Mainz, Gutenberg-múzeum
A mainzi dómról már írtunk, Chagallról és a német-zsidó megbékéséről is, illetve hogy miként töltötte Barbarossa császár 1184 pünkösdjét egy közeli rajnai szigeten. Ezúttal Gutenberg 42 soros Bibliájának története van soron. Szeretettel!
A P52-es papyruszról (Ryland) tartott egyik előadásomban említettem, hogy Manchesterben, közelebbről a John Rylands Könyvtárban, mikor az idegenvezető jelezte (tudtam persze), hogy lenne itt egy teljes Gutenberg-példány, bátortalanul jelentkeztem, hogy örömmel megtekintvényezném, ha különösebb kifogása nem lenne szerény személyem ellen. De úgy reagált mint Júlia, miután a Balassa nemzetségből való Bálint kiöntötte előtte szívét egy emlékezetes költeményben: „kin ő csak elmosolyodék.” Nem közönséges felhatalmazás kell ahhoz, hogy valaki a féltve őrzött kincsük közelébe kerüljön. A mainzi múzeumban kiállított két példány megtekintésére szeretettel invitálnak mindenkit. Fotózni tilos, nem mintha enélkül nem örvendhettünk volna egy eredeti példánnyal való találkozásnak. Amúgy a fotózás tiltásának általában 3 oka szokott lenni, az egyik, hogy „van nekünk minőségi nyomatunk róla, azt tessék megvenni”, lehet a felelőtlenül bekapcsolva hagyott vakuk miatt, vagy a gyorsabb áthaladás érdekében.
Ritka jelenség világunkban Európa legrégebbi, mondjuk így, új technológiával nyomtatott könyve, amivel kezdődött a Gutenberg-éra, vagy ahogy Marshall McLuhan (1911-1980) fogalmazott, amivel létrejött a Gutenberg-galaxis. Attól kezdve minden nyomtatásra vágyott, és ez az örökkévalóság profán allegóriájává vált.
Összesen 49 fennmaradt példányról van tudomásunk, és lehet hogy más is elvégezte volna, de tény, hogy Hubay Ilona (1960-ig honfitársunk, neve ma sem hiányozhat egyetlen tanulmányból sem, ami a G. Bibliával kapcsolatos) kutatta fel, katalogizálta a fennmaradt példányokat, azaz pontosabban 47-et sikerült találni az évek során, később másik kettő is előkerült a nagy Oroszországból, azaz Szovjetunióból, már Hubay halála után. A Bibliákat Lipcséből orozták el a háború során, és a 80-as évekig tagadták, hogy náluk lenne, végül vállalták, de visszaszolgáltatni nem hajlandók. Ilyen sem volt a Szovjetunió történetében, hogy Bibliákat visz az országba és karhatalommal védi és kebelén dédelgeti őket.
Németországban úgyis maradt még 14 példány, és azok történetében is találunk furcsaságokat. A hozzánk legközelebbi példány Bécsben található, és akkor került állami kezelésbe, amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. Dél-Tirol egyik domonkosrendi zárdájából (Lagundo) Innsbruckon át érkezett meg a császárvárosba. Ma a bécsi Österreichische Nationalbibliothek-ben őrzik. Erről szinte mindent lehet tudni, kivéve azt, hogy ki volt az első tulajdonosa. Olyan, mint Petőfi élete. Tulajdonképpen két nap történései hiányoznak életrajzából, születésének, ill. halálának pontos körülményei. Elég elgondolkoztató.
Gutenberg nyomdájában kb. 180 példány készült nem egészen 3 év alatt (nyomtatás + kötés), kb. 150 db. papírra, 30 pedig pergamenre (az arányok nem pontosak, de legfeljebb 35 pergamen-példány készülhetett). A fennmaradt példányok közül 22 teljes, ebből 12 pergamen. A „teljes” azt jelenti, hogy legfeljebb apró hiányosságaik vannak. 6 maradt meg eredeti kötésben. Ez a 180 példány nem tűnik olyan soknak, de a kutatók szerint abban az időben összesen mintegy 30.000 könyv lehetett egész Európában. 50 évvel később már 12 millió, 30 000 címből. Komoly kutatók szerint az első G.i nyomtatást követő 50 év alatt a kinyomtatott könyvek száma elérte a megelőző ezer év összes kiadványainak a számát.
