könyvből, annak tartalmáról és stílusáról. Alább megpróbáljuk ismertetni, igyekszünk ezt körültekintően és elfogulatlanul tenni. Megígértük, teljesítjük, de egyértelmű számunkra: ha mindenáron keresztet kell viselnünk az életben, nem így és nem azt szeretnénk, ami a könyv fő témája. Nem dicsérni, hanem ismertetni szeretnénk. A teljes semlegesség természetesen illúzió.
Tulajdonképpen felesleges is leírni: teljes szellemiségétől mindenkit óvunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az emberi világhoz hasonló összetett rendszerektől idegenek a bináris helyzetek, tehát rendszerint nem számíthatunk olyan kerek és határozottan elkülönített számokra, azaz jelentésekre és helyzetekre, mint egy kockajátékban. Minthogy az élet nem a fekete-fehér, a jó-rossz szigorú és egyszerű mintáit követi, de ezt nyilván senki nem is vonja kétségbe. Érvényes ez tervekre, emberekre, és többek között könyvekre is. Viszont ezért gondoljuk azt, hogy minden aggályunk ellenére, a tárgyalt könyvnek is vannak tanulságai, amiről igyekszünk beszámolni, de csak miután a szokásosnál magasabb szintű aggodalom kitombolta magát. Ezzel a művel kapcsolatban nagyon fontos a korrekt megközelítés, ahogy a tűzlépcsőn kétségbeesetten lefele rohanó, csapzott és hiányos öltözetű emberek láttán a helyes kérdés: hol van a tűz.
Nem mindenkinek javasolt, és alább néhány tanáccsal ehhez a gondolathoz is hozzájárulunk, amivel csak a kötelezőt tesszük, ha már a témához nyúltunk. Néha nehéz volt leírni a könyvben szereplő tartalmakat minden kiegészítő kommentár nélkül, de nem tehettünk mást, az időnként felbukkanó meglehetősen naiv gondolataink ellenére sem, hogy vajon ez-e az a könyv, amiért milliók rajonganak. Alkalmanként a szerző nyers fogalmazása jelentősen igénybe vette képzeletünket, annak felderítésére, hogy mit is találhattak benne mások annyira izgalmasnak. Tehát végig ismertetés lesz, távolságtartással, nem szeretnénk állandóan belekotyogni saját véleményünkkel, nem kommentáljuk a szerző megállapításait, az esetben minden mondat mellé kellene egy értelmező, kiegészítő, felháborodó másik, amitől nem lenne jobb, és nem is lenne elegáns.
Maga az írás nem arról szól, milyen kellene legyen a világ, nem poetikus, formális vélemények gyűjteménye, hanem – és most ezt az olvasatot vesszük alapul – lehetséges támadási felületeket mutat be, néhol meglehetős nyerseséggel, minden finomkodás, kertelés nélkül, de azt el kell ismerjük, hogy igen hatékonyan. Elsődlegesen a hadászati fegyverzet sem támadásra való, hanem védekezésre, adott esetben válaszlépésre. Katonai értelemben a béke nem a csatazaj elülte, kiásatlan lövészárkok, lábon hervadó pipacsok, hanem az elrettentés hatékonysága. Hasonló szempontok szerint kell ezt a könyvet is megközelíteni.
Pontosabb címe ez lehetne: 48 érzelemmentes, kockázatos és pimasz tanács státuszmegőrzésre, illetve azoknak, akik hatalomra törnek, minden más szereplő számára pedig figyelmeztetés a kihívásokra és a lehetséges veszélyekre. Ha körültekintőbbek vagyunk, ami ennek az írásnak is a célja, utóbbi jelentését vesszük alapul, és úgy is próbáljuk megközelíteni és megérteni, azzal a háttér-bizonyossággal, hogy a társadalmi interakciók nem zéróösszegű produkciók. Ezt kicsit részletesebben így fogalmazhatjuk meg: Vannak ilyen vágyak, törekvések ebben a világban, és nem tagadjuk, hogy munkálnak ilyen erők körülöttünk és bennünk is, az is egyértelmű, hogy ezeket mindenkinek ismernie kellene bár alapszinten. A legintimebb szubjektivitás igazából az egyetemesség. Bár a „bűnben fogant élet” sokaknál kiveri a biztosítékot, azzal viszont egyetérthet majd’ mindenki, hogy az ember problémás létező. Erkölcsileg és logikailag állig felszerelt, ennek ellenére elkallódásra és gyarlóságra hajlamos, és ami a legtragikusabb, hogy a saját hiányosságok egyáltalán nem tudatosulnak. Tökéletlenségünk azonban nem fűszer, hanem hígítás, egy kevésnyi segít fenntartani a kellő társadalmi, kapcsolati viszkozitást, fogalmazzunk így, de túlzott adagolás nyomán semmi sem marad a szűrőben, azaz tartalmatlan, jellegtelen lesz a végeredmény.
Megjelenése óta töretlen a népszerűsége, sokak elmondása szerint folyamatosan ott van az éjjeliszekrényükön. Biblia, Korán, imakönyv mellett. Vagy helyett. Az mondják, bizonyos körökben (üzleti világ, igazságszolgáltatás, politika, hadsereg) kötelező, de vannak olyan intézmények, ahol korlátozzák a hozzáférést (börtönök). Igazából az is találkozott a könyv módszereivel, aki magát a szöveget nem ismeri, esetleg nem is hallott róla. A társadalomban, úgy tűnik, eredendőbben vannak jelen az itt jelzett praktikák, meg egyáltalán maga a lelkület, mint arról alapesetben tudomást veszünk, vagy amennyi belőle számunkra felismerhető vagy adott esetben megfejthető.
Jellemzőek a szélsőséges vélemények vele, mármint a könyvvel kapcsolatban. Vannak, akik magasztalják, és vannak szép számmal olyanok, akik amorálisnak, felháborítónak tartják, van aki egyenesen tajtékzik a brutális támadástól, amit szerinte az írás végrehajt az emberi kapcsolatok tételezett kecsessége ellen. Még néhány ilyen, és az emberi civilizációnknak annyi, fogalmaz. Természetesen a két szélsőség között minden más árnyalat megtalálható. Vallásos emberek részéről rendszeres a kritika, kérdés persze, ha egy elvont, steril, formalizált, de bájos nyelvet beszélünk, attól jobban is viselkedünk, vagy csak a kontraszt nő meg, és csupán arról van szó, hogy a csalódást és a kiábrándultságot elodázza, vagy a problémát eltartja magától? A krisztusi lelkület nem rossz ötlet, mint ellenreakció erre az egészre, és aki végig tudja vinni, annak őszinte elismerésünk. Igaz, az eredetiben a földi pályafutás kereszten végződött, de ez, érdekes módon, nem fosztotta meg attól, hogy hasson, hogy hatékony maradjon. Ami tulajdonképpen a sikereségnek, a hatalomnak is alapvető és mondhatni végső célja.
Harmatos lelkűeknek még a fülszöveget sem ajánljuk, bátrabbaknak egy próbát megér, néhány törvényen el lehet gondolkozni, a kalandoroknak, akik már ismerik a dörgést, érdemes megbirkózni vele. De aki azok után azt állítja, hogy mindenképpen ezek megvalósítása lesz az életcélja, annak a személynek a lelkisége idegen tőlünk, aki felfedezi, hogy hasonló törekvések és megoldások valóban léteznek a világban, az jó úton jár, és aki bevallja, hogy egyik-másik szabály már megfordult a fejében, az lehet a barátunk.
Fel kell hívni a figyelmet a naiv, jószándékú embereknek, hogy a világ nem olyan, amilyent otthon, az iskolában, a templomban bemutatnak, amit védett, kedves közösségekben megismertek. Azaz nem teljesen olyan. Mert sajnos lehet olyan ember, aki önző módon és érzéketlenül ki akarja majd használni az élet nyújtotta lehetőségeket, és a lánc a leggyengébb szemnél enged el, azaz a rossz szándékú ember a legkevésbé elővigyázatosnál, a legfelkészületlenebbnél érhet el legkönnyebben eredményt. És lehet olyan is, aki minden követ megmozgat, hogy a számára elérhető legnagyobb hatalomra tegyen szert, függetlenül attól, hogy ehhez hány baráton és ellenségen, hány jószándékú ember törekvésein kell átgázoljon. Nem teljesen ilyen a világ, de lehetnek benne ilyen emberek, és tudjuk, hogy vannak, mert már találkoztunk velük. Az is igaz, hogy nem mindig a legbrutálisabb módszert választották, de aki bármilyen területen valameddig eljutott a hatalomban, annak be kellett néhány dolgot vállalnia, és el kellett sajátítson néhány technikát ahhoz, hogy pozícióját megőrizze, tehetsége és rendelkezésre álló készségei mellett. Az őszinte hozzáállás természetesen az, ha ezeket a hatalmi technikákat, azoknak vágyát, árnyékát, illetve akár egy-két konkrét lépést a magunk törekvéseiben, életében is felfedezünk.
Már az is elég megrázó élmény, amikor az ember először csak úgy felületesen végigfutja a „48 hatalmi törvény” tartalomjegyzékét, aztán ha beleolvas, első benyomása, hogy az írás cinikus, a legalantasabb érzéseket és érzelmeket istápolja, és elismerjük hogy alkalmanként ütős megállapításokat tartalmaz, de mintha ösztöni vágyakra építene, és egyáltalán nem nemes érzéseket kívánna támogatni, kimunkálni. Vagy csak illúzióromboló? Megszabadítja az olvasót számos, a társadalom által ráerőltetett illúziótól, illetve mindannak újragondolásra készteti, ami körülötte történik? Vagy rosszabb esetben vele. A mű meg van írva. Nem a szerző dolga a befogadás és az alkalmazás morális kérdéseivel foglalkozni. Ez a mindenkori olvasók feladata.
Általában az olvasás után van egyfajta ambivalens érzése az embernek. Egyrészt kezdi jobban megérteni, hogyan szerveződik a hatalom, hogyan manipulál(hat)ják egymást az emberek, ugyanakkor a hatás működik oda és vissza is, tehát mások, vagyis igazából valamennyien felkészülhetnek a támadások, az intrikák ellen, a tudás nincs elzárva senki elől, és aki marja, az a nyerő. Másrészt pedig ijesztő látni, hogy egyáltalán mi minden történhet, és ez akkor is félelmetes, hogyha senki sem tenne kísérletet arra, hogy kihasználni ezeket a javaslatokat, meg sem próbálna visszaélni az emberek bizalmával, törékenységével, kiszolgáltatottságával. Még akkor is. Csak azt konstatálni, hogy mennyire gátlástalanok tudnának lenni az emberek a hatalom megszerzése érdekében. Ha kihasználnák a potenciáljukat, könnyen kizsigerelhetnék az emberi természet végtelenségében elvesző jámbor álmodozókat. De ne adjunk tippeket!
Sokak számára reveláció, mert értelmez bizonyos magatartásokat, felfedi egyes viselkedések motivációit, amik eddig érthetetlenek voltak, mintegy felemelkedik egy függöny, hirtelen nyilvánvalóvá válik a játékszín, és láthatóvá, értelmezhetővé válik minden mesterkedés, ami eddig takarásban, homályban zajlott. Világossá válik, ha eddig nem lett volna az, hogy a hatalomhoz, bármilyen hatalomhoz vezető úton mi az elvárt magatartás. Megérti azt is, hogy mi zajlik munkahelyén, saját környezetében, településén, esetleg családjában, vagyis, hogy mi miért történik. Amint azt is, hogy miért boldogulnak jobban a gátlástalan emberek, vagy miként viselkednek a hataloméhesek, és milyen manipulációs taktikákat alkalmaznak. Szóval, bár ez a könyv ízig-vérig felkavarja majd az embert, segítséget is nyújt védekezni az ellen, ami bekövetkezhet, vagy máris zajlik környezetében.
Legalább két markáns reakció lehetséges:
- Ölbe ejtett könyvvel ül az ember, és elmereng: így működne ez a világ? Rémálom ez, vagy valóság? De ez a stílus, akárhogyis, ez magának az ördögnek a hangja!
- Van aki pedig bosszúsan morfondíroz: hogy a francba nem nekem jutott eszembe erről a témáról könyvet írni. Hiszen nyilvánvaló. Micsoda telitalálat! Ez a való világ!
Robert Greene 1959-ben született Los Angelesben. Gyermek- és tinédzseréveit is ott töltötte, majd a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen, illetve a Wisconsin-Madison Egyetemen tanult klasszikus irodalmat és művészetet. Dolgozott az építőiparban, volt fordító, szerkesztő és forgatókönyvíró. Bevallása szerint mintegy 80 munkahelye volt a könyv megírása előtt, és már évek óta Hollywoodban dolgozott, amikor jött az ötlet, 1995-ben, hogy írjon egy esszét a hatalomról. Maga azt állítja, hogy a hollywoodi élményei késztették a könyv megírására, amihez a gyakorlati tapasztalatai mellett, segítségére voltak tanulmányai, olvasmányai, illetve egyéb, különböző munkái során elsajátított készségei, többek között mindaz, amit magánnyomozóként elsajátított, vagyis a rugalmasság, a részletek megfigyelése és a türelem.
Végül 1998-ban jelentette meg könyvét. Közben forgatókönyvíróként dolgozott a filmiparban. Az ottani hangulat és hatalmi harc megfigyelése, illetve korábbi megélései meghatározóak voltak a tematika és a tartalom szempontjából egyaránt. Hollywood világát, a hírességek és befolyásos emberek hálózatát figyelve rájött, hogy hatalmuknak van ok-okozati összefüggése, és hogy befolyásuk megszerzése és megőrzése érdekében bizonyos közös elvek szerint cselekszenek. Inspirálta, ahogyan a hollywoodi hírességek, illetve a többi szereplő, pl. a stábtagok, a kiszolgálószemélyzet tagjai megpróbáltak befolyásra szert tenni, ahogy tekintélyüket érvényesitették, akaratukat, céljaikat igyekeztek megvalósítani, ahogy megszerzett hatalmukat igyekeztek megőrizni, és mindez emlékeztette számtalan nagyhatalmú történelmi személyiségre, akiknek történetével egyetemi tanulmányai, olvasmányai során megismerkedett. Érdekes párhuzamokat vélt felfedezni, jóllehet nagyrészük egészen más korban élt, és a körülmények is teljesen eltérőek voltak. Ez azonban arra ébresztette rá, hogy a „hatalomakarás” dolgában kell legyen valami kor- és kultúrafeletti vonása az embernek, aminek analógiáján végigmenve azt is állíthatjuk, hogy amit kívántak a királyok és hadvezérek, az igazából minden ember vágya, és aki teheti, nem is fog habozni, hogy ráhajtson azokra, és módszerei sem lesznek finomabbak, legfeljebb szerényebbek, saját lehetőségeihez igazítva. Sokan felismerik ezek nyomán a méltatlanul keveset emlegetett Alfred Adler munkásságát, vagy a Foucaultét. Szellemi alkotásaik, mégha némi egyoldalúsággal is, de emlékeztetik az emberiséget arra, ami „ott van”.
A mű születésének körülményei, pontosabban ihlető tényezői meghatározóak, ezért is figyelmeztetünk, hogy bajba kerülhet az, aki ezt védettebb közösségekben, családban, rokonságban, baráti körben, bizalmas légkörben, munkahelyen próbálja alkalmazni. De hogy hatalmi intrikák még a családi életben is megjelenhetnek, az sajnos nem rendkívüli eset. „A legtöbben addig szaladgálunk ki és be egymás életébe, amíg ki nem merülünk, legtöbb esetben nem a halál választ el egymástól, hanem a szív fáradtsága, ami az emberi kapcsolatok szelíd hóhéra.” Gail Caldwell
Greene a könyvben meghatározza azokat a technikákat, viselkedési formákat és tulajdonságokat, amelyek alkalmazásával valaki vezetővé válhat a társadalom valamelyik szegmensében. Legtöbben ösztönösen cselekszenek, mások tudatosabban, de valamennyien hasonló módszerekkel élnek. Green dolga a megfigyelés és az összefoglalás volt, illetve a történelmi példák összegyűjtése, amiket aztán illusztrációként használt. A fogadtatás vegyes volt, és máig nagyon ellentmondásos a megítélése, de a pozitív vélemény döntő arányú. Ez nem feltétlenül egyetértést jelent a könyv szellemiségével. Sokan értékelik az újszerű nézőpontot, a segítséget, amit kiszolgáltatottabb emberek kaphatnak, mások a történelmi példák sokaságáért hálásak, van, aki a kivitelezés szellemi teljesítményét értékeli. A könyvet 24 nyelvre fordították le, és világszerte több millió példány kelt el belőle.
Megjegyezzük, hogy a felsorolt, illusztrációként használt megannyi történelmi példát óvatosan kell kezelni, jól be vannak csiszolva az adott törvény tematikájába, hogy támogassák a felmerült gondolatot, de nem kell hiteles történelmi eseményekként kezelni. Forráskritika szóba sem jön, átfogó és körültekintő ismertetés alapszinten. Amúgy Robert Green írt könyvet csábításról, kiválóságról, háborúról. Nem obszerváns zsidó családból származik, a buddhizmus egyik irányzatának követője.
Néhány gyors és rövid megjegyzés:
A „manipulálni” 26-ször fordul elő, a „megtévesztés” 53 alkalommal, és nem feltétlenül negatív kontextusban, vagyis elítélendő cselekedetként. Az „ellenséged/ellenségeid” 47 alkalommal, az „ellenfeleid” 36-szor említődik.
Ha erkölcsi nézőpontból próbáljuk megközelíteni, akkor azt mondhatjuk, hogy egyes törvények egyfajta jószándékú intelmek: „Soha ne múld felül a mestered! Ne sérts meg olyan embert, aki ártani tud neked!” Mások a disszimulációt (alakoskodás, áltatás, megtévesztés) követelnek: „Hagyd a munkát másokra, de arasd le a jutalmat! A piszkos munkát másokkal végeztesd el!” Vannak, amik az irgalom hanyagolására biztatnak: „Teljesen semmisítsd meg ellenségedet! Tartsd távol magad a szerencsétlen sorsú emberektől!”
Ez a nézőpont természetesen csak egyike a lehetségeseknek, de bármilyen megközelítéstől függetlenül állítjuk, hogy a stílusa direkt, egyenes, de fogalmazhatunk úgy is, hogy tenyérbemászó, nyers, kegyetlen. Nem széplelkeknek való, ezekben nem sok szerep jut az érzelmeknek. Nincsenek morális megfontolások, hogy esetleg jó-e a szándék, vagy ártalmas, csak annyi van, hogy a tervet győzelemre kell vinni. Bármi áron. Legyünk azért igazságosak, ugyanis minden fejezetben vannak megjegyzések, amikkel a szerző megpróbálja önmérsékletre inteni az olvasót.
Olvasóként időnként megalázottságot érez az ember, már hogyha olyan beállítottságú, mintha egy mélység nyílna meg előtte, és a bezuhanástól csak egy hajszál választja el. Mintha az emberi mivolt, úgy amint van, romlott és megátalkodott lenne, és annak valósága tárul fel előtte, fejezetről, fejezetre. Az ugyan szerencsés esetben, némi önismerettel felvérteződve, nem titok előttünk, hogy van bennünk gonoszság, vagy vannak problémás érzéseink, fogalmazzunk önkímélően, de azok, mint a fűszerek, időnként még ízesítik is az életet, de amikor egész maréknyi erős fűszert tömnek a szánkba, az mégiscsak más. Ilyenek vagyunk, ha tetszik, ha nem, állítja a könyv, kissé túlzó magabiztossággal, és ezzel zavarba ejt, anélkül, hogy megvigasztalna. Feltéve, ha valaki számára a győzelem esélye, reménye, ténye önmagában nem vigasztaló. Mert máskülönben sivár és értelmetlen az élet, legalábbis a felvázolt formában. Természetesen ez is csak egy olvasat.
Kinek való?
Aki úgy tartja, hogy ő a légynek sem ártana, és hogy őt még a nyúl is taszigálja, hogy minden gonosz tulajdonság hiányzik belőle, olvassa el ezt a könyvet. Lehet, hogy felismeri néhány nem egészen szent gondolatát, vágyát, a felsorolt törvényekben. Egyik-másik törvény azonosítja titkolt, vagy akár nyíltan vállalt törekvéseit, gondolatait. Másik oldalon, ha valaki úgy érzi, hogy megátalkodott, hataloméhes ember, lehet, hogy rájön, hogy ami benne van, az nem annyira egyedi eset, lehetnek még mások hasonló tulajdonságokkal. Lesz olyan is, aki inspirációt kap, és a már amúgy is embertelen törekvései mellé újabbakat is csatol, pontos menetrendet kap, igazolódik. Valaki éppen azt ismeri fel, hogy mi minden megeshet a világban, vagy már történik is körülötte, egy adott, konkrét szituációban. Néhányan másként fognak tekinteni főnökeikre, a politikusokra, ki megértőbben, ki feltuningolt megvetéssel, vagy erkölcsi undorral, megerősített előítélettel. Lesz akit kimozdít eredendő naivitásából, és megtanít valamelyest védekezni a nyomasztó szándékok ellen. Merthogy ilyen ez a világ! Tényleg ilyen lenne? Az mindenképpen bizonyos, hogy ez nem az Éden, az elvárható, vagy megvalósítandó tökéletes világ leírása.
Azok, akik nagy hangon akarnak eltanácsolni tőle, gyakran a konkurenciától félnek, állítják egyes elemzők, mert a sima beszédük mögött ugyanezek az indulatok munkálnak, igencsak leplezett formában. És ki tudja még, milyen és mennyi érzés áll egy rajongás vagy éppen elutasítás mögött. Végső soron az olvasón múlik, hogy hatalomszerzésre vagy hatalom elleni védekezésre használja. Minthogy lehet ezt a könyvet is azért olvasni, hogy ne darálja be őket valamilyen akarnok ember, gonosz zsarnok, és nem csak azért, mert maga szeretne olyanná válni. Olvasni olyan vehemens kritikákat is, méghozzá az empátia, a szeretet nevében, amik hangulata elől az ember szívesen menekül Green írása és gondolatai védelmébe, mert ezeket látja szelídebbeknek és biztonságosabbaknak. Legalábbis nem árul zsákbamacskát, azt reklámozza, amit iszik.
Olcsó és alantas megfejtési kísérlet lenne a szerző magánéletében, privát és munkahelyi tapasztalataiban keresni a törvények eredetét, hiszen az látszik, hogy nagyon sok ember pozitívan reagál rájuk, sokan felismerik a jelenségeket, mint lehetőségeket, illetve mint körülöttük zajló történeteket, mások pedig egyenesen arról számolnak be, hogy végső soron egészen jól működnek. Tehát nemcsak a szerző egyéni és egyedi meglátása mindez. Természetesen jócskán vannak olyanok, akik elzárkóznak tőle, azzal hogy „ez idegen tőlem, én soha nem tennék ilyesmit,” ami vagy igaz, vagy nem. De vajon segít ez a könyv nemcsak megérteni, hanem jobbá is tenni a világot?
Hatalomhoz nemcsak ez a könyörtelen út vezet, de ez a biztos, azaz így nagyobb az esély a sikerre, mintha csupán ösztönösen vágnak bele. Viszont aki előbbrevalónak tartja a sikernél személyes boldogságát, lelki békéjét, netán más emberek javát, az hanyagolja az olvasását, főként a technikák alkalmazását. Viszont ha egy könyörtelen világba keveredett (üzlet, politika, stb.; keveredett?), akkor önvédelemből is érdemes foglalkoznia hasonló témákkal, konkrétan ezzel az írással is. A felsorolt történelmi példák java része igencsak riasztó, de mindenképpen tanulságos. Szereplőik valamit elértek, de legtöbb esetben a sikerért vagy az életükkel, vagy a jó emlékezetükkel fizettek.
Greene törvényei olyanok mint egy tekintélyes fegyverarzenál, szolgálhat elrettentésül, de rossz kezekben veszélyes légkört is teremthet, kockázatos helyzetekbe manőverezheti magát az, akinél rosszul sülnek el a próbálkozások. Eredmény sem lesz, és egy embere sem marad. Mindenképpen a könyv népszerűsége nem csökken, a menedzsereknek újabb és újabb nemzedéke fedezi fel, és olvassa, talán alkalmazza is. A vállalati hálózatokon, internetes platformokon számos üzenetet lehet olvasni, amiket topmenedzserek vagy vezérigazgatók írnak, aki magasztalják a könyvben tárgyalt törvényeket, csont nélkül.
Maga a stílus Niccolò Machiavelli A fejedelem, illetve Sun Tzu A háború művészete című művére emlékeztet. És a párhuzam nemcsak feltételezés, a kapcsolatot a szerző fel is vállalja. Machiavellitől pár gondolatot idézünk is alább, hogy érzékeltessük, mennyire erőteljes a párhuzam.
A hatalom 48 törvénye sajátos szempontból tekint a társadalomra. Ez a nézőpont megmutat olyan dolgokat, amiket másként nem vennénk észre, értelmez és megmagyaráz bizonyos jelenségeket, mindeneklőtt a hatalmi viszonyok témaköréből. Nem arra szolgál, hogy útmutató legyen, a közösségi élet egyfajta bibliája, ráadásul könnyen vezethet egy korcs, félreértett individualista nézőponthoz. Ösztönözhet egyeseket, főként az arra hajlamosakat, hogy amorális módszerekkel is munkálják hatalmi törekvéseiket. Vélemények megoszlanak, egyesek szerint egy végtelenül megosztó arrogáns, és cinikus írás, ami önző, szűklátókörű egyéneket nevel, és arra ösztönzi az olvasót, hogyha sikeres akar lenni, akkor csak a saját nézőpontjának érvényesítésével törődjön, minden együttérzés nélkül. Mások szerint az amúgy is meglevő hatalmi törekvések legkíméletesebb forgatókönyvét adja, rendszerez, tehát segítséget nyújt, lerövidíti a kötelező köröket, eltanácsol a felesleges megoldásoktól. Érzelmeinket, vallják, más területre tartogatjuk.
Más vélemények kicsit megértőbbek, ugyanis ha ilyen dolgok előfordulnak a társadalomban, akkor nemcsak tudni kell róluk, hanem fel is kell készülni rájuk. Olyan, mit egy kór, aminek lehet megelőzési és kezelési fázisa is. Másrészt ezek a nyers, nem finomkodó megállapítások igencsak alkalmasak arra, hogy elérjék a tudatot, és felhívják a figyelmet olyan dolgokra, amikről nem szívesen beszélünk. Hogy például jó hírünk jobban függ attól, hogy mit titkolunk, mint attól, hogy mit fedünk fel. Akik leleményesek, azok éppen ezért is boldogulnak jobban, mert sikerül elrejteniük azokat ártó tekintetek elől, adott esetben a negatív érzéseiket és megoldásaikat át is hárítják másokra, ami természetesen belecsúszik az aljasságba, de ennyi bevállalható, mondják. Ha valaki tehetséget érez magában alkotásra, vezetésre, annak fel kell hívnia magára a figyelmet, és ez önmagában nem elítélendő, hanem a kötelező és helyes megoldás. Minthogy nem feltétlenül kell mindenkinek eljutnia addig, hogy teljes mellszélességgel kiálljon a törvény mellett: „Végy rá másokat, hogy elvégezzék helyetted a munkát, de mindig te arasd le a dicsőséget.”
A jó emberek, ha nem értik meg a gonosz tervét, akkor bajba kerülnek. A gonoszságot nem kell segíteni, de néha úgyis előfordul, szembe jön, útba esik. Mivel kíméletlenül hajtják végre a terveiket, legtöbbször ők győznek. Ahhoz, hogy eredményesen felvehesse a jószándékú ember velük a harcot, néhány trükkjüket ismernie kell. Van azonban olyan olvasó is, aki nem tud megbékélni a leírtakkal, még azok barátságosabb értelmezésével sem, és szerinte ez a könyv „annyira aljas és hitvány, hogy egyenesen szellemi méregnek tekinthető.”
Mitől olvasmányos?
1. A „törvényszerűségek” leképezhetőek hétköznapi, ártalmatlan eseményekre, illetve hatalmi helyzetekre egyaránt. Egyesek végre megértik, mások rábólintanak, és lesznek, akik rossz szájízzel megjegyezhetik: a hatalom így működik. Aki odakerült, az át kellett gázoljon néhány embertársán, félre kell tegye morális kétségeit, el kell hárítson minden lelkiismereti akadályt, stb. Ilyen helyzetek a politika, a hírességek világa, az üzleti élet, de gyakorlatilag minden terület, ahol a hatalmi harc jelen van. Tulajdonképpen az élet számtalan területét érinti. Akár hálószobánkban is jelen lehet.
2. Történelmi példák. Igazából illusztrációk, hangsúlyozzuk ismét, a célnak megfelelő egyoldalúsággal prezentálva, és inkább anekdotáknak, mint történelmi példáknak nevezhetők, de akárhogyis, sokan szórakoztatónak, tanulságosnak találják. Azért arra vigyáz, hogy az összeesküvéselméletek színvonalát elkerülje. Néhány felhozott történet, így tálalva, igazán ütős. De ez nem történelem tankönyv! Ezek csak a könyvben megformált igazságok, az un „törvények” érzelmi, logikai támogatását szolgálják. A történetek rendszerint a hatalmasok, a híres emberek életéből vannak. Tanulságként tálalva, tehát javarészt kóros példák, és némiképp torzítottak is, hogy élesebbek legyenek és hassanak.
Pozícióba jutott személyeknek, bármilyen területen is értek a csúcsra, (politikai, üzleti, tudományos, egyházi) igenis közük van a felsorolt törvényekhez, kisebb-nagyobb mértékben használták ezeket a technikákat. Ha másként nem, önvédelemből. Egyik tanulság, amit ebből a könyvből levonhatunk, hogy nem mindig verbális, ésszerű, illetve morális eszközöket használnak az emberek, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló, emellett pedig a figyelmeztetés, hogy jó résen lenni. Viszont nem kötelező a paranoia-szintig eljutni.
Történelmi példák
Rengeteg történelmi példát említ, és látszik, hogy van érzéke a válogatáshoz. A történetek nevetségesen elnagyoltak, a célnak megfelelően megsimítottak, egyoldalúan tálaltak. Aki ismeri valamennyire a forráskritikát, az meg kell kapaszkodjon az asztallapban, hogy le ne forduljon a székről. Igaz, a könyv nem nekik íródott. De egy 20. sz. eleji lexikon színvonalán idézni a 10. századi bizánci eseményeket, nem annyira felemelő. Bátran lehet állítani, hogy anekdotaként kell őket kezelni, mégha ez sértő is lehet a szerzőre nézve. Aki amúgy nem egy sértődős fajta! A történetek ráadásul lazán kapcsolódnak a „törvényekhez”, csak neves személyek szerepelnek, akiknek jeles dolgairól, mint ismeretes, nagyon torz képet közvetítenek a krónikák, szóval minden baj van velük.
A történelmi példák tanulsága nem mindig támogatja tökéletesen a szerző törvényeit, nem kell úgy élni, jelzik, ahogy a világ alapvetően működik. Érdemes belenézni abba a világba, fellapozni a működési szabályzatát, de nem érdemes benne megragadni, illetve azok szerint élni. De mindig lehet/lesz olyan, aki szerint a hatalom, bármilyen és bármekkora, mindenáron való megszerzése életcél és megvalósítandó program.
Milyen körülmények közé?
Vezérigazgatói szinten működhet, de ha valaki megpróbálja bizalmi légkörben játszani az eszét, pórul járhat. Pontosabban minden körülmények között megjárhatja, ha a törvényeket próbálja alkalmazni. Bár össze is jöhet a terv, de nincs garancia. Végül a csizmadia mezítláb marad, vagy bocskorra szorul.
A könyv, ha csak pusztán a betűre figyelünk, arra tanít, hogyha bizonyos dolgokat el akarunk érni, akkor ennek megfelelően kell cselekednünk. Lehet ezen háborogni, mondja, de ez a valóság. Ő ezt abból a szemszögből nézi, hogy aki figyelmen kívül hagyja, az könnyen nehéz helyzetben találhatja magát. A könyv tele van cinikus, ironikus megjegyzésekkel, amik nyomán sokan háborognak: „ez az írás összezavarja az embert, sőt, könnyen meg is ronthatja!” Megzavarja a bájolgást, a tiszta erkölcsöt, vagy csak lekaparja azt a mázat, ami az igaz szándékot fedi, amit jómodorral, speciális nyelvezettel próbálnak eltakarni, de szándékaik és cselekedeteik, tehát megoldásaik az itt bemutatott törvények erkölcsi nívóját nem haladják meg? Közben a legundokabb farizeusi álságos megtévesztésben élnek, azt fitogtatják, ami nem létezik? De milyen előnyük van a rendszeresen képmutató magatartásba menekülőknek azokhoz képest, akik nyíltan felvállalják, hogy igenis ezek az ő módszereik, és lehet készülni rájuk? Ha egy személy hajlamos az erkölcstelenségre, amúgy is megtalálja a végrehajtás módját, e könyv nélkül is.
A könyv célja nem a diktátorok vagy etikátlan cselekedetek dicsőítése. Felidézi a hatalom történelmi mintáit, az olvasóra van bízva, hogy ezeket az elveket alkalmazza-e, vagy csak megismeri. Mikor azt tanácsolja, hogy teremtsünk kiszámíthatatlan légkört magunk köré, tartsuk az embereket önmaguktól függő helyzetben, keressük meg az ellenfelek gyengeségeit, és használjuk ki, mindezt lehet úgy is venni, hogy a partnereket, a beosztottakat figyelmezteti és készíti fel a manipuláció elleni védekezésre.
Machiavelli
Nicollo Machiavelli (1496-1527) „A fejedelem” című műve a 15. sz. végi, 16. sz. eleji megosztott Itália zűrzavaros időszakának haszonélvezője, szenvedője, krónikása és teoretikusa. Ugyanúgy, ahogy Green is tette, megfigyelt és összegzett. Mindketten éppenséggel bővölködtek a nyersanyagban.
Nem tőle való a „cél szentesíti az eszközt” kifejezés, de annak szellemisége benne van említett könyvében, mintegy 80-90%-os tisztasággal. Mindig is kísértette a világot „A fejedelem”-ben foglalt gondolati és gyakorlati mintázat, manapság mintha ennek egyenesen reneszánsza lenne. Egy reneszánszkori ötletelés reneszánsza. Gondoljunk az újabban divatos „erős” karakterű és jelzőjű vezetőkre, a kiemelt fizetésű sztárokra, a növekvő egyenlőtlenségre, ami beleépült már a rendszerbe, amint arra Piketty is figyelmeztetett. Csúcson lenni ma többet ér, mint bármikor. Ami azt is jelenti, hogy megéri fölfele kapaszkodni. Kérdés, hogy mindenáron, avagy sem. Egyetlen komolyabb ranglétra meglépése ismertségben, bevételben máris néhány szorzót jelent.
Végtelenül naiv és félretájékoztató írások vannak róla, művéről és annak hatásáról. Nem, határozottan nem vele kezdődött a politikai élet romlása, a hatalmi arrogancia, és nem igaz az, hogy korábban a jámborság segítette hatlomra az uralkodókat, vagy hogy az volt legfőbb erényük. Hogy milyen királytükrök, vallomások, dicsőítések íródtak, az más kérdés. Történelmietlen azt állítani, hogy fellépése előtt az élhető társadalmat úgy gondolták el, ahol a polgárok közös célért dolgoznak egy erényes vezető irányítása alatt, és főként mindenki ennek az elvnek megfelelően tevékenykedik. Nem vele kezdődött a hatalmi csábítás, aminek során mindent beáldoztak az érintettek. Halvány fogalmuk sincs a történelemről, akik ilyesmiket írnak. Ettől függetlenül nem kell Machiavellit magasztalni, és nem lesz a példaképünk, de nem maga az ördög csak amiatt, mert kimondja azt, ahogy valójában történik. Kegyes szövegek takarásában. Tematizálta azt, amit képmutató módon elrejtettek, és ahogy gyakorlatilag éltek, aminek néhány gondolata szinte egy az egyben megtalálható Green könyvében.
„Egy fejedelemnek nem lehet más célja vagy gondolata… csak a háború, annak intézményei és annak fegyelme, mert ez az egyetlen művészet, amely méltó az uralkodóhoz.”
„Általánosságban elmondható az emberekről: hálátlanok, hűtlenek, hazugok és álnok haszonlesők, ráadásul gyávák is… A szeretet olyan kötelék, amelyet ezek a szerencsétlen teremtmények akkor szakítanak meg, amikor nekik jólesik, a félelem viszont következetesen kordában tudja tartani őket.”
„És azt is ki merem mondani, hogy ezek megléte és állandó betartása káros, a látszat pedig hasznos: jó dolog irgalmasnak, hűségesnek, emberségesnek, vallásosnak, becsületesnek látszani, és jó dolog annak is lenni, de olyan elmével, hogy ha szükséges, azonnal képes legyen ezek ellentétére váltani.”
„Minden ember, aki mindig jó akar lenni, biztosan megsemmisül a tömegben, aki nem így gondolkozik. Ezért annak a fejedelemnek, aki meg akarja őrizni a hatalmát, meg kell tanulnia, hogyan ne legyen jó, és ezt a tudást felhasználni, vagy tartózkodni tőle, ahogyan a szükség megkívánja.”
„Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb.”
„Az embereket két fő impulzus vezérli, vagy a szeretet, vagy a félelem… És itt jön a kérdés, hogy melyik az előnyösebb, ha szeretnek, vagy ha tartanak tőlünk? Talán azt lehetne válaszolni, hogy jó, ha mindkettőre vágyunk, de mivel a szeretet és a félelem aligha létezhet együtt, ha választanunk kell, sokkal biztonságosabb számunkra, ha félnek, mint ha szeretnek.”
„Soha ne próbáld meg erővel megszerezni azt, ami megtévesztéssel megnyerhető.”
„Az embereket vagy simogatni kell, vagy összetörni. Ha kisebb károkat okozol nekik, bosszút állnak, de ha teljesen tönkreteszed őket, úgy már nem árthatnak. Ha valakit meg kell sértened, tedd úgy, hogy ne kelljen félned a bosszújától.”
