A hatalom 48 törvénye – 3. rész

Robert Green: A hatalom 48 törvénye

Könyv, törvények

Ismertetjük, leírjuk, és igyekszünk nem kommentálni, legfeljebb eredeti szándék szerint értelmezni, pontosítani. Talán valaki jó hasznát veszi munkahelyi helyzetek értelmezésében és kezelésében. Esetleg másutt is. Eredeti célunk, az ismertetéssel magával, hogy a kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb emberek önvédelmi készletét gyarapítsuk. Magának a könyvnek sincs komolyabb szépirodalmi értéke, a beszámolótól még kevésbé lehet ilyesmit várni. Triviális más sokadszorra leírni: nem saját vélemény. Ismételten nekiveselkedtünk, hogy befejezzük az ismertetést, ha már nekikezdtünk, és ez nem ment mindig könnyen. („Ilyenek vagyunk, látod. Nem is olyan szörnyű.” HBB)

Léteznek sokkal kreatívabb, kifinomultabb és humánusabb vezetéstechnikai módszerek és könyvek. Azonban érdekes módon a Robert Green-é, illetve az általa javasolt módszerek, bizonyos körökben, kifejezetten és maradandóan népszerűek. Két különbség van az említettek között, és ezek nem minőségi, hanem hangsúlybeli különbségek: Green, könyvében, nyersen megfogalmazza a hatalom megszerzésére és gyakorlására vonatkozó technikákat. Azaz nem „az optimális, hatékony vezetésről”, hanem a „hatalomszerzés és -megtartás technikáiról” szól, és teszi mindezt kendőzetlen nyíltsággal, nem rejti hierarchikus jogosultságok vagy kegyes, kíméletes szöveg mögé. Gyakran emiatt is nehéz nemcsak helyeselni, hanem egyáltalán végigolvasni megállapításait. Senki ne higgye el azt, hogy ilyen lenne a világ, de az sem tagadható, hogy ilyen is előfordul, viszont a Green-é csak egy lehetséges nézőpont, és ennyire azért még abból a nézőpontból sem látszódhat a mi világunk ilyen brutálisnak. Ámde ha mégiscsak ilyen lenne, vagy vannak benne ilyen vonások, akkor fel lehet rá készülni, éppen ezáltal a könyv által is, amit helyesen értelmezve egy recept, pontosabban egy ellenszer lehet.

Az alábbi szöveg a könyv főbb gondolatainak összefoglalása.

25.

Időnként változtass!

Időnként változtass külsődön, szokásaidon. Élj benne, de gondolkodj a rendszerek kívül. Alkalmazkodj, és próbáld meg a lehető legtöbbet kihozd életed minden pillanatából. Nem arról van szó, hogy képmutató legyél, hanem arról, hogy reagálj.

Ne fogadd el azokat a szerepeket, amelyeket a társadalom rád erőltet. Alkosd újra magad, egy új identitás kovácsolásával. Olyat, amely figyelmet parancsol, és soha nem untatja a közönséget. Légy a saját arculatod ura. Légy állandóan tudatában a közönségednek. Ne engedd, hogy mások korlátozzanak téged. Alakítsd át magadat hatalommal bíró személyiséggé. Az önmagadon való munkálkodás legyen az egyik legnagyobb és legélvezetesebb életfeladatod. Tanulj meg sok szerepet játszani.

Jobb, ha a saját imidzsed megalkotója vagy, mintha hagyod, hogy mások határozzák meg helyetted. Adj színpadiasságot a nyilvános ügyeidhez és megjelenéseidhez, a hatalmad megnő, és a személyiséged erőteljesebb lesz, mint a valóságban. Ne testesítsd meg azokat a kliséket, amelyeket a társadalom rád kényszerít.

Csak te változtathatod meg az identitásodat. Bár nem tanácsos ezernyi álarcot viselni, bizonyos aspektusokat célszerű megváltoztatni, ha ez előnyös lehet. Építs drámai elemeket nyilvános gesztusaidba és tetteidbe, hatalmad megerősödik. A világ ki akar osztani neked egy szerepet az életben. És ha egyszer elfogadod ezt a szerepet, akkor el vagy ítélve. Alakítsd át magad egy erőteljes karakterré. Az önteremtés folyamatának első lépése az öntudatosság, tudatában lenni önmagunknak mint színésznek, és átvenni az irányítást megjelenésünk és érzelmeink felett.

Ne fogadj el egyetlen szerepet sem az életben. Viseld a felelősséget saját imidzséért, és légy hajlandó újra feltalálni magad, ha ez a hasznodra válik.


26.

Tartsd tisztán a kezed!

Általánosságban elmondható, hogy az emberek mindig megfizetnek a rosszindulatú vagy a rossz időzítésű cselekedetekért. Próbáld meg mindenáron elkerülni, hogy ilyen helyzetekbe kerülj, vagy ha ez tényleg nem lehetséges, tegyél meg mindent, hogy ne kelljen „bepiszkolnod a kezed”, használd fel minden képességedet, mozgass meg minden eszközt, és konfliktus helyett inkább a megegyezésre törekedj, de ne légy végrehajtó olyan eseményekben, amik rossz emlékezetben maradnak.

A hatékonyság és az udvariasság példaképének kell tűnnöd. A kezedet soha ne szennyezd be hibákkal és csúnya tettekkel. A hibák nem tűnnek el a bocsánatkéréssel, és az idő sem tűnteti el, ez ártalmas hazugság, ezzel szemben a legtöbb esetben az történik, hogy elmélyülnek és elgennyesednek. A butaság nem abban áll, hogy valami hibát követsz el, hanem abban, hogy képtelen vagy eltitkolni azt, hogy közöd volt hozzá.

Mindenki követ el hibákat, ez nyilvánvaló, a kérdés az, hogy miként kezeled őket. A kifogás, a magyarázkodás, a mentegetőzés senkit sem elégít ki, az csak látszat, ami ezek nyomán történik. Fent kell tartanod azt a látszatot, hogy előzékeny vagy, ezért igyekezz másokat beszervezni és felhasználni a piszkos munkákra.

A feddhetetlenség és a hatékonyság mintaképének kell látszódj, kinek kezét soha nem szennyezték be súlyos hibák vagy piszkos ügyek. Tartsd fenn ezt a makulátlan látszatot azáltal, hogy másokat használsz eszközként, és elrejted a saját érintettségedet.

Légy a tisztesség mintaképe, aki a tökéletes állampolgárt megtestesíti, akinek nevére összerezzennek, és semmiféle huncutságot még csak szóba sem mernek hozni a jelenlétében. Ne trüközz a hatalmaddal, se más képességeiddel. Maradj minden gyanú felett. Ehelyett használj másokat bűnbakként, vagy vedd rá őket, hogy helyetted vállalják a felelősséget. Ne kérj elnézést, mert akkor az emberek kétségbe vonják hatalmad.

Ne vegyél részt semmilyen tiltott üzletben vagy tevékenységben. Ha elkerülhetetlen, szervezz be másokat, akik vállalják helyetted, így te is jól jársz, de neved tiszta marad.


27.

Teremts magad köré misztikus aurát, hogy követőkre tegyél szert!