A Gutenberg-Bibliákból állítólag egy került magánotthonba, a többi kolostorokba, egyetemekhez, nyilvános olvasópultra vagy éppenséggel vitrinbe.
A szöveg a Vulgata (1270-es párizsi bizottsági átdolgozás), amely Gutenberg idején a Biblia szabványszövege volt.
A nyomtatvány két kötetből áll, ívrét formátumban, az első 648 oldalt, a második 634 oldalt tartalmaz. Mint elmondták, ill. a nyomdaműhelyben be is mutatták, fóliólap (Royal méret kettévágva?) kb. 42 X 30 cm, mindenik lapra négy oldal jut, így kb. 350 lap papírlapra volt szükség egy Bibliához, a hibás lapokat is beleszámítva.
Az első kötet az Ószövetség első részét a Zsoltárokkal bezárólag, a második kötet az Ószövetség maradék részét és a teljes Újszövetséget tartalmazza. Kivételt képez a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban található példány, amely három kötetbe van kötve, a pergamen kiadásokat ugyanis 3 vagy 4 kötetbe rendezték, másként kezelhetetlenek lettek volna fizikai súlyuk miatt. Az egyház abban az időben a spirituális nyomatéka illetve ezzel összefüggésben az egyéni értelmezés kockázatai miatt nem támogatta a Biblia magánjellegű olvasását.
A körülbelül 19,5 × 29 centiméteres, két oszlopból álló betűmező. Mindkét oszlop 42 sort tartalmaz (innen az elnevezés, 42 soros Biblia, nincs semmi politizálás benne :), ill.: B42), ami páros igazítást eredményez. Gutenberg különböző betűformákat, ligatúrákat és rövidítéseket használt az egyenletes margó elérése érdekében.
A szöveg összesen 290 betűváltozatból áll: 47 nagybetű, 63 kisbetű, 92 rövidítés, 83 ligatúra és 5 írásjel. Tehát a 23 latin betű mellett rengeteg más karaktert is használ, például összekötő betűket, ligatúrákat, illetve számos latin rövidítést, amelyekben olyan betűkombinációkat, mint az ss, ff, fl, st egy karakterbe olvasztottak össze, így helyet takarítva meg. Voltak 40, 41 soros próbálkozások is, végül 42 sor mellett döntöttek, talán ezt is takarékossági okokból. 1-9. és a 256-265. oldalakon – feltehetően az elsőként kinyomtatottakon – egyenként 40 sor van. A 10. oldalon 41, és onnantól kezdve a 42 sor jelenik meg. Nem a margót csökkentették, hanem a sorok közötti távolságot. A széles margó ugyanis kötelező volt, de nem nyomdatechnikai okokból, hanem az egerek miatt. Rengeteg könyv tartalma így úszta meg.
A pergamenre nyomtatott Bibliákhoz adalék, hogy kb. 170 borjú bőre kellett egy Biblia kinyomtatásához. Magunk megnyugtatására: a jószágok amúgy is meghaltak volna, vagyis nem kizárólag emiatt vágták le őket.
Gutenberg kísérletezett a vörös nyomtatással is, így a rubrikátorok, a vörös festők munkáját kezdetben úgy akarta pótolni, hogy a mondatok kezdőbetűit, a fejezetek és könyvek kezdő- és záróverseit vörössel nyomtatta. Ez azonban a korai nyomdai gyakorlat számára túl bonyolult volt, mintha lefénymásolnánk a kezdőbetűket, aztán egy újabb fordulóban hozzá a szöveget. Precíz nyomtatók, fénymásolók korában sem gyerekjáték, akkor kifejezetten macerás és munkaigényes eljárás volt. Így Gutenberg néhány lap után felhagyott ezzel, és a Bibliákat ezután a rubrikátorok kézzel, egy un. tabula rubricarum szerint tervezték. Ezek az utasítások, sablonok tudtommal két példányban maradtak fenn (Bécs, München).
