John Rawls 2. rész
Elmélete, röviden
„Célom az igazságosság olyan felfogásának bemutatása, írta, amely általánosítja és magasabb absztrakciós szintre emeli a társadalmi szerződés ismert elméletét, ahogyan azt például Locke-nál, Rousseau-nál és Kantnál találjuk. Ennek érdekében az eredeti szerződést nem egy adott társadalomba való belépésként vagy egy adott államforma felállítására vonatkozó tervezetként kell felfognunk. A fő gondolat inkább az, hogy a társadalom alapszerkezetére vonatkozó igazságosság elvei képezik az eredeti szerződés tárgyát. Ezek azok, amelyeket a saját érdekeik előmozdításában érdekelt szabad és racionális személyek, az egyenlőség kiinduló helyzetében elfogadnának, mint a társulásuk alapvető feltételeit leíró elveket. Ezek az elvek szabályoznának minden további megállapodást, meghatároznák a társadalmi együttműködések formáit és a kormányzati rendszer szerkezetét, illetve az intézmények működését. Az igazságosság elveinek ezt a szemléletmódját igazságosságnak mint méltányosságnak fogom nevezni.”
Ráutaló magatartás, hallgatólagos beleegyezés…, egyfajta szerződések ezek is, a legszelídebb változatban, olyan mint a szivárgás, épphogycsak történik, majdnem a nemlét innenső határán. De vegyünk egy konkrétabb esetet, pl. egy üzletbe való belépéssel, egy autópályára való felhajtással elfogadjuk azokat a szabályokat, amik ott érvényesek. Egy munkahelyen általában külön szerződést kötünk, máskor egy egyszerű részvétellel elfogadjuk a feltételeket… Szerződésnek nevezzük, akkor is, ha nem készül írásbeli forma. Immanuel Kant, hogy máris adjunk neki szót, például hipotetikus beleegyezésnek nevezi ezeket. Egy törvény akkor igazságos, vélte, ha azt a közvélemény egésze elfogadta volna, ha, tegyük fel, nem tudná, hogy az rá hogyan és miként lesz érvényes. Vagyis nem az adott, hanem egy imaginárius helyzetből értékel, mint amikor egy órát egy másikkal ellenőrzünk, vagy nem egészen úgy. Naponta szerződések százait kötjük, és számtalan rejtélyes formája van egy nagyobb léptékű, elkötelező és végérvényes társadalmi szerződésnek is, mégha nem is nevezzük ezen a néven, sőt, maga a gondolat is idegen. De, mondhatni, az elmélet a röntgenasztalra fekteti társadalmunkat.
Mégis, mit jelent vagy jelenthet tulajdonképpen ez számunkra, és hogyan képes egy elképzelt megállapodás elvégezni egy valódinak az erkölcsi munkáját? Változik valami egy hipotetikus társadalmi szerződés végiggondolásától, magyarán, ha tudjuk hogy tulajdonképpen mi lenne az igazságos? Lehetséges igazságosabbá tenni egy társadalmat, ha egy ilyen képzelt, és valamiféle eredeti társadalmi szerződéből indulunk ki, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ezúttal alaposan átgondolunk, megvitatunk mindent, a felgyűlt tapasztalatok fényében? Egyáltalán, elért vagy remélt sikereink vagy éppen kudarcaink és pszichés terheltségünk torzító hatásait ki lehet iktatni, vagy mindez csak vágyálom?
John Rawls (1921-2002) amerikai társadalomfilozófus Az igazságosság elmélete c. művében úgy érvel, hogy az igazságosságról úgy kellene gondolkodni, mintha megkérdeznének minket egy olyan helyzetben, amiben semmit sem tudunk a döntésünk kimeneteléről, hogy milyennek szeretnénk látni az előttünk álló, a mi döntésünktől is függő társadalmi berendezkedést. Sőt, egyfajta tárgyalást folytathatunk hasonló helyzetben levő társakkal, akikkel végül megegyezünk azokban az alapvető elvekben, amik a továbbiakban érvényesek és változatlanok maradnak, és azok szellemében hozzuk létre a társadalom intézményi struktúráit. Ez így nem hangzik túl bonyolultnak, persze elve gyanús egy új kezdet, saját társadalmi pozíciónk totális mellőzése, illetve az egész „eredeti helyzet”, annak gondolata és kivitelesésének részletkérdései egyaránt. Mégsincs más út, mondja Rawls, és ezzel azok is egyetértenek, akik az egész koncepció életképetelenségét vallják. Valamit tenni kell, legalábbis egy gondolatkísérlet szintjén érdemes megtudakolni magunktól és másoktól, hogy milyennek szeretnénk látni világunkat, pontosabban saját társadalmunkat. Rawls is gondolatkísérletnek nevezi, de jelzi, hogy elmélete nem szeretne azon a szinten maradni.
Képzeljünk el tehát egy csoportot, amelyik összejön, hogy megvitassa az igazságosság elveit, végül döntést hoznak, és az nemcsak kötelező lesz, hanem mindenki egyetértésével végérvényes is. Utóbbi éppen azért, hogy hatalmi pozícióból se lehessen módosítani. Ezek az emberek szabad személyként lépnek be a tárgyalási folyamatba, de a tárgyalás eredményeként kialakuló elveket elfogadják és alkalmazzák, mert meg vannak győződve, hogy a többiek is így tesznek, és ez szolgálja mindannyiuk érdekét. Ha más oldalról, más fogalmakkal közelítjük meg mindezt, az mondhatjuk, hogy az emberek e csoportja „azért jön össze, hogy társadalmi szerződést kössön, amelyben meghatározzák azt a politikai környezetet, amelyben kormányozni fogják őket, és meghatározzák annak hatókörét és korlátait”. Rawls ezt nevezi kezdeti helyzetnek.
Elfogulatlan döntés viszont csak úgy születhet, ha van egy feltétel. Amikor összegyűlnek, hogy megválasszák az elveket, nem tudhatják, hol fognak kikötni a társadalomban, egyfajta szelektivitási képlettel rendelkező „tudatlanság fátyla” mögött választanak, amely ideiglenesen elfedi saját személyiségüknek minden elemét, aminek bármilyen köze lenne társadalmi helyzetükhöz, tehetségükhöz. Nem tudják, hogy kik is ők pontosan, és hogy mivé, kivé lesznek, mert nem ismerik képességeik értékét a meghatározandó társadalomban. Nem ismerik nemüket, faji vagy etnikai hovatartozásukat, politikai véleményüket. Nem ismerik az előnyeiket és hátrányaikat sem, hogy egészségesek vagy gyengék, magasan képzettek vagy valami miatt képzetlenek. Így tulajdonképpen egy szabad, minden befolyástól mentes döntés születne, az egyenlőség eredeti helyzetében. Mivel senki sem lenne jobb alkupozícióban, az elvek, amelyekben megállapodnának, igazságosak lennének. Rawls ezt még megtoldja: és méltányosak is. Ugyanis a teljes egyenlőség lehetetlen, ráadásul bizonyos fokú egyenlőtlenség motiváló is lehet, de nem engedhető meg, hogy a piaci viszonyok egyeduralkodóvá váljanak. A javak birtoklásában bármiféle egyenlőtlenség azzal a feltétellel engedhető meg, ha az a leghátrányosabb helyzetűek javát (is) szolgálja. Ezért a gazdaság működése közben létrejövő egyenlőtlenségeket, és egyáltalán minden kiváltságot, nem piaci szabályok által vezérelt újraelosztással kell kompenzálni. Ugyanakkor a lemaradókat, történjen ez bármilyen okból is, nem egyedi és önkényes, tehát nem érzelmi (bizonytalan, hektikus és szubjektív) alapú támogatásban részesíti a társadalom, hanem az előzetesen elfogadott elvek szerint. Mondhatni, hogy társadalmi igazságosság, de az esélytelenebbek érdekében egy beépített méltányossági korrekcióval. Igazság mint méltányosság.
Rawls 1971-ben megjelent fő művének, Az igazságosság elméletének, központi gondolata az igazságosság mint méltányosság megfogalmazása, ami egy valós társadalmi szituációban is működőképes. Bár a konkrét megvalósíthatóság tekintetében megoszlanak a vélemények, abban megegyeznek, hogy az elmélet kitekintése voltaképpen a konkrét társadalmi igazságosság előmozdítása, nem pusztán egy tetszetős utópisztikus megoldás felvázolása. Egy távcső, ami ugyan nem lehozza, de mindenképpen közel hozza az égitesteket. Rawls gondolatkísérletet végez: létrehoz egy hipotetikus helyzetet, amelyben emberek, akik még nem ismerik jövőbeli helyzetüket a társadalomban, közösen határozzák meg együttélésük elveit. Történik mindez egy zárt rendszerben, szabályozott körülmények között, amik, nem győzzük hangoztatni, hipotetikusak, de nem utópisztikusak, aminek során a résztvevők egy speciális funkciókkal bíró „tudatlanság fátyla” alatt vannak, ami elméletileg garantálja, hogy minden polgár szabadsága garantált, és érdeke nem sérül.
Bár maga erről nem nyilatkozott, egyes vélemények szerint műve a létező szocializmus kritikájaként is értelmezhető. Ez ugyanis azt állította, hogy ténylegesen megvalósította az igazságos társadalom régi emberi álmát, az igazságosságot, mint egyenlőséget, vagy legalábbis úton van felé. Rawlsnál azonban nem egy hasonló ’a posteriori’ elmélet, hanem maguk az érintettek döntenek arról, méghozzá igen steril és speciális körülmények között, „minden idők előtt”, hogy milyen legyen társadalmuk. Műve ilyen értelemben egyedülálló kísérlet arra, hogy az egyéni szabadságot és a társadalmi igazságosságot a modern társadalom egyenrangú pilléreiként kezelje, és mindezt nem egy külső, úgymond tiszta, a társadalmi igazságot ismerő elit hajtja végre, mint az történt a jakobinusok, illetve a lenini élcsapat esetén, ahogy azt többen megjegyezték.
Koncepciójának igazolásához Rawls a „társadalmi szerződés” gondolatából kiindulva egy hipotetikus helyzetet javasol megvizsgálni – ezt nevezi „eredeti helyzetnek”. Az „eredeti helyzetben” racionális, egyenlő és szabad emberek vannak elhelyezve, akik arra hivatottak, hogy megválasszák az igazságos társadalom elveit, amelyek szerint a jövőben élniük kell. Az „igazságosság mint méltányosság” elnevezést az indokolja, hogy a résztvevők ebben a modellezett helyzetben beleegyeznek abba, hogy a közösen kialakított szabályokat becsületesen teljesítik, az előzetesen megállapított elvek szerint, amiket szabad emberként választanak, méghozzá éppen olyannak, ami nemcsak az igazságosság szigorú kritériumát, hanem a méltányosság „kegyelmi elemét” is tartalmazzák.
