Scheyern

Szent István és Gizella házasságkötése és a scheyerni bencések

Kard és kereszt

Úgy volt, hogy Scheyernben éjszakázunk, nehéz szívvel ugyan, de változtattam a menetrenden. Nehéz lett volna továbbutazás menetrendjét tartani. Jó volt ismét találkozni a bencésekkel.

Nem nagy közösség, 11-en vannak, hírük azonban messze létszámuk fölött van. Magyar füleknek is ismerősen cseng Scheyern neve, azonban a szakemberek és a kolostor lakói óvatosak. Ettől függetlenül érdeklődők, emlékezni vágyók nyugodtan átadhatják magukat az érzésnek, hogy Kr. u. 996-ban e falak között kötött házasságot a későbbi I. (Szent) István királyunk és Liudolf Gizella, aki aztán elkísérte Istvánt Magyarországra, hogy tejben vajkban fürödjön.

A távolban Scheyernnel kapcsolatban megy a huzavona, hogy itt történt-e avagy másutt, mármint a házasságkötés. Van, aki Kölnöt javasol, de nem árt ránézni a földrajzra, ami azóta nem változott, ismerni a korabeli egyházi viszonyokat és közlekedést, mindjárt kijózanodunk. Vége a kalandozások korának, ráadásul egy 11 éves kislány az egyik főszereplő. Kölnben nem a mostani dómra kellene gondolni persze, teszik hozzá, amit csak a 19. században fejeztek be, hanem az elődjére, vagy valamelyik románkori templomra, a 12 közül, igaz, azok közül egy sem állt még akkor.

Mások Scheyernt említik ugyan, hozzátéve, hogy a bencés hagyományoknak megfelelően. Ámde akkor még nem voltak itt bencések, őket patrónusuk mintegy 120 évvel később éppen azért telepíti ide, hogy legyenek őrzői atyái sírjának, mert az itt levő várat már nem kívánja használni, és a sírok ne legyenek közprédává.

Még megy bennünk a huzavona, amikor belépünk az un. királykápolnába. Alapszerkezetében románkori, gótikus bordákkal, 996-ban nem állhatott, egyértelmű, de kevés románkori templom maradt, amit ne próbáltak volna gótikásítani, majd barokkosítani. Aachen, Speyer, Turnus, Vezelay… a legnagyobbak, és részben kivételek. Van még több is, de inkább ritkaságnak számít mint általánosnak.

Olyan spirituális kihívás, illetve erő volt minkét irányzatban, hogy vallási ismeretekkel pallérozott elme/szív nem tudott ellenállni kísértésüknek, és az a közösség, személy, akinek anyagi lehetősége volt rá, mindenképpen „szert tett” egy ilyen templomra, építéssel, átalakítással. Egyik az építészeti újítás által megváltoztatta a liturgikus teret, főként a természetes fény iránti nagy tisztelet által, amit az építészeti lehetőségek biztosítottak, hogy valahogy kijöjjön a formula: „Ti vagytok a világ világossága.”

A másik a mennyei paradicsom ígéretére emlékeztetett: „Isten Országa közöttetek van.” Jézus mindkettőre bizonyára azt mondaná, hogy nem egészen ez volt a metafora jelentése, de biztosan nem haragudna egyikre sem, a (kora)gótikára semmiképp, valahogy azt érzi a szívem.

Ha beleleshetnénk munkafüzetébe: Ilyen házakban szeretek köztetek lenni. Na végre! Ilyen épületek (is) kedvesek nekem.

A bencések óvatosabban fogalmaznak, írásukat és szavukat egyeztetve: a hagyomány szerint itt történt István és Gizella eljegyzése. Így már más. Ebbe nem lehet belekötni.

Az a nagyszerű, hogy ez helyet ad az esetleges újabb dokumentumoknak, ki tudja hol bujkál még néhány hiteles forrás, – ugyanakkor semmit nem vesz el az áhítatból. Valahol meg kell emlékezzünk egy história kezdetéről, aminek mi is részesei, esetleg leszármazottai vagyunk, legalábbis érzelmi értelemben, és ha ez történik, magunkhoz kell ölelnünk az egészet, válogatás nélkül. Identitásunknak azonban van egy hierarchiája.

Nem dönthettük el, hogy hová születünk (család, település, ország, nyelv, kor), de az meghatározhatjuk, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk, mekkora befolyást engedünk ezeknek életünkben.

Scheyern a magyar identitás egyik címe, barokk-rokokó bazilikájában pedig az örökkévalóság szíve dobog. Csak kell egy kis időt szánni rá, zaklatott lélekkel amúgy sehol nincs esély a befogadásra, „utazhat az ember össze-vissza, miként a felleg.” (Egyed Emese)

Aztán itt van egy bizánci keresztbe épített kereszt-ereklye (hogy nem jön a szádra, hogy szent kereszt, kérdezi mosolyogva útitársam).

Nagyon küzdök kételyeimmel, ami puritán világképem eredője, kértem felmentést többször is, de „bízd rám magad, tanulj alázatot” volt a válasz. Hogyan lehetne ebből gyököt vonni, mármint ebből a lelkületből, vagy kell-e egyáltalán? Persze hogy nem ez az igazság, amit érzek, viszont nehéz lenne, mondjam úgy: kellemetlen lenne egy próbát tenni, de elméletben is le lehet futtatni a programot, kockázat nélkül.

Lássuk csak. Mond Maalúla Jézus anyanyelvét beszélő lakóinak szeptember 14-én, amikor sok tízezer zarándok megjelenik a megtalált kereszt körbehordozásának ünnepén, hogy részesei legyenek egy örömnek, amiben akkor részesül a világ, ha Isten ujja megérinti, szóval mond, hogy nem egészen életszerű, hogy Jézus kereszthalálára 300 évvel egyben és teljes épségben megtalálják a keresztjét, ott, ahol annyi háború és légió átvonult…

Aztán jut is marad is belőle, exportálnak nagytételben keletre, nyugatra, igyekeznek minden igényt kiszolgálni, és még mindig van…

Vagy érvelj hasonlóképpen a scheyerni bencéseknek az év ugyanezen napján, amikor ünnepi körmenetre összegyűlnek a hívekkel a kolostorudvaron…, mond, hogy hát itt valami nincs rendben történelmileg… Nagyon furcsán néznének, az biztos, de ez a kisebb probléma, az igazi az, hogy nyomorultul éreznéd magad, és az lenne végül az igazság, vagy legalább egy átjáró az igazsághoz.

Mert mindaddig, amíg a nagy igazságokat és okosságokat le nem tesszük, nem jutunk közelebb a kereszt titkához. Valószínű, hogy nem ugyanazt a keresztet „találták meg”, a keresztereklyék enyhén szólva… de attól még teljes szívvel részt vehetek a kereszt megtalálásának ünnepén, áhítattal érinthetem a bizánci keresztet, amelyik szívében hordozza Krisztus keresztjét, mert teszem ezt hit által. Ahogy az Úrvacsorát is vesszük, hit által részesít. Keresztjében sebe van, és gyógyulást ad. Ki lehet próbálni.

Ilona császárné megtalálta a maga keresztjét. Magához ölelte, megkönnyezte, szétosztotta. Nem elég üzenet ez?

A népi kegyességben, errefele, nagyon népszerű az un. Scheyern-kereszt. Eszerint az eredetihez hasonló, ahhoz hozzáérintett, megáldott, fémből öntött kereszt csodatevő erővel bír. Erről már lemaradtam.

De Jézus mindenütt jelen van, abban is tehát, de nem fajsúlyosabban és hit által. (Mindent ki kell egészíts – jegyezte meg barátságosan egyik katolikus útitárs.

Igen, Jézusnak a fejből a szívbe vezető útja néha bonyolultabb, fáradságosabb, mint a Názáretből Jeruzsálembe vezető út).

A kereszt tényleges darabja ez ereklyehordozó kereszt belsejében van helyezve, a hordozót, a szentségtartó dobozt az apátság 1738-41-ben készíttette. A nagyméretű, gazdagon aranyozott, drágakövekkel és zománcozott medalionokkal kirakott ezüst ereklyetartó egy környékbeli mester munkája, aki ezért 4286 guldent kapott. Óriási pénz volt ez akkor.

Pl. az a festő, aki 1769-70-ben a templom hajójának és szentélyének freskóit festette 1110 gulden fizetést kapott. Itt az anyagköltség volt a döntő tényező. Mindenesetre megadták a módját.

1730-ban újítottak fel, majd 1901-ben újra átdolgozták kissé, de nagyrészt maradt a rokokó stílus. Jézus erre nem számított, de az aranyban és a műves munkában bizonyára követői ragaszkodását látja.

Konrád kanonok azzal a küldetéssel érkezett Bizáncból Nyugatra 1155-ben, és két év alatt körbehaknizta ezzel Európát, hogy adományokat kérjen a patriarchátus számára, pontosabban, hogy az tudjon gondoskodni a Szentföldi zarándokhelyekről.

Ereklyegyűjteménnyel indult útnak, Krisztus keresztjének egy részecskéjével és némi földdel hét szent helyről, Betlehemből és Jeruzsálemből. A bizánci stílusú ereklyetartót, az eredetit, ma is a scheyerni kolostorban őrzik.

A dachaui grófok 1156-ban lefoglalták és elrejtették az ereklyét, fogalmazzunk finoman. Az utolsó családtagjuk (III. Konrád) temetésekor, mondhatni koporsójában érkezett meg ide, azóta is értékes kincsként tisztelik.

Bizánci kettőskereszt, pátriárkakereszt mintájára készült, ami megmagyarázza a két keresztrudat.

Mohamed kardját fotóztam Isztanbulban. Volt neki 7 vagy 9 is. Nemcsak viselte, használta is. Ez nem levon, hanem éppenséggel hozzátesz valamit erényeihez, hogy neki harcosból kellett szelíd prófétává válni, amennyire sikerült, örökül viszont mégiscsak kardot hagyott.

„Ha viszont keresztyén hitemet úgy akarom megélni, hogy más vallásokat, irányzatokat becsmérlek, mi több, valamiféle felsőbbrendűséggel tekintek rájuk, akkor ez az érzés „hitem szabad és életet adó keringési rendszerének vérrögévé válik.” „Megtanultam úgy imádkozni, ahogy Ella Fitzgerald énekelt.” Ez már más szint.

Egy imám mondta: az iszlám oktatásának nem muszlimok között csak az a célja, hogy a hallgató a legjobb keresztény, a legjobb zsidó, a legjobb ember legyen.

És vajon a kard a legnagyobb kísértés, a legnagyobb bűn? Az illusztrációban lesz példa kísértő anyagokra és módokra.

Nem kell egyetértenünk, de elgondolkoztató:

„Mivel Jézus meghalt ahelyett, hogy a messiási korszakot vezette volna be, amint azt a korabeliek várták, az első keresztyének az engesztelés tanával válaszoltak. Mivel a keresztényekről nem derült ki, hogy sokkal jobban viselkednek, mint bárki más, Augustinus az eredendő bűnről szóló tanítással válaszolt.” Barbara Brown Taylor

A másikkal a saját feltételei szerint kell találkozzunk, nem mi határozunk egyedül a játékszabályokról. Közös bennünk a vágy és a törekvés, hogy életünket egy tisztább történet részeként éljük, ami közel van, mégiscsak időnként érinti azt a földet, lelkünket. Jelenléte néha félelmet, értetlenséget vagy homályt hoz, de ez a szív homálya, nem az Övé. Úgy akar adni, hogy amit adni kíván bizonyos értelemben bennünk van, jelenlétében ezek a belső források fakadnak meg. Úgy vagyunk vele is, mint szerelmeinkkel, ha magunk útját akarjuk járni, valaki csalódottnak, elárultnak érzi magát.

Van egy szufi történet, fejből idézem, ezért név nélkül. Egy korsó vízzel és egy lámpással őrjöngve szaladgál atyánkfia fényes nappal Damaszkusz utcáin. Allah, áldott és magasztos a neved, tekints reám fényességedből, vizsgáld meg életem. Ha csak azért szeretlek téged, hogy megmeneküljek haragodtól, a pokol tüzébe vess engem, és ha csak azért szeretlek, hogy megjutalmazz a halál után, a tenger mélyére vess engem, de ha téged, önmagadért szeretlek, ölelj örökre magadhoz. – Szóval van tanulnivalónk.

Mindazonáltal a „krisztusi végső igazság”, a kereszt vállalása, össze nem vethető semmilyen más vallási igazsággal. Mert pl. virágvasárnap két felvonulást látunk. Egyet nyugatról és egyet keletről. Egyik úton lovagol be a júdeai prefektus, a másikon a Messiás jön szamárháton.

Az egyik egy katonai felvonulás, amely a birodalom hatalmáról szól, a másik egy prófétai felvonulás, amely Isten országának érkezését hirdeti. Az egyik felvonulás abból nyeri erejét, hogy az ellenszegülők akár a kereszten is végezhetik, a másik a kereszt elfogadásából és az ellenségeinek való megbocsátásból.

Az egyik a birodalom uralmi rendszereinek állandósulása, a másik a világ egyetlen reménye az igazi felszabadulásra. A kérdés az, hogy melyik felvonuláson szeretnénk részt venni. Mert itt két igazság feszül egymásnak.

Ugyanakkor a kereszt nem egy igazságtétel, egy haragos Isten kibékítése, vagy egyfajta isteni feszültséglevezetés. Nem kell Jézusnak testével fedeznie az emberiséget Isten haragja elől, éppenséggel a kárpitot húzza el, hogy megpillanthassuk arcát minden emberi, liturgikai és pszichés torzítás nélkül.

A kereszt a kijelentés helye és módja, amit el kell szenvednie Istennek, miközben kijelenti és megmutatja bocsánatát. A kereszt az „emberi” minőség kritikus tömege, az óceánban a csepp, ami a félelmetes mélységet és a tornyosuló hullámokat is magában hordozza. Egyfajta „szerűség” is, lehet kard-szerű, és lehet kereszt-szerű megoldásokat választani, bár gyakran „nem tudjuk mit cselekszünk”.

Egyik testvérrel, a szerzetesi közösség tagjával beszélgetünk.

A magyarok mindig meghatódnak, amikor belépnek a királyi kápolnába. Tulajdonképpen azt hiszem minden magyar ezért jön ide. Kivéve a magyar bencéseket Győrből és Pannonhalmáról. Tihanyból és Bakonybélről – egészítem ki, és látom egy grádicsot nőttem a szemében, de mélyről indulhattam protestánsként. Csak poén.

– Érthető a meghatottság, egyetértek, kicsit irigyellek is titeket ezért (nevet).

– Nektek? – kérdem.

– Nincsenek kiemelt emlékhelyeink, kivéve a búcsúhelyek, de azok vallási, nem történelmi okokból.

– Der Bussen – vetem közbe.

– Á, az pogány, Bajoroszágban nem annyira népszerű, inkább a svábok látogatják.

A világ minden bencés monostorában nagyjából ugyanúgy zajlik az élet. Ha be tudnánk állítani, hogy mindenütt mondjuk egyszerre este 7 óra legyen, tulajdonképpen mindenütt ugyanazt a tevékenységet látnánk. Van ebben valami felemelő.

Miért lettem szerzetes? Mert itt biztonságban vagyok. No nem anyagilag, hanem lelkileg. Az ima napi ritmusa nem enged elkalandozni.

Ma a 11 bencés szerzetes sörfőzdét, szeszfőzdét, hentesüzletet, zöldségeskertet, erdészeti és mezőgazdasági tevékenységet, tógazdálkodást és állattenyésztést, sajtüzemet, kolostori kocsmát és kolostorboltot működtetnek. Melyikre csillant fel a legtöbb olvasó szeme? Hogy zsolozsmáznak? Valószínűleg nem arra.

Mindenik szerzetes egy-egy területért felelős. Munkával és imával telnek a napjaik. Volt idő, amikor a rend tanított is, mostanra ez megszűnt. A tanítást vállaló testvére más kolostorba kerülnek, pl. Meschede. Egyikük a koronavírus tombolásának idején részmunkaidőben a pfaffenhoffi kórházban dolgozott, lett lévén neki műtősi képesítése. Műtősruhába öltözve nem látszott rajta honnan jön minden nap. Egyik kollegája egyszer megkérdezte: és még mivel foglalkozol? Szerzetes vagyok. Nem felejti azt a csodálkozó arcot.

Scheyernben kiváló másoló- és könyvillusztrátori iskola működött a középkorban. Többek között egy Konrád nevű szerzetes (1220 körül) volt termékeny, és az általa illusztrált könyvek stílusmeghatározóvá váltak Dél-Németországban. Ő a mi Ráskay Leánk.

Tehát 1119-ben V. Ottó scheyerni gróf Wittelsbach várába költözött (ettől kezdve Wi..bach a család neve), és a Scheyernben hátrahagyott, immár használaton kívüli várát Scheyernben házi kolostorává és temetkezési helyévé alakította át. A várat átadta a petersbergi bencéseknek, akik az egykori várat kolostorrá alakították át. Wittelsbach-okról rögtön eszünkbe jut egy hölgy, akit a magyarok a szívükbe és jó emlékezetükbe zártak: Sissi.

A Wittelsbach család birtokán levő kolostort 1803-ban államosították, a bajor szekularizáció során. V. Ferdinánd 1838-ban Scheyernt újra bencés kolostorrá nyilvánította, rá néhány évre, 1843-tól Scheyern ismét apátság.

Ez a történet máig nem zárult le, a szekularizáció során keletkezett károk kárpótlásaként nem is olyan régen, a bajor kormány 2 mill. eurót adott a kolostornak (erről a témáról szándékozom írni, kissé szélesebb kitekintéssel). Bazilika és a kolostor barokk elemeinek felújítása címén. Rokokót szívesebben hallottam volna, de azt mondják az már rendben van.

Minden évben két különleges zarándoklatot tartanak a kereszt megtalálásának (május 3.) és a kereszt felmagasztalásának (szeptember 14.) ünnepén. A kereszt megtalálása alkalmából tartott zarándoklatot mindig május első vasárnapján, a kereszt felmagasztalása alkalmából tartott zarándoklatot pedig szeptember 14-én vagy az ehhez a dátumhoz legközelebb eső vasárnapon tartják.

Jó idő esetén mindkét ünnepet a kolostor udvarán tartják, amit az ereklyék körmenete és a keresztfelmutatás zár le.

Idő szűke miatt be kell fejezzem. Telefonnal kép kevés készült. A gépit meg konvertálni kellene.

Illusztrációként a Müncheni Kincstár Múzeumban (Schatzkammer) található úri huncutságok szolgálnak. Legalábbis így vagyunk, akik kívülről nézzük az aranynak és a drágaköveknek ezt a tobzódását. Ha oldalunkra kötnének egy aranykardot, aranykupából itatnának, kilós aranykereszttel kínálnának meg, azt gondolom, hogy megváltozna véleményünk. Attól kezdve ez lenne a világ legkomolyabb viselete.

A Kincstárban van Gizella méretes aranykeresztje is. Tessék figyelni! Valamiért az mégis komoly tárgy.