A margó bőséges, nem nehéz kitalálni miért. Így volt ez korábban a kódexeknél is, bármennyire is értékes volt a papír, a pergamen, ezt a részt nem akarták kispórolni. Számítottak ugyanis az egerek művelődési igényeire. Valamint arra, hogy pár centi után megnyugszanak, bölcsen belátják, meghányva-vetve maguk között a témát, hogy beljebb sem valószínű, hogy változik az összetétel, és nem szerencsés olyan lyukba mélyen berágni magukat, amiben nem lehet megfordulni.
Gutenberg a gótikus minuszkula egy változatát, a Texturát választotta betűtípusnak. Namármost ismerjük mi a Timest, a Calibrit, Couriert, Helveticat, Myriadot, harmincasok még a Garamondot… a Texturát már nem (furcsán festene egy mobiltelefon képernyőjén, az biztos), kikopott a digitális kínálatból, anno előszeretettel használták liturgikus könyvekben, mert robusztos volt, a Biblia, vagy a mise szövege félhomályban és távolról is olvasható volt, és ezáltal alkalmas volt istentiszteleti használatra.
A Bibliák „rendkívül tiszta és helyes írásúak, hibátlanok, olyanok, amilyeneket Excellenciád szemüveg nélkül is könnyedén el tudna olvasni” írja Enea Silvio Piccolomini (a későbbi II. Pius pápa) 1455. március 12-én kelt levelében Carvajal bíborosnak Rómába. Hamarosan meg is vásárolják a technológiát, és a pápai Kúria már 1465-ben nyomdát állíttatott fel a bencések subiacoi kolostorában, amelyet két mainzi nyomdász vezetett, akik pár év múlva már Rómában folytatták.
Nem gondolunk bele, mert számunkra természetes, de a szemüveg… Most ennek nem tudok utánajárni, de egy 1300-as évekbeli olaszországi prédikációban említődik először. Megsokszorozta az olvasással, tanulással tölthető időt. Forradalmi változást hozott.
Mindenik Biblia tipográfiájában is, de főként díszítésében egyedi. Ez az elsők terhe, az átmenet problémája, mint az autóknál, hogy már motor hajtja, de még olyan a forma mint a hintóké, már géppel nyomtatnak, de még kézzel illusztrálnak, mert a könyvben gyönyörködni kell, az nem egy információhordozó felület csupán.
Gutenberg eredetileg vörös tintával nyomtatta a Biblia egyes könyvei elé a címeket, vagyis a rubrikákat. Amikor ez az eljárás túl időigényesnek bizonyult, felhagyott vele, és egyszerűen üres helyet hagyott a margókon. Később hivatásos írnokok kézzel adtak hozzá egyedi fejezetcímeket, legtöbb esetben már az új tulajdonosok készíttették tehetséges művészekkel a pazar illusztrációkat, kezdő-karaktereket, aka iniciálékat.
A könyvcímek, díszítések a nyomtatás után kerültek hozzá. Először a könyv nevét, a fejezet számát kellet felvinni, egyéb részletekkel, rubrikákat, a Biblia egyes könyvei előtti címszavakat, ezekért az un. rubrikátor volt a felelős, egyikük akár pap is lehetett, mint a kutatók feltételezik. A színes rajzokat és az iniciálékat a nyomtatás után egyenként kézzel festették rá minden oldalra, szükség szerint, amit az illusztrátorok végeztek. Egyesek közülük a nyomdász, mások a megrendelő megbízásából dolgoztak.
A B42-ben nincsenek képek az egyes oldalakon. A szövegmező körüli szabad területeket díszítik, többnyire virág- és levélindákkal. Ez teszi a Gutenberg-Biblia minden példányát egyedivé.