A valós társadalomban azonban már lehetetlen megegyezni a méltányosságban, mert a szerződés minden egyes résztvevője, már ismerve lehetőségeit, adottságait, a méltányosságnak azt az elvét fogja védeni, amely csak számára kedvező, amint azt hangsúlyoztuk. Például azok a személyek, akik már sikereket értek el az életben, az igazságosság elveinek megválasztásakor a status quo megőrzésére fognak törekedni. Egy bizonyos természetes adottságokkal rendelkező személyek valószínűleg az „esélyegyenlőség” és a meritokrácia elvét fogják választani, amely szerint a társadalom minden tagja kezdetben egyenlő társadalmi feltételek közül, és szabad versenyben, tehetsége, szorgalma szerint jut előbbre, így amit elér, ahova eljut, az nem igazságtalan, hanem személyes erényeinek megszolgált jussa.
A véletlen eseményeknek, esetleges egyéni természeti, fizikai jellemzőknek az emberi életekre gyakorolt befolyását semmiképpen nem lehet igazságosnak elfogadni, és nem ez a méltányosságnak a Rawls-i értelmezése. Senkinek nem jár semmilyen indokkal sem jobb lehetőség, több szerencse, mint bármely embertársának, másrészt senkit sem szabad társadalmi származása – neme, faji hovatartozása vagy társadalmi csoportja – alapján hátrányos megkülönböztetésben részesíteni, ami természetes és magától értetődő, de tekintve az emberek saját sorsuk által befolyásolt ítéleteit, mégsem olyan egyszerű maradék nélkül megvalósítani. Persze a legtöbb nyitott gondolkodású ember igazságtalannak tartaná, ha az előnyöket és a társadalomban elfoglalt pozíciót e jellemzők alapján osztanák el, de ez nem garantált. Az emberek jóindulata, empátiája, egyéni igazságérzete szükséges, de nem elegendő feltétel. Akárcsak az intézmények elfogulatlansága, azokat ugyanis egy befolyásolt akarat hozta létre, így nem lehet makulátlan, mégha világnézetek és a jog tisztítótüzén is ment át a nemzedékek során.
Rawls tovább megy, és azt írja, hogy az emberhez születésekor nemcsak a társadalmi helyzet, hanem természetes tulajdonságok – egészség, intelligencia, fizikai hátrányok vagy előnyök – is véletlenszerűen hozzárendelődnek. Másrészt ahogyan a nemzetiség vagy a származás sem az ember szabad döntése, ugyanúgy a veleszületett – fizikai vagy szellemi – rossz tulajdonságok sem döntésének következménye. Bizonyos tekintetben igazságtalan, ha valaki a természetes képességei miatt sikeres, például zseniális memóriája vagy tökéletes hallása miatt, éppen így az is, ha egészségügyi problémák, életvezetési nehézségek miatt nem képes elérni az általa vágyott elismerést. Következésképpen egy igazságos társadalomban ezeket a tulajdonságokat is ki kell egyensúlyozni. Vagyis a meritokrácia koncepciója is igazságtalan. „Életünkkel tudunk dolgokat, veti közbe MacKinnon, és ezt a tudást éljük, amellett és annak ellenére, amit valamely elmélet felvázolt vagy igazolt.” Bár érvelése eredetileg más irányultságú, úgy érezhetjük, hogy mégiscsak azt igazolja, hogy az élt élet, a társadalmi státusz és a hozzá kapcsolódó világlátásunk nagymértékben befolyásolja ítéleteinket, ennek hatását, végérvényes befolyásszerzését mindenképpen meg kell állítani a konkrét életnél tisztább, tesszük azt, egy ideális elmélettel, ahogy Rawls nevezte.
Ahhoz, hogy ezeket a társadalmi berendezkedés igazságosságát konstituáló alapvető elveket meghatározhassuk, két dolgot mindenképpen tisztázni kell. Az egyik az, hogy (nagy vonalakban) mit is értünk “igazságosságon”; a másik pedig az a szituáció, amelynek a szempontjából szemügyre vesszük ezeket az elveket, írja Tóth J. Zoltán.
Ami az elsőt illeti: Engedd érvényesülni más életében is mindazt, amit magadnak szeretnél. Lehet más igénye is a többi embernek, de a felszólítás csak azokra a javakra korlátozódik, amelyek közforgalmát az önzés veszélyezteti. Mindez a javak mérsékelt szűkössége során. Ezt több neves személytől, számtalan formában hallottuk (Szókratész, Akiba, Jézus), de az „amit” tartalma, és a „hogyan” továbbra is kérdés. Rawls erre a problémára az alapvető javak ötletével válaszol, és annak kidolgozott formáját helyezi be elméletébe. Mivel van egy képünk az emberről (Kant nyomán kerül megformálásra), annak alapján működését és igényeit meg lehet határozni, és ez mindenkire egyaránt és ugyanúgy vonatkozik, és ezek a bizonyos dolgok mindenkit egyenlő mértékben illetnek meg.
A másik gond, az igazságosság elveinek megfogalmazása, vagyis hogy azok ne egy bizonyos társadalmi berendezkedésre, vagy egyéni érdekekre legyenek szabva. De annak az elvnek sem lehet alárendelni, hogy csak egyet említsünk közülök, miszerint bevállalható némi egyenlőtlenség, ha azáltal sokkal nagyobb létszámú társadalmi szereplő előnyhöz jut. Erre a problémára dolgozza ki Rawls az eredi helyzet és a tudatlanság fátylának teóriáját.
Rawls igazságosságelmélete három fő részre tagolódik, amelyek mindegyike három fejezetből áll. Az első rész tartalmazza az elmélet alapvető vázlatát. Itt Rawls először az „igazságosság mint méltányosság” alapgondolatával foglalkozik, hogy az miért nem csak igazságosság, és mi a tartalma annak a fogalomnak, amit olyan sokszor olvashatunk művében: méltányosság. Felvázolja az igazságosság mint méltányosság előfeltételeit és körülményeit, majd a két alapvető elvet. Ezekkel kapcsolatban elméletének az utilitarista hasznossági elvvel szembeni előnyeit is igazolni kívánja. Nemcsak fogalmi struktúrák elkülönülésről van szó, hanem az elméletből levezetett társadalom és intézményrendszere kialakításának programjáról is, minthogy ezek folyamatosan ki vannak téve a befolyással bírók akarata és hatása erőteljes „gravitációjának”, amint az a meritokratikus gyakorlatban világosan mutatkozik.
Ezt követően Rawls bevezeti a szerződéselmélet újszerű formáját, ami több mozzanatból áll, a legismertebb mindenképpen az említett „tudatlanság fátylának” szerepe a kezdeti döntési szituációban. Ebben egy társadalom előtti ősállapotot vízionál, amit egyoldalú lekorlátozottság jellemez, de az aktorok gondolkodása zavartalan, tudnak jóról és igazságosságról, egy stabil, maradandó és örök emberi habitusra alapozva. Ez elméletének legeredetibb, legizgalmasabb, egyben legsebezhetőbb része. A könyv második fejezete az elmélet megvalósításának lehetőségeiről szól, míg a harmadik az egyén és a társadalom viszonyát írja le.
Rawls az eredeti állapotban, a szerződő (döntő) felek megállapodását négy momentumra osztja.
- „Az igazságosság körülményei” azok a feltételek, amelyek lehetővé és szükségessé teszik az emberi együttműködést, konkrétan mérsékelt szűkösségi körülmények között élnek, ami környezeti és humán eredetű. Korlátozottak az erőforrások, sebezhetőek az emberek, és vágyaik, illetve céljaik egymáséit keresztezik. Az emberek racionális lények, rendelkeznek az igazságérzet és a jó megértésének képességével, és minden társadalmi pozíciót megelőzően rendelkeznek élettervvel, amihez olyan javakra van szükségük, amiket valamennyien szeretnének.
- „A jog fogalmának” illetve az igazságosságnak a formai kerete. Vagyis a mód, ahogyan a vitát megoldják, ahogy az egymással szemben támasztott igényeket rendezik, ugyanis a választott elveknek általánosnak, egyetemesnek, alkalmazhatónak és nyilvánosan elismertnek kell lenniük. Nincs „jó” a „jog” előtt, nincs meghatározva, hogy mit kell védeni vagy elérni.
- „A tudatlanság fátyla„, amely alatt a személyek elveket választanak, az eredeti helyzet legfontosabb témája. Nem ismeri senki a társadalomban elfoglalt helyét, osztályhelyzetét vagy társadalmi státuszát, sem tehetségét, szerencséjét, intelligenciáját vagy fizikai képességeit. Senki sem ismeri a jóról alkotott felfogását, racionális élettervének részleteit, optimizmusra vagy pesszimizmusra való hajlamát, stb. Ismeri viszont az ember mivoltát és a társadalom működését.
- Végül, „a szerződő felek racionalitása„. Jóllehet a tudatlanság fátyla a legismertebb, és bizonyos értelemben valóban újdonság a szerződéselméletek között, de ez a téma a legmélyebb, a legkényesebb, a legmunkásabb és a legtöbbet kommentált. A szereplők például mentesek az irigységtől, vagyis valóban racionálisan, és csak racionálisan viselkednek, minden emóciótól mentesen. Rawls szerint az emberek, a kanti etikát követve (mármint a szerző „követteti” velük :)), ésszerűen, tehát saját belső követeléseiket ismerve, illetve racionálisan, azaz mások igényeit minden érzelmi perturbáció nélkül elfogadva döntenek. Ennek az erkölcsi elméletnek egyik célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben rendet és koherenciát, racionális struktúrát adjon erkölcsi meggyőződéseinknek, ezáltal megmutassa, hogy azok nem csupán az előítéletek, önérdekek stb. kusza összevisszasága. A „mások igényei”-t másoknak kell érvényesíteni, és nem az elhangzott altruista feltételezés érvényesül, hogy az eladónak a dolga meggyőződni arról, hogy a vásárló jól jár a portékával, vagy hogy az ölelésem az egész világ örömének a növelését célozza. Hogy mindig (persze legfeljebb egyszer :)) én akarok lenni az első egér, holott tudvalevő, hogy a mindenkori második kapja a sajtdarabot.
Az „eredeti helyzet” fogalma egyfajta hipotetikus eredeti szerződés, amelyre Rawls az igazságosság elméletét építi, a társadalom tagjainak társadalmi-gazdasági jólétét szabályozza, hasonlóan ahhoz, ahogyan mindenekelőtt Locke és Rousseau társadalmi szerződései garantálják az igazságosságot és a biztonságot, elméleti szinten legalábbis. Rawls kifejti saját nézetét, miszerint az igazságosság alapelvei leginkább egy hipotetikus szerződésből vezethetők le, amint arra vonatkozóan már történtek kísérletek, de azok csak egy fennálló társadalom értelmezésére, viszonyainak elvi és gyakorlati finomítására alkalmasak, és éppen amiatt, hogy szükségesnek fogadnak el bizonyos berendezkedési formákat, nem alkalmasak arra, hogy az igazságosságot a meglevő formáktól és eljárásoktól függetlenül, egyfajta ideális formában meghatározzák. Próbálkozásuk és elméleti alapvetésük tulajdonképpen nem rossz, de a belőlük levezethető gyakorlat már igazából nem képes kezelni a meglevő társadalmi anomáliákat. Az általa bevezetett tudatlanság fátyla esetén azonban más a helyzet. Ott valóban olyan elvekben tudnának megegyezni az érintettek, amelyeket minden egyén választana, abban az esetben, ha teljes tudatlanságban lenne saját társadalmi helyzetét, vagyonát és személyes adottságait vagy képességeit illetően. Ha teljes tudatlanságban vannak vágyaikat illetően is, viszont tudnak arról, hogy lehetnek életterveik, és hogy azok megvalósításához milyen erőforrásokra, illetve milyen társadalmi közmegegyezésre van szükségük.
