Passió, bajor, Zugspitze
Hol is kezdjem. Ha a történelmi ismertetőnél, akkor unalmas lesz, enélkül viszont az egész értehetetlen. Igazából az érdekel, hogy miként hat egy közösség életére, hogy ennyire figyel rájuk a világ, legalábbis tízévente, illetve hogy hónapokig meghatározza életüket a Passió. Érdekel továbbá, hogy miként élik meg az amatőr színészek, milyen hatással van rájuk, hogy eljátszhatnak egy bibliai szereplőt, Jézust például. Természetesen nem az előadás maga, mire utalunk, hanem a hónapokig tartó példa, miközben szinte könyv nélkül megismerik a passiójelenet eseményeit és megtanulják párbeszédeit.
Alapvetően minden érdekel, ha már erre vitt az utunk, megismerkedhettünk közelebbről azzal a történettel, amiről korábban hallottunk, ami sok ember érdeklődését felkeltette.
Alpokalja, északi rész, közel Németország legmagasabb csúcsához (Zugspitze 2.962 m) és a Neuschweinsteini kastélyhoz, amit senkinek sem kell bemutatni, ha mégis, hamarosan következik az is.
Ober – felső, Ammer – a folyó, Gau pedig valami olyasmit jelent mint magyarul a – tája, -térsége. (Nem tévesztendő össze az un. III. Bir. közigazgatási egységével, vö. gauleiter, de természetesen nyelvileg és tartalmilag is közük van egymáshoz).
1633-ban kezdődött.
A Passió eredetének első leírása meglehetősen homályos és késői (mintegy 100 évvel későbbi), miszerint 1633-34-ben tomboló pestisjárvány közepette a falu lakói közül 6-12 fő eljátszotta Krisztus a szenvedéstörténetének eseményeit, és a pestis tombolása megszűnt. Tehát volt már egy korábbi egyházi-népi gyakorlat, és ehhez kötötték a csodát. Megfogadták, hogy ezentúl minden évben húsvét nagyhetén eljátszák.
Aztán kibővült a tematika, a szereplői gárda, megjelentek az érdeklődők, felfigyelt rá a turizmus. Évszázadokkal ezelőtt állt be a gyakorlat, hogy tízévente tartanak egy nagyszabású produkció-sorozatot, több mint 100 előadással. Sokáig a temető volt a helyszín, aztán a 19. sz eleje óta a faluban, egyházi kérésre. Aztán épült egy közel 5000 őt befogadó színház, az evangélikus templom közelében, ami remélem látszani is fog az egyik fotón.
Mintegy 84 fő esett akkor a pestis áldozatául, de tudjuk, hogy a tragédiák súlyosságát sohasem az abszolút számok, tényezők mutatjálk. Ezért sem vigasztalhatunk azzal a mondattal, hogy „én is túléltem már hasonlót…” Hasonlót lehet, de nem hasonlóképpen, hiszen úgy általában az események átélése egyedi, a veszteségeké pedig egészen személyreszabottak, a lehető legszigorúbb rend szerint. Ez esetben a relatív tényezőt az arány adja, hiszen a 84 fő a lakosság 15%-a is lehetett.
Legutóbb 2020-ban lett volna esedékes, de a pandémia miatt 2022-re halasztódott. Ironikus, egyben elgondolkoztató, hogy az I. vh-t követő spanyolnátha miatt az 1920-ra tervezett előadást 1922-ben tartották. 1770-ben az egyház próbálja betiltani, mint ami kifigurázza a megváltás misztériumát, majd 1803-ban a felvilágosult hatalom, a bajor szekularizáció idején az egyházi szokásokat ideológiai okokból betiltják, de a Passió végül megmenekül, 1940-ben viszont ismert okok miatt maradt el.
Évtizedek óta évadonként mintegy 500.000 ember tekinti meg az Oberammergaui Passiót (ez tizede sincs az Oktoberfest résztvevőinek, bár nincs kétségem, hogy van átfedés a két gyülekezet között).
Májustól októberig tartó sorozat több mint 100 előadásból áll. Egy-egy előadás több mint 5 órás, két részletben előadva, köztük 3 órás szünettel.
Amatőr színészek adják elő, akik esetében kritérium, hogy az illető 18 évét betöltött, Oberammergau szülötte, vagy legalább 20 éve ott élő személy lehet. Utóbbi 1960-tól módosult 10 évről, főként a keletről érkező (főként német) bevándorlók kizárása céljából, érdekében, szándékával.
Újabb és újabb tabuk dőlnek meg. Sokáig csak katolikusok játszhatták, holott O-ban, ugyan jelentős kisebbségben, de evangélikus lakosság, gyülekezet, templom is van. Nők is szerepelhetnek egy ideje, sőt, Mária szerepét legutóbb egy férjezett nő játszotta, ami mondhatni országos felháborodást váltott ki Máriás-lelkiségű hívekben. Júdást pedig egy helyben született muszlim fiú játszotta.
A település – kerekítve – 5500 lakosú, a Passióban mintegy 2100-an részt vesznek, 1800-an pedig szerepelnek is a darabban.
Még néhány adat a megértéshez.
Óriási a média-érdeklődés. Amerikaiak között is igen népszerű, sokan már ki is tudják mondani a település nevét. A nyolcvanas évek második felében heves viták zajlottak a szöveg egyes részeinek antiszemita jellege miatt. Főként Júdás szövegét kifogásolta több ismert személyiség illetve zsidó szervezet. A vitára már én is emlékszem, egyenes adásból, a szövegből csak részleteket ismerek, de ezek alapján is nyilvánvaló, hogy a kifogás megalapozott.
1987-ben nevezték ki az új rendezőt, a szokás szerint két és fél évvel az előadások hivatalos kezdete előtt. Ő minden antiszemita utalást kigyomlált a szövegből és számtalan más helyen is módosított. Azóta az előadásra kész szöveget több zsidó szervezettel átbeszéli, emellett van egy egyházi konzulens is, akit a katolikus és az evangélikus püspökség közösen delegál.
A rendező állítja össze a szöveget az eredeti szövegkönyv alapján, munkájába senki nem szól bele, a fenti személynek, szervezeteknek tanácskozási joguk van.
A tulajdonjog a polgári községé. Onnan jön a pénz, és oda is megy a nyereség, ami egy évad során mintegy 20-25.000 Eu. Csakhogy az önkormányzat komoly infrastrukturális fejlesztéseket vitt véghez a településen éppen a Passióra érkező, annak nyomát kereső turisták szórakoztatására (élményfürdő tkp.), ezért komoly adósságot halmozott fel, szüksége van tehát erre a bevételre. Jegyek ára 30-150 Eu.
Minden kérdésben népszavazást tartanak, állandó perlekedés zajlik a lakosok között, ezt egyetlen helyi lