6. rész
Összefoglalás
Bár Rawls meglehetősen kiváltságos családból származott, már fiatal korától kezdve nyilvánvalóvá vált számára, hogy a társadalomban, minden ellentmondó érvelés, szlogen és törekvés ellenére, igenis létezik szociális, gazdasági, faji és sok más jellegű egyenlőtlenség. „A különböző társadalmi helyzetbe született embereknek eltérő életkilátásaik vannak, amelyeket részben a politikai rendszer szabályoz, másrészt a gazdasági és társadalmi körülmények határoznak meg,” írja műve első kiadásában. Elméletének kiindulópontja az a gondolat, hogy a természeti és társadalmi véletlenek, amelyeket készen kapunk, a születés önkénye, egész életünket befolyásolja, holott ebben semmi érdem vagy bűn nincs, ezért az illető nem tett de nem is rontott el semmit. Ha igazságos társadalmat szeretnénk, ezzel a ténnyel kellene valamit kezdeni. Méghozzá valami eredendőt, ugyanis a meglevő állapotokat, a már zajló folyamatokat megváltoztatni békés módszerekkel nem lehet, tehát az elméletbe kellene valamiképp beavatkozni, méghozzá még az előtt, mielőtt egyetlen konkrét hatása is lenne a társadalomra, azaz mielőtt annak alapján bármilyen döntést is hoznánk a gazdasági berendezkedést, a jog erejét és szerepét, egyszóval a világ elrendezését illetően. Ez azt jelenti, hogy mindennek a társadalmi igazságosság alapelveinek megfogalmazásával, azon belül az ember filozófiai meghatározásával kell kezdődnie. Ez már felvázolja az a módot, ahogy erről szeretne értekezni, tehát elsőként egy úgynevezett ideális elmélet kidolgozása szükséges, amiről alább részletesebben szeretnénk szólni.
Az amerikai hadseregbe való bevonulása, illetve a Csendes-óceáni hadszintéren tapasztaltak szintén hatással voltak elképzeléseire. Egyrészt eltántorították attól, hogy vallási hivatást válasszon, mint korábban tervezte, másrészt mélyen és egyetemesen elgondolkozott a fennálló társadalmi anomáliákon, és egy békés, igazságos társadalom felépítésének lehetőségén. Just Jack című önéletrajzi könyvében szerepel az a jelenet, hogy amikor az ezredét szállító vonat áthaladt az elpusztított Hirosima városán, egy amerikai lelkész, aki az ezredét kísérte, az isteni gondviselésről tartott beszédet. Ez mélyen megdöbbentette.
Ezt követően élethivatásává tette egy sebződésmentes társadalmi elmélet kidolgozását, amelyik sem szociális, sem faji vagy más alapon nem engedi, hogy az emberek sérüljenek. Elméletének első vázlatai már az ötvenes évek végére elkészültek, és élete végéig azon dolgozott, azt csiszolta. Figyelt a kritikákra, igyekezett tanulni belőlük, tudósként és emberként is kellemes, barátságos, szerény jelenség volt.
Alábbiakban röviden összefoglaljuk, néhány jelentéssel ki is bővítjük, amiről korábban részletesebben is írtunk. Az igazságosság elmélete a 20. század legnagyobb hatású társadalomfilozófiai műve, főként ha a kapcsolatos elméleti vitát nézzük, de olyan értelemben is, hogy ezzel minden társadalmi szereplőnek szembe kell néznie, és kihívásaira valamilyen szinten válaszolnia kell.Rawls kritikusai is úgy nyilatkoznak, hogy a politikai filozófusoknak mostantól vagy az ő elméletén belül kell dolgozniuk, vagy meg kell magyarázniuk, miért nem ezt választották. Statisztikai szempontból azonban rendkívül nehéz pontosan megállapítani, hogy a mai politikai-filozófiai diskurzusban a Rawls-i elmélet hívei, vagy éppen ellenzői adják az alaphangot.
A könyv három részre tagolódik. Az első két részben Rawls elméletének feltevéseit és következményeit konkretizálja. A harmadik részben Rawls azt feladatot tűzi ki maga elé, hogy igazolja elméletét. Ebben az alapmeggyőződését fejti ki bővebben, hogy az emberek ugyan önérdekből cselekszenek, de racionálisan, és bizonyos feltételek mellett ebből igazságos eljárás születhet. Minthogy az igazságos cselekvés a szabad ember igaz természetének választása. Rawls számára a jóról alkotott elképzelések nem valamiféle morális meggyőződéshez, törvényekhez kapcsolódnak, hanem abból a meggyőződésből származnak, hogy az emberek még önérdekeiket követve is képesek az általános, mindenki számára előnyös és elfogadható jóra törekedni, és ezt képesek megvalósítani, ha ehhez a megfelelő féltetelek biztosítva vannak. Saját életterveit követő, racionális lények „adják össze” a jó jelentését.
A feltételek megteremtése érdekében Rawls bevezeti a „tudatlanság fátylának” fogalmát, illetve az általa létrehozott eredeti szituációt. Ezzel sikerül eliminálni a születési véletleneket, az irigységet, illetve minden erkölcsi zavaró tényezőt, elfogultságot, és dönteni azokról az alalapelvekről, amelyeket követni fognak, függetlenül attól, „hogy mit dob az élet”. Meghatározzák a törvények típusát, a tolerancia szintjét, a vagyon újraelosztásának mértékét és így tovább. Az eredeti helyzetben lévő emberek döntése négy fázist követ: az igazságosság alapelveinek elfogadása (ezek adottak, az alábbiak szerint), az igazságos alkotmány elfogadása, a törvényhozás létrehozása, valamint ezeknek a törvényeknek bírák és közigazgatási tisztviselők általi érvényesítési rendszerének meghatározása. Ezek természetesen most is működnek, elvileg szintén sz igazságossági elveknek megfelelően, Rawls nem akar felfordulást, csaupán azt, hogy elveiket és gyakorlati eljárásaikat folyamatos frissítésben kell tartani az általa kidolgozott elveknek és azokból levezetett következtetéseknek megfelelően.
Rawls az eredeti állapotban, a szerződő (döntő) felek megállapodását négy momentumra osztja.
- „Az igazságosság körülményei” azok a feltételek, amelyek lehetővé és szükségessé teszik az emberi együttműködést, konkrétan mérsékelt szűkösségi körülmények között élnek, ami környezeti és humán eredetű. Korlátozottak az erőforrások, sebezhetőek az emberek, és vágyaik, illetve céljaik egymáséit keresztezik. Az emberek racionális lények, rendelkeznek az igazságérzet és a jó megértésének képességével, és minden társadalmi pozíciót megelőzően rendelkeznek élettervvel, amihez olyan javakra van szükségük, amiket valamennyien szeretnének.
- „A jog fogalmának” illetve az igazságosságnak a formai kerete. Vagyis a mód, ahogyan a vitát megoldják, ahogy az egymással szemben támasztott igényeket rendezik, ugyanis a választott elveknek általánosnak, egyetemesnek, alkalmazhatónak és nyilvánosan elismertnek kell lenniük. Nincs „jó” a „jog” előtt, nincs meghatározva, hogy mit kell védeni vagy elérni.
- „A tudatlanság fátyla”, amely alatt a személyek elveket választanak, az eredeti helyzet legfontosabb témája. Nem ismeri senki a társadalomban elfoglalt helyét, osztályhelyzetét vagy társadalmi státuszát, sem tehetségét, szerencséjét, intelligenciáját vagy fizikai képességeit. Senki sem ismeri a jóról alkotott felfogását, racionális élettervének részleteit, optimizmusra vagy pesszimizmusra való hajlamát, stb. Ismeri viszont az ember mivoltát és a társadalom működését.
- Végül „a szerződő felek racionalitása„. Jóllehet a tudatlanság fátyla a legismertebb, és bizonyos értelemben valóban újdonság a szerződéselméletek között, de ez a téma a legmélyebb, a legkényesebb, a legmunkásabb és a legtöbbet kommentált. A szereplők például mentesek az irigységtől, vagyis valóban racionálisan, és csak racionálisan viselkednek, minden emóciótól mentesen. Rawls szerint az emberek, a kanti etikát követve (mármint a szerző „követteti” velük :)), ésszerűen, tehát saját belső követeléseiket ismerve, illetve racionálisan, azaz mások igényeit minden érzelmi perturbáció nélkül elfogadva döntenek. Ennek az erkölcsi elméletnek egyik célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben rendet és koherenciát, racionális struktúrát adjon erkölcsi meggyőződéseinknek, ezáltal megmutassa, hogy azok nem csupán az előítéletek, önérdekek stb. kusza összevisszasága. A „mások igényei”-t másoknak kell érvényesíteni, és nem az elhangzott altruista feltételezés érvényesül, hogy az eladónak a dolga meggyőződni arról, hogy a vásárló jól jár a portékával, vagy hogy valaki ölelése az egész világ örömének a növelését célozza. Hogy mindig (persze legfeljebb egyszer :)) ő akar lenni az első egér, holott tudvalevő, hogy a mindenkori második kapja a sajtdarabot.
Az igazságosság mint méltányosság két alapelve
Az igazságosság elméletének két fő része van:
- a kiinduló állapot értelmezése, és
- a kiinduló állapotban választható elvek számbavétele, illetve ezek igazolása.
Kezdjük azzal, hogy Rawls felfogása szerint a személy (vagy későbbiekben használt kifejezésével: polgár) két erkölcsi képességgel rendelkezik: igazságérzettel és a jóról alkotott elképzelés képességével. Érdekünk van a két erkölcsi hatalom fejlődésében és gyakorlásában, mivel ezek vagy jólétünk eszközei, vagy annak részei. Továbbá hogy az alapvető önbecsülés elengedhetetlen a két erkölcsi hatalom megfelelő fejlődéséhez, valamint teljes és tájékozott gyakorlásához. Az „igazságosság iránti érzék” az a képesség, hogy az egyén megértsen és alkalmazzon egy nyilvános igazságosságkoncepciót, a „jóról alkotott felfogás megléte” pedig a saját racionális előnyök és a szükséges javak elgondolásának képessége. Megvalósult alakjában az első valamilyen észszerű életcélban, a második a helyes cselekvésre vonatkozó, szabályozó vágyban fejeződik ki. Erkölcsi személy tehát az, aki maga választotta céljait, s aki mindenekelőtt olyan feltételeket akar magának, amelyek szabad és észszerű lényként képessé teszik a természetét lehető legteljesebben kifejező életmód kialakítására.
Egyfelől az embereknek, akár egyénekként, akár társulásokként lépnek fel, vannak egyéni céljaik, ezek egyrészt versenyben vannak mások hasonló értékű céljaival, függetlenek egymástól, de sohasem egészítik ki egymást, vagyis érvényesül a „szűkösségi verseny elve”. Másfelől az intézményeknek önmagukban semmilyen értéket nem tulajdonítanak, mert azok keretében folytatott tevékenység nem jónak, hanem szükséges kompromisszumnak számít. Így tehát mindenki úgy tekint a társadalmi berendezkedés adott formájára, mint magáncéljainak eszközére.
Az embereket nem kell megfelelő helyzetbe kényszeríteni ahhoz, hogy racionálisak legyenek, nem a társadalmi struktúra kényszeríti őket arra, hogy a helyes megoldást válasszák, ami mindenki számára előnyös. A tudatlanság fátyla nem az embert változtatja meg, hanem csupán annak perifériális tényezőit. Nem úgymond feljavítja az embert, hanem megtisztítja, megszabadítja minden zavaró tényezőtől, hogy igazán önmaga lehessen, optimálissá teszi saját mivoltának megélésére, nem pedig egy eleve helyesnek ítélt nézet követésére kényszeríti. Rawls elméletének ez a része semmiképpen sem nevezhető előírónak (preskriptív), akármi is néhány kritikusának a véleménye. Nem egy szabályok által jólmenedzselt ember képével dolgozik, hanem azzal, ami készen van.
Rawls szerint az igazságos társadalomra vonatkozó alapelvek megfogalmazásának egyetlen lehetséges módja, az „eredeti helyzetből” való kiindulás.
– Mintegy fátyol mögött (tudatlanság fátyla) vannak az eredeti helyzetben, az alapelvek megfogalmazásakor, nem ismerik korukat, nemüket, nemzetiségüket, gazdasági helyzetüket, nincsenek korábbi tapasztalataik, stb., viszont rendelkeznek a fent említett erkölcsi képességekkel, az „ember” alapvető filozófiai definíciója szerint.
– Kívánatos számukra, hogy maximalizálják részesedésüket az elsődleges javakból, jogokból, hatáskörökből, szabadságjogokból stb., ami szintén következik a fentebb említett meghatározásból.
– Nem irigyek, önzetlenek, és hajlandóak az általuk választott elvek szerint élni, ami nem annyira elméleti, mint gyakorlati okokból következik. Nincs mire irigyek legyenek, hiszen egyelőre nem ismerik társadalmi rangjukat, nincsenek előttük eredményességi mutatók, stb.
Ezek nyomán a következő két elvet (illetve hármat) fogadnák el.
Az igazságosság első elve:
Minden személynek ugyanolyan kiválthatatlan igénye van az egyenlő alapvető szabadságjogok teljes mértékben megfelelő rendszerére, amely rendszer összeegyeztethető a mindenki számára biztosított szabadságjogok azonos rendszerével.
Az első elv tehát a szabadság elve. Ennek pontos meghatározása azonban nagyon fontos, és nem is olyan egyszerű. Lényeg, hogy ebben semmiféle kompromisszum nem létezhet, és nem is kerülhető meg, vagy talán így még pontosabb: nem ugorható át. Az alapvető jogokat és szabadságjogokat nem szabad más társadalmi javakkal kijátszani, sem másra elcserélni. A forrás és tenger között ott a folyó, ami nem mellőzhető a vizek megérkezését illetően. Ide tartoznak az alapvető emberi és politikai szabadságjogok, a hatalomhoz és a tisztségekhez való hozzáférés lehetőségei, a társadalom alapstruktúrájának politikai és gazdasági intézményeire való befolyás, a jövedelemben való egyenlőség, a jólét intézményeihez való korrekt hozzáférés, végül pedig a kölcsönös tisztelet. Lelkiismereti és egyesülési szabadság, szólásszabadság, stb., minden polgár számára egyformán garantált, és minden esetben a javak hierarchiájának csúcsán kell állniuk.