Rawls kifejti, hogy az „igazságosság mint méltányosság” esetében az egyenlőség eredeti helyzete megfelel a szerződéselméletek „természeti állapotá”-nak. Bár, szigorúan véve, Rawls igazságosságelmélete nem kontraktuális megközelítés: hiányzik belőle az alkudozás eleme, hiszen a fátyol mögött személyiséggel nem rendelkező aktorok vannak, akiknek ennélfogva érdekeik sincsenek. Nem is igazi személyek, és nem is sokfélék, hanem mind egyformák, a leíró kritériumok szerint. Bár az elmélet nem ideális részében azért másról is szó lesz. Természetesen az emberek ilyen mértékű megfosztása minden személyes, emocionális vonatkozástól csak egy gondolatkísérletben működhet, és Rawlsnak feltevéseket kell megfogalmaznia arról, hogy ilyen kontrafaktuális egyéneknek hogyan kellene döntéseket hozniuk az igazságos elosztási elvek megfogalmazásának érdekében.
Voltak már hasonló, de erőszakos próbálkozások, a társadalom “nullpontra való visszatekerésére”, vagy legalább a hajnalig szerettek volna visszamenni, mi elég ellentmondásos már a fogalmában is. Például a francia forradalmárok elvei, ahogyan Roger Hancock történész összefoglalta, semmilyen más, korábbi (anciene) elméletet, illetve emberi mivoltról szóló tanítást nem vettek tekintetbe, nem tiszteltek korábban vallott nézeteket a társadalomról, csak az lebegett a szemük előtt, amit ők terveztek megalkotni és felépíteni. Annak érdekében, hogy az emberiséget megszabadítsák a számukra elavult és felváltandó hagyományoktól, a forradalmárok készek voltak arra, hogy az embert teljes egészében egy új társadalom teremtményévé tegyék, hogy magát az emberségét az általános akarat követelményeinek megfelelően újjáépítsék. Később Oroszországban a bolsevikok azt tervezték (lenini elv), hogy mindent egy központi hatalomból irányít egy makulátlan, az igazság kezelésére méltó pártelit, ami valóban elit volt minden tekintetben, döntése kollektív és tévedhetetlen, befolyásolása (leváltása, kritika) lehetetlen. Mindazonáltal a forradalmi ideológiák törekvése minden esetben nem egy jobb társadalom megteremtésére, hanem az emberi természet megváltoztatására irányul, legalábbis Hannah Arendt szerint.
Más igazságosság-elméletekhez képest Rawls igazságosságelmélete tartalmilag rendkívül gazdag. Mint kritikusai megjegyzik, kiemelkedik az egyes részelméleteknek lenyűgöző összefonódása. Fejtegetései az argumentatív szigorra összpontosítanak, nem anekdotikus vagy költői, viszont hangsúlyozottan filozofikus a nyelvezete. Ez adja előadásmódjának jelentős nehézkességét, egyben stílusának sajátos dinamikáját is.
A méltányosságként felfogott igazságosság társadalmi léptékű igénnyel rendelkezik, és kitekintése is ilyen jellegű. Mindenki számára garantálni szeretné a méltányos társadalmi életet, de nem az egyén személyes igényeire tekint, hanem az egyének együttműködésére és konszenzusára. Ezért sem tudják besorolni a klasszikus, minden jelzőtől mentes liberális irányzatba, bár kétségtelen, hogy oda tartozik, de elméletének együttműködési feltételei részben meg is különböztetik attól.
Rawls nem az egyes társadalmi intézmények, hanem a társadalom alapszerkezetének igazságosságát vizsgálta, továbbá (mivel az igazságosság mibenlétének annyiféle felfogása van, ahány ember) ebben a műben Rawls csak az igazságosság alapvető elveinek a meghatározására vállalkozik, vagyis azon elvek megállapítására, amelyekben feltehetőleg minden ésszerűen gondolkodó ember egyetértene. Amik, hasonlóan egy alkotmányhoz, nem a részleteket szabályozza, hanem egy társadalom szellemiségét adja. Nem tökéletes a kép, több okból sem, de ettől még érthető lehet.
Tehát nem foglalkozik az olyan kis léptékű társadalmi intézményekkel, mint a család, cég, település és hasonlók. Az is nyilvánvaló, hogy a nemzetállamot tekinti a társadalom olyan egységének, amire még kiterjeszthető az elmélet. Ebben a kérdésben vannak változások a kidolgozás idővonalán. Lényeg, hogy a kisebb közösségre való érvényesség nem célja, az univerzális alkalmazhatóság nem erőssége az elméletnek. A „nemzetállam” fogalom is félreérthető, és bár kezdetben kritikus volt a gondolathoz, később azonban egyre megengedőbb lett, hogy amire az elmélet tekint, az nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok társadalma.
Rawls igazságosságelmélete, egy folyamatosan konszenzuskereső társadalom víziójával, intézményekre épül, nem pedig az egyénekre. Ugyanakkor kell legyen egy (előzetes) víziója az emberről, mint olyanról, aki részt vesz a társadalmi folyamatokban, akinek idényei meghatározzák a témát, hogy egyáltalán miért kell beszélni igazságosságról illetve méltányosságról. Tulajdonképpen minden erre az emberi mivoltra kell legyen szabva, rá kell tekintsen minden társadalmi funkció. Az emberi mivolt elméleti meghatározása azonban nem végcél, hanem a társadalom felépítésének is kódja.
Rawls ideáljában az állampolgárok az egyenlőség feltételezésével indulnak: mindenki egyenlő, tehát prima facie mindenkinek ugyanazt kell kapnia. Egy rawlsi társadalomban azonban a polgárok, a meglevő természeti és társadalmi különbségeket, közös erőforrásnak tekintik, írja Leif Wenard. Rawls igazságos társadalomról alkotott elképzelésében az állampolgárok szabadok és egyenlők, mindenki felelősséget vállalhat a saját életéért, és társadalmi funkciók tekintetében mindenkinek ugyanaz az alapvető joga van ahhoz, hogy részt vegyen a társadalom közös életében. Azt viszont nem lehet állítani, hogy természeti adottságaik azonosak, éppen ezért ezt a kérdést mint egyenlőtlenséget kezelni kell, nem eseti, hanem elvi szinten, az alapszerződésbe mintegy beépítve. Vagyis hogy mit kellene kezdjen azokkal a társadalom, illetve hogyan kezelje a teltérő természeti adottságokat, hogy azok az egész társadalom javát szolgálják, de az illető motivációja ettől ne csökkenjen.
Először is, a polgárok egymást alapvetően egyenlőnek tekintik, függetlenül a születési véletlenektől, ez a tudatlanság fátylának jótékony hatása. A tagok így egymást szabad, egyenlő, ésszerű és racionális személyekként kezelik, ami minden ismeretet megelőző tény, amire a vonatkozó elméletet Kanttól veszi. A társadalmat az együttműködés igazságos rendszerének fogja fel, ami pedig felépítésének szerződés-jellegéből következik.
Egyik kritikusa, Michael Novak így fogalmazott: „Soha nem lehetünk az eredeti helyzetben, hogy egy igazságos társadalmi rendszert válasszunk, és még a képzelet makacs erőfeszítése is, hogy egy ilyen helyzetet felépítsünk, valahogy (mondhatnánk) hamis és elvesztegetett erőfeszítés. Az emberi közösségek minden fajtája jellemzően nem igazságos, és az a gyakorlat, amin Rawls keresztülvinné az embert, túlságosan racionális, procedurális és vak az emberi passzió, a szeszély és az esetlegesség struktúráira ahhoz, hogy segítsen kifejezni tényleges sérelmeinket és fájdalmainkat.” Hasonló vélemények tucatjait volt kénytelen befogadni maga is, bár sokan félreértették és félreértik azóta is elméletének jellegét, ami metodikai és nem konstitutív igazságossági modell akar lenni.
Rawls rendszere viszont különösen vonzó a jogászok számára, vallja Leif Wenard. „Arra törekszik, hogy teljes mértékben deduktív legyen, és a fő elvekből és feltételezésekből geometrikusan származtassa a mellékelveket, ugyanakkor nem követi a szokásjogi érvelés mintáit azáltal, hogy az intuíciónk – az erkölcsi helyzetek ki nem mondott konzisztenciái és megkülönböztetései – mögött meghúzódó racionális struktúrát keresi. Ez egy reflektív folyamat, amely a deduktív érvelés eredményeit a konkrét helyzetekből származó ítéletekkel összeveti, és elfogadható egyensúlyi pontok meghatározására törekszik.”
Valóban, Rawls szerint az igazságosság fő tárgya a társadalom alapvető struktúrája. Az alapstruktúrák azok a fő intézmények, amelyek a társadalmi együttműködés rendszerét szervezik, és ez az együttműködési rendszer szervezi aztán a jogok és kötelezettségek elrendezését és az ebből származó hasznok elosztását. Rawls igazságosság-fogalma azzal foglalkozik, hogy a fő intézményeknek hogyan kell elosztaniuk az alapvető jogokat és kötelezettségeket, valamint a hasznok elosztását a társadalmi együttműködésben. Rawls a fő intézmények alatt például a politikai alkotmányokat, a gazdasági elveket és a társadalmi szabályokat érti. Az igazságosság elvein keresztül Rawls egy olyan rendszert kínál, amely közvetlenül a társadalmi együttműködés alapstruktúrájára vonatkozik, közvetve viszont a társadalomszervezésben zajló folyamatok mikéntjét is szervezi.
„…a vezérgondolat az, hogy a társadalom alapszerkezetére vonatkozó igazságosság elvei az eredeti megállapodás folyamatos témái. Ezek azok az elvek, amelyeket a céljaik megvalósításában érdekelt szabad és racionális személyeknek [a megállapodás eredményét] el kell fogadniuk [az egyenlőség kiinduló helyzetében], amely társulásuk meghatározó alapfeltételévé válik. Ezek az elvek irányítják a megállapodásokat, meghatározzák, hogy milyen típusú társadalmi együttműködéseket lehet kötni, és milyen kormányzati formákat lehet létrehozni. Ez az igazságosság elvének egy olyan szemléletmódja, amelyet én igazságosságnak mint méltányosságnak nevezek.”
A következőkben kihagyunk egy momentumot az eredeti helyzet szerződési szituációjában, méghozzá „a jog fogalmának érvényesülése az igazságosság elveinek meghatározásában”. Ennek egyszerűen az az oka, hogy később lesz szó róla, illetve hogy ebben a fázisan kevésbé találtuk érdekfeszítőnek a „protoelmélet döntési feltételeinek elvi körülményeit”.
Annál izgalmasabb számunkra az, ami e szakasz kellően soha nem tisztázható témáját adja: Ki az ember? Milyen egyetemes jellemzők maradnak azok után, hogy megfosztjuk minden rangjától és önérzetétől? Képes-e, és miként, igazságos ítéletet hozni? Hogyan viselkedik akkor, ha nem ismeri döntéseinek saját sorsára mért következményeit, és hogy miközben védi saját érdekeit, mindenki másét is tekintetbe veszi. Végül, de nem utolsósorban, hiszen alapvetően ennek a kérdésnek a megválaszolására született az elmélet vonatkozó része, mivé kellene legye egy ember, hogy elfogulatlan társadalmi döntést tudjon hozni?
Márpedig az ember történelmileg változó, társadalmilag befolyásolható gondolkodásának elemzése nyomán, meg kell tudjunk állapítani két dolgot: mi az, ami az emberben nem változik, amire alapozni lehet, és hogy miként, milyen elmélettel lehetne ezt megközelíteni, a másik pedig, hogy miként tudnánk kiszűrni a zavaró tényezőket a társadalmi folyamatokból, amiknek alanyai mégiscsak a személyek, akiknek ítéletét társadalmi státuszuk nagymértékben befolyásolja. Az első kihívásra Rawls egy 18. századi filozófus, Kant elméletében találta meg a választ, a legtisztább absztrakciót az emberi szubjektumról, az emberi erkölcs legtökéletesebb redukciójáról. A második nehézségre az eredeti helyzet felvetésével és kidolgozásával, illetve annak gyakorlati, ahogy nevezte: reflexív megoldásaival próbál választ adni.
Talán érdemes azzal kezdeni, hogy rendben, ez így szépen hangzik, de ha a felek a tudatlanság fátyla alatt egyfajta korlátoltságban vannak, milyen módon tudnak mégis igazságos döntést hozni? Mi az, ami az embert neveltetését, társadalmi státuszát, és minden erkölcsi előítéletét megelőzi? Miközben felvázolja az igazságosság mint méltányosság elméletét, tisztázza, hogy az ember két erkölcsi képességgel rendelkezik, a igazságérzettel és a jóról alkotott elképzelés képességével. Ezek feltételeit ha megvizsgáljuk, tulajdonképpen három forgatókönyv lehetséges: 1) az egyének ezzel az adottsággal születnek; 2) az egyén az „eredeti helyzetben”, azaz saját tapasztalatok és ebből következő önismeret hiányában is képes erkölcsi és racionális lényként megnyilvánulni; 3) az egyén az alaphelyzetet megelőzően egy bizonyos társadalomban elsajátította a jóról alkotott felfogását és igazságérzetét, majd az „eredeti helyzetben” az így szerzett attitűdökből kiválasztja az igazságossági elveket.
Korábbi szerződéselméletek az utóbbit tartják elfogadhatónak, mert szerintük teljesen képtelenség a „Marsról megválaszolni a földi problémákat”. Rawls szerint egy demokratikus társadalomban létezik ugyan a demokratikus gondolkodás hagyománya, amelynek tartalma ismerős és érthető a polgárok (józan gondolkodása) számára, és a politikai filozófia célja éppen az, hogy artikulálja és explicitté tegye azokat a közös fogalmakat és elveket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy már lappanganak a józan észben, vagy ha a józan ész bizonytalan, akkor javasoljon neki bizonyos fogalmakat és elveket, amelyek megfelelnek leglényegesebb meggyőződéseinek és történelmi hagyományainak. Így például a társadalom fő intézményei és azok elfogadott értelmezési formái a hallgatólagosan megosztott eszmék és elvek tárházának tekinthetők. Ugyanakkor „a józan ész hajlamos azt feltételezni, hogy a jövedelmet és a vagyont, és általában az élet jó dolgait az erkölcsi érdem szerint kell elosztani.” A gazdag és szerencsés egyének gyakran egy hivatkozott érdem alapján igazolják vagyonukat és szerencséjüket. A konzervatív józan ész olyan közhelyeket állít, mint például: ”Az igazságosság az erény szerinti boldogság.” Emellett az embereknek természetes hajlamuk van arra, hogy racionalizálják céljaikat, még akkor is, ha ezek erkölcstelenek vagy igazságtalanok. Szóval a „common sense” ebben a formában megbízhatatlan. Egy szerződéselméletnek éppen az a feladata, hogy eléje kerüljön, egy radikális elméletnek pedig az, hogy az ember legtisztább formáját felismerve, abból kiindulva tegye ezt. Az ember nem privát édenébe kerül vissza, hanem az emberi mivolt abszolút formájába, ahol megismerése autonóm és zavarmentes, és aminek kidolgozását Rawls Kanttól vette át. Egyelőre nem tesszük fel azt a kérdést, hogy mennyire volt sikeres, és hogy mennyire volt hűséges a kanti elképzelésekhez.
Rawls Kant filozófiájának orientációt fogadja el és integrálja az elméletébe. Kant maximáiból kiindulva feltételezi, hogy az emberek szabadsága, egyenlősége és önállósága nem kívülről felszedett erény, hanem belső, eredendő lehetőség. Nemcsak szükséges, hanem lehetséges is valami sokkal eredendőbb szerződéselmélet, azaz annak nem kötelező a meglevőből kiindulni, mert a „kezdet sem nulla”.
Kant a személynek az erkölcsfilozófia szempontjából releváns felfogását úgy határozza meg, hogy ”a racionális lény mint olyan” (vernünftige Wesen überhaupt). Kant szerint ez az a felfogás, amely az egyéni erkölcsi tudatban implicit módon jelen van. A racionális lény mint olyan rendelkezik azzal a képességgel, hogy olyan általános előírásokat fogalmazzon meg (amelyek mind a hipotetikus imperatívusz kategóriájába tartoznak), amelyek segítik a boldogságról alkotott elképzelésének megvalósítását. Az értelmes lény mint olyan, rendelkezik azzal a képességgel, hogy olyan törvényeket fogalmazzon meg (amelyek mind a kategorikus imperatívusz kategóriájába tartoznak), amelyek lehetővé teszik számára, hogy a körülményektől függetlenül erkölcsösen cselekedjen. „A kantiánus feladata az, hogy procedurális formában felvázolja mindazokat az érvelési feltételeket amelyekre Kant látszólag támaszkodik erkölcsfilozófiájában. Ha mindezen feltételeket egy eljárásba foglaljuk, és ezt az eljárást helyesen követjük, akkor első látásra biztosak lehetünk abban, hogy az erkölcsi ítéleteink ésszerűek lesznek. Rawls szerint Kant erkölcsi konstruktivizmusának alapja az önmagunkról alkotott elképzelés, amelyet a hétköznapi erkölcsi tapasztalatból merítünk. Kant erkölcsi konstruktivizmusa tükrözi, és ezáltal segít tisztábban látni azokat az elképzeléseket, amelyek az ésszerű és racionális személyként való önfelfogásunkban rejlenek.” (Nicholas Tampio)
Kant szerint az emberi tudat identitással rendelkezik, és csak ha az ember képes eltávolodni ettől az identitástól, és transzcendentálisan (kívülről, objektíven és önkritikusan) szemlélni önmagát, akkor láthatja, hogy mi a helyes viselkedés egyetemes értelemben, ellenkező esetben csak arra lenne rálátása, ami neki megfelel, amit töredékes identitása tartamaz. Másrészt az a képesség, hogy az ember a saját identitásától megszabadulva képes önállóan tekinteni önmagára, azt jelenti, hogy felismeri a saját és mindenki számára kívánt viselkedés tekintélyét, és ezért nem gondol kifejezetten a saját hasznára. Kant szerint a személy valóban akkor cselekszik autonóm módon, ha cselekvésének elveit ő maga választja meg, racionális, szabad és másokkal egyenlő lényként. Az egyetemesség (azaz a racionalitás), a szükségszerűség és az érdekmentesség a kategorikus imperatívusz fogalmának, a kanti erkölcsnek három alapvető jellemzője.
Így képes az ember arra is, hogy minden tapasztalat nélkül, pusztán racionális képességei révén megállapítsa azokat a javakat, amiket minden ember egyaránt és egységesen igényel és szeretne megszerezni, amiket az elmélet „alapvető javaknak” nevez. Mindazok a javak, amiket minden ember meg akar szerezni, racionális okból (például vagyon, társadalmi pozíció, önbecsülés). Az igazságosság elveitől függ, hogy mindezeket hogyan osztják el a társadalomban. Egy „jól rendezett társadalom” minden tagja ugyanazokat az erkölcsi és etikai eszményeket vallja, és tudatában van annak, hogy ezeket a normákat általában az alapvető társadalmi intézmények teljesítik.
Emellett Rawls azt sugallja, hogy intuitív módon tudhatunk igazságérzetünk létezéséről. A jó megértésének képessége „a racionális érdek vagy jólét meghatározásának, megváltoztatásának és racionális követésének képessége”. Ezen túlmenően magában foglalja „a jó megértésének képességét, azokat a célokat és célkitűzéseket, amelyeket őszintén követünk, és azokat az elemeket, amelyek egész életünk során irányítanak bennünket”. Kant nyomdokain haladva elfogadja, hogy az emberek szabad és egyenlő erkölcsi lények. Azt mondani, hogy az emberek erkölcsösek, azt jelenti, hogy megértjük és megértetjük igazságérzetüket. Ezzel elismerjük, hogy képesek gyakorolni az igazságérzetet, illetve ismerik és képesek gyakorolni a jót (a végső célok rendszerét). „Az emberek rendelkeznek az igazságérzet és a jó megértésének képességével.„
Szóval Rawls Kant filozófiai emberképében találta meg a lehetséges mintát, amint arról külön fejezetben lesz szó. Rawls azonban, a kritikák hatására, pontosítja, hogy elméletének ez a része milyen viszonyban van a kanti etikával. Azt állítja, hogy „az igazságosság elvei analógok a kanti értelemben vett kategorikus imperatívuszokkal,” de nem az ember metafizikai meghatározása lenne kitekintésének végcélja. Az egyezés a kanti kategóriákkal nem tökéletes. Ugyan a partnerek racionális, szabad és egyenlő személyként, de mégiscsak együtt hozzák meg döntésüket, és csak azt tudják, hogy olyan kontextusban vannak, amely szükségessé teszi az igazságosság elveinek alkalmazását. Az ismert kanti maxima mégiscsak egyes számban szerepel: „cselekedj úgy…”. „Az igazságosság elméletének a racionális választás csak egy része, de talán a legfontosabb része,” írja Rawls. A racionális választás a kanti etika mellet figyelembe veszi, pontosabban hivatkozik a szerződéselmélet jeles korábbi képviselőire (Hobbes, Locke és Rousseau), de míg azok a szenvedélyekkel, a szétesettséggel és a félelemmel álltak szemben az észérveikkel, Rawls műve viszont az irracionalitással néz szembe. Módszert és nem normát értve ez alatt. Nem határozza meg az emberi cselekvés céljait, a kanti elvek csupán az igazságosság mint méltányosság meghatározásának leghatékonyabb és legszigorúbb módszerét adják, egy létrát képeznek, hogy egy másik neves elméletre utaljunk.
Rawls mindenekelőtt az igazságos elosztásra orientált társadalom stabilitását hangsúlyozza, és hogy az igazságosság elsősorban a javak elosztásának módjára vonatkozik, mindez jelent ugyan valamiféle egyoldalúságot, amint azt sokan meg is jegyzik, de fontos hangsúlyozni, hogy ebben az ember nem valamiféle metafizikai leírásának társadalmi vetületét látjuk, hanem egy társadalom szabályozható, sőt, szabályozandó funkcióit, amiben az ember igényei, mivolta mindenképpen fontos szerepet játszik. Ezért is van az, hogy az igazságosság elméletének tényleges vázlata csak a könyv első harmadát teszi ki, míg a második és harmadik rész az elmélet tisztázására és igazolására szolgál.
Lényeg, hogyha az embereket olyan helyzetbe hozzuk, hogy nem érvényesül rajtuk semmiféle torzító befolyás, tehát sem társadalmi pozíció, sem tehetségüknek majdani értéke, akkor törvényszerűen a Rawls által felsorolt alapvető javakat akarják majd megszerezni valamennyien, és ezek elosztását a Rawls által kidolgozott menetrend szerint, illetve az általa javasolt igazságosság mint méltányosság elvei szerint tennék.
Még a konkrét elvek meghatározása előtt, a feleknek ismerniük kell, hogy mik azok az alapvető javak, amikre nézve ez igazságos elosztás elveit meghatározzák. Mik azok a társadalmi javak, amiket minden kor embere, minden gazdasági fejlettségi szinten élő, bármely korosztályhoz tartozó személy egyaránt igényel. Ezek, amiket minden racionális ember, függetlenül sajátos törekvéseitől és társadalmi helyzetétől, valamilyen formában szeretne birtokolni. Az elsődleges javak lehetnek társadalmi javak, valamint perszonálisak, amint arról hamarosan szólunk. Hangsúlyozzuk ismételten, hogy Rawls szerint az ideális társadalmat az alapvető javak igazságos elosztása jellemzi, amelyek szinte minden életterv szempontjából fontosak. A fogalom, hogy „elosztás” azt sejteti, hogy kizárólag materiális javakról van szó, holott ez közelsincs így. Ugyanakkor kiemeljük újfent azt is, hogy az elmélet társadalmi folyamatokra tekint, és nem személyes értékek kimunkálására.
Tisztázzuk már most, amit később részletesen tárgyalunk, hogy Rawls által kidolgozott elmélet szerint az emberek az eredeti állapotban nem a legnagyobb hasznot választják (utilitarizmus), hanem egyenlőséget az alapvető jogokban és kötelességekben. A tudatlanság fátyla mögött az utilitarista eszmék önzősége lelepleződik, ezért az érdekeltek a méltányosság mellett döntenek. Tisztában vannak minden idevágó elmélettel, tehát a társadalmi mérnökség minden csínját-bínját ismerik. Csak így tudják az alapvető javak elosztásában közreműködő társadalmi intézményeket megtervezni, azok működésének elvi feltételeit meghatározni, hogy az általuk (nemzedéki láncban) formált méltányossági gondolat fennmaradjon, és önfenntartó folyamat stabil elemeiként támogassák az igazságos elosztást. Előttük egy cenzurázott svédasztal, amelyen minden személyükre és jövőjükre vonatkozó információt a Google elérhetetlenné tett számukra 🙂
Az eredeti helyzetben, a tudatlanság fátyla alatt, a fiktív személyek, használva az ész képességeit és a logika erejét, először meghatározzák tehát az alapvető javak körét és azok tartalmát. Eldöntik/felismerik/elfogadják, hogy a legtöbb társadalomban a legtöbb ember mit szeretne, mire van igénye és szüksége. Maga Rawls úgy látta, hogy ezek a javak öt kategóriába sorolhatók: a) az alapvető szabadságjogok, b) a foglalkozás szabad megválasztása, c) tisztségek betöltésének joga, d) a jövedelem és a vagyon, e) és az önbecsülés társadalmi alapjai.
Az alapvető társadalmi javak tehát a személyiségi jogok, a szabadságok, a lehetőségek, a jövedelem, a jólét és az önbecsülés.
Ezek két kategóriára oszthatók, ha csoportosítani akarjuk. a) Természetes adottságok. Ebbe a kategóriába tartozik az intelligencia, a képzelőerő, az egészség, fizikai erő, stb. b) Társadalmi alapvető javak. Ebbe a kategóriába tartoznak a polgári és politikai jogok, a szabadságjogok, a jövedelem és a vagyon, az önbecsülés társadalmi alapjai, stb.
Az elsődleges javak többek között jó indikátorai annak is, hogy kik a „leghátrányosabb helyzetűek”, és így lehetőség adódik a munka és a siker, az igazság és a méltányosság fogalmak és szabályok tisztázására, az arányok meghatározására, mint említettük. Ezért a következő, döntő fontosságú lépésben a résztvevőknek el kellene dönteniük, hogy a társadalom hogyan ossza el igazságosan ezeket az „elsődleges javakat” az emberek között. Milyen elvek mentén. Egyelőre még maradjunk egy bevezető témánál.
A felek felismerik, hogy a társadalmuk működését, a javak elsoztását szabályozni kell, azon egyszerű logika alapján, hogy egyesek előnyhöz jutnak, mások vesztesek lesznek az elfogadott elvek alkalmazása során, és ennek a hátránynak nem szabad véglegesnek lenni, a lassez faire-kapitalizmus mintájára, hanem az „örök visszatérés” esélyét be kell építeni a rendszerbe. Amikor döntenek, pusztán ésszerűségből (önérdek + racionalitás), a döntési hierarchiában a potenciálisan fenyegető veszteség minimalizálását előbbre helyezik, mint az opcionálisan kecsegtető nyereség maximálását. Magyarán azokat az elveket fogják védeni, amelyek „figyelembe veszik, hogy ő lehet a legkevésbé kiváltságos egyén a társadalomban.” Ne értsük félre: nem azért választanák ezeket az elvetet, mert ezek tűnnek jóknak, vagy mert ezek illenek egy jólnevelt polgárhoz, nem is számításból, hanem racionális képességeik révén felismerik, hogy ezek az elvek vezetnek el a legteljesebb igazsághoz, mint méltányossághoz, amit a meglevő szűkösségi viszonyok között, a meglevő humán paraméterek mellett el lehet érni.
Ezek mentén zajlik aztán a további társadalmi építkezés. Ez egyszeri és visszavonhatatlan aktus, nem ismételhető, az elfogadott elvek végigkísérik az adott társadalom (ország) történetét. Nem lehet változtatni, mert ez mindenkinek az érdeke.
Rawls szerint a kiinduló helyzetben lévő emberek elől az úgynevezett tudatlanság fátylának el kell takarnia mindazt, ami őket racionális és ésszerű ítéletükben megzavarná. Nem tudhatják, hogy mit hoz nekik az élet, hová jutnak, milyen adottságokkal, milyen pszichés vonásokkal rendelkeznek. Milyen lesz a származásuk, iskolázottságuk, mi lesz a foglalkozásuk, nemzetiségük, nemük, milyenek lesznek a fizikai és szellemi képességeik, természeti adottságaik, sőt, úgy kell dönteniük, hogy az életkori változót is figyelembe veszik, miközben e tekintetben sem bírnak semmiféle ismerettel (de vannak köztük fiatalok, akik fiatalként gondolkoznak, és vannak idősek, akik annak a kornak mentalitását és igényeit hordozzák). Egy bankár a pénzügyi szektor számára nyújtott előnyöket fogja támogatni, egy idős ember pedig a gerontokrácia igazságosságában fog bízni. Ez a kiindulópont emlékeztet (de nem azonos) egy születésnapi torta felvágására (feltéve, hogy mindenki egyformán szereti, és nagyon akar tortát enni), ahol aki kiporciózza, nem tudhatja, hogy melyik szelet melyik személyhez kerül, és igyekszik „igazságosan” vágni, de nem lehet arra hivatkozni, hogy majd a fogyasztáskor úgyis igazságosan osztozunk, vagyis hogy a hibákat majd a jóindulat, a könyörületesség, a nagylelkűség és egyebek korrigálják. Egyetemes és állandó elveket kell lefektetni, és nem lehet a bizonytalan érzelmi, személyiségi tényezőre hagyatkozni. Maga Rawls írja, hogy modelljének résztvevői úgy viselkednek, mintha a jövőbeni társadalomban elfoglalt helyüket a legádázabb ellenségeik határoznák meg. Többről van tehát szó, mint Justitia módszere, hogy mérleg, szemkötő, kard. Minthogy annál is, amit a szociológia a „rokonság nélküli együttműködés”-nek, színvakságnak, vagy elfogulatlanságnak nevez.
Az elmélet legismertebb fogalma a tudatlanság fátyla, amint arra már többször hivatkoztunk Ez a társadalmi szerződést megelőző hipotetikus helyzetre utal, amit nem egy tényleges, konkrét eljárásként kell felfogni, hanem mindenekelőtt a társadalmi intézmények és struktúrák igazságosságának értékelésére szolgáló gondolkodási, logikai eszközként. Nincs tényleges történelmi megállapodás, hanem bármikor felvehetjük az eredeti pozíció álláspontját, legalábbis elvben, tehát az igazából egy racionális és erkölcsi fogantatású, és folyamatosan történő szituáció. A megállapodás természetesen hipotetikus, azt fejezi ki, hogy a szabad és egyenlő, illetve racionális személyek hogyan döntenének, ha maguk sem tudnák, hogy mi lesz jövőbeli sorsuk, milyenek lesznek a tulajdonságaik és képességeik, illetve nem ismernék jelenlegi társadalmi pozíciójukat.
A tudatlanság fátyla tehát képzeletszerűen biztosítja, hogy az elvek megválasztásakor senki se kerüljön előnybe vagy hátrányba a természeti vagy a társadalmi körülmények szeszélye miatt, mert hajlamosak vagyunk „ülésrendünk” alapján ítélni. Ezért az igazságosság elveit olyan körülmények között választják meg, ahol az érintettek racionálisak, ésszerűek, és egyáltalán nem ismerik (eljövendő) társadalmi pozíciójukat, tehetségüket, stb. egyáltalán nincsenek tisztában saját jövőjükkel, szerencséjükkel, csak azt tudják, hogy életcéljaik megvalósításához szükségük van erőforrásokra, társadalmi támogatásra, és hogy önbecsülés nélkül semmire sem jutnak.
Milyen igazságossági elveket választanánk tehát kiinduló helyzetben? Az utilitarista nézeteket vallók (bár korábban magát is az utilitaritarizmus tágabb családjához sorolta), akik ellen Rawls érvel, olyan elveket választanának az elsődleges társadalmi javak elosztására, amelyek maximalizálják a társadalom teljes hasznosságát. Magyarán társadalmi jó az, ami minél több ember hasznát, örömét szolgálja. Természetesen ez az elv igen primitív megfogalmazása, ennél részletesebben foglalkozunk majd vele egy külön fejezetben. Rawls azonban elutasítja az utilitarizmust, és ezzel szembemegy az elvileg talán már megkopóban levő, de gyakorlatilag a korabeli mainstream vonalat képviselő (amerikai) gazdasági elvekkel. Rawls az esetek széles skáláját felhasználva, sikeresen bizonyítja, hogy az ő igazságossági elmélete jobban megfelel az igazságosság elvének, mint az alternatív elméletek, például az utilitarizmus.
A fentebb említett erkölcsi stabilitással felvértezve nyilvánvaló, hogy a társadalom legelőnyösebb helyzetben lévő tagjainak kedvező viszonyok és intézmények kialakítása nem jelentene igazságosságot mindenki számára, másrészt mindenki racionálisan egyetértene abban, hogy az egyenlő jogok és szabadságok, lehetőségek és az önbecsülés mindenki számára igazságos lenne, jegyzi meg Dan W. Brock. Az eredeti helyzetben lévő megállapodás ereje (ahogy Rawls nevezi) annak kimutatásán múlik, hogy mennyiben testesíti meg, illetve mennyiben az erkölcsi elvek széles körben elfogadott, ésszerűnek tartott feltételeit testesíti meg. Az erkölcsfilozófia, Rawls nézete szerint, csupán a racionális választás vagy döntés elméletének egy speciális része, és semmiképpen nem akar önállósulni attól.
Rawls elméletének alapgondolata egyszerű és erőteljes: az igazságosság elvei azok az elvek, amelyekben a szabad és egyenlő, racionális személyek egyetértenének közös együttélésük szabályozására. Az eredeti helyzetben a választás feltételei adnak tartalmat és pontosságot ennek az elképzelésnek, biztosítják, hogy a választás, és így a választott elvek is igazságosak és méltányosak legyenek mindenki számára, írja Dan W. Brock. Ebben az értelemben Rawls elméletének gyökere a méltányosság erkölcsi fogalma. A választott igazságosság-felfogás funkciója pontosabban az alapvető jogok és kötelességek, valamint előnyök és terhek kiosztása a társadalmon belül, a társadalmi élet előnyeihez fűződő versengő igények megfelelő egyensúlyának meghatározása.
Azt is csak futólag említjük meg, hogy az igazságosságról alkotott elképzelések alábbi listája a „jog fogalmának öt formális korlátja” segítségével tesztelhető.
1. Az elveknek általánosaknak kell lenniük.
2. Az elveknek általánosan alkalmazhatóknak kell lenniük.
3. Az elveknek nyilvánossággal (érthető, megvizsgálható, elérhető) kell rendelkezniük.
4. Az elveknek az egymással ellentétes követelésekre [bírói] rendet kell szabniuk.
5. Az elveknek véglegeseknek kell lenniük.
Az eredeti helyzetben a felek öt alternatív igazságosság-felfogás közül választhatnak, amiket itt éppcsak megemlítünk. Az első az igazságosság igazságként való felfogása; a második az igazságosság utilitarista felfogása; a harmadik, intuitív igazságosság-felfogás; a negyedik a vegyes igazságosság (intuitív-utilitárius) felfogás, és az utolsó az egoista igazságosság-felfogás. Az igazságosság utilitarista felfogásában az egyesek vagy kisebbségek javát feláldozzák a többség javára. Az intuitív igazságosság-felfogás azért is elfogadhatatlan, mert az első elveket az összhaszon alapján állítja fel és rendezi el. Az egoista igazságosság-értelmezésben viszont egy személy hatalmáról van szó, aki a saját érdekeit hajszolja, tehát ez elfogadhatatlan.
Rawls meggyőződése, hogy az eredeti helyzet döntéshozói elutasítják az igazságosság valamennyi felsorolt elképzeléseit. Mivel e nézetek mindegyike szisztematikusan megfosztja a társadalom egyik vagy másik szegmensét a jogaitól, és egyetlen racionális tárgyaló sem szeretne ilyen helyzetbe kerülni. Végül eljutnak „a legésszerűbb formához, nevezetesen az igazságosság olyan fogalmát ismerik fel, amit méltányosságnak nevezünk”.
Az igazságosság első elve: Minden személynek ugyanolyan kiválthatatlan joga van az egyenlő és alapvető szabadságjogok teljes rendszerére, amely összeegyeztethető a mindenki számára biztosított szabadságjogok azonos rendszerével. Ez az un. szabadság-elv.
Az igazságosság második elve:
2/a. Méltányos esélyegyenlőség elve: A társadalmi előnyöket – mint a magasabb fizetés, vagy társadalmi megbecsültség – olyan pozíciókhoz kell kötni, amelyek mindenki előtt nyitva állnak, és amelyeket az azonos képességekkel rendelkező és egyenlő erőfeszítést tévő egyéneknek egyenlő esélye van megszerezni.
2/b. A különbség elve: a társadalmi egyenlőtlenségek csak olyan mértéke megengedett, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a lehető legrosszabb helyzetben lévőket segítse.
Először: minden egyes személy egyenlő jogokkal rendelkezik. Az állampolgárok alapvető szabadságjogai a következők: a politikai szabadság, hogy szavazhassanak és indulhassanak a választásokon, a szólás és a gyülekezés szabadsága, a lelkiismereti szabadság, a személyes tulajdon szabadsága, az önkényes korlátozásától való mentesség, stb. Ez esetben nem a listára, hanem az elvre magára kell figyelni, vagyis hogy mit jelent a másik személy szabadságának határa.
A tisztességes esélyegyenlőség megköveteli, hogy az azonos tehetséggel rendelkező és a tehetségüket használni akaró polgárok azonos oktatási és gazdasági lehetőségekkel rendelkezzenek, függetlenül attól, hogy hol kezdik az életüket. A különbség elve megköveteli, hogy a társadalmi intézményeket úgy alakítsák ki, hogy a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek mindenki javát szolgálják, különösen a legrosszabb helyzetben levőkét.
Ezt az igazságosság-koncepciót nevezi Rawls méltányosságként felfogott igazságosságnak (justice as fairness). Méltányosság, mert nem az igazság abszolút végrehajtása történik, adott esetben a társadalmi szereplőknek be kell avatkozniuk a társadalmi javak elosztásába a méltányos esélyegyenlőség érdekében.
Rawls szerint az „igazságosság mint méltányosság” kifejezés nem azt jelenti, hogy az igazságosság és a méltányosság azonosak, hanem azt, hogy az igazságosság elveiről a méltányosság jegyében döntenek teljesen egyenlő felek. És azt is jelenti, hogy az igazságosság elvei minden egyénre egyformán vonatkoznak. Ezekről az elvekről úgy kell dönteni, hogy minden egyén számára előnyösek legyenek, és nem szolgálhatja egyes csoportok, személyek előnyeit, illetve sem a természeti előnyök, sem a szabadságjogok nem mehetnek mások kárára. Mivel azonban a különböző alapvető szabadságjogok ütközhetnek egymással, szükség van arra, hogy racionálisan és végérvényesen, mindenki egyetértésével megállapodjanak, a fentebb ismertetek feltételek mellett és a részletezett körülmények között.
Az igazságosság megvalósulásához tehát, a különbség elvének teljesülése előtt, a tisztességes esélyegyenlőség elvének kell teljesülnie. De nem áll meg itt, hanem rendet és egységet épít be a két elv közé, amik hierarchikus viszonyban vannak egymással, az egyiknek a másik fölött lexikográfiai elsőbbsége van, pontosabban az első elvnek elsőbbsége van a másodikhoz képest, ami azt jelenti, hogy az alapvető jogok megsértése nem igazolható azzal az érveléssel, hogy az ilyen jogsértések gazdasági vagy társadalmi előnyökkel járhatnak.
A második elv második része, az esélyegyenlőség, szintén elsőbbséget élvez a második elv első részével szemben. A lexikográfiai sorrend itt azt jelenti, hogy amíg az egyik elvben nem érjük el a megfelelő szintet, addig a következő nem lép életbe. Rawls ezzel a sorrenddel nyilvánvalóvá teszi az alapvető jogok és szabadságjogok, valamint a társadalmi és gazdasági előnyök közötti sorrandet, ezzel generálva a különböző elsődleges javak hierarchiáját is, írja Leif Wenard, ahol az alapvető szabadságjogok csorbítása tehát semmilyen gazdasági érdekkel nem indokolható. Különösen ezen a ponton látszanak jól liberális gyökerei.
Rawls a „bejövő javak egyenlő elosztását” kezdetben igazságossági elvként magyarázta, ugyanakkor rájött, hogy sokkal jobbat is tehetünk azokért, akiknek nincs szerencséjük. Ugyanakkor mivel nem feltétlenül szükséges, hogy minden ember szerencsés legyen, hogy gazdag, egészséges és jómódú legyen, (úgy értve: nem lehetséges, nem igényli, nem úgy alakul, nem örököl, stb.), ezért bevezette a különbség elvének nevezett korrekciót. Biztos volt abban is, hogy a felek ésszerűen erre a következtetésre jutnának, hogy a vagyon és a jövedelem bizonyos (de nem szélsőséges) egyenlőtlensége szükséges egy igazságos társadalomban. A vállalkozókat, az újítókat és a vezetőket jutalmazni kell azért, hogy a társadalom gazdaságának és jólétének javításán fáradoznak.
A különbség elve részben azon a negatív tézisen alapul, hogy a természeti javak elosztása aránytalan, és e tekintetben méltánytalan. Egy polgár nem érdemel többet a társadalmi termékből pusztán azért, mert elég szerencsés volt ahhoz, hogy olyan képességekkel született, amelyek jelenleg nagy keresletnek örvendenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek ugyanannyit kell kapnia. Az a tény, hogy a polgárok különböző tehetségekkel és képességekkel rendelkeznek, felhasználható arra, hogy mindenki jobban járjon. Egy olyan társadalomban, amelyet a különbözőség elve irányít, a polgárok a természeti adottságok elosztását olyan közös vagyonnak tekintik, amely mindenki javát szolgálhatja. A jobb adottságokkal rendelkezők szívesen használják adottságaikat arra, hogy saját magukat jobb helyzetbe hozzák, feltéve, hogy ezzel a kevésbé jó adottságokkal rendelkezők javát is szolgálják.
Hogyan kellene elosztani a vagyont és a jövedelmet egy igazságos társadalomban, ha nem egyenlően, vagy spontán módon a gazdagok felé torzítva? Ismét az észérveket és a logikát használva, érvelt Rawls, a képzeletbeli felek elfogadnák azt, amit a filozófusok maximum-minimum (vagy „maximin”) szabálynak neveznek. E szabály szerint a legjobb választás a legmagasabb minimum. Egy választási helyzetben az összehasonlítás tárgyát képező lehetőségek közül a legrosszabb kimenetelű opció a legjobb. Az elképzelés ellentmondásosnak tűnhet, de Rawls igazságossági elméletében a tudatlanság fátyla mögötti megállapodásban részt vevő felek mindenekelőtt a rájuk eső legrosszabb kimenetel miatt aggódnak, és így abban érdekeltek, hogy az a lehető legjobb legyen.
A különbség elve tehát egy pozitív eszményt, a társadalmi egység eszményét fejezi ki. Egy olyan társadalomban, amely megfelel a különbség elvének, a polgárok tudják, hogy gazdaságuk mindenki javát szolgálja, és hogy azok, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy nagyobb természeti adottságokkal szülessenek, nem gazdagodnak a kevésbé szerencsések abszolút kárára. Rawls pozitív ideálját szembeállíthatjuk libertariánus szabadságideálokkal, vagy a gazdasági igazságosságról szóló meritokratikus elképzelésekkel, írja Samuel Freeman, amelyek számos demokráciában uralkodóak.
Rawls kritizálta a fiktív utilitarista kiindulópontot, amely az igazságosságot a számító összhaszonhoz köti, nem pedig a jólét társadalmon belüli méltányos elosztásához. Éppen ezért Rawls központi jelentőségűnek tartotta az igazságosság elveinek nemcsak tartalmát, hanem kiválasztásuknak módszerét is. Az ilyen elméletet módszertani igazságosságnak nevezik. Rawls úgy értelmezte saját elméletét, hogy az tiszta módszertani igazságosságot képvisel, ahol az ember ismeri azt a módszert, amellyel igazságos eredményt érhet el, de nem tudja előre, hogy pontosan mi lenne az az eredmény. A tudatlanság fátylának takarásában a racionalitás alapján eljáró szerződő felekről feltételezhető, hogy a közérdeket követve pártatlanul döntenek, ami az egész folyamatra kihat, azt igazságossá teszi.
A kérdés azonban az, hogy mit tegyünk, miután az igazságosság elveit választottuk. Rawls szerint a társadalom népe alkotmányt hoz, amelybe beépíti az igazságosság ezen elveit, majd a törvényhozókat arra kell rávenni, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek összhangban vannak az eredetileg elfogadott elvekkel. Megmaradunk az elmélet elvi formájánál.
Rawls kifejti, hogy az egyének közötti egyenlőség „eredeti helyzetében” az igazságosság elveire vonatkozó ítéletek akkor lesznek a legnagyobb valószínűséggel ésszerűek és pártatlanok, ha azokat a „reflektív egyensúly” feltételei között hozzák meg, illetve alkalmazzák, azaz nem torzítják őket az átmeneti vagy változó körülmények. Valójában kezdeti szakasz, tehát az elvek meghatározásának folyamata, mind pedig e kiinduló helyzet alapján előrevetített eredmény közötti kapcsolatnak a folyamatos mérlegelése történik, írja Freeman. Ez a reflektív egyensúly. Ami tulajdonképpen olyan helyzet elérésére törekszik, amelyben az elméletileg megfogalmazott igazságossági elvek, a megfelelő gyakorlatok és a megállapodásban résztvevő felek racionális meggyőződése egyensúlyi állapotba kerüljön.
Ebben a szakaszban olyan alkotmányt kell tehát létrehozniuk, amely meghatározza a végrehajtó hatalmat és a polgárok alapvető jogait. Ily módon egy jól kiszámított, az igazságosság elveinek megfelelő alkotmányt választanak, ami egy igazságos és hatékony törvény előkészítéséhez vezet. Ez az alkotmány, amely az igazságosság megértésére korlátozódik, „megvédi a lelkiismereti és gondolati szabadságot, a személy feletti szabadságot és az egyenlő politikai jogokat”. Miután az igazságos alkotmány megszületett, a tárgyaló felek egy újabb szakaszba lépnek: törvényhozókká válnak. Ebben a szakaszban (jogalkotás) az igazságosság elveinek keretein belül alkotják meg a törvényeket. A tudatlanság fátyla részben felemelkedik, és minden általános és gazdasági társadalmi jelenség az érintettek ismeretkörébe kerül. A személyes identitás és a személyiségjegyek azonban továbbra is ismeretlenek maradnak, nehogy elfogultak legyenek a döntéshozók. Ebben a szakaszban a különbség elve játszik vezető szerepet. A különbség elve megköveteli, hogy a szociális és politikai döntések a legkevésbé kiváltságosok hosszú távú elvárásainak maximalizálására irányuljon az esélyegyenlőség feltételei mellett.
Az utolsó szakasz az ítélkezés szakasza. Ebben a szakaszban a törvényeknek az egyes eseményekre való alkalmazása, a törvények az állampolgárok közötti viszony rendezése és tárgyalása történik. Ebben a szakaszban a tudatlanság fátyla már teljesen eltűnt, az érintett aktorok már nincsenek semmiben sem korlátozva. Az ítélkezési szakasz megfelel annak, hogy az elméleti szinten ideálisan kialakított igazságossági elveket alkalmazzák a való életben, írja Freeman. Formálódik az intézményi struktúra, és fokozatosan kiépül az intézményi rendszer. Ebben és a következő fázisban, Rawls szerint, a polgárok természetes kötelessége az igazságossággal szemben az, hogy engedelmeskedjenek az igazságos államnak. Hogy érvényesülhessenek, az igazságosság normái előirányozzák az állampolgárok számára, hogy részt vegyenek az intézmények kiépítésében és működtetésében, és betartsák a megállapodás egyre bővülő előírásait, és használják az elsődleges társadalmi javakat az igazságosság és méltányosság elveinek értékeléséhez.
Rawls elméletében bármely racionális egyénnek el kell fogadnia a kiinduló helyzetben kiválasztott elveket, és ennek során először magát a kiinduló helyzetet fogadja el. Miután az elvek kiválasztásra kerültek, azok végrehajtása a korábban leírt alapintézményeken keresztül, Rawls szerint, stabil társadalmi rendhez vezet. Ez pedig garantálja az alapintézmények és az igazságosság megőrzését, függetlenül egyéb társadalmi változásoktól. Ugyanakkor Rawls felismerte, hogy a demokratikus társadalmak értékrendje és világnézete sokszínű és ellentmondásos. Elméletének megalapozásánál, mint láttuk, gyakran hangsúlyozza a racionalitás fogalmát. Azért választotta ezt a politikai igazságosság alapjául az igazság fogalma helyett, mert – érvelése szerint – ez lehetővé teszi, hogy az erkölcsileg racionális nézetek úgy létezzenek egymás mellett, ahogyan az igazság fogalma nem engedné, és e tekintetben érvelése összekapcsolódik azzal a liberális hagyománnyal, amelyben műve is gyökerezik. Megjegyzendő azonban, hogy Kantot követve szintén különbséget tesz a gyakorlati racionalitás és a morális racionalitás között. Az erkölcsi racionalitás alapján Rawls kidolgozta az úgynevezett erkölcsi racionalitás gondolatát, írja Petri Lahtinen. Ez az eszme, ami Rawls szerint garantálja a politikai meggyőződések objektivitását, a világnézeti viták időnapelőtti megjelenésének elkerülését. Ugyanis attól, hogy az emberek erkölcsileg racionálisak, még lehetnek jelentős nézeteltéréseik erkölcsi kérdésekben. Maga Rawls ezt a jelenséget az „ítélkezés terhe” kifejezéssel illette. A saját racionálisan kialakított erkölcsi ítéleteink mentén, a jóról alkotott elképzeléseink védelmében, nem tudjuk bizonyítani, hogy érveink ellentmondásosak vagy éppen tarthatatlanok.
A belső ellentmondások ellenére Rawls úgy vélte, hogy a társadalom addig működőképes, amíg a társadalom alapszerkezetét a politikai igazságosság fogalma vezérli, amely viszont az átfedő konszenzuson alapul. Ez arra a konszenzusra utal, amelyre a társadalom racionális tagjai a társadalmi rendre való törekvés során, a reálisan eltérő értékeik és világnézetük ellenére is eljuthatnak. Az átfedő konszenzus és a működő társadalom elérése érdekében azonban a különböző igazság- és normaelméletek képviselőinek el kell fogadniuk a szabadság és az állampolgárok egyenlőségének elvét, mint eszményképet. Általánosabban fogalmazva, Rawls amellett érvelt, hogy tolerancia csak olyan emberek között létezhet igazán, akiknek a jóról alkotott felfogása az erkölcsi racionalitáson alapul. Rawls itt ismét hangsúlyozza a már többször említett racionalitás fogalmát, amelyet egyrészt racionalitásként, másrészt méltányosságként kell érteni: az eltérő értékrenddel és világnézettel rendelkező egyéneknek, más jellegű követeléseik során, mindenképpen figyelembe kell venni mások igényeit. A kölcsönösség itt fontos: a társadalom tagjainak tisztességes és méltányos együttműködést kell folytatniuk, amely mindenki javát szolgálja, ahelyett, hogy az egyének csak a saját érdekeiket követnék. Ugyanígy fontos fogalom itt a közérdek, illetve az érvek és fogalmak rendszerének pontos kidolgozása. Ezért a politikai igazságosság elveivel összhangban, megköveteli a közös érvek használatát a társadalmi vitákban.
Rawls számára az igazságosság elvét egy olyan társadalomban kell követni, amely a polgárok közötti tisztességes együttműködésen és szabadságon, valamint egyenlőségen alapul. Rawls ezeket az elveket kettősnek tekintette: először is, minden embernek egyenlő joggal kell rendelkeznie az egyenlő alapvető szabadságjogok lehető legszélesebben értelmezhető rendszeréhez, amely összeegyeztethető mindenki más hasonló szabadságával. Másodszor, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket két feltétel szerint kell megszervezni: olyan állásokhoz és pozíciókhoz kell kötődniük, amelyek az esélyegyenlőség igazságos elve alapján mindenki számára nyitva állnak, és a lehető legnagyobb előnyt kell biztosítaniuk a leghátrányosabb helyzetben lévők számára. Gazdasági szempontból Rawls elmélete tehát a jövedelmek egyenlő elosztásán és a relatív jövedelemkülönbségek növekedésének korlátozásán alapul. Ezeket az igazságossági elveket viszont először a társadalmak úgynevezett alapintézményeinek megfelelően kell megvalósítani. Az alapvető intézmények alatt Rawls azokat a rendelkezéseket értette, amelyek minden állampolgárra vonatkoznak, és általában a társadalom működését szabályozzák, mint például az adózás, az egészségügy, a társadalombiztosítás és az oktatás.
F. A. Hayek az elmélettel kapcsolatban így ír: “Bár ebben az esetben kevésbé vagyunk hajlandóak elismerni, a piac igazságtalan kimenetelére vonatkozó panaszaink valójában nem azt állítják, hogy valaki igazságtalan volt, mert nincs személyi válasz arra a kérdésre, hogy ki volt igazságtalan. A társadalom vált az új istenséggé, neki könyörgünk, hozzá fordulunk jogorvoslatért is, ha nem teljesíti az önmaga által ébresztett elvárásokat. Ha mindenki szabadon választhatja meg a foglalkozását, ezért senkinek sem lehet hatalma és kötelessége gondoskodni arról, hogy végeredmény megfeleljen kívánalmainknak. Egy ilyen rendszerben ugyanis, amelyben mindenki a saját céljaira használhatja a tudását, a „társadalmi igazságosság” fogalma szükségszerűen üres és értelmetlen, mert abban senki sem tudja meghatározni a különböző emberek relatív jövedelmét, vagy megakadályozni, hogy részben a véletlentől függjenek. A „társadalmi igazságosság” csak egy irányított vagy „parancsuralmi” gazdaságban (például egy hadseregben) nyerhet értelmet, amelyben az egyéneknek megparancsolják, hogy mit tegyenek. Valójában az egyének szabad cselekvése sem hozhat olyan eredményeket, amelyek kielégítenék az elosztási igazságosság bármely elvét.
Természetesen művével kapcsolatban számtalan más kritikai megjegyzés is született, ezek közül néhányat a későbbiekben röviden, és közel sem átfogóan, bemutatunk.
Amivel még Rawlsnak szembe kellett néznie, az a stabilitás kihívása. Ha egy elmélet nem tartalmaz önfenntartó funkciókat, legyenek ezek külső vagy éppen szubjektívak, akkor életképtelen lesz a gyakorlati megvalósítás során. Pl. a marxizmus önfenntartó elemének mutatkozott a társadalmi egyenlőség gondolata, ami még minden társadalmi szintű próbálkozását megelőzően, a puszta elméleti szakaszban kísérte. Ezt követte a karrierlehetőségek, a gyors társadalmi mobilizáció esélyének szakasza, majd lezárta az elért társadalmi pozíciók elvi majd karhatalmi védelme. Ez természetesen nem a marxizmusnak, hanem a vele kacérkodó társadalmi kísérletnek egyfajta felületes summázata.
Egy stabil társadalomban a polgárok igazságérzete szabályozni fogja saját érdekeik érvényesítését, és – ami még ennél is fontosabb – a polgárok úgy fogják érezni, hogy érdekük az igazságoság, és minden áron igyekezni fognak azt fenntartani. Ezt nevezi Rawls önfenntartó folyamatnak. „Az igazságosság legstabilabb felfogása, írja Rawls, amely az értelmünk számára világos, a jólétünkkel összhangban van, és nem az én megtagadásában, hanem megerősítésének vágyában gyökerezik.” Az igazságosság mint méltányosság tehát az emberről alkotott erkölcsi elképzelés köré épül, és arra, hogy az embereknek hogyan kellene viszonyulniuk egymáshoz. Rawls azt reméli, hogy ebben a képben magunkat látjuk meg, és vonzódni fogunk ahhoz, ahogyan azt ábrázolja, hogy milyen lehetne az együttélésünk. Ha ez a vízió pontos és vonzó, akkor a stabilitás megvalósul.
Az emberekről és megfelelő társadalmi viszonyaikról alkotott erkölcsi elképzelés tehát a személy és a társadalom fogalmaira épül. Az egyént szabadnak, másokkal egyenlőnek, ésszerűnek és racionálisnak, a társadalmat pedig az együttműködés igazságos rendszerének fogja fel, írja Leif Wenar. Rawls igazságos társadalomról alkotott elképzelésében az állampolgárok szabadok és egyenlők, mivel mindegyikük a saját nevében rendelkezik politikai státusszal: az állampolgárok nem tulajdon (mint a rabszolgák) vagy eltartottak (mint a gyermekek), és politikai státuszuk nem függ attól, hogy valamilyen csoporthoz tartoznak-e vagy sem. Mindenki felelősséget vállalhat a saját életéért, és mindenki ugyanarra vágyik, de képesek az együttműködésre a sokszor emlegetett racionalitás és ésszerűség képességeivel, és ezek arra is ösztönzik, hogy részt vegyenek a társadalom közös életében.
Rawls az igazságos társadalmat az együttműködés igazságos rendszereként írja le, ami nem tökéletes, hanem kiszámítható verseny rendszerét jelenti. Rawls elfogadja, hogy a polgárok több jót akarnak maguknak – több jogot, több szabadságot, több elismerést a munkájukban, több pénzt, több tiszteletet a társadalmukban. Az emberek ebben az értelemben racionálisak. Rawls erkölcsi víziójában azonban a polgárok nemcsak racionálisak, hanem ésszerűek is. Az értelmes polgárok hajlandóak a maguk részéről tenni a tisztességes elvek fenntartásáért, amennyiben mások is így tesznek. Az értelmes polgárok támogatják az együttműködés átfogó rendszerét, konkrétabban mások igényeit. Rawls erkölcsi felfogásában a társadalom nagyon mély szinten igazságos. Először is, a polgárok egymást alapvetően egyenlőnek tekintik, függetlenül a születési véletlenektől. Igazságtalan, ha a társadalmi részesedések a szerencsén alapul. Rawls azonban csak előkészítő szakaszban használta negatív precepcióját. Az így megtisztított terepen Rawls ezután megkezdi második, érdemi szakaszát, amelyben a méltányos együttműködés robusztus pozitív eszményét fogalmazza meg. A pozitív eszmény a társadalmi egység eszménye. Egy olyan társadalom eszménye, amelyben az egyenlő polgárok „megegyeznek abban, hogy osztoznak egymás sorsában,” írta Leif Wenar.
Összefoglalva:
Rawls úgy tekint saját munkájára, mint gyakorlati hozzájárulásra a demokratikus gondolkodásban a szabadság és egyenlőség között régóta fennálló feszültség feloldásához. A demokratikus rendszerek polgárait megszólítja, és arra kéri őket, hogy egy folyamatosan tisztuló és egyre igazságosabb társadalomban kívánjanak élni, amihez maga is hozzá kíván járulni, kidolgozott elméletével. „Valahogy így kellene!”
John Rawls Az igazságosság elmélete című művét a 20. század egyik legfontosabb erkölcsfilozófiai művének tartják. Rousseau (Hume, Locke) és Kant által befolyásolt elmélete egy hipotetikus társadalmi szerződésen alapul, amely az együttélés elveit szabályozza. Ezt a fiktív eredeti szerződést olyan személyek kötik, akik nem ismerik egyéni érdekeiket, képességeiket és a megalapítandó társadalomban elfoglalt társadalmi és gazdasági helyzetüket. Ezek az emberek két elv mellett döntenek: az egyéni szabadsághoz való egyenlő jog elve és a különbség elve, amely lehetővé teszi az egyenlőtlenséget, ha a legrosszabb helyzetben lévők hasznára válik. Ezt az elvet előre lefektetik tehát, és nem utólag próbálják beleerőltetni, aminek, tekintve a hatalmon levők érdekérvényesítési monopóliumát, aligha lenne érdemi eredménye.
Az igazságos társadalmat támogató intézmények alapelveinek kialakítása a polgárok feladata. A társadalmi egyenlőtlenség egy igazságos társadalomban a gazdasági teljesítménybeli különbségekből fakad. Nem szabad azonban megengedni, hogy az alapvető politikai szabadságjogok tekintetében egyenlőtlenség uralkodjon. Ezek mindenkinek tisztességes esélyt garantálnak. Az, hogy az életet valamilyen adottsággal (testi, szellemi, pszichés, anyagi) kiváltságokkal kezdjük, nem érdem. Ebből következik az erkölcsi kötelesség, hogy javítsunk a kevésbé szerencsések helyzetén. Az államnak ki kell egyenlítenie a társadalmi kiindulási feltételekből adódó különbségeket, és minden állampolgárnak azonos esélyt kell biztosítania az oktatásban és a foglalkoztatásban. Rawls az igazságosságot elsősorban eljárási igazságosságként határozza meg, és könyve hozzájárult az erkölcsfilozófia újjászületéséhez az 1970-es évektől.
Rawls elsősorban akadémikus ember volt, aki elvont gondolkodással és írással foglalkozott. Ritkán szólalt meg közéleti, vagy aktuális társadalmi, politikai kérdésekben. Egyik kivétel volt, amikor a vietnami háború idején a Harvardon egy olyan törekvést vezetett, amely megkérdőjelezte azt a gyakorlatot, hogy a felsőoktatási tanulmányaikat végző, és azt anyagi lehetőségeik függvényében tulajdonképpen sokáig elnyújtó diákok mentesülhetnek a katonai behívó hatálya alól (nem kell mondani: sorkatonaság volt még akkor). Ez igazságtalan azokkal szemben, vélte, akik kevésbé tehetségesek (nem járhatnak főiskolára) vagy tehetősek (nem képesek sokáig finanszírozni oktatásukat, és kikerülnek a főiskola védelme alól). Azt kérdezte, miért kellene az egyetemistáknak, akik közül sokan társadalmi és gazdasági előnyökkel rendelkeznek, elkerülniük a sorozást, míg másoknak, akik nem rendelkeztek ilyen lehetőségekkel és előnyökkel, háborúba menniük? A sorsolási rendszert részesítette előnyben, amelyet az Egyesült Államok végül a vietnami háború végén fogadott el.
A II. világháborúban sokmindent látott, megélt, amik egész életére kihatással voltak. A háborúból hazatérő Rawls állandó kísérője a remény volt: a remény, hogy az emberek képesek a saját helyesen cselekedni, a remény, hogy a polgárok képesek a közös értékeket előnyben részesíteni a megosztó érdekekkel és tulajdonságokkal szemben, és hogy az ember képes fenntartani egy igazságos társadalmat és egy békés világot. Nem abban reménykedik, hogy az emberek mindig helyesen fognak cselekedni, hanem abban, hogyha olyan helyzetet teremtenek számára, akkor igenis képes megfelelően, a társadalom javára cselekedni. Ezeket a körülményeket pedig, alapos munkával, meg lehet teremteni.
Hogy mennyire nem idealizálta az emberi világot, azt néhány megjegyzése is jól illusztrálja. Ezek ellenére tudott mindezektől elvonatkoztató elméletet alkotni, ahonnan újra és újra ki lehet indulni, nem reálisan, de elvi, gondolati értelemben. Az emberi lények „nagyrészt amorálisak, ha nem gyógyíthatatlanul cinikusak és önzőek. Az emberi történelem nagy gonoszságai – az igazságtalan háború és elnyomás, a vallásüldözés és a lelkiismereti szabadság megtagadása, az éhezés és a szegénység, nem is beszélve a népirtásról és a tömeggyilkosságról – a politikai igazságtalanságból következnek, amit az igazságos társadalompolitika követésével és az igazságos alapintézmények létrehozásával felszámolhatunk, és ezek a nagy gonoszságok végül eltűnnek.” Ez már-már marxi gondolat, vagy talán egészen az. Rawls életművét abban látta, hogy egy olyan erkölcsi rendet képzelt el, amely elég reális ahhoz, hogy beváltsa az ember erkölcsi természetébe vetett (kanti) hitet. Úgy vélte, hogy az ember jóságába vetett hit maga is döntő fontosságú lehet ahhoz, hogy az emberi gonoszság ne legyen emberi végzet.
Rawls a társadalmi igazságosságról alkotott eredeti koncepciójának finomításán folyamatosan dolgozott. Művének utolsó változatát 2001-ben adta ki.