„Az erkölcsi követelmények érvényre juttatása a politikai cselekvésben durva hiba, a fejedelemnek egyedül a politika törvényszerűségeit kell követnie.”
Néhány téma előzetesen
Ez a könyv ellentmondásos, hangsúlyozzuk ismét. Egyesek erkölcstelennek, gonosznak, a pszichopaták Bibliájának nevezik. Ennek ellenére bestseller. Szokásunktól eltérően nem kommentáljuk, illetve csak a szükséges mértékben, igyekszünk a száraz ismertetésre koncentrálni. Gyávaságból, ha úgy tetszik, nem szeretnénk, ha olykor félreérthető, máskor pedig félreérthetetlen, de csöppet sem barátságos megállapításai ránk ragadnának 🙂 Ugyanakkor ki sem szerettük volna hagyni, mert emlékszünk még a jó öreg Shatterhand elmélkedésre, hogy miként vélekedik a Vadnyugatra utazók egyik szegmenséről, a következetesen „zöldfülűek”-nek nevezett kalandorokról, akik rendszerint hamar a fűbe is haraptak. Az illatosított szappan felesleges cipelése szerepel a felsorolásban, de azt már mi tesszük hozzá: ahelyett, hogy megtanultak volna rendesen bánni a pisztollyal. Clint Eastwood is csak ebben volt jobb minden gazfickónál, de az elég volt, hogy az igazságosztó szerepét eredményesen ellássa 🙂
Vannak megszívlelendő témák benne, szó sincs róla.
-Az érzelmek fölötti uralkodás
-Hogyan viselkedj feletteseiddel
-Hogyan alakítsd át a gyengeséget erősséggé
-Hogyan teremtsd újjá magad
-Hogyan bánj másokkal
De naiv, aki azt hiszi, hogy hatalmi pozícióban, legyen az bármekkora is, végre nyugalom van, és már nem kell rettegni senkitől és semmitől. Meg hogy így el lehet érni a teljes függetlenséget. Tévedés. A harc azután is folytatódik, hogy valaki elért egy kívánt szintre. Hiába is szeretné abbahagyni, mármint a harcot, gondoskodnak mások arról, hogy folytatódjék, és soha nem is fog véget érni egyetlen hatalmi potenciál környékén sem. Vannak igenis elsajátítandó ismeretek, hogy felfogja az ember, hogy kire számíthat, kivel van dolga, továbbá kinek mit kell mondani. Kivédje a hízelkedést, de befogadja a támogató biztatásokat, hogy elkerülje a lelombozó, fárasztó intrikákat, de az építő megjegyzések mégiscsak elérjék. „A legveszélyesebb betegségek azok, amelyek elhitetik velünk, hogy jól vagyunk.” Lauren Oliver.
Színház az egész világ! Vagyis színpad, és ehhez a gondolathoz csatlakozik Green is, és azt állítja, hogy az kap tapsot, aki a többiekhez képest a legjobban alakít. A hatalom tele van manírral, paródiával, külsőséggel, aki be kíván szállni a ringbe, annak meg kell tanulnia játékszabályokat, a trükköket. Ha például valaki nem kíván elköteleződni, ahogy a könyv tanácsolja is, annak híre megy. Népszerű lesz álláspontja, de sokan irigyelni is fogják, és ahogy aurája növekszik, egyre több ember fogja rávetni magát, hogy kiszedjék belőle véleményét, mert „nem ő sem lehet különb, mint mi.” Nem lehet kiszállni a hatások alól, amíg valaki szerepben van. És érvelése szerint a hatalom amúgy is olyan, mint a bányászatban egy nemesfém-ér, amit ha megtalálnak, szeretnének egészen végigmenni rajta, és begyűjteni teljes tartalmát.
A fegyelmezett élet bosszantja a környezetét. Megtévesztést, farizeusságot gyanítanak mögötte, aki lenézi embertársai azon képességét, hogy a kulisszák mögé látnak, az ottani mozgásokat, machinációkat felismerik, ezen kívül maga a konkrét alakítás is ingerli lealkudott erkölcsüket. A könyv egyik erénye, a kevés közül, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az emberi élet mégsem skatulyázható be, hogy csak egyetlen példát említsünk, amint a „jelenlét művészete” néven emlegethetünk. Néha jelen kell lenni, adott esetben látszani is, ízléstől, alkalomtól, emberi alkattól függően, máskor viszont érdemes háttérben maradni, visszavonulni, mert túl sok már, az illető értéke, hatása, szakértelme devalválódik a folyamatos jelenlét nyomán. Néha pedig szerepet kell váltani, bár ez esetben a konkrét javaslatok elég szögletesek, és a témát csupán hatalomtechnikai szempontból tárgyalja. Szóval nem a konkrét tanácsok érdekesek ez esetben sem, hanem az élet összetettségének elismerése, ami egyébként mintha hiányozna a mű eszmei alpvetéséből.
Ne légy hóhér, javasolja, hanem olyan ember, aki mindig csak jóhírt hoz. A negatív üzeneteket bízd másra. Tervezz és gondolkodj előre, de tartsd meg magadnak az erőfeszítéseidet és a trükkjeidet. Azok a vezetők, akik a távolságot könnyed vagy hamis cimborasággal próbálják feloldani, fokozatosan elveszítik azt a képességüket, hogy hűséget, félelmet vagy szeretetet ébresszenek, és az eredmény nem az lesz, amire számítottak. Amikor egy kistílű ellenfél rád támad, tégy úgy, mint Dosztojevszkij regényében az őr, hogy nem is veszed észre. Hogy nem érdekel, mert fölötte állsz, neked ő nem árthat. Az orosz regényíró természetesen egészen más szempontból tárgyalja a témát. Ha valamivel kapcsolatban kimutatod a csalódottságod, azzal elárulod, hogy elvesztetted az események fölötti kontrolt, és ez nem jó jel, a tekintélyesek mindig urai a folyamatoknak, érzéseiknek, nem árulják el gyengeségeiket. Azzal, hogy kendőzetlenül nyitott vagy, olyan kiszámíthatóvá és ismerőssé teszed magad, hogy szinte lehetetlen tisztelni vagy félni tőled, márpedig a hatalom nem fog olyan emberre szállni, aki nem képes ilyen érzéseket kiváltani.
Néhány gondolat a könyvből:
Erősebb idegzetűeknek! Érzékenyebb lelkű, nehéz perióduson átmenő személyek inkább lapozzanak!
