Neuschweinstein, kastély, II. Lajos
Nem megyek be a kastélyba, ezt már előre eldöntöttem, bejárom a környéket, amíg a többiek a sok giccset befogadják. Annak idején családi vetítés keretében a gyerekekkel átnéztük a kastélyt kívül, belül. Családi körben nem kötött ©, több tucat képet néztünk a kastély belsejéről.
Persze a valóság az más, tele van érdekes holmival, berendezéssel, maga a szerkezet is lenyűgöző, de nincs benne semmi értékes, és ezt most nem magyaráznám.
Megérintett ennek a királynak a szomorúsága, a tragikus élete, nem érdekelnek a kacatjai. Sokan azt hiszik, hogy a királyoknak, a felnőtteknek, a gazdagoknak, hírességeknek, és sorolhatnánk, nincsenek gondjaik.
Lajos élete azt mutatja, hogy ugyanabból az anyagból vagyunk gyúrva valamennyien, márha kérdés lett volna ez. Egy ország lakossága várakozott Lajosra, hogy nevelje, saját látására formálja. Sokan szerettek volna a koronás fő közelébe kerülni, vagy talán szerették szépségét, hamis vagy igaz szerelemmel, de egyedül Sissi szerette meg benne az embert, a zarándoklelket, a melankóliát.
Lajost nevelői egyszerre rendkívül elkényeztették másrészt szinte kegyetlenül mindenért számon kérték egészen kis korától, ami apja ötlete volt, hadd edződjön hozzá a gyerek a királyi élet ritmusához. A „király” ez esetben alany és nem jelző akar lenni. Tanulás és testedzés töltötte ki gyermekkorát, és elképzelhető milyen pedagógiai módszerekkel motiválták. Még nem jött el a gyermekek évszázada. Egyesek szerint ezek a stresszhatások okozták felnőttkori furcsa viselkedésének egy részét. De hát másokat is így neveltek, mégsem… Hát kérem szépen nem egyformán interiorizáljuk a külső eseményeket. Egy nyugodt tó tükrén éles hullámokat vet egy kis kavics is, egy nedves ecset pedig rombolni tud a friss vízfestményen. Ne felejtsük el azt sem, hogy a hullámok nem mindig a felszínen fodrozódnak, néha a víz testében utaznak, lefele a mélybe. Meg akinek végképp nem sikerült? Az az eset, mint a ki nem nyílt ejtőernyőé, gazdája nem fog panaszt tenni.
Apját lefoglalták az államügyek, alig látta a fiát. Tanácsadói javasolták, hogy legalább a napi sétái során vigye magával, mire azt válaszolta: Mit mondhatnék ugyan neki? Apja építette Hohenschwangau-i kastályban töltötte gyermekkora nagyrészét. Az általa (mármint II. Lajos által) építtetett Neuschweinstein-i kastélyt Új Hohenschwangau-i kastélynak nevezték életében, csak halála után kapta az általunk ismert nevet, és nem volt ez rossz ötlet, gondoltak a turistákra is (Schloss Neuhohenschwangau – kimondhatatlan, vagyis még kimondhatatlanabb egy magyar anyanyelvűnek. Kevesebb turista is lenne. Képzeljük, valaki beül a taxiba. Hova vigyem hölgyem, uram? Neujdhsbsh. Á, mindegy, maradok Münchenben.).
Kemény kötésű katonák vették körül, akik között ha kiejtette a „fáradt vagyok”-ot, már koszorúra gyűjtöttek. Lajosunk meg szerette a szépet, a természetet, úgy próbált élni, nehogy megzavarja a harmatot.
„Őrült Lajos”, „hattyú- vagy mesekirály” (der Märchenkönig) ahogy nevezték kortársai, életreszóló barátságot kötött unokatestvérével, a „mi” Sissinkkel, továbbá jó viszonyban volt a botrányos és diktatórikus vonásai miatt lemondatott nagyapjával, akinek köszönhetjük az Oktoberfestet illetve az „y”-t a Bayern névbe, ami a görögök iránti rajongásából következett. Mi maradtunk a „j”-nél, de a híres klub nevében nincs appeláta.
Lajos soha nem nősült meg (Sissi húgával járt jegyben egy ideig), naplója, magánlevelei, kortársak beszámolói alapján nyilvánvaló homoszexualitása, ami igyekezett elfojtani, hogy hű maradjon a katolikus egyház tanításához. 1813 óta a homoszexualitás nem volt büntetendő Bajorországban, de Németország 1871-es porosz hegemónia alatti egyesítésével a bajor polgárok is büntethetővé váltak homoszexuális kapcsolatért.
Bajorország egy ideig még széleskörű autonómiát kapott a Birodalmon belül, de a nemi orientáció nem tartozott ezek közé. Azt tudjuk, hogy elfojtani valamit nem lehet sem elszigetelten, ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod egész holdudvarát.
Nem tudok olyanról, hogy Jézus hívogatása, miszerint „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” tartalmazna valamilyen titkos záradékot, apróbetűt, klauzulát. Vagyhogy a megváltás jóllehet egyetemes, kivéve azokat, akik ugyan őszintén ragaszkodnak hozzá, de…
Azok az emberek ítélkeznek könnyedén, akik megúszták, és mindezt saját kiválóságukként könyvelik el, életvitelük előregyártott eszkatológia, tanításuk túlrealizált tízparancsolat, amolyan lelki szorzótábla, igaz, precíz, de mégcsak egy hangyuci sem él benne. Szigorú pillantásaik legalább 2 centivel lógnak ki a hátadon. Spirituális törvényeik elegáns megoldást kínálnak minden problémára, egyszerűt, mint a gravitáció: ha elengeded leesik, ha törékeny, el is törik. Sorsodban a belső élettörténeted, ha rosszul megy, belül romlottál meg, nem a szabályok szerint élsz.
Pedig a szabályok alapesetben csupán valami olyasmire vonatkoznak, hogy eltalálod a lépcsőfokot lefele és fölfele is, és nem nyitod ki a repülő ajtaját menet közben, a spiritualitás nyilván több ennél. Sokkal több.
Mindeközben ott van a hála, csak le kellene hajolni érte, hogy Isten megváltoztatja a szívünket, segít abban, hogy értelmesebbet éljünk. Hogy valami nagyobbat találtunk, minden fantáziánkat, várakozásunkat és érdemünket meghaladót, és mint szélfútta, sziklás partok öreg fái, még mindig találnak táplálékot, bár a talaj java elsodródott. Hogy itt van nekünk Ő, akit szeretünk és aki összetöri a szívünk, hogy az életnek bármikor vége lehet, hogy a testünk teher is, hogy utat készít vizeken és hegyeken, és el kell tudni szakadni emberektől és világtól, és vannak fordulópontok, gyerek születése, világjárvány, diagnózis, parányi és törékeny az ember, de nem csepp az óceánban, hanem az óceán cseppje.
Tudomásul kell vegyük, hogy vagy együttélünk bizonyos paradoxonokkal, kétértelműségekkel, vagy egy hatéves un. realista világlátásában maradunk. Olyanban, hogy felbontod a konzervet és a sötét benne marad.
Visszatérve Lajoshoz. Kezdetben rajongtak érte az alattvalók, aztán elszürkült előttük ez az élet is, és bizony Lajos is tett azért, hogy ez így történjen. Ebben a korban, Bajoroszágban a népnek már hatalma volt, és ha valakit nem szerettek, lehetett az király is, az megnézhette magát. Királyi magánvagyonából költekezett, tehát nem közpénzt herdált, bár lehetett némi átfedés a kettő között, és másra is költhette volna, nemcsak kastélyokra, szórakozásra, zenére, lovakra és férfiakra.
„Óvatosan az emberekkel, szívük képlékeny, ha figyelmükben, szeretetükben akarod mosni lelked fájdalmát, hamar csalódni fogsz, ha túl sokat vársz, könnyen ízt vált az életed. Megkeseredik, és jut örökül üres tekintet, elherdált erőfeszítés, zaklatott lelkiismeret. Törődj a lelkeddel. Finom volta nem igényel sem formát, sem elismerést, nem kell helyezkednie és igazodnia, és ha jól hallgatózol, még Isten kézmelegének háttérsugárzását is megérzed, akár hangfoszlányokat is elkaphatsz abból az időből, amikor Isten kijelentette, hogy „jó”. Bántott ez a világ, mert furcsa voltál számára és másként tudtál szeretni.”
Sissi a Münchentől délre fekvő Starnberg-i tó melletti üdülőben töltötte gyermekkorát. Az üdülő ma is megvan, magántulajdonban, rejtve kíváncsi tekintetek elől. Szóval azért, hogy kedves unokahúga és családja (szolgák, stb., stb.) kényelmesen tudjon odautazni, vasútat építtetett a tóhoz, ami mai napig szolgálja az arrajárókat.
Itt van ez a kastély, ami világszenzáció lett, pedig élhetetlen volt, és a szomorúságot sem akadályozta meg.
Lajos halálának pontos körülményei nem ismertek, csak azt tudni, hogy erőszakos volt. Derékig érő vízbe fulladt bele kezelőorvosával együtt. Állítólag ketten voltak. Dulakodás nyomai látszottak az orvos testén.
A kastély sorsa azt mutatja, néha muszáj olyasmit tennünk, aminek nincs célja, értelme, enélkül az életünk sekélyes és jellegtelen lenne. Muszáj szükségtelen, fölösleges dolgokat csinálnunk, rövid életűeket, de káprázatosakat, olyan dolgokat, amelyek akkor is ámulatba ejtenek, ha rögtön el is felejtjük őket. Ha nem lenne tele a létezésünk ilyen tűzijátékokkal, aggodalmak gyötörnének bennünket és terméketlenné válnánk.
A képzelet elfogyasztja a valóságot, ez az igazság ez esetben is, előbbiben azzal élünk, akivé válni szeretnénk, a valóságban felfedezzük azt, akik vagyunk. Szegény Lajos, paradox módon a tragédiája éppen az, amit minden bajor irigyelt, amit mindenáron szeretett volna: hogy király volt. Méghozzá olyan király, akiről a zenészeknek az a karmester jut eszébe, akitől rémálmaik vannak, aki anélkül ismételtet, hogy konkrétat mondana. Csak azt ismétli: „csináljuk még egyszer, de figyeljünk”, – ettől egy zenekari muzsikusnak harakirin jár az esze.
A gondolatok jönnek és engedni kell, hadd menjenek is. Jönnek a semmiből, aztán elenyésznek. Egészen addig ártalmatlanok, amíg nem kötődünk hozzájuk, s nem kiáltjuk igaznak őket. A szenvedés ott kezdődik, hogy megkedvelünk, magunkhoz ölelünk egy fájdalmas érzést. Minden je arra utal, hogy ez történt a királlyal is. Kétségbeeséssel fizette meg a királyi lét és a HSP lelkialkat feszültségét.
Elengedjük immár, mi még továbbmegyünk.