Ezekben semmiféle kompromisszum nem létezhet, nem kerülhető meg. Ide tartoznak az alapvető emberi és politikai szabadságjogok; a hatalomhoz és a tisztségekhez való hozzáférés lehetőségei, a társadalom alapstruktúrájának politikai és gazdasági intézményeire való befolyás; a jövedelemben való egyenlőség, a jólét intézményeihez való korrekt hozzáférés, végül pedig a kölcsönös tisztelet. Az alapvető jogokat és szabadságjogokat nem szabad más társadalmi javakkal kijátszani, sem másra elcserélni
Lelkiismereti és egyesülési szabadság, szólásszabadság, stb., minden polgár számára egyformán garantált. Rawls megköveteli, hogy az állampolgárok ne csak formálisan, vagyis ne csak passzívan, hanem tartalmilag is egyenlőek legyenek. Vagyis a hasonló adottságokkal rendelkező és hasonlóan motivált polgárok számára ugyanazokat az esélyeket kell biztosítani, például egyenlő eséllyel pályázhassanak hivatalok betöltésére, illetve ugyanannyi esélyük legyen a választások befolyásolására, teljesen függetlenül attól, hogy mennyire gazdagok vagy szegények. Rawls azt is bizonyítja, hogy a felek az eredeti helyzetben ezt az elvet előnyben részesítenék minden más elvvel szemben, például a maximális aggregált jólét utilitarista alternatívájával szemben. Ennek eldöntése, állásfoglalás a szabadság ilyen értelmezése mellett, csak tiszta és zavarmentes helyzetben, jelen elmélet javaslata szerint, a tudatlanság fátylának szigorú kritériumai szerint lehetséges.
Rawls azzal érvel, hogy mindenki az egyenlő alapvető jogokat és szabadságjogokat igyekezné biztosítani, mintsem hogy az utilitarista elvvel játszadozzon. A felek racionálisan gondolkoznak, és elsősorban a legrosszabb lehetséges kimenetelt próbálják optimalizálni döntésük során, ami életüket, jövőjüket, boldogságukat fenyegetheti. Míg az utilitarista elv a legmagasabb átlagos jóléti szintre törekszik, mondhatni azonban nem csupán a létszámra néz, hiszen az általános jóléti növekedésben látja a szegényebbeket, gyengébbeket fölzárkóztató erőket és lehetőségeket is, de mégsem törődik az egyén sorsával, ami azzal járhat, és szükségszerűen azzal is jár, hogy az átlag növelésének érdekében az egyes polgárok szabadságjogait a többségi előnyök érdekében korlátozza.
A küldöttek, képviselők, ágensek, pártok azonban a tudatlanság fátyla mögött hoznak döntést, és így nem tudhatják, hogy melyik csoport tagjai lesznek, milyen képességekkel születnek, milyen egyéni lehetőségeket kapnak. Éppen ezért óvatosak lennének, és inkább nem kockáztatnák, hogy olyan társadalomba kerüljenek, ahol a szabadságjogaik súlyosan sérülnek, ebből következően korlátok között, képességeik tekintetében kompromisszumokkal kelljen élniük.
Az igazságosság második elve a méltányosság.
A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeknek két feltételnek kell megfelelniük:
a) Ezeket a tisztségeket és pozíciókat mindenki számára nyitott, tisztességes esélyegyenlőségi feltételek mellett kell betölteni;
b) A társadalom leghátrányosabb helyzetű tagjainak érdekében be lehet, időnkét be is kell avatkozni a rendszerbe (a különbség elve).
Kicsit másként megfogalmazva:
2/a. Méltányos esélyegyenlőség: A társadalmi előnyöket – mint a magasabb fizetés, vagy társadalmi megbecsültség –, olyan pozíciókhoz kell kötni, amelyek mindenki előtt nyitva állnak, és amelyeket az azonos képességekkel rendelkező és egyenlő erőfeszítést tévő egyéneknek egyenlő esélye van megszerezni.
2/b. A különbség elve: a társadalmi egyenlőtlenségek csak olyan mértéke megengedett, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a lehető legrosszabb helyzetben lévőket segítse.
Ezt az igazságosságkoncepciót nevezi Rawls méltányosságként felfogott igazságosságnak (justice as fairness). Méltányosság, mert nem az igazság abszolút végrehajtása történik, adott esetben a társadalmi szereplőknek be kell avatkozniuk a társadalmi javak elosztásába, a méltányos esélyegyenlőség érdekében. Az egyenlő alapszabadságok első elvét a politikai alkotmányban kell rögzíteni, míg a második elv elsősorban a gazdasági intézményeket szabályozó törvényekre vonatkozik. Az első elv teljesítése elsőbbséget élvez a második elv igényeivel szemben, a második elven belül pedig a méltányos esélyegyenlőség élvez elsőbbséget a különbség elvével szemben.
A második elv második része a különbség elve, amely a vagyon és a jövedelem elosztását szabályozza. A vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek megengedése nagyobb társadalmi terméket eredményezhet: a magasabb bérek fedezhetik például a képzés és az oktatás költségeit, és ösztönözhetik a keresettebb munkahelyek betöltését. A különbség elve lehetővé teszi a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeket, amennyiben ezek mindenki számára előnyösek, és különösen a legrosszabb helyzetben lévők számára előnyösek. A különbség elve megköveteli, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek a legkevésbé előnyös helyzetben lévők legnagyobb előnyére legyenek. (Leif Wenar)
Az első elvben hirdetett szabadságot és egyenlőséget tehát a különbség elve által engedélyezett anyagi egyenlőtlenségek korlátozásával kell garantálni. Ami a jóvátétel elvét illeti, az a két előző elvből következik, mivel orvosolja a megvalósításukkal kapcsolatos esetleges jogsértéseket. A rawlsi rendszer koherenciája abban a viszonyban is megtalálható, amely az igazságos, vagyis az igazságosság elveinek megfelelő, és a jó, vagyis az, amit a racionális lények birtokolni kívánnak, között áll fenn. A javak elosztása nem lehet egyszerű, és mindig az igazságosság elveinek kell irányadónak lenniük az elosztásukban, amit John Rawls úgy fejez ki, hogy „az igazságos fogalma megelőzi a jó fogalmát”.
Rawls tehát biztos volt benne, hogy a felek ésszerűen arra a következtetésre jutnának, hogy a vagyon és a jövedelem bizonyos (de nem szélsőséges) egyenlőtlensége szükséges egy igazságos társadalomban. A vállalkozókat, az újítókat és a vezetőket jutalmazni kell azért, mert a társadalom gazdaságának és jólétének javításán fáradoznak, ebben motiválni kell őket, illetve ebben a szegmensben mindenképpen versenyhelyzetet kell teremteni a bérezéssel. Kérdés nyilván az, hogy az egyenlőtlenség milyen alapon állhat fenn, és miként lehet szabályozni.
Ismét az észérveket és a logikát használva, érvelt Rawls, a képzeletbeli felek, az eredeti helyzetben (!) elfogadnák azt, amit a filozófusok maximum-minimum (vagy „maximin”) szabálynak neveznek. E szabály szerint a legjobb választás a legmagasabb minimum. A döntési szituációban a negatív kimeneteltől annyira félnének, hogy ösztönösen is olyan elveket határoznának meg, amik az esélytelenebbeknek kedveznek, ami nem állandó összetételű, éppenhogy változó társaság, a „forgandó szerencse”, „társadalmi liftezés” kritériumai szerint. Rawls nem szereti a „maximin” kifejezést, mivel az a kockázatkerülés konnotációit kelti, ami szerinte nem alkalmazható a társadalom egészére kiterjedő újraelosztásról szóló beszélgetésekre, jóllehet izgalmas lehet a bizonytalansághoz való egyéni hozzáállás modellezésekor. Tehát nem a fogalmat, hanem annak bevett értelmezéseiből következő félreértéseket minősíti.
A tisztességes esélyegyenlőség megköveteli, hogy az azonos tehetséggel rendelkező és a tehetségüket használni akaró polgárok azonos oktatási és gazdasági lehetőségekkel rendelkezzenek, függetlenül attól, hogy hol kezdik az életüket. Ennek az elvnek a működése esetén például azt kellene elvárnunk, hogy a széles kereseti kategóriákat a különböző társadalmi osztályokba született emberek egyenlően töltsék be (a legmagasabb keresettel rendelkező emberek egynegyede a jövedelemeloszlás legszegényebb negyedébe született; egynegyedük a leggazdagabb negyedbe született; és egynegyedük a középső két osztály egy-egy tagjába).
A különbség elve megköveteli, hogy a társadalmi intézményeket úgy alakítsák ki, hogy a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek mindenki javát szolgálják, különösen a legrosszabb helyzetben levőkét. Ha például négy lehetséges gazdasági rendszer a következő vagyon- és jövedelemeloszlást eredményezi, a különbség elve a harmadiknak fog kedvezni, mivel ez az a rendszer, amelyben a legkevésbé előnyös helyzetben lévők járnak a legjobban. (Leif Wenar)
Rawls így fogalmaz: „Minden társadalmi értéket – a szabadságot és az esélyeket, a jövedelmet és a vagyont, valamint az önbecsülés alapjait – egyenlően kell elosztani, kivéve, ha ezen értékek bármelyikének vagy mindegyikének egyenlőtlen elosztása mindenki számára előnyös”. Később Rawls a „mindenki számára előnyös” megfogalmazást „a legkevésbé előnyös helyzetűek legnagyobb előnyére”, illetve „a legkevésbé előnyös helyzetűek előnyére” változtatja a Különbségelvben, illetve az igazságosság általános felfogásában. Rawls szerint ez nem változtat az elméleten, mivel szerinte, ha a legkevésbé előnyös helyzetben lévők előnyhöz jutnak, akkor mindenki más is.
A társadalmi igazságosság elvei „módot adnak a jogok és kötelességek elosztására a társadalom alapvető intézményeiben, és meghatározzák a társadalmi együttműködés előnyeinek és terheinek megfelelő elosztását”. „Egy társadalmi rendszer igazságossága alapvetően attól függ, hogy az alapvető jogok és kötelességek hogyan oszlanak meg, valamint a gazdasági lehetőségektől és a társadalmi viszonyoktól a társadalom különböző szektoraiban”. A társadalom alapvető struktúrájára vonatkozó igazságossági elvek az eredeti megállapodás tárgyát képezik, amelyet az eredeti álláspontban fogadtak el, a tudatlanság fátyla alatt. Ezek azok az elvek, amelyeket a saját érdekeik előmozdításában érdekelt, szabad és racionális személyek, az egyenlőség kiinduló helyzetében elfogadnának, mint az együttélésük alapvető feltételeit meghatározó elveket. A természeti adottságok elosztása nem igazságos és nem igazságtalan, és ami azt illeti, nem is adhat okot semmiféle érdemre, kiváltságra vagy jogosultságra. Egyáltalán, az érdem klasszikus, erkölcsi gondolatokkal átszőtt fogalmának nincs is helye igazságosságelméletében, a kezdeti állapotban pedig egyáltalán semmiféle szerepet nem játszat, a meghatározás szerint. Ez egyébként az érintettek feltételezett racionális hozzáállásából is következik.
Rawls szerint az igazságosság általános felfogása olyan társadalomra vonatkozik, amelyben egyesek társadalmi körülményei korlátozzák őket alapvető szabadságjogaik gyakorlásában. Ahogy többször említettük, amikor kihívás éri, vagy fenyegeti szabadságukat. Amikor ez elért bizonyos határt, az igazságosság speciális felfogása veszi át az irányítást. Az igazságosság speciális felfogásán belül az elveknek van egy lexikográfiai sorrendje. A szabadság elve a méltányos esélyegyenlőség elve fölé kerül, amely viszont a különbség elve fölé kerül, vagyis utóbbi csak akkor lép életbe, ha a Szabadságelv, majd az Esélyegyenlőség igazságos feltételei teljesülnek.
Az elméletnek az igazságosság általános és speciális felfogására való felosztásának oka, ahogyan azt korábban már érintettük, az, hogy ha a megfelelő társadalmi feltételek szintjének elérése nélkül az emberek nem tudnak élni alapvető szabadságjogaikkal. Rawls továbbá azt állítja, hogy összefüggés van a társadalmi viszonyok között, amelyekben találjuk magunkat, és aközött, hogy mennyire értékeljük a szabadságot. Ahogy javulnak a társadalmi körülményeink, úgy kezdjük jobban értékelni a szabadságot és kevésbé a jólétet. Amikor elérjük azt a pontot, amikor a jólétet és a szabadságot egyformán értékeljük, azt mondhatjuk, hogy elértük a megfelelő társadalmi feltételek szintjét. Rawls azt állítja, hogy az igazságosság általános felfogásának alkalmazásával remélhetőleg elérhetjük ezt a szintet, ami az igazságosság általános felfogásáról a speciális felfogásra való áttérésre késztet.
További nehézség, hogy bár az igazságosság általános felfogása azt diktálja, hogy minden társadalmi értéket úgy kell elosztani, hogy a leghátrányosabb helyzetűek a lehető legjobban járjanak, megengedi, hogy ez az elosztás egyenlőtlen legyen. Ez azt jelenti, hogy miközben a legrosszabb helyzetben lévők elérhetik a megfelelő társadalmi feltételek szintjét, fennáll annak a lehetősége, hogy ennek következtében az egyenlőtlenségek növekednek, ami magasabb életszínvonalat és magasabb követelményeket támaszt az emberekkel szemben, például a munkalehetőségek tekintetében. Valójában az általános jólét szintjének emelkedésével nő az a szint is, amelyen a megfelelő társadalmi feltételeket meghatározzuk. És így, mivel a megfelelő társadalmi feltételek szintje folyamatosan változik, ugyanilyen gyakran vagyunk kénytelenek váltani az igazságosság általános és speciális felfogása között, ami egy instabil társadalmat eredményez, amit viszont Rawls szeretne elkerülni. Ebben az ismertetőben ezt a témát nem folytathatjuk, csak betekintettünk abba a nehézségbe, ami mind az elméletet, mind a rá hivatkozó gyakorlatot kihívás elé állítja, és itt a „rá hivatkozó” talán nem is annyira szükséges.
Bernard Bret nyomán röviden összefoglaljuk tehát a fentieket. John Rawls nem mondja meg, milyen társadalmi berendezkedést kellene elfogadnunk, azt a polgári vitára bízza, a szabadságjogok éppen ezért elengedhetetlenek, hogy ilyen vitát le lehessen folytatni, úgy értve folyamatosan. Olyan, mint egy hideg portéka esete, hogy minél többen megfogják, annál kellemesebb lesz a hőérzet a következő személy számára. Elmélete az igazságosság elmélete, azokat az elveket fogalmazza meg, amelyeket a szerződés kidolgozása és végrehajtása során tiszteletben kell tartani. Megfogalmazza azokat a prioritásokat, amelyeket az erkölcselméletnek garantálnia kell az egyének számára, és úgy szabja meg az igazságosság elveinek alkalmazási területeit, hogy az egyes emberek szabadsága sosem sérülhet. Megnevezi azokat az elsődlegesnek javakat, amik elosztását mindezek az elvek szabályozzák, azokét az elvekét, amiket minden szereplő igyekszik megszerezni, függetlenül életkorától, nemétől, képzettségétől, stb. Különbséget tesz a természet adta javak és a társadalmi szerveződésből eredő javak között. Az első természetes javak az egészség és a tehetség, amelyeket mindenki születésekor véletlenszerűen kap. A társadalmi javak ezzel szemben a jólét, a jogok megléte, a szabadságjogok gyakorlása és az egyének rendelkezésére álló lehetőségek. A társadalom felelőssége, hogy az igazságtalanságok orvoslásával ezeket a javakat minden társadalmi partner számára biztosítsa, hogy minden egyes egyénnek – fontos fogalom – garantálja az önbecsülés társadalmi alapjait.
Rawls tagadja, hogy elmélete egy meritokratikus társadalomhoz vezetne. A második elv „b” pontja szerint ugyanis időnként korrekcióra van szükség, és ez éppenséggel az esélytelenek érdekében történik, akik valamiféle fogyatkozás, tehetségtelenség miatt kerülhettek hátrányba. Tehát szó sincs arról, hogy az „érdemesek” vég és korlát nélkül grasszálhatnak, mégha ez a megoldás elvileg olyan kedves is sok fülnek. A meritokratikus eszmény, a sikeresek, szerencsések rajt-cél győzelme nem összeegyeztethető a méltányosságként felfogott igazságosság alapértékeivel. Ez a második el második részének értelmezése, tehát változtatni kell, ha az igazságos elosztási rendszer tovább rontaná a leghátrányosabb helyzetűek esélyeit. Rawls ügyel arra, hogy ezt az első két alapelvnek rendelje alá: egyenlő szabadság és egyenlő hozzáférés a hatalmi pozíciókhoz, illetve a szabadságjogok semmilyen körülmények között nem cserélhetők fel a megnövekedett anyagi előnyökért.
Nem is azt állítja, hogy ez a két elv erkölcsileg optimális lenne, hanem csak azt, hogy ezek gyakorlati megoldást jelentenek számos, az együttműködés útjában álló problémára. Az ideális elmélet, amit külön tárgyaltunk, nem azt írja le, ha ez egyébként is nem lenne világos, hogy az elvek követése ideális társadalmat eredményez, csupán az elmélet belső konzisztenciájára utal, ami ideiglenes figyelmen kívül hagy minden konkrét zavaró tényezőz vagy szituációt. Az elméletben az elsődleges javak használata megkerüli az utilitarizmus, mint a politikai döntések nagy kihívójának és meghatározójának egyik fő problémáját, annál is inkább, mert a gyakorlatban szinte lehetetlen összehasonlítani a különböző emberek hasznossági függvényeit. Az elsődleges javak viszont könnyen összehasonlíthatók. Ha azonban egyszer áttértünk arra, hogy a hasznosság helyett elsődleges javakat használjunk, nem tudunk kizárólag a pénz maximalizálására törekedni. Nagyjából minden utilitarista egyetértene azzal, hogy a pénznek csökkenő határhaszna van, így abszurd lenne pusztán a pénz maximalizálására törekedni, azzal nem lehet sem a motivációs, sem az egyenlőségi problémákat megoldani. Ennélfogva ésszerűségi megfontolásokból is az kívánatos, ha olyan politikákat választanánk, amelyek a legszegényebbek vagyonát maximalizálják.
Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Sandel, hogy a közösség tagjainak identitását bizonyos mértékig a meghatározza annak a csoportnak a véleménye, amelyikhez tartozik, kötődésének mértékében. A csoport nemcsak kapcsolódást, javak (anyagi és szellemi) elosztásának, birtoklásuknak kölcsönös előnyét jelenti, hanem hatással van a szubjektumra identitásuk alkotóeleme. Charles Taylor is ezért is sorolja Rawls elméletét a társadalomelméleti atomizmus kategóriájába. „Atomizmuson a 17. századi szerződéselméleteket és örököseit, illetve az utilitarizmus bizonyos formáit érti, melyek alapképlete szerint a táradalom egyének alkotta, alapvetően egyéni célok el- érését célzó közösség. Ezek az elméletek Taylor szerint egyaránt arra épülnek, hogy az egyén önmagában véve elegendő, s ennélfogva az egyénnek és jogainak elsőbbsége van a tisztán instrumentálisan értelmezett társadalommal szemben,” írja Orlay Csaba.
Rawls jelzi, hogy az igazságosságról alkotott elképzelések elvei a „jog fogalmának öt formális korlátja” segítségével tesztelhetők. Ezeket csak érintőlegesen tárgyaljuk, értelmezésük az ismertetés korlátait messze meghaladná. Amikor a fogalmak listáját összevetjük az öt formális megkötéssel, Rawls jelzi, hogy az ő igazságossági elvei az egyetlenek, amelyek megfelelnek a „jog fogalmának formális megkötései” által támasztott kritériumnak.
1. Általánosak
2. Egyetemesen alkalmazhatók kell legyenek.
3. Nyilvánossággal kell rendelkezniük.
4. Egymással ellentétes követelésekre [bírói] rendet kell szabniuk.
5. Végleges formában kell lenniük.
Amikor a fogalmak listáját összevetjük az öt formális megkötéssel, Rawls jelzi, hogy az ő igazságossági elvei az egyetlenek, amelyek megfelelnek a „jog fogalmának formális megkötései” által támasztott kritériumnak.
„Azt állítom, hogy az emberek a kiinduló helyzetben két elvet választanának. Az első egyenlőséget követel az alapvető jogok és kötelességek elosztásában. A második szerint a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek, például a vagyoni és hatalmi egyenlőtlenségek akkor és csak akkor igazságosak, ha ellentételezésként mindenki számára, és különösen a társadalom leghátrányosabb helyzetű tagjai számára előnyöket eredményeznek. Ezek az elvek kizárják az intézmények azon az alapon történő igazolását, hogy az egyesek által elszenvedett nehézségeket ellensúlyozhatja az összességében nagyobb jó. Bizonyos esetekben célszerű lehet, hogy egyeseknek kevesebbet kelljen kapniuk, hogy mások boldogulhassanak, de ez nem igazságos. Másrészről viszont nincs igazságtalanság abban, ha néhányan átlagon felüli előnyökhöz jutnak, feltéve, hogy a kevésbé előnyös helyzetben lévők helyzete javul.”
Az igazságosság általános felfogása a következőképpen fogalmazódik meg: „Minden társadalmi értéket – szabadság és lehetőségek, jövedelem és vagyon, valamint társadalmi alapok és önbecsülés – egyenlően kell elosztani, kivéve, ha ezen értékek bármelyikének vagy mindegyikének egyenlőtlen elosztása mindenki számára előnyt eredményez”. Ez azt jelenti, hogy az egyenlőtlenségek csak akkor igazságosak, ha mindenki számára előnyösek, ha mindenki jobban jár. Ami igazságos, az a szigorú egyenlőség, kivéve, ha egy egyenlőtlenség mindenki számára előnyös.
Az igazságosság speciális felfogásán belül az elveknek van egy lexikográfiai sorrendje. A szabadság elve a méltányos esélyegyenlőség elve fölé kerül, amely viszont a különbség elve fölé kerül, vagyis csak akkor lép életbe, ha a Szabadságelv, majd az Esélyegyenlőség igazságos feltételei teljesülnek, és így tovább.
Miért nem maximalizáljuk a legnagyobb számú ember maximális hasznát, vagy miért nem maximalizáljuk a társadalom összes tagjának átlagos hasznát? Erre Rawls a korlátozott szűkösség gondolatával válaszolt. Mivel a jó az együttműködés rendszerétől függ, amely nélkül senkinek sem lehet kielégítő az egzisztenciája, a javak elosztásának olyannak kell lennie, hogy az minden résztvevő önkéntes együttműködését eredményezze, beleértve a leghátrányosabb helyzetűeket is. A fent említett két alapelv látszólag olyan méltányos alapot biztosítana, amelyen a társadalmi helyzetükben jobb helyzetben lévők vagy szerencsésebbek – egyik sem, mint már említettük, az érdemnek köszönhető – remélhetik, hogy a többi résztvevő önkéntes együttműködését elnyerik; ez abban az esetben, ha mindenki jólétének feltétele az együttműködési rendszer alkalmazása. Ezekhez az elvekhez vezetnek bennünket, amint elhatározzuk, hogy az igazságosság olyan felfogását keressük, amely megakadályozza, hogy a természeti adottságok és a társadalmi véletlenek szeszélyeit aduászként használják fel a politikai és társadalmi előnyök megszerzésében,” írja Rawls.
Mivel szó volt arról, hogy „az alapvető önbecsülés elengedhetetlen a két erkölcsi hatalom megfelelő fejlődéséhez”, pár gondolatban térjünk ki erre a kérdésre. Rawls szerinte az önbecsülés az az érzés, hogy állampolgárként egyenlő státusszal vagy egyenlő értékkel rendelkezünk, ami „a társadalom teljes mértékben együttműködő tagjaként való önbizalmunkban gyökerezik, amely képes egy teljes életen át a jóról alkotott értékes elképzelést követni.” Az önbecsülés két elemet foglal magában: (i) az egyenlő érték érzése, amely a társadalom teljes mértékben együttműködő tagjává váláshoz szükséges két erkölcsi képesség – az igazságosság és a jóról alkotott elképzelés képessége – kifejlesztésének és gyakorlásának képességében gyökerezik; (ii) az egyenlő érték érzése, amely abban a hitben gyökerezik, hogy a jóról alkotott elképzelésünk és élettervünk érdemes a megvalósításra.
Rawls szerint az önbecsülés azért fontos az állampolgárok számára, mert „önbecsülés nélkül semmi sem tűnik érdemesnek arra, hogy tegyük, vagy hogyha nem világos, hogy bizonyos dolgok értéket képviselnek, akkor hiányozni fog belőlünk az akarat, hogy törekedjünk megszerzésükre vagy elérésükre. Minden vágy és tevékenység üressé és hiábavalóvá válik, és apátiába és cinizmusba süllyedünk.” Akkor leszünk motiváltak, ha érezzük, hogy a céljainknak értéke van. Viszont a két erkölcsi hatalmunkat fejleszthetjük, mert csak azért van érdekünk a két erkölcsi hatalom fejlesztésében és gyakorlásában, mert ezek a két erkölcsi hatalom a javunk eszközei, illetve részei lehetnek. Mint állampolgárok, egyenlő értékűnek tekintjük magunkat, mivel (i) rendelkezünk az igazságosság és a jóról alkotott elképzelés kifejlesztésére való képességgel, és arra való hajlandósággal, hogy azt gyakoroljuk, valamint (ii) a jóról alkotott olyan elképzeléssel, amelyet érdemes életcélként követni. Viszont másoknak olyan módon kell bánniuk velünk és tekinteni ránk, amely kifejezi annak elismerését, hogy a társadalmi együttműködés rendszerében egyenrangú tagok vagyunk, mivel rendelkezünk saját életünk fölötti hatalommal. Rawls azt mondja: „Az állampolgárokat szabad és egyenlő személyeknek gondoljuk. Az alapgondolat, hogy két erkölcsi adottságuk (az igazságérzet és az igazságosságérzet képessége) révén, azaz a jóról alkotott elképzelés, és az értelem (az ítélőképesség, a gondolkodás és a következtetés) képességei révén, illetve e képességekhez kapcsolódó következtetés szerint a személyek egyenlőek és szabadok. (Vegard Stensen)
Az elmélet legismertebb fogalma a tudatlanság fátyla, amint arra már többször hivatkoztunk Ez a társadalmi szerződést megelőző hipotetikus helyzetre utal, amit nem egy tényleges, konkrét eljárásként kell felfogni, hanem mindenekelőtt a társadalmi intézmények és struktúrák igazságosságának értékelésére szolgáló gondolkodási, logikai eszközként. Nincs tényleges történelmi megállapodás, hanem bármikor felvehetjük az eredeti pozíció álláspontját, legalábbis elvben, tehát az igazából egy racionális és erkölcsi fogantatású, és folyamatosan történő szituáció. A megállapodás természetesen hipotetikus, azt fejezi ki, hogy a szabad és egyenlő, illetve racionális személyek hogyan döntenének, ha maguk sem tudnák, hogy mi lesz jövőbeli sorsuk, milyenek lesznek a tulajdonságaik és képességeik, illetve nem ismernék jelenlegi társadalmi pozíciójukat.
A tudatlanság fátyla tehát képzeletszerűen biztosítja, hogy az elvek megválasztásakor senki se kerüljön előnybe vagy hátrányba a természeti vagy a társadalmi körülmények szeszélye miatt, mert hajlamosak vagyunk „ülésrendünk” alapján ítélni. Ezért az igazságosság elveit olyan körülmények között választják meg, ahol az érintettek racionálisak, ésszerűek, és egyáltalán nem ismerik (eljövendő) társadalmi pozíciójukat, tehetségüket, stb. egyáltalán nincsenek tisztában saját jövőjükkel, szerencséjükkel, csak azt tudják, hogy életcéljaik megvalósításához szükségük van erőforrásokra, társadalmi támogatásra, és hogy önbecsülés nélkül semmire sem jutnak.
Az ideális elmélet tartalmazza az eljárást, hogy mi történjen, illetve mik történnek az eredeti helyzetben. Ez egy olyan hipotetikus helyzet, amelyben a társadalom kijelölt, tisztességes, pártatlan, szabad és egyenlő tagjai, használva racionális képességeiket, az úgynevezett tudatlanság fátylának totális, mégis szelektív takarásában, racionális képességeik birtokában, ésszerű megállapodást kötnek az eljövendő világ egyetemes, örökérvényű működési szabályairól. A hipotetikus helyzetben igazából minden vélemény, képesség, irányultság, emberi természet találkozik.
A felek nem ismerik saját múltjukat, sem képességeiket, sem társadalmi, gazdasági lehetőségeiket a szűkös elosztási rendszeren belül. Feltételezi, hogy az eredeti helyzetben mindenki „racionális és önzetlen” lesz, és hogy az eredeti helyzetben a körülményeket „mindenki egymáshoz való viszonyának szimmetriája” jellemzi, vagyis elvileg mindenki egy igazságos status quóból indul ki (innen az „igazságosság mint méltányosság” elnevezés helyessége).
Ez egyelőre nem mondja meg, hogyan kellene elosztani a társadalmi javakat, csupán tisztázza a feltételeket. A tudatlanság fátyla mögött nincsenek már jelen a születési véletlenek, csak általános emberi képességek maradnak, illetve az elképzelések az emberi természetről és a társadalomról. E fátyol mögül a résztvevőknek a társadalom alapvető struktúráját kell megszervezniük, amely magában foglalja a törvények típusát, a tolerancia szintjét, a vagyon újraelosztásának mértékét és így tovább. Rawls számára az igazságos társadalom olyan társadalom, amelynek alapszerkezetében a méltányosság feltételei mellett állapodnak meg. Senki sem ismeri a társadalomban elfoglalt helyét, osztályhelyzetét vagy társadalmi státuszát, és senki sem tudja, hogy milyen szerencséje van a természeti javak és képességek elosztásában, milyen az intelligenciája, fizikai ereje, vagy sajátos pszichológiai hajlama.
Ez a fajta módszer az ismert szerződéselmélet egyik példája. A szerződéselmélet érdeme azt az elképzelést közvetíti, hogy az igazságosság elveit úgy lehet elképzelni, mint amelyeket racionális személyek választanának, mondhatni folyamatosan, és hogy az igazságosságról alkotott elképzelések így megmagyarázhatók és igazolhatók. Rawls azt indítványozza, hogy képzeljük el egy olyan szituációt, hogy a méltányosságot zavaró tényezők megszűnnek. Olyan helyzetet, amelyben minden egyes polgár valóban szabad és egyenlő állampolgárként van jelen, ezekről feltételezzük hogy (pusztán) racionálisak, semmi zavaró tényező nincs jelen, és ésszerűek, vagyis képesek önérdekeikre reflektálni és azokat bevinni a diskurzusba. Ismerik a társadalom felépítését, de semmit nem tudnak saját magukról, képességeikről, stb. mint arról volt szó. Tudják viszont azt, hogy mire van szüksége minden embernek, amiket Rawls ’alapvető javaknak’ nevez.
Az eredeti álláspont imaginárius, azaz reálisan nem létezhet ilyen „tiszta”, tehermentes szituáció az emberi történelemben, hiszen születésünkkkor valamennyien egy kész helyzetben találjuk magunkat. Mesterséges és bizonyos tekintetben mesterkélt helyzetet kell teht teremteni, ami hozzásegíthet egy igazságos társadalomról alkotott felfogáshoz, orientálva az elmét egy olyan szituációs játékra, aminek komoly gyakorlati eredménye is lehet, amint azt a játékelméletek közgazdasági, társadalmi hatékonysága és szerepe is igazolja.
Rawls arra kér bennünket, hogy teremtsünk távolságot a valóság és önmagunk között. Ez a művelet idealizált, de egy elmélet számára reálissá tehető. Az eredeti helyzet nem egy lezárt állapot, hanem minden percben megtörténik, de legalábbis minden döntésben megnyilvánul, mégha nem is tematizálódik konkrétan. A kezdeti absztrakt világ tehát folyton reálissá válik, abban pedig racionális lényekként olyan igazságossági elveket fogalmazhatunk meg, amelyek egyetemes értékkel bírnak, mert minden zavaró tényezőt, önérdeket, elfogultságot kiszűr az elméleti szituáció, aminek létezését ismerjük, elfogadtuk, és kritériumait igyekszünk alkalmazni. Érezhető ebben a kanti hatás, amire részletesebben is kitértünk.
Ez az eljárás lehetővé teszi számunkra, hogy elvonatkoztassunk a valós világtól, hogy mintegy felülről rátekintsünk, hogy etikailag minősítsük, és ha szükségesnek látjuk, átalakítsuk. Ismét idézzük egyik legkiválóbb kritikusát, Samuel Freemant, miszerint nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy a való világból ki kellene vagy lehetne szűrni minden egyenlőtlenséget. Rawls maga is, az emberi képességek sokféleségét és a tehetségek véletlenszerű eloszlását figyelembe véve, illuzórikusnak tartja azt az elképzelést, hogy lehetséges lenne egy teljesen egalitárius társadalom, azaz egy olyan társadalom, amely minden tekintetben a szigorú egyenlőség elve érvényesülne. De ez nem is biztos, hogy szükséges. Mivel a társadalmi szerveződésből számos egyenlőtlenség adódik, éppen ezért kell első körben egy olyan elméletet megalkotni, ami szabályozza a gyakorlati cselekvést. Ehhez elsősorban az szükséges, mondja John Rawls, hogy az emberek természetes sokféleségére valamiféle pártatlan szemlélőként tekintsük. Ez a szemléletmód nem adódhat, nem valósulhat meg másként, csupán elméletben. Viszont ezen a szinten páratlan befolyása lehetne a tényleges gyakorlatra, a különböző szintű döntésekre, megoldásokra.
Az állampolgárok szabadok, függetlenek, egyéni adottságokkal rendelkeznek, ez heterogénné is tehetné a társadalmat, viszont felismerheti mindenki az együttműködés értékét és szükségességét, amihez legjobb segítség egy koherens, összefüggő és motiváló elmélet. Az „eredeti helyzetben” a polgárok egyenlőek, állampolgári értékük nem a vagyonukhoz vagy erejükhöz kötött, nem is félemlíthetik meg egymást. Minden irreleváns tényező mellőzhető az eredeti helyzetben, így szabad és egyenlő személyek jutnak közös nevezőre és megállapodásra. „Ha minden személy, egy elvont, de kimeneti szempontú elmélet alapján megpróbál a legjobb üzletet kötni a maga számára, úgy, hogy nem tudhatja, hogy hol lesz a helye a társadalomban, hogy miként fog rá hatni a végeredmény, vajon milyen lenne az így létrejövő megállapodás?”, teszi fel a kérdést egyik kritikusa.
A szerző ambíciója jelentős: egy „jól szervezett társadalom” számára olyan „igazságossági elveket” kíván meghatározni, amelyeket a racionális egyének egyöntetűen támogathatnak. Bár egyértelmű, hogy a mű egyetlen kommentátort sem hagy közömbösen, az végképp nem állítható, hogy a kidolgozott tézisek általános egyetértést élveznek. Egyesek elviselhetetlen egalitarizmust látnak benne, míg mások a finom konzervativizmus apológiájának tartják. Mások, akik talán közelebb állnak az igazsághoz, az „Igazságosság elméletét” a „szociáldemokrácia” alapelveinek legjobb elméleti megfogalmazásaként értelmezik, amint arra már tettünk utalást.
A javak és pozíciók igazságos elosztását valószínűleg biztosító elvek keresése során Rawls elkerülhetetlenül az utilitarista gondolkodással került szembe, amely J. Bentham és J. S. Mill óta meghatározó befolyással bír az angolszász, mindenekelőtt az amerikai gazdasági szemléletben. Rawls, bár javarészt maga is abból indult, fokozatosan elutasítja ezt az utilitarizmust, amely a rendelkezésre álló társadalmi erőforrásokkal való gazdálkodás optimalizálására törekszik az egyének széles körű boldogsága érdekében, ami más oldalon bizonyos marginalizációhoz vezethet, hiszen mindig lesz egy kisebbség, akinek érdekeit nem vehetik figyelmbe a többség boldogsága érdekében. Ezzel az utilitarista számítással szemben Rawls az egyén redukálhatatlan és feltétlen méltósága mellett érvel. Ebben a kantiánus zászló alá tartozik. Az erkölcselmélet alapja az egyén feltétlen tisztelete – amit Rawls „igazságosságnak” nevez -, nem pedig a társadalmi jóról alkotott bármilyen konkrét elképzelés. Rawls viszont igyekszik megkülönböztetni magát Kanttól, ezúttal az a priori gondolkodásának formalizmusát igyekszik ellensúlyozni azzal, hogy figyelembe veszi konkrét történelmi helyzeteink empirikus korlátait.
Elsődleges (alapvető) javak
Az elsődleges javak (alapvető javak) olyan materiális és nem materiális javak, amelyeket minden racionális ember, minden más vágyuk mellet, és azoktól függetlenül, szeretne megszerezni, mint például a jogok, szabadságok, lehetőségek, jövedelem, és amelyekhez hozzá kell adni „a legfontosabbat”, az önbecsülést. Rawls szerint minden társadalom tagjait ez a kívánság-lista jellemzi. Érdekes, hogy későbbi írásaiban egy kvázi-pszichológiai fogalmat is bevon az elméletébe, amivel az nem lesz stabilabb, de gazdagabb mindenképpen, ez pedig az önbecsülés (self-respect). Így fordítjuk ezt a kifejezést, holott a self-respect nem pontosan az, amit mi „szigorú értelemben vett önbecsülésnek” tartunk.
Képes az ember arra is, hogy minden tapasztalat nélkül, pusztán racionális képességei révén megállapítsa azokat a javakat, amiket minden ember egyaránt és egységesen igényel és szeretne megszerezni, amiket az elmélet „alapvető javaknak” nevez. Mindazok a javak, amiket minden ember meg akar szerezni, racionális okból (például vagyon, társadalmi pozíció, önbecsülés). Az igazságosság elveitől függ, hogy mindezeket hogyan osztják el a társadalomban. Egy „jól rendezett társadalom” minden tagja ugyanazokat az erkölcsi és etikai eszményeket vallja, és tudatában van annak, hogy ezeket a normákat általában az alapvető társadalmi intézmények teljesítik.
Az eredeti helyzetben, a tudatlanság fátyla alatt, a fiktív személyek, használva az ész képességeit és a logika erejét, először meghatározzák tehát az alapvető javak körét és azok tartalmát. Eldöntik/felismerik/elfogadják, hogy a legtöbb társadalomban a legtöbb ember mit szeretne, mire van igénye és szüksége. Maga Rawls úgy látta, hogy ezek a javak öt kategóriába sorolhatók: a) az alapvető szabadságjogok, b) a foglalkozás szabad megválasztása, c) tisztségek betöltésének joga, d) a jövedelem és a vagyon, e) és az önbecsülés társadalmi alapjai.
Az alapvető társadalmi javak tehát a személyiségi jogok, a szabadságok, a lehetőségek, a jövedelem, a jólét és az önbecsülés.
Ezek két kategóriára oszthatók, ha csoportosítani akarjuk. a) Természetes adottságok. Ebbe a kategóriába tartozik az intelligencia, a képzelőerő, az egészség, fizikai erő, stb. b) Társadalmi alapvető javak. Ebbe a kategóriába tartoznak a polgári és politikai jogok, a szabadságjogok, a jövedelem és a vagyon, az önbecsülés társadalmi alapjai, stb.
Az elsődleges javak többek között jó indikátorai annak is, hogy kik a „leghátrányosabb helyzetűek”, és így lehetőség adódik a munka és a siker, az igazság és a méltányosság fogalmak és szabályok tisztázására, az arányok meghatározására, mint említettük. Ezért a következő, döntő fontosságú lépésben a résztvevőknek el kellene dönteniük, hogy a társadalom hogyan ossza el igazságosan ezeket az „elsődleges javakat” az emberek között. Milyen elvek mentén.
A felek felismerik, hogy a társadalmuk működését, a javak elosztását szabályozni kell, azon egyszerű logika alapján, hogy egyesek előnyhöz jutnak, mások vesztesek lesznek az elfogadott elvek alkalmazása során, és ennek a hátránynak nem szabad véglegesnek lenni, a lassez faire-kapitalizmus mintájára, hanem az „örök visszatérés” esélyét be kell építeni a rendszerbe. Amikor döntenek, pusztán ésszerűségből (önérdek + racionalitás), a döntési hierarchiában a potenciálisan fenyegető veszteség minimalizálását előbbre helyezik, mint az opcionálisan kecsegtető nyereség maximálását. Magyarán azokat az elveket fogják védeni, amelyek „figyelembe veszik, hogy ő lehet a legkevésbé kiváltságos egyén a társadalomban.” Ne értsük félre: nem azért választanák ezeket az elvetet, mert ezek tűnnek jóknak, vagy mert ezek illenek egy jólnevelt polgárhoz, nem is számításból, hanem racionális képességeik révén felismerik, hogy ezek az elvek vezetnek el a legteljesebb igazsághoz, mint méltányossághoz, amit a meglevő szűkösségi viszonyok között, a meglevő humán paraméterek mellett el lehet érni.
Az igazságosság mint méltányosság
Rawls azzal érvel, hogy az igazságosságot mint méltányosságot az igazságosság „deontológiai” elméleteként kell felfogni, olyan elméletként, „amely vagy nem határozza meg a jót a jogtól függetlenül, vagy nem úgy értelmezi a jogot, hogy az a jót maximalizálja”. A jog fogalma inkább a jót megelőzően kerül megállapításra, és Rawls elméletének központi jellemzőjét képezi. Ezzel szemben Rawls „teleologikusnak” és „perfekcionistának” bélyegzi az egymással versengő igazságossági elméleteket, amelyekben „a jót a jogtól függetlenül határozzák meg”, ami azt jelenti, hogy ezek az elméletek mind rendelkeznek valamilyen előzetes elképzeléssel arról, hogy mik azok a javak, amelyeket az igazságosságnak védenie kell, vagy valamilyen előzetes elméletet vallanak arról, hogy mi az emberi boldogulás. Az ilyen elméletek követelményei, állítja, „felülírják a szabadság erős követeléseit”, mert mindegyikük a saját előzetes elképzelésüket igyekezne előmozdítani a javakról az egyén és szabadsága rovására. Különböző tételeik intézményesítése ezért nem érdekelné a tudatlanság fátyla mögött elhelyezkedő feleket. Valójában a jogok és szabadságjogok egyenlő elosztásának védelme érdekében a tudatlanság fátyla mögött állók gondja az lenne, hogy megakadályozzák, hogy bármelyik elméletet
Rawls ezen az úton tett kísérletét, hogy az igazságosságot mint méltányosságot úgy fogalmazza újra, hogy az nem az igazságosság átfogó vagy metafizikai elmélete, és nem is elmélet azon személyek természetéről, akikre az igazságosság mint méltányosság vonatkozik. Rawls elképzelése inkább az, hogy az igazságosság mint méltányosság továbbra is fenntarthatja a jog elsőbbségét, amely kizárólag azon személyek átfedő konszenzusán alapul, akikre az igazságosság szabályai vonatkoznak majd.
Lényegében Rawls etikai felfogása az egyén bizonyos felfogásán alapul. Rawls az emberi cselekvőképességet hangsúlyozza – nem az önérdekű emberi cselekvőképesség típusát, hanem a döntési egységet jelentő személyt mint identitással rendelkező személyt. Rawls szerint az egyén nem tisztán racionális, a saját javát hajszoló lény, ahogy az utilitaristák jósolják, olyan lény, aki ésszerűen, méltányossági érzékkel viselkedik. Vagyis a jog megelőzi a hasznosságot, és az egyének ésszerűek. Ez a fogalom a viszonyok kialakításával kapcsolatos, és ez a fogalom teszi lehetővé az igazságosság fogalmának elérését, és feltárja a méltányos társadalmi együttműködést. Az ésszerűség fogalma alatt azt értjük, hogy minden egyén a saját érdekeinek kielégítésére törekszik, és eléri a jó fogalmát. A racionális megmutatja a célok elérésének hatékony eszközeit, az értékek és prioritások sorrendjét.
„A méltányosság elmosódott kontúrú, preteoretikus fogalom. Mindazonáltal ez adja az egész érvelés normatív kiindulópontját,” írja Kis János.
Rawls szerint, bár a két fogalom kiegészíti egymást, a racionálisból nem vezethetjük le az ésszerűt. Rawls számára, ahogyan az igazságosnak elsőbbsége van a jóval szemben, úgy az ésszerűnek is elsőbbsége van a racionálissal szemben. Saját etikájától vezérelve Rawls ellenzi a legfőbb jó, vagy amit Bentham és Mill „a legnagyobb számú ember legnagyobb boldogságáról” mond, a legfőbb jó eszméjét. Szerinte ugyanis nem lehet érték a legnagyobb számú ember boldogságának olyan módon történő elérése, amely méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozná a kisebbségeket, különösen a cselekvőképtelen vagy erőtlen embereket. Sokkal fontosabb, hogy Rawls szerint az igazság és az igazságosság megelőzi a „jót” és független tőle, és nem határozható meg a „jó” révén. De az ő szerződéses etikája, vagyis igazságosságelmélete is radikális eltérést jelent attól, hogy az erkölcsöt az önrendelkező egyén körül megvalósuló dolognak tekintsük, az etikát pedig olyan filozófiai diszciplínának, amely annak magyarázatára hivatott, hogy egy ilyen egyén hogyan cselekedne. Ugyanis „Rawls úgy véli, hogy az igazságosság problémája túlságosan összetett ahhoz, hogy individuális döntésekkel lehessen megoldani.” (Paul Orji)