Feltételezhetően kezdetben négy, később hat nyomdász dolgozott a… hogy is nevezzük, a betűvetésen, és a nyomtatás két nyomdagéppel párhuzamosan zajlott. A teljes folyamat, a betűkészítéstől a nyomtatott oldalakig, két év telhetett el. Ekkor következett a rubrikázás, a díszítés a kötés, amit külső műhely végzett.
Egy Biblia kézzel történő másolása a szerzetesi szkriptóriumban nagyjából ugyanennyi időt vett igénybe. Gutenberg ez idő alatt körülbelül 180 példányt készített a mozgatható fémbetűkkel történő nyomtatás kifejlesztésével.
Piccolomini idézett levelében beszámol a nyomdában tett látogatásáról, a „rendkívül tiszta és helyes, másutt nem látható írással kivitelezett” példányokról, és arról is, hogy a Bibliákat már azelőtt eladták, hogy elkészültek volna. Egyes példányok állítólag 30 florin (firenzei forint, azért így, mert az árról egyedül az idézett püspök számol be, a levél címzettje meg Rómában él, bár spanyol) körüli összegért keltek el. Nehéz ezt ma forintosítani. Minden adat azt mutatja,, hogy sok évi átlagfizetésnek felelt meg, és ez a „sok” akár 10 is lehet.
A firenzei forintot ekkor már nem verik, de mégsem „ütik” meg könnyen, ugyanis magas aranytartalma miatt mélyen van a forrása, mondhatni, nem bevett közgazdasági fogalommal. Értékét tekintélyesen növelte a megelőző évtizedekben, mármint az „azt” megelőzőkben. Mintájára készülnek más országok pénzei is, magyar forint, a bajor birodalmi gulden, ami ekkor még szinte teljes mértékben a firenzei arányokat követi, ezért azzal ennek megfelelően ekvivalens. Nem tudom, de bárcsak itt lenne Gy. M., helyre tenné ezt a káoszt.
A pergamenből készültek ára 4-5-szöröse volt a papírra nyomtatott változatoknak, és hogy volt-e alku-lehetőség… Bár a német vicceket ismerve, nem volt pardon.
Hány német kell egy villanykörte kicseréléséhez? Egy. Hatékonyak és nincs humorérzékük. Mi jön ki egy elromlott kávéfőzőből? Kapputcino.
Ez azonban már ragozható, a gyenge kávé a szundiccino, az apa főztje apuccino, ha cicus ébreszt cirmiccino, ha az izgalom akkor cidriccino… Ha valami huncutságon kaptam a gyerekeket, az volt a büntetés, hogy meg kellett hallgassanak egy szóviccet. Nem állítom, de nem is cáfolom, hogy ettől voltak annyira aranyosak és szófogadóak :). Hát ilyesmik.
1924-ben a melki bencések fel akarták újítani a templomot, de nem volt elég pénzük. Úgy döntöttek, hogy eladják a birtokukban levő Gutenberg-Bibliát, és 10 000 angol fontot kaptak érte, ami sok pénz, de mégsem az értékének megfelelő, mai szemmel. Egy évvel később a Biblia Philadelphiában egy példány 120 000 dollárért cserélt gazdát, ami nagyjából a háromszorosa volt a melki Biblia árának. Ma egy példány kezdőlicitje egyesek szerint több tízmillió dollár is lenne, és senkit nem lepne meg, ha 100 fölött kelne el. 1978-ban cserélt gazdát utoljára egy B42, 2.4 millió dollárért.
A meglevő töredékekből állítólag még további 16 teljes Bibliát lehetne összeállítani, néhány nem teljes nyomtatványt pedig laponként árultak.
A göttingeni példányt az UNESCO 2000-ben a világörökség részének ismerte el. Ez a másolat az egyetlen, amely teljes, pergamenre nyomtatott és egy kéz által színezett.