Az első, leghíresebb, legtöbbet idézett törvénye szerint egy tanítványnak, beosztottnak, régebbi kifejezéssel alárendeltnek, mindenáron védenie kell mesterének egóját azzal, hogy csak azt teszi, amit kérnek tőle, és szükség esetén butábban viselkedik, mint amilyen valójában. A szerző csalók, királyok és királynők példáin keresztül mutatja be, hogyan működik mindez a gyakorlatban. Ha nem lenne világos mindenki számára, bár ki tudja. Más szintes, más hangsúlyokkal működik minden a mindennapi életben, de az elv él: ne árnyékold le mestered/főnököd!
Rejtsd el hatalmi törekvéseid, légy körültekintő és óvatos azokkal, akik hatalomban vannak, tanácsolja. Úgy viselkedj, hogy ne érezzék azt, hogy fenyegetést jelentesz tekintélyükre, de ne fogadd el, hogy a helyzet megváltoztathatatlan. Frontális támadástól viszont tartózkodj. Jártasságod irigységet szül, ezért inkább tűnj kevesebbnek, mint ami vagy, de minden áron ragaszkodj jó híredhez és tekintélyedhez.
Tartsd szemmel ellenségeidet. Használd módszereiket és a megszerzett ismeretüket. Légy óvatos barátaiddal, vagy a feltételezett barátaiddal, az emberi általános gyarlóságból következik, hogy könnyen elárulhatnak. Tartsd a magad céljait, de ne várj túl sokat az emberektől. Csak saját magadban bízhatsz.
Ne beszélj túl sokat, sőt, az elégségesnél mindig kevesebbet mondj. Vedd tudomásul, hogy a szavak az utolsó helyet foglalják el a hitelesség és a hatékonyság rangsorában.
Ne légy túl magabiztos, hagyj magad körül teret, légy kezdeményező, kegyetlen és titokzatos, de ne engedj közvetlen betekintést terveidbe, életedbe. Helyesen értsd és kezeld az emberi természetet, sajátíts el minden forgatókönyvet, és ne az ideálokban élj.
Az önzés nem rendkívüli, hanem az emberi természet alapvető funkciója, egyetemesen és eredményesen kihasználható általa az ember. A lekötelezettség inkább teher, mint áldás, igyekeznek megszabadulni minden függéstől az emberek, ezért olyan ritka a tartós hála, mert az az alávetettségre emlékezeti őket.
Az irigység révén az ember úgy vezethető, mint orrkarikával a bika. Vigyázz arra, hogy ezt elkerüld, de nyugodtan használhatod másoknál.
Érzelmekkel hatni lehet az emberekre, és aki ismeri a folyamatokat, tudja is manipulálni őket. Hasonlóképpen a figyelemelterelés, a megtévesztés, aki nem elég óvatos, az könnyen kihasználható. Fontos megismerni az emberi természet általános és egyetemes vonásait, mert jól használhatók az irányitásukra.
Sokat ér a látszat, szemben minden más jellegű véleménnyel. Aki erősnek, kompetensnek, magabiztosnak látszik, az a nyerő. Már a titokzatosság, az ügyekből kimaradó, az érzelmileg érintetlen is előnyben van.
Olyasmiért harcolni, ami reménytelen – a gyengeség jele. De gyengének mutatkozni, közben mindenről tudni, igazán eredményes. Látszani és elvegyülni, mikor melyik taktika vezet eredményre. Közben az információgyűjtés elengedhetetlen a sikerhez.
Légy kezdeményező, akkor is, ha nem vagy kompetens vagy nem tudod a pontos kimenetelt, de ne foglalj állást senki mellett, maradj párton és pártoskodáson kívül.
Néha erőt kell mutatni, máskor fel kell adni a harcot, az hosszabb távú eredményesség érdekében. De soha nem fedd fel valódi céljaidat. A hatalom megszerzéséhez információra van szükség, próbáld elnyerni a megfelelő személy bizalmát. Viselkedj kiszámíthatatlanul a versenyben.
Az ingyenes szívesség mögött gyakran implicit kötelezettség áll, vannak, akik szándékosan próbálják partnerüket ilyen „virtuális adósságba” sodorni, hogy segítséget követelhessenek a problémáikra. A könyv felhívja a figyelmet, hogy ne kelljen köszönetet mondania, bűntudatot éreznie, vagy a minőség miatt aggódnia, inkább fizessen az ingyenesen kínált szolgáltatásokért.
A manipulatív emberekkel burkoltan és megtévesztően kell beszélni: mesélj célokról és tervekről, de ne a valódiakról. Így nem tudnak majd kihasználni téged. Beszélj kevesebbet a szükségesnél. Minél kevesebbet mond egy vezető, annál nagyobb a szavainak értéke. Időnként tegyen úgy, mintha együgyű lenne. Green szerint azt kell éreztetned az ellenefeleddel, hogy ő az okosabb, mert ezzel elaltatod éberségét. De a legegyszerűbb módja annak, hogy az ellenfeled támogatását elnyerd, ha rávezeted, hogy a szóbanforgó terv az ő javát fogja szolgálni.
Ellenfeled arckifejezéseinek, gesztusainak és gondolatainak megismétlése segít abban, hogy úgy tűnjön, mintha teljes mértékben osztanád a gondolatait. Néha a hatalom megszerzéséhez érdemes megadnod magad, ah túl erős az ellenfél. Ne menj tovább a kitűzött célnál. Minden győzelem után óvatosnak kell lenned, hogy megvédd magad az elhamarkodott cselekedetektől, mik a győzelmi mámorból születnek.
Legyünk türelmesek – „csak a bolondok sietnek pártot választani, valaki pártját fogni időnapelőtt”, tartja a mondás. Tanácsos megvárni, hogy mit lép az ellenfél, mielőtt állást foglalnál. Használd jól az időt, a türelem a legjobb szövetségesed.
És így tovább.
Ezek után valaki feltette a kérdést, és mi őt idézzük: ha mindezzel végeztem, ha a tanácsokat megfogadom, ha a törvényeket követem, akkor ravasz ember leszek, olyan, aki képes lesz bármilyen élethelyzetből kicselezni magát? Vagy csak balek, megvetett, amorális?
A kérdésre mindenkinek magának kell válaszolnia. A könyv, illetve a benne foglalt szellemiség létezik, ahogy azok a konkrét módszerek, fogások is, amikről ír, akár tudomásul vesszük őket, akár nem. Talán bennünk is megfordultak hasonló gondolatok, időnként alkalmaztuk is őket. Tény, hogyha az ember átlép egy vonalat, a vonal eltűnik, pontosabban vele vándorol, és ez eléggé félelmetes.