Tarts az embereket bizonytalanságban és fejezd ki magad egyszerűen. Légy „mestergondolkodó”. Gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek rólunk alkotott képe kicsit, vagy akár radikálisan más, mint amit mi magunkról gondolunk. Ezért fontos, hogy minden nap azon dolgozz, hogy aurát teremts magad körül, hogy olyan értékeket közvetíts, amiket szeretnél magadhoz társítani. Formáld a környezeted véleményét, ami szájról-szájra terjed.

Az embereknek elsöprő vágyuk van arra, hogy higgyenek valamiben. Legyél ennek a vágynak a gyújtópontja azáltal, hogy egy ügyet, egy új hitet kínálsz nekik, amelyet követhetnek. Hangsúlyozd a lelkesedést a racionális gondolkodással és a józan logikával szemben. Adj rituálékat és követelj áldozatokat. Ahogy a vallási szekták működnek: tartsd a témákat homályosan, de érthetően, hangsúlyozd a vizuális és érzéki dolgokat az intellektuálisokkal szemben, kölcsönözd a szervezett vallás más formáit a csoport felépítéséhez, leplezd le a bevételi forrást, állítsd fel a mi kontra ők dinamikát.

Legyenek a beszédeid homályosak, de ígéretesek, kérj valamiféle rituálékat újonnan szerzett híveidtől, illetve nyújts ilyet nekik, amelyeket ők is elvégezhetnek, buzdítsd őket, hogy hozzanak áldozatokat a nevedben. Szervezett vallás és nagy példaképek hiányában az új hitrendszered korlátlan hatalmat fog neked biztosítani.

Egy csoport vagy egy ügy vezetője akarsz lenni? Vedd rá az embereket, hogy higgyenek benne, és profitálj a hitükből. Lényeges, hogy rituálékat is találj ki, és mindig felsőbbrendű lényként tüntesd fel magad.

Ha emlékezetes karakter vagy, drámai eszközöket használsz, és olyan filozófiát és gyakorlatokat adsz az embereknek, amelyekben hihetnek, akkor játszhatsz az ilyen vágyakra. Ezáltal te leszel annak az építésze, te találod ki, hogyan lássák a világot.


28.

Bátran lépj akcióba!

Légy bátor minden alkalommal. A hatalom nem egy elméleti tudomány, ahol egyszerűen csak alkalmazod az alapvető leckéket, hogy learathasd a gyümölcsét. Törekedned kell a sikerre. És ezt intelligensen, okosan kell tenned, határozott és bátor lépésekkel.

Ha bizonytalan vagy egy cselekvési irányban, ne próbálkozz vele. A félénkség veszélyes, jobb bátran belevágni. Bármilyen hibát követsz el merészségeddel, azt könnyen kijavíthatod még több merészséggel. Mindenki csodálja a bátrakat, a félénkeket senki sem tiszteli.

Az embereknek hatodik érzékük van a gyengeségekre, hamar kiszúrják, és menekülnek tőle. A bátorság félelmet kelt, a félelem tekintélyt teremt. A tétovázás hiányosságokat teremt; a bátorság eltünteti azokat.

A bátor cselekvés következményeitől való félelmed messze nem áll arányban a valósággal. A félénkség következményei rosszabbak. Színleld a félénkséget, hogy fegyverként használhasd, de a kudarctól való félelem már a kudarc bizonyítéka.

Blöffölj. Minél merészebb hazugság, annál jobb. Az oroszlánok köröznek a tétova préda körül. Fél szívvel félúton járni mélyebb sírt ás. A tétovázás hézagokat teremt, a bátorság eltünteti azokat. A bátorság különböztet meg a csordától.

Ha olyan kicsi és homályos vagy, mint Dávid volt, találnod kell egy Góliátot, akit megtámadhatsz. Minél nagyobb a célpont, annál nagyobb figyelmet kapsz.

A bátorságot művelik, nem pedig veleszületett. A félénkség abból fakad, hogy aggódsz amiatt, hogy az emberek hogyan látnak téged, és hogy szeretnéd, ha kedvelnének. Csábíts el azáltal, hogy életben tartasz egy illúziót. Az önbizalom kihoz minket a tipikus elmélkedésből.


29.

Tervezd meg az utat egészen végig!

Kövess egy pontos tervet, amíg el nem éred a végső célodat. A győzelem aztán menetrendszerűen felépül. Az elérendő célból indulsz ki, meghatározod a köztes szakaszokat, felméred az előtted álló határidőket, számolsz az eshetőségekkel, felkészülsz a zavaró helyzetekre, stb.

A befejezés tulajdonképpen a minden, de nem biztos, hogy ott és akkor ér véget, ahol és amikor szeretnéd. Tervezd végig az egész utat, figyelembe véve minden lehetséges következményt, akadályt és szerencsés fordulatot, amelyek megzavarhatják a kemény munkádat. Finoman irányítsd a szerencsét, és segíts meghatározni a jövőt azzal, hogy messzire előre gondolkodsz. Ugyanakkor figyelj a befejezésre, vagy a be nem fejezésre.

Soha ne veszítsd el a fejed egy homályos, nyitott végű álom miatt. Készítsd elő a támadási tervedet aprólékosan, figyelembe véve az összes lehetséges következményt, akadályt, sorsfordulatot, amely semmissé teheti kemény munkádat, hogy a dicsőség másoké legyen. Ha mindent átgondoltál, nem fognak a körülmények összezúzni, és tudni fogod, mikor kell abbahagyni. Adj a szerencsédnek egy gyengéd lökést, és segítsd a jövő alakítását azzal, hogy sok lépéssel előre gondolkodsz.

Az A pontból B pontba való eljutás folyamata fontos. De az, hogy mi történik, miután elérted a B pontot, ugyanolyan fontos. A végét is meg kell tervezni, mert annak újabb következményei vannak, lehet egy új fejezet nyílik, vagy nem pontosan úgy alakul, ahogyan azt elterveztük. A megfontoltság kulcsfontosságú a hatalom eléréséhez.

Menj tovább, amíg meg nem kapod a díjat az út végén. Harcoljatok minden erőtökkel. Ha túl korán abbahagyod, az ahhoz vezethet, hogy másoké lesz a dicsőség, te pedig elfelejtődsz.


30.

Mutasd azt, hogy könnyen ment!

Titkold el a sok munkát és valamennyi trükköt, amiket használtál. Soha ne tűnj úgy, mintha erőlteted volna a dolgot, illetve megfeszültél volna. Keltsd azt a benyomást, hogy könnyedén teljesíted a feladataidat, sőt, maradt még benned potenciál. Itt is a könnyedség és a kényelem képét kínálva erősítjük ezt a misztikumot, és arra ösztönözzük az embereket, hogy azt higgyék, a határainkat még messze nem értük el, a bennünk rejlő lehetőségek óriásiak.

Kerüld a kísértést, hogy felfedd, milyen keményen dolgozol. Ne tanítsd meg senkinek a trükkjeidet, különben felhasználják ellened. Ami a természetet utánozza azzal, hogy erőfeszítés nélkülinek tűnik, az a természet erejét jeleníti meg. Mindezek mellett kutass és gyakorolj végtelenül. azt is, hogy miként lehet könnyebben ugyanazt, vagy miként lehet elhitetni, hogy neked könnyen ment.

Tetteidnek természetesnek kell tűnniük, ne ess kísértésbe, hogy hencegj azzal, milyen keményen dolgoztál ez csak felesleges kérdéseket vet fel. Keltsd azt a benyomást, hogy mindig rugalmas vagy, mintha sokkal többre lennél képes. Ha úgy tűnik, hogy hajlongsz, az emberek kérdezősködni fognak. Ami a tippjeidet és trükkjeidet illeti, tartsd meg magadnak, a hátrányodra is felhasználhatják.

Még ha valami nagy erőfeszítést is igényel a részedről, ne hagyd, hogy ez látszódjon. Ha hagyod, hogy mások azt higgyék, hogy a sikereid maguktól jönnek, azzal hatalmat szerzel a magad számára. Persze ne hivalkodj a taktikáddal sem, hogy miként oldottad meg a látszatot.

A cselekvéseknek természetesnek, könnyednek, nyugodtnak és kecsesnek kell tűnniük. Csak kész remekműveket mutass be. Kerüld a túl sok fecsegést, és csak szelektíven fedj fel néhány gyakorlatot.


31.

Vedd rá a többieket, hogy az általad kiosztott kártyákkal játsszanak!

A te szabályaid alapján határozd meg mindig a választási lehetőségeket, így mindegy mit válasszanak, te jól fogsz belőle kijönni. Keltsd azt az illúziót az ellenfeledben, hogy ő irányítja a helyzetet.

A legjobb megtévesztések azok, amelyek látszólag választási lehetőséget adnak a másiknak. Az áldozataid úgy érzik, hogy ők irányítanak, de valójában a bábjaid. Adj nekik olyan lehetőségeket, amelyek a te javadra válnak, akármelyiket is választják. Ennek módjai a következők: ecseteld a választási lehetőségeket, kényszerítsd az ellenállót, változtasd meg a játékteret, kínálj zsugorodó lehetőségeket, állítsd a gyenge embert a szakadék szélére, játssz az érzelmeikkel, állítsd őket egy dilemma elé.

Irányítsd a lehetőségeket, vegyél rá másokat, hogy az általad kiosztott lapokkal játsszanak. Hagyd, hogy az emberek olyan lehetőségek közül válasszanak, amelyek mindkettő előnyös számodra. Ritkán bölcs dolog, ha azt látják, hogy közvetlenül és erőszakosan gyakorolsz hatalmat. Akárcsak egy kereskedelmi tárgyaláson, hagyj nyitva különböző lehetőségeket, és közvetlenül ne erőltess semmit. A valóságban e különböző választási lehetőségek mögött csak irányok húzódnak meg, amelyek mind a sikerhez vezetnek. A nyitottság leple alatt a kapcsolattartód mindig lehetővé fogja tenni, hogy a helyes irányba haladj, függetlenül attól, hogy milyen döntést hozol.

Tudod, ki az, aki soha nem veszít a kaszinóban? Az, aki a kártyákat osztja. Éppen ezért, ha irányítani akarod a játékot és a játékosokat, neked kell osztónak lenned.

Éreztesd az emberekkel, hogy választhatnak a lehetőségek közül, de biztosítsd, hogy ezek a lehetőségek mindegyike az általad létrehozott, céljaidat szolgáló lehetőségek. Az emberek ügynöknek fogják érezni magukat, és te is profitálni fogsz abból, bárhogy is döntenek.


32.

Játssz az emberek képzeletével!

Találd meg a szavakat és a módszereket, amelyekkel elvarázsolhatod a világot. Az igazságot gyakran kerülik, mert csúnya és kellemetlen. Soha ne apellálj az igazságra és a valóságra, hacsak nem vagy felkészülve a haragra és a kiábrándultságra. Légy az, aki képes fantáziákat elővarázsolni. Nagy hatalom rejlik a tömegek fantáziáinak megcsapolásában.

Például a valóság az, hogy a változás és a siker lassú, fokozatos, nagyon kemény munkát igényel és egy pici szerencsét, egy hatalmas adag önfeláldozást és rengeteg türelmet. De a képzelet beemelésével az út könnyebbé válik. A hirtelen átalakulás nem vár a szerencsére, az önfeláldozásra, hanem mintegy megközli az időt.

Hívd segítségül a képzeleted. Mindig szívesebben hallunk egy jó történetet, amelynek happy endje van, mint a szomorú valóságot. La Fontaine meséi tökéletes példák erre.

Manapság nagy a hajlam az élet romantizálására. Ez olyasmi, amit a közösségi médiában láthatsz, de ez mindig is így volt. Az igazság megismerése kiábránduláshoz vezet. Ezért aki a hatalmat akarja monopolizálni, annak képesnek kell lennie arra, hogy elrejtse az igazságot, ha ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy fenntartsák az illúziót.

Ahhoz, hogy hatalomra tegyél szert, a körülötted lévők számára örömforrásnak kell lenned. Az emberek ritkán hisznek abban, hogy problémáik a saját rossz cselekedeteikből és ostobaságukból erednek.

Játssz az emberek fantáziájával. Játssz rá a változás iránti vágyra, ráadásul kevés idővel, pénzzel és erőfeszítéssel. Arra a vágyukra, hogy egy másik világban szeretnének élni, jobbak lenni, eredményesebbek, ráadásul kevesebb nehézséggel. Játssz rá az unalomtól való megszabadulás vágyára.


33.

Találd meg az ellenfeled gyenge pontját!

Ismerd meg az embereket. Miért rajonganak, mit akarnak. Mindenkinek van egy gyenge pontja, egy rés a várfalon, ezt jól tudják a titkosszolgálatok. Ez általában és bizonytalanság, egy kontrollálhatatlan érzelem vagy szükséglet, egy titkos élvezet. Hogyan találjuk meg a gyenge pontot? Figyeljünk a gesztusokra és a tudattalan jelzésekre, találjuk meg a bennük rejlő tehetetlen gyermeket, keressük az ellentmondásokat, amik mutatják, hogy valamit el akar rejteni, töltsük ki a bizonytalanság és a boldogtalanság ürességeit valami ígérettel, tájékozódjunk a kontrollálhatatlan érzelmek nyomán.

Ezután könnyedén meghajlíthatod az akaratukat. Bármi legyen is az, ha egyszer felfedezted, erősebbé tesz téged, mert lehetővé teszi, hogy azokat a saját előnyödre használd. Ez a gyengeség általában egy bizonytalanság, vagy egy ellenőrizés alól kilógó szükséglet.

Figyelj a gesztusokra és a tudattalan jelekre. Mutass érdeklődést, és ossz meg egy valódi vagy színlelt gyengeségedet, hogy a másik is megnyíljon. Szondázd meg közvetve. Találd meg az emberek bálványait, mi a fontos számukra? Találd meg a tehetetlen gyermeket, a legtöbb gyengeség a gyermekkori kielégítetlen szükségletekből ered. Haladj a nyugtalanság nyomán. A nyílt vonás gyakran az ellenkezőjét rejti. Keresd meg a gyenge láncszemet. Két fő érzelmi űr: a bizonytalanság és a boldogtalanság. Használd ki az emberek azon igényét, hogy fontosnak érezzék magukat.

Ne feledd, az érzelmek elhomályosítják az értelmet, és a kontrollálatlan érzelmek sok embert olyan útra terelhetnek, amely számodra előnyös.


34.

Viselkedj úgy, mint egy király, hogy úgy is bánjanak veled!

Légy biztos magadban. Ha valóban hatalmat akarsz, legyen hozzá megfelelő hozzáállásod. Ha már most úgy viselkedsz, mint egy király, akkor tízszeresére nő az esélyed, hogy azzá válj, és mindenekelőtt, ha így teszel, akkor kész leszel úgy is viselkedni. Ugyanez vonatkozik az áttörni vágyó sportolókra is: „Viselkedj úgy, mint a profik, és sokkal nagyobb esélyed lesz arra, hogy azzá válj.”

Tiszteld magad, és ugyanezt az érzést keltsd másokban is. Ha királyi módon viselkedsz, és magabiztos vagy a hatalmadban, úgy tűnik, arra rendeltettél, hogy koronát viselj. Légy magasztos a tetteidben, gondolataidban, és minden cselekedetedben, mutasd meg, hogy megérdemled, hogy király légy.

Az, ahogyan viseled magad, gyakran meghatározza, hogy mások hogyan bánnak veled. A te hatalmadban áll, hogy megszabd a saját áradat. Önbizalom, de nem arrogancia, ez ugyanis elárulja a bizonytalanságot. Vedd fel a méltóság álarcát, mintha semmi sem tudna hatni rád. Mintha a világ összes ideje a tiéd lenne. Mindig merészen fogalmazd meg igényeidet, követeléseidet. Tedd magasra a saját áradat, és ne add olcsón, mert az senkinek sem kell. Méltóságteljesen menj a legmagasabb rangú személy mögött. Ezzel azért mindenképpen tiszteld meg feletteseidet.

Sugározz magabiztosságot, de semmiképpen se arroganciát vagy megvetést. Ha hosszú időn keresztül közönségesnek vagy szürkének mutatkozol, nem fognak tisztelni. Végül is a király tiszteli magát, és ugyanezt az érzést kelti másokban is. Azzal, hogy magabiztosan és méltóságteljesen tartod magad, megmutatod, hogy a korona viselése a sorsod.

Ne próbálj meg túlságosan alázatosnak vagy az anyagi javakkal motiválatlannak mutatkozni, hacsak ez nem segíti a bizalom kialakulását egy potenciális munkatársaddal szemben.


35.

Az időzítés művészetének elsajátítása!

Irányítsd az időt. Sajátítsd el az időzítés művészetét. Uralkodj az időd felett. Nem elég, ha minden elem a helyén van a győzelemhez. A megfelelő időben kell megtenned a lépéseket. Sok kudarc abból fakad, hogy nem volt megfelelő idő a cselekvésre. A türelem és a megfelelő időzítés megválasztása tehát két alapvető összetevője a hatalomra jutásodnak.

Soha ne tűnj sietősnek, a sietség mindig arról árulkodik, hogy nem tudsz uralkodni magadon és az idő felett. Mindig tűnj türelmesnek, mintha tudnád, hogy végül minden eljön hozzád. Tudd, hogy az idő mesterséges fogalom, amelyet azért alkottunk, hogy elviselhetőbbé és emberibbé tegyük az örökkévalóság és a világegyetem határtalanságát.

Az impulzivitás a kontroll hiányát mutatja, ami a hatalmaddal ellentétes. Éppen ellenkezőleg, bizalmat kell mutatnod abban, ami megtörténhet. Ez azt jelenti, hogy tudod, hogy minden úgy fog történni, ahogyan szeretnéd és reméled.

Csak egy bizonyos mennyiségű energiával rendelkezünk, és a jó időzítés a kulcsa annak, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló energiát. Fejleszd ki a nyugalom és a türelem képességét, hogy méltóságteljesen vissza tudj lépni, ha az időzítés nem megfelelő. Aztán figyelj arra, hogy mikor jön el az időzítés a kedvedre, és állj készen arra, hogy gyorsan lecsapj.

Az érzelmek okozta belső zűrzavar hajlamosít arra, hogy az idő gyorsabban haladjon. Ezért ha egyszer uraljuk az eseményekre adott érzelmi reakcióinkat, az idő sokkal lassabban fog haladni. Ez hajlamos meghosszabbítani a jövőbeli idő érzékelésünket. Megnyitja azokat a lehetőségeket, amelyeket a félelem és a harag elzár, és lehetővé teszi számunkra a türelmet, amely az időzítés művészetének alapvető követelménye.

Ha félelemből és türelmetlenségből erőltetjük a tempót, akkor problémák fészkét teremtjük meg, amelyekre újabb energiát kell fordítani. A végén sokkal tovább tart, mintha időt szántunk volna rá.

A kapkodó emberek állandó válsághelyzetbe kerülnek. Olyan problémákat javítgatnak, amelyeket ők maguk hoztak létre. Néha az a legjobb, ha nem cselekszel. Várj, szándékosan lassíts. Ahogy telik az idő, végül olyan lehetőségeket fog nyújtani, amiket nem is gondoltál volna.

A várakozás nemcsak a saját érzelmeid, hanem a munkatársaid érzelmeinek irányítását is magában foglalja. Az emberek összekeverik a cselekvést a hatalommal. Hagyd, hogy az ellenségeid elkövessék a kapkodás hibáját. Ha elmédet nem zavarják meg az állandó vészhelyzetek, messzebbre fogsz látni a jövőbe. A „kapkodók” azt látják, amit látni akarnak, ahelyett, ami valójában történik.


36.

Ne is végy tudomást olyan dolgokról, amiket nem kaphatsz meg!

Minél több figyelmet szentelsz az ellenségnek, annál erősebbé teszed őt. Egy kis hiba rosszabbá és láthatóbbá válik, ha megpróbálod kijavítani. Néha az a megoldás, hogy hagyd abba a harcot. Ha van valami, amit szeretnél, de nem kaphatod meg, mutass megvetést iránta. A vágy a legparadoxabb hatásokat váltja ki, minél jobban akarsz valamit, annál jobban hajszolod, és annál inkább elkerüli azt. A megvetés olyan étel, amelyet a legjobb hidegen és mindenféle mesterkéltség nélkül tálalni.

Azzal, hogy egy apró dolgot problémának ismersz el, létjogosultságot és hatalmat adsz neki. Minél több figyelmet szentelsz az ellenségnek, annál erősebbé válik, és egy apró hiba gyakran nagyobb és feltűnőbb hibává válik, amikor megpróbálod kijavítani. Néha az a legjobb, ha békén hagyod. Ha van valami, amit szeretnél, de nem tudsz birtokolni, mutasd be.

Úgy döntöttél, hogy hagyod, hogy a dolgok zavarjanak. Ugyanilyen könnyen figyelmen kívül is hagyhatod őket. Amire nem reagálsz, az nem rángathat le egy hiábavaló elköteleződésbe. Azzal, hogy figyelmen kívül hagyod az embereket, kiiktatod őket. Soha ne mutasd ki, hogy valami hatással van rád, vagy hogy megsértődtél. Figyelmen kívül hagyni annyi, mint tiszteletet nyerni.

Ha az ellenségednek van valamije, amit te akarsz, ne válj a megszállottjává, és ne mutasd ki a vágyadat. Célszerű leértékelni a dolgot, hogy az ellenséged ne lássa, hogy előnyben van. A vágy gyakran paradox hatásokat vált ki: minél nagyobb érdeklődést mutatsz, annál inkább taszítod vágyad tárgyát. Ez azért van, mert az érdeklődésed túl erős, kellemetlen, sőt félelmet kelt. A kontrollálatlan vágytól gyengének, méltatlannak, szánalmasnak tűnsz.

Tanuld meg figyelmen kívül hagyni azokat a dolgokat, amelyeket nem kaphatsz meg, és nem adsz nekik hatalmat. Sok ember azzal tölti az életét, hogy bosszút álljon olyan dolgokért, amikre tulajdonképpen nincs is szüksége.


37.

Hozz létre lenyűgöző látványosságokat!

A lenyűgöző képi világ és a nagy szimbolikus gesztusok a hatalom auráját teremtik meg. A szavak kockázatos vállalkozás. A vizuális elemek rövidre zárják a szavak útvesztőjét, és érzelmi erővel és közvetlenséggel csapnak le. A zenéhez hasonlóan átugrik a racionális és ésszerű gondolatokon.

A szavak védekező helyzetbe hoznak. Ha magyarázkodnod kell, máris megkérdőjeleződik a hatalmad. A szimbólumokban azonban mérhetetlen hatalom rejlik. Értsd meg a látvány elsőbbségét az érzékek között. A vizualitás az az érzékszerv, amelyre a leginkább támaszkodunk és amelyben a leginkább megbízunk.

Találd meg és társítsd magad olyan szimbólumokkal, amelyek ma azonnali módon kommunikálnak, és mérhetetlen hatalmad lesz. A leghatékonyabb az olyan új képek, szimbólumok fúziója, amelyeket korábban még nem láttunk együtt. Látványosságot mindenki szereti és leláncolja érdeklődésünk, igaz?

Az élénk képi világ és a szimbolikusan szép gesztusok hatalmi aurát keltenek, mindenkit felvillanyoznak. Tegyél tehát látványosságot a környezetednek, tele szemet gyönyörködtető látványelemekkel és ragyogó szimbólumokkal, amelyek eltúlozzák a részvételed arányát. A látványosság káprázatában senki sem fogja észrevenni, hogy valójában mennyi mindent tettél.

Az egyik törvény, amit a legtöbb diktátor követett, hogy látványosságot teremtsenek maguk körül. A jelenlétnek ez a megerősítése a márkák által jelenleg is alkalmazott stratégia az imázs kialakítására. Elég például csak a közösségi hálózatokra nézni, hogy az influencerek profiljain keresztül lássuk a márkák által szervezett eseményeket. Az ételek színétől kezdve a dekorációig mindent az imázsuk köré rendeznek.

A látszattól elkápráztatva senki sem fogja észrevenni, hogy mit is csinálsz valójában.


38.

Gondolkodj úgy, ahogy akarsz, de viselkedj úgy, mint mások!

Gondolkodj szabadon, beszélj józanul! A nyilvánosság előtt, viták során gyakran nem tanácsos megpróbálni ráerőltetni a saját álláspontunkat, mivel ez gyakran süket diskurzusba torkollik 2 (vagy több) fél között, akik nem hajlandók meghallgatni a másik álláspontját. Mérsékeltnek maradni, a kollektív vitát a saját álláspontod apró lépésekben történő hozzáadásával építeni sokkal hatékonyabb, ha nem akarsz bezárkózni a saját buborékodba, és nem akarsz értékes szövetségeseket veszíteni a hatalomra törekvésben.

Biztonságosabb beolvadni és ápolni a kapcsolatot a környezetünkkel, szembemenni a folyamatokkal. Eredetiségedet csak toleráns barátaidnak és azoknak mutasd meg, akik biztosan értékelik azt, ne kelt feleslegesen irigysége, ellenérzést, versengést magad körül.

Ha eredeti ötletekkel és szokatlan módszerekkel hivalkodva akarod megmutatni, hogy megelőzted a korodat, vagy szemben szállsz a fősodorral, az emberek azt gondolhatják, hogy csak a figyelmet akarod magadra vonni, vagy ami még rosszabb, hogy lenézed őket. Meg fogják találni a módját, hogy megbüntessenek azért, mert érezteted velük a felsőbbrendűségedet. Sokkal biztonságosabb, ha beolvadsz és olyan vagy, mint mindenki más.

A befolyásos emberek általában szembe mennek a status quóval. Ez a hatalom varázsa: eltávolít másoktól. Ennek a távolságtartásnak azonban pusztán elméletinek kell lennie, de soha nem fizikai. Más szóval, nem szabad abbahagyni a társas érintkezést, egy egyetértés kinyilvánítását, a közösség ápolását, vagy mutatását. Az emberek figyelemfelkeltő sznobnak látnának.

Ne próbáld meggyőzni az embereket ellenkező véleményedről, ezt a kevésbé nyitott, hagyományosan gondolkozó emberek úgy fogják érzékelni, hogy véleményüket nem tartod fontosnak, őket pedig kevésbé értékesnek. Ehelyett inkább illeszkedj be a körülötted lévő emberek közé, és onnan figyel és szövögesd terveidet.


39.

Zavard fel a vizet!

Bosszantsd fel ellenségedet. A harag és az érzelmek stratégiailag kontraproduktívak. Maradj mindig nyugodt és tárgyilagos. De ha úgy tudod feldühíteni az ellenségeidet, hogy közben te magad nyugodt maradsz, akkor döntő előnyre teszel szert. A dühös emberek a végén nevetségessé válnak. Túl komolyan veszik a dolgokat. A sértődöttség nem hatalom. Hanem tehetetlenség.

Próbáld olyan helyzetbe hozni, hogy sarkos véleményt fogalmazzanak mag, vagy hirtelen felindulásból nyilatkozzanak valamiről, vagy valakiről. Mindezt úgy, hogy legyen a magjegyzésnek több tanúja is.

Halássz a zavarosban. Ha az ellenfeled forró vérmérsékletű, irritáld őt. Ha arrogáns, bátorítsd az önzésében. Hozd ki az ellenségedet az egyensúlyából: találj egy rést az egójukon, amin keresztül elérheted őket, és máris horogra akadtak. Destabilizáld ellenfeledet, találd meg benne azt a gyengeséget, ami miatt elveszíti béketűrését.


40.

Vesd meg az ingyenebédet!

Ne habozz megfizetni mindennek az árát! Amiért nem kell fizetned az általában nem jó. A legjobb a teljes árat fizetni, ha nem azt kérik, akkor valami nincs rendben, vagy akarnak tőled később valamit, vagy pedig selejtes a termék, amit kínálnak.

Amit ingyen kínálnak, az veszélyes, rendszerint rejtett kötelezettséggel járó trükköt tartalmaz. Ami értéket képvisel, azért érdemes fizetni. Azzal, hogy fizetsz, elkerülöd a hálátlanságot, a bűntudatot és a csalást. A kiválósággal nem lehet spórolni. Légy bőkezű a pénzeddel, és tartsd forgalomban, mert a nagylelkűség a hatalom jele és mágnese.

A hatalom birodalmában mindent az ára szerint kell megítélni, és mindennek ára van. A kiválósághoz nincs rövidebb út. Tanuld meg a stratégiai nagylelkűség értékét. A szűk pénztárca nem vonzó, a pénz arra való, hogy stratégiai céllal és kreatívan használják fel. A válogatás nélkül adakozók csak azt akarják, hogy mindenki szeresse és csodálja őket, amúgy magatartásuk gyanús és bizonytalanságot sugall.

Ha ajándékot adsz, az azt sugallja, hogy te és a megajándékozott legalábbis egyenrangúak vagytok, vagy hogy te vagy a megajándékozott feljebbvalója. Az ajándékozás a szeretet és az elismerés jele. A kapzsiság nem kifizetődő. A pénz értéke nem a birtoklásában, hanem a használatában rejlik. Ellentéte a kapzsiság, az alkudozás, a szadista, aki a pénzt arra használja, hogy irányítson, illetve a nem kreatív adakozó.

Általában nem úgy szerzel sok barátot, hogy féltékenyen őrzöd a pénzedet egy széfben. A pénz azért van, hogy keringjen, az értékcsere eszköze, amely bizonyos szolgáltatásokat helyettesít, amelyeket nem lehet elvégezni. Légy tehát készen arra, hogy bármikor elővehesd a pénztárcádat, hogy támogasd a projektedet, és lépésről lépésre haladj előre, a lehető legjobb benyomást hagyva mindenkiben, akivel találkozol.

Ha már kifizetted a megfelelő árat, nem vagy lekötelezve, magyarán szabad és független vagy. A nehezen felderíthető csapdákat is elkerülheted azzal, hogy nem fogadod el az „ingyenes” ajánlatokat. És jobb elkerülni az ilyen csapdákat, amik sokat ígérnek, és helyettük élvezni a biztonságot, az apróbb, de megnyugató örömöket.


41.

Ne járj nagy ember cipőjében!

Ne akarj legyőzni sikeres embereket, inkább légy kreatív és innoválj. Ha egy nagy ember vagy egy sikeres szülő utódja leszel, akkor az ő eredményeik dupláját kell teljesítened ahhoz, hogy túlszárnyald őket, hogy neved elérje az övét. Kerüld el, hogy egy nagy ember helyébe lépj.

Állapítsd meg a saját nevedet és identitásodat. A szükség kényszeríti az embert a cselekvésre. Kezdd a nullponton lélektanilag. Makacs ostobaság és babonás hit, hogy ha az előtted lévő ember A, B és C dolgokkal sikerrel járt, akkor ugyanezekkel a dolgokkal te is eredményre jutsz.

Ha valóban nyomot akarsz hagyni magad után, tűnj ki a tömegből. Nincs egyetlen út a sikerhez. Válaszd a sajátodat, és haladj előre magabiztosan. Próbáld meg nem követni a nagyokat. Ami először történik, mindig jobbnak és eredetibbnek tűnik, mint ha később ugyanazt megismétlik. Ha egy nagy ember utódja vagy híres szülők gyermeke vagy, ahhoz, hogy felülmúld őket, nemcsak meg kell ismételned, hanem meg kell dupláznod az eredményeiket. Ne vessz el az árnyékukban, mert akkor valaki más múltjában ragadsz. Megteremtheted a saját neved és identitásod, ha irányt változtatsz.

Ne azonosulj egy olyan történettel, ami nem hozzád köthető. Légy önmagad! Legalábbis próbáld meg nem egy másik befolyásos személy helyét elfoglalni. Ez arra kényszerítene, hogy messze felülmúld minden eredményüket, ami nem menne könnyen, és sok kockázatot rejt.

Jobb, ha saját hírnevet építesz magadnak, és olyan imázst hozol létre, amely elkülönül az előtted lévő sikeres emberekétől.


42.

Ijeszd meg a pásztort és a juhok szétszélednek!

Szüntesse meg a bajkeverőt! Vegye célba az ellenzéki vezetőt. Egy bomlasztó csoport egyetlen tagjának elszigetelésével néha nagyszerű eredményeket érhetsz el. Ez a tag nagyon gyakran a vezető. Az ő elszigetelése olyan, mintha kivágnád a „gyomnövény” gyökerét, amelyet ki akarsz irtani. Ez egy radikális megoldás.

Semlegesítsd a bajkeverőket elszigetelésükkel vagy száműzésükkel. Csapj le a baj forrására, az erős emberek soha nem vesztegetik az időt. Minden csoportban a hatalom egy vagy két emberben összpontosul. Gyakran jobb elszigetelni az ellenséget, mint elpusztítani.

Gyakran egy erős személyiség, a bajkeverő, maga körül aurát és tömeget hoz létre. Ne várd meg, amíg a bajt okozók elszaporodnak, ne próbálj velük tárgyalni, reménytelenek. Semlegesítsd befolyásukat elszigetelésükkel vagy száműzésükkel. Szüntesd meg a bajkeverőt, és a kísérete szétszéled.

Gyakran előfordul, hogy egy csoportprobléma egyetlen bajkeverőhöz, egy arrogáns beosztotthoz kötődik, akit a bajkeverők pozícióba emeltek. Ha megadod neki az eszközöket, hogy kárt tegyen, a többiek is engedni fognak a befolyásának. Ha le tudod gyűrni a vezetőt, a többiek elerőtlenednek. Ha van valaki, akinek a hatalma eltörpül a tiéd mellett, tegyél meg mindent, hogy elszigeteld, hogy elveszítse a befolyását.

Ha valaki más hatalmat szerez a területeden, találj módot arra, hogy elpusztítsd. Így az összes birkának, aki követi ezt a személyt, menekülnie kell, és elmerül a káoszban, amint korábbi gazdájuk illúziója szertefoszlik.


43.

Dolgozz mások szívében és elméjében!

Válaszd a csábítást a kényszerítés helyett. Szívekhez és elmékhez beszélj, mert a hatalmad erőszakkal való erőltetése nem a helyes megoldás, legalábbis hosszú távon nem. Az emberek megérintése a hozzád való vonzódásukon keresztül, a szavaidon és a tetteiden keresztül, egyfajta pszichológiai érvénnyel, sokkal jobb módja annak, hogy elismert és tartós hatalomra tegyél szert.

Ne kényszerítsd őket. Csábíts el másokat, hogy a te irányodba mozduljanak. Az általad elcsábított személy hűséges báboddá válik. Az egyéni pszichológiával és gyengeségekkel operálj a csábítás érdekében. Hass az érzelmeikre, játssz arra, amit kedvelnek és amitől félnek.

Ha nem törődsz mások szívével és elméjével, gyűlölni fognak téged. A meggyőzés kulcsa az emberek megpuhítása, megtörni őket valamilyen gyengeségüknél. Dolgozz mások szívén és elméjén. Váltogasd a keménységet az irgalommal. Az igazán erősek messzire tekintenek.

Amikor új emberrel találkozunk, a legtöbb ember inkább magáról beszél, ahelyett, hogy hátralépne és megvizsgálná, mi teszi az illetőt egyedivé. Célozzuk meg az elsődleges érzelmeket, a szeretetet, a gyűlöletet és a féltékenységet. Mindannyiunkban ugyanaz a vágy él a kötődés és az összetartozás iránt. Az önérdek a legerősebb motívum mind közül. Folyamatosan több szövetségest tudsz így megnyerni minden szinten.

Ha hatalmat akarsz, el kell csábítanod másokat, hogy támogassanak téged. Ennek legjobb módja, ha érzelmi intelligenciádat használod, és képes leszel mások érzelmeire hatni. A hűség csábítással, nem pedig kényszerítéssel jön létre. A kényszerítés rövid távon működhet, de hosszú távon ellened fog dolgozni. Jobb, ha puha módszereket találsz arra, hogy az embereket a magad mellé állítsd. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy rossz személyt sértesz meg, vagy a potenciális ellenséget annyira feldühíted, hogy támadást szervez ellened.


44.

Lefegyverzés és dühítés a tükörhatással!

Tükrözd az ellenséget. Majmold az ellenfeleidet. A tükör a megtévesztés tökéletes eszköze. Tükrözd az ellenségeidet, csináld pontosan úgy, ahogy ők, és nem tudnak rájönni a stratégiádra. Azzal, hogy tükröt tartasz eléjük, elcsábítod őket azzal az illúzióval, hogy osztod az értékeiket. Kevesen tudnak ellenállni a tükörhatásnak.

Majmold le az ellenségedet, hogy leszedd magadról, vagy egyszerűen csak érvként, hogy a tetteiddel megértesd vele a hibáit. Végül, az „ellenség utánzása” az értékesítőnek az a módszere is, hogy tükörként viselkedjen az ügyfél előtt, hogy bizalmat építsen és ideális légkört teremtsen az ügyfél támogatásának elnyeréséhez.

A tükör tükrözi a valóságot, de egyben a megtévesztés legfőbb eszköze is: amikor tükrözöd az ellenségeid cselekedeteit, pontosan azt tükrözve, amit ők tesznek, nem tudják megérteni a stratégiádat. A tükör-effektus kigúnyolja, megalázza őket, és megakadályozza, hogy elfedjék érzéseiket.

Fegyverezd le és dühítsd fel a tükörhatással. Ha tükröt tartasz az ellenségeidnek, azok nem tudnak rájönni a stratégiádra. Négy fő tükörhatás a hatalom birodalmában.

Egy személy vagy tárgy tökéletes másolatának létrehozása. A szélhámos technikája. A tükrözés azt az érzést kelti az emberekben, hogy osztozol a gondolataikban és céljaikban. Hogy tökéletesen ismered őket, és egészen rájuk tudsz hangolódni.

Azzal, hogy tükröt tartasz a pszichéjük elé, elcsábítod őket azzal, hogy azt az illúziót kelted bennük, hogy osztod az értékeiket: azzal, hogy tükröt tartasz a tetteik elé, megleckézteted őket. Kevesen tudnak ellenállni a majmoló trükköknek. A tükörben visszatükröződik amit teszünk, és néha az, amit teszünk, megalázó lehet számunkra. Ellenségeid esetében helyezz egy metaforikus tükröt eléjük, hogy lássák, mit csinálnak rosszul. Ez nemcsak bosszantja, hanem zavarba is hozza őket.

Mutasd meg, hogy hasonló értékeket vallasz, és megérted ki nem mondott gondolatait, ismered belső énjét is. Ezt úgy teheted meg, hogy mások viselkedését tükrözve elnyered a bizalmát és össze is zavarod őket. El fogják hinni, hogy a tükör a valóságot tükrözi, és sokkal jobban megbíznak benned, mintha megpróbálnál más lenni. Ezzel a bizalommal aztán szabadon gazdálkodhatsz.


45.

A változás szükséges, de soha ne lépj túl nagyot egyszerre!

Változásra szólíts, ne forradalomra! Te magad is mindig az előbbire törekedj, ne pedig egy radikális fordulatra. Az emberek a megszokás teremtményei. A túl sok újítás frusztrálja őket és ez lázadáshoz vezet. Tegyél tanúbizonyságot a dolgok régi módjának tiszteletben tartásáról, a változásra számodra legyen a múlt szelíd javítása.

Legyen a változásod folyamatos és fokozatos. Ha mindent meg akarunk változtatni, csak bonyolítjuk a helyzetet, és az eredetileg kívánt célt nem érjük el. A kis lépésekben történő változás egyértelműen előnyösebb. A változásnak a múltból származó visszajelzéseken alapuló fejlődést kell jelentenie. A változásnak a folytonosság érzetét kell keltenie, vagy legalábbis a meghozott döntéseknek világosnak és logikusnak kell lenniük.

Találd meg a módját annak, hogyan lehet a változást leplezni és megédesíteni azt a mérget, amit ez jelent a környezetedben élők számára (ugyanis ez frusztrálhatja őket, esetleg nem tudnak követni, vagy fogást találni rajtad). A változást úgy kommunikálni, mint ami egy régi módszer visszahozatala, illetva az arra való hivatkozás hatékony lehet. Az emberi párbeszéd sok pszichológiai lehetőséget kínál. Miközben az emberek megértik a változás szükségességét, irritálja és felzaklatja őket mindaz, ami ebből őket személyesen érinti.

Próbálj mindig nyugodtnak tűnni, mintha tudnád, hogy végül mindennek úgyis eljön az ideje, és ami fele törekedsz, azt előbb-utóbb úgyis eléred. Tanuld meg a megfelelő pillanatot megválasztani, elkapni az idők szellemét, a trendeket, amelyek a hatalomhoz vezetnek. Figyeld a változásokat a hatalmi rendszerben, a megingásokat, a feszültséget, és kellő időben határozottan lépj. Tanulj meg félreállni és várni, amíg nincs még a fellépés ideje, de harcolj keményen, amikor eljön a megfelelő pillanat. Viszont figyeld meg, hogy mennyire komolyak az akadályok, azzal, hogy egy apró dolgot problémának ismersz el, létjogosultságot és hatalmat adsz neki.

Mindenki egyetért abban, hogy a változás egészséges, de a mindennapjaink tele vannak szokásokkal. Éppen ezért a túl sok egyidejű újítás nem szerencsés. Főként ha éppen most kerültél hatalmi pozícióba, vagy éppen az alapokat próbálod lerakni, ilyenkor mutass tiszteletet a hagyományok iránt. Ha változtatásra van szükség, tüntesd fel úgy, mint ami a múltbeli szokások enyhe javítása.

A jó vezető bátorítja a változást, de mindig valami pozitív dologként mutatja be. Mi emberek szeretjük a rutint, a megszokott ritmust, amikor változással szembesülünk, azt akarjuk, hogy annak oka legyen, és ne kavarja fel túlságosan a megszokott életünket.

Az emberek hinni akarnak valamiben, amit követni tudnak. Ígérj átalakulást, de légy homályos. Hozz létre mi kontra ők dinamikát. Vedd rá az embereket, hogy az átalakulás ügynökeként tekintsenek rád. Dolgozzanak csoportokban, ami csökkenti az egyének önállóságát.

Felhívás magasabb eszmékre és nemes ügyekre. Az emberek szeretik a kényelmet, és félnek a változástól, ezért lassan haladnak. Leplezd a változást, az innovációt egy korábbi kezdeményezés felújításával.


46.

Soha ne tűnj túl tökéletesnek

Ne légy túl tökéletes! Másoknál jobbnak tűnni mindig veszélyes. Az irigység csendes ellenségeket szül. Az intelligens ember időről időre megmutatja hibáit, bevallja ártalmatlan bűneit, hogy megvédje magát az irigységtől, és hogy emberibbnek és elérhetőbbnek tűnjön. Csak az istenségek és a halottak tudnak tökéletesnek tűnni anélkül, hogy bármitől is félnének.

Még arra is legyél kész, hogy felfedd néhány gyengeségedet, anélkül, hogy lelepleznéd magad. Mert a feddhetetlenség elkerülhetetlenül féltékenységhez és összeesküvéshez vezet a környezetedben élők részéről. Ráadásul az emberek hamar hozzászoknak a hibátlan magatartásodhoz, döntéseidhez, és az első komolyabb tévedéseddel kiábrándulnak belőled. Hagyj magadnak némi mozgásteret, és tudd, hogyan lepd meg a világodat a döntő pillanatokban, és ezáltal egy kicsit közelebb kerülj a hatalomhoz.

Soha ne hivalkodj a gazdagságoddal. Soha ne légy olyan ostoba, hogy azt hidd, csodálatot váltasz ki azzal, hogy olyan tulajdonságaidat fitogtatod, amelyekkel mások fölé emelkedsz. Azzal, hogy tudatosítod másokban az alacsonyabb rendű helyzetüket, csak boldogtalan csodálatot vagy irigységet szítasz. A mások feletti felsőbbrendűség látszata jelentéktelen a valóság mellett.

A csodálat boldog önfeladás, az irigység boldogtalan önérvényesítés. Nagy tehetség és ügyesség kell ahhoz, hogy valaki elrejtse nagy tehetségét és ügyességét. Célszerű időről időre megmutatni azokat a hibákat, amelyek emberré tesznek minket. Csak így kerülhetjük el mások irigységét, ami elutasításhoz, végső esetben tragédiához vezethet. Józsefet pl. halálosan irigyelték a testvérei.

Ne próbálj segíteni vagy szívességet tenni azoknak, akik irigyelnek téged, úgyis csak azt érzékelné, illetve úgy értékelnék, hogy őket magadra nézve ártalmatlannak tartod, erejüket, tehetségüket lekezeled.

Ha makulátlan a megjelenésed, illetve uralod gesztusaidat és szavaidat, környezeted felfigyel kecsességedre, erősnek, tehetségesnek könyvel el, és akaratlanul is fenyegetést jelentesz saját hatalomkakarásukban.


47.

Ne menj túl a kitűzött célon!

Tudd, mikor kell abbahagyni. Ne próbáld túlszárnyalni a magad elé kitűzött célt. A győzelem pillanata gyakran a legnagyobb veszély pillanata. A győzelem hevében az arrogancia és a túlzott magabiztosság átlökhet a kitűzött célon. Több ellenséget szerezhetsz, mint amennyit legyőzöl. Ne engedd, hogy a siker a fejedbe szálljon. Tűzz ki egy célt, és ha elérted, állj meg.

Hány győzelem végződik vereséggel? Gyakran akkor vagy a legkevésbé figyelmes, a legmagabiztosabb, amikor a csúcson vagy, és azt hiszed, semmi sem állhat az utadba. Mindig résen kell lennünk, ébernek kell lennünk, és figyelnünk kell minden ellenszél figyelmeztető jelére. Egy lépést hátralépni és megkérdőjelezni önmagunkat a tartós siker két kulcstényezője.

A győzelem pillanata gyakran a legnagyobb veszély pillanata. A siker furcsa trükköket játszik az elmével, sebezhetetlenné teszi az embert. A siker miatt kevésbé tudsz alkalmazkodni a körülményekhez. A stratégia lényege, hogy irányítsuk, mi következik. A siker hajlamos a fejedbe szállni, és hibázásra késztetni. A szerencse veszélyesebb, mint a balszerencse. A hatalom ritmusa gyakran az erő és a ravaszság váltakozását igényli. Zárd le a vizsgálatot egy diadallal. A hibákat leggyakrabban akkor követik el az emberek, amikor a könnyű helyzetbe jutnak.

Ne légy túlságosan magabiztos vagy arrogáns, ha nyertél. Ha tudod, mikor kell abbahagyni, elkerülheted azt a csapdát, hogy azt hidd, megállíthatatlan vagy.


48.

Légy képlékeny!

Azzal, hogy alakot öltesz, hogy látható terved van, felkínálod magad a támadásoknak. Tartsd magad mozgásban, és nem leszel céltáblává. Fogadd el, hogy így működik a világ, semmi sem biztos, és nincs stabilitás, állandóság a természetben sem. Légy folyékony, mint a víz, soha ne számíts és ne fogadj a stabilitásra, mint tartós rendre.

Légy alkalmazkodó. Környezetünk változik, az emberi világ is, a technológia, a szokások, a trendek. Alkalmazkodás nélkül hogyan is lehetnénk hosszú távon sikeresek? Alapvető fontosságú, hogy folyamatosan törekedjünk az innovációra, együtt mozogjunk, fejlődjönk, változzunk a körülöttünk lévő világgal, sőt, ha lehet álljunk a változások élére. Minduntalan rajtra készen kell állnunk, felkészülve az alkalmazkodásra, a lecsapásra. Nem porosodhatunk be, nem gyepesedhetünk el, anélkül, hogy ne kockázatnánk előremenetelünket.

Légy olyan folyékony és alaktalan, mint a víz. Soha ne támaszkodj stabilitásra vagy tartós rendre, minden változik. Spárta kontra Athén. Spárta maradi módszereivel szemben az athéniak minden problémára tökéletes kreativitással válaszoltak. Tanulj meg alkalmazkodni az állandó mozgásban lévő világhoz. Ahogy a gyerekek tudják ez, akik szertelenek, alaktalanok. A hatalom folyamatosan változik és kiszámíthatatlan. Absztraktnak kell lenned. Tanítsd magad arra, hogy semmit se vegyél magadra. Soha ne mutass védekező magatartást. Ne hagyd, hogy bárki is megtudja, mi az, ami rád hat. A nagyzolás gyakran az első lépés a vereség, vagy végső értelelmben a kihalás felé. Az értelmetlenek gyakran azt hiszik, hogy a méret hatalommal jár. Az elkészültség, a megformáltság iránti igény annál nagyobb lesz, minél idősebbek leszünk. Használd a formátlanságot eszközként. Keverd az absztrakt formát a koncentrált erővel.

Légy olyan, mint egy kaméleon, hogy mások ne tudjanak téged megszorongatni. Ez a hatalom 48 törvénye közül az egyik legfontosabb. Ha inkább olyan vagy, mint a víz, az segíthet abban, hogy alkalmazkodj a folyamatosan változó tájhoz, és ne maradj kötve egy vesztes stratégiához.

Amikor a dagály ideje a vége fele közeledik, tudni fogod, és készen állsz arra, hogy kihajózzál a végtelen tengerre.

Vélemény, hozzászólás?