A kétkötetes papírpéldányok súlya 30 kg feletti, míg pl. az eredeti Károlyi-Biblia mintegy 6 kg-ot nyom. Egy mai nagybetűs Biblia 1,5 kg. Ezt már az ISS-ről is olvashatják a mai technológiával. „Aki megdob kővel, dobd vissza Igével, Gutenberg pergamenbe kötöttel.”(Örd. 23:35.:))
Honnan volt a papír? Állítólag ha valaki az északolasz Caselle-ben feltételes móddal próbálkozik, miszerint „innen származhat a papír, amit a nyomtatáshoz használtak”, az hamar megkapja a magáét. Merthogy ők tényként kezelik, felettébb büszkék is arra, hogy ezzel hozzájárulhattak a nagyszerű történethez. Öszvérekkel át az Alpokon, Bázeltől meg uszályokon le Mainz-ig. Ennyi. Van kérdés? Hogy németek (vagy hollandok) voltak a papírmalmosok, meg egyéb apróság, az kit érdekel, ez itt Észak-Olaszország, a népek egyik meelting pot-ja. Nehogy már könnyen értelmezhető legyen ez a téma! Caselle Torinese pedig a Stura gazdag kalciumtartalma miatt lett olyan kelendő. A 13. és a 19. század között virágzott erre a papírgyártás. A források szerint a nyomda számára a papírt az a németalföldi származású Vach család szolgáltatta, aki először használt vízjelet minőségbíztosítási okból.
A betűket állítólag ólom, antimon és ón ötvözetből öntötték, meg bizmut is volt benne, hogy hamarabb hűljön, de a gyártási technológia és az összetétel üzleti titok, a nyomtatáshoz használt gépet pedig a borsajtó elemeiből állították össze. Volt mindeniken azonban némi változtatás, és ez adta az újdonságot. Úgy tudom 6 lapra elegendő betű- és ligatúra-készlettel rendelkezett, azaz ennyivel gazdálkodtak a szedők és a nyomdászok.
A festék az Gutenberg, hogy is fogalmazzak, kotyvasztása. Szén, ólom, titán, és azt hiszem még legalább egy fémet kihagytam. (Na, melyik regény jut eszünkbe?) Tehát nem tinta, hanem inkább lakk. Fénylenek is szépen a kinyomtatott betűk. Nem folyt el folyton a folyadék, mert ha folyton folyvást megfolyik a tinta, a mestert a sírás fojtogtja, ő meg a segédet, aki pedig borba fojtja bánatát. Az elrontott íveket folyton ki kell dobni, amiből következik, hogy folyamatos a feszkó és a segédet folyton kirúgják. Természetesen nem ugyanazt többször.
Először 1041 körül vezette be Kínában Bi Sheng feltaláló a legó-szerű nyomtatást, majd Koreában is készült 1377-ben, 78 évvel Gutenberg előtt egy könyv, bizonyítottan, de sem a könyvek, sem a technológia nem vezetett forradalmi változáshoz, mint itt Európában Gutenberg újítása és műve.
Amikor 2017-ben meglátogattam a BlackBerry központját az ontarioi Waterloo-ban, munkaidőben néhány autó állt a hatalmas parkolóban, vagyis parkolooban. Néhány évvel korábban a világ egyik legértékesebb cége volt, a legjobb mobiltelefonokat gyártotta. Olyan szomorú volt látni a leépülést, pedig nem is volt pénzem benne, vagyis pár ezer forint mégiscsak. Családunkban több B.B. készülékük is volt még használatban, másod-harmadvonalbeliek, de nekem bejöttek, volt valami izgalmas a fizikai billentyűzetben. A gyerekek húzták az orrukat, de mondtam, hogy Obama elnöknek, beiktatásakor, egy-két generációval korábbi készüléke volt, mint ami fölé ti hajoltok. – Szóval mindezek adalékok az ázsiai próbálkozáshoz, az okokat nyilván nem ezek fejtik meg. Azért annyi még kikívánkozik belőlem: milyen betűkkel nyomtattak a kínaiak? Porcelán. (Ha leejtettek egy kévéscsészét, hány vers tört össze?)
Gutenberg nem feltalálta a nyomdászatot, mégcsak a szedhető betűst sem, hanem tökéletesítette a meglevő elemeket és újszerűen rakta össze őket. Mindez semmit nem von le érdemeiből, de technológia-történelmileg talán ez lenne a pontosabb. Nem ő az egyetlen. A gótika elemei, amikor Laonban majd Saint-Denisben elkezdenek az új szellemben és technológiával felemelkedni a falak, tulajdonképpen már minden elem megvan évszázadok óta, és évtizedek óta használják is az építkezésben. Normannok, lombardok, burgundok és talán mórok meglevő technológiáját kellett összerakni. „Csak” egybe kellett szerkeszteni, ami természetesen nem ment innováció nélkül.
Emlékszünk, az első Iphone-ok előtt is megvolt minden, elefánt-fogpiszkálóval bökdöstük a képernyőt a PDA-n, és elvoltunk. Készen volt már az érintő-technológia is, mindazonáltal első érintőképernyős okostelefon mégis újszerű, innovatív volt, és megváltoztatta szokásainkat, nem kis mértékben világunkat. Amikor az alapító-cégvezér barátjának megmutatta az első széria egyik példányát, amit a vezető emberek kaptak tesztelésre, azt mondta, hogy „olyan sokba került, hogy cégünk majdnem belebukott.” Félelmetes, hogy milyen összefüggéseket, törvényszerűségeket találunk a történelem-formáló események hátterében.
Gutenbergről nem sokat tudni. Nem tudható mikor született, hogy megnősült-e, voltak-e gyermekei, hol van eltemetve, sőt még azt sem, hogy nézett ki. Halotti anyakönyvbe ugyan bejegyezték, de sírja ismeretlen. Savonaroláról sem készült fénykép, mégis, ha az utcán szembejönne, nagy valószínűség szerint felismernénk, de Luthert is, jellegzetes vonásai miatt.
Gutenbergről szinte minden információ jogi és pénzügyi iratokból származik, és ezekből kiderül, hogy a Bibliák nyomtatása különösen viharos ügy volt. Ma nagy áhítattal tekintünk egy-egy ritka példányra, és az egész nyomtatási procedúra mögé harmatos, átszellemült lelkeket gondolunk.
Egy 1455-ös dokumentum szerint, tehát még a folyamatban levő kiadás idején, Gutenberget üzlettársa, Johann Fust beperelte, miszerint korábban nagyobb összeget adott neki kölcsön, és ezt most kérné vissza megfelelő kamatokkal. Valóban, úgy tűnik Gutenberg minden pénzét belefektette a Bibliák nyomtatásába, sőt, ezek szerint kölcsönt is vett fel. Nagyon bízott a sikerben, és tulajdonképpen minden oka megvolt rá.
Előtte állítólag egy latin szótárt (ez volt a kor pzs-je, bármilyen mennyiségben jól jött), egy prédikációt és egy verset is kinyomtatott az új technológiával, tesztelte a nagyérdeműt, és csillogó szemeket látott, vagy akart látni.
Üzlettársa azonban megnyerte a pert, Gutenbergnek át kellett adnia a nyomda berendezéseit és az elkészült Bibliák felét Fustnak, aki Gutenberg egyik korábbi segítőjével, Peter Schöfferrel együtt eladta a maradék példányokat és folytatták a nyomtatást.
Készültek aztán Fust-Schöffer Bibliák is, de Gutenberg anyagi csődbe jutott. Később egy második nyomdát is nyitott, de nem valószínű, hogy valaha is nyereséget termelt leghíresebb művéből.
Búcsúcédulák nyomtatását is vállalta, a megrendelési iratokból az derül ki, hogy igen nagy tételben, de ez egy másik történet.
Van történész, aki szelídebben ítéli meg az eseményeket, jegyezzem meg, tehát mielőtt megszakadna a szívünk G. miatt, reménykedjünk, hátha mégis boldog volt. Szobájának falára, poszterként, rá volt simítva a Hegyi Beszéd egy anyanyelvű példánya, barátaival gyümölcslevet szürcsölgetve, jó hangulatban anekdotáztak, amíg végleg le nem szállt az este. Akár így is lehetett.
Johann Fust és Peter Schöffer vették át tehát a nyomdát, és maradtak továbbra is Mainzban. Folytatták a Bibliák nyomtatását, és 1462-re el is készült a 48 soros kiadványuk, de nem másodikként jegyzik őket, ugyanis időközben másik két nyomtatott bibliakiadás megelőzte, a 36 soros Pfister-féle bambergi Biblia (1459/60) és a 49 soros strasbourgi Mentelin-féle Biblia (1460 körül). Ebből 20 pergamenre nyomtatott példány maradt fenn, 2019-ben az egyik egymillió Eu feletti összegért kelt el egy aukción. Évrendben a negyedik és az első között sokszoros szorzóval lehet számolni, a szakemberek szerint, természetesen az első javára.
Eszembe jut a covenanters-ek (fordítsam így: meg nem alkuvó skót reformátusok) Bibliája glasgow-i templomból. Az üldöztetés éveiből, rongyosra olvasva. Régebbi a fényképem, úgy tudom ma már nem a templomban őrzik.
Összefoglalva: voltak nyomtatási előzmények, hasonló, szedhető betűkkel, de a forradalmat Gutenberg innovációi hozták el.
Milyen innovációk?
- a szedhető betűk. Könnyen össze lehetett rakni, a tévedéseket korrigálni. Azért készült a Biblia két oszlopos nyomtatással, hogy a sorokat könnyen át lehessen futni, ha javítani kell, ne egy hosszú sort kelljen megbontani.
- a betűk öntőformája. Kis kézi öntőformákat késztett, gyorsan és praktikusan lehetett új karaktert önteni. Képen látszani fog két ilyen is.
- a karaktereknek, mint öntvényeknek egyedi összetétele. Sok nyomdában megfordult korábban, figyelt, kérdezett, kísérletezett.
- a prés használata. Tkp. ismert volt mint szőlőprés, csak éppen a nyomdászok nem használták, pl. súlyokat helyeztek a munkalapra.
- mozgatható munkaasztal. Sokkal kényelmesebben lehetett dolgozni, ha kihúzhatóvá vált az asztal.
- a festék összetétele. Ma már veszélyes anyagnak számítana, nemsokára a nyomdászok is felismerik.
- pl. a kenőtappancsok. Korábban kecskebőrt használtak, puha és zsíros volt, könnyen elérhető. Gutenberg kutyabőrt használt, mert még könnyebben elérhető (kóbor kutyák, friss elhullások), és nincsenek pórusok a kutya bőrén, tehát egyenletesen lehet vele kenni a betűket.
- igényesség. Szép a nyomtatványa önmagában is, ezenfelül lehetőséget hagyott a szabad illusztrálásra.
- stb., stb.
A múzeum 10%-a szól konkrétan Gutenbergről, pedig ez a legrangosabb intézmény, ami munkásságát kellene bemutassa. Két nem teljes nyomtatvánnyal. Elismerem, nehéz téma. Egyetlen portré sem készült róla, úgyértve a korabeli módszerekkel, alig maradt róla valami nyom. Családneve sem Gutenberg tkp., ez származási helye a családnak, de immár így ismerjük, a Gensfleisch kevés embernek mond valamit. Remélhetőleg a Biblia egyre több embernek.
Maradt egy kis hiányérzet a múzeum után, de tisztába kell lenni a lehetőségekkel. Van szobra a város központjában, iskolák, utcák vannak elnevezve róla, a kollektív emlékezetben ő marad a nyomtatás feltalálója. Ezenfelül egyéni boldogság is kellene?
Néhány kép a múzeumból. A kínai szedők nehéz munkájától, az egyetlen fennmaradt metszetig, ami többé-kevésbé Gutenberg műhelyét ábrázolja. Gutenberg halotti bejegyzése, matricák, minták, a nyomda. Nem túl látványos. A Bibliákat szigorúan tilos fotózni, és olyan páncélteremben őrzik, hogy túlélhetnek egy bombázást is, de reményeink szerint ezt soha nem kell valóságosan tesztelni. E témában maradnánk a puszta elméletnél, jóllehet a Biblia esetén más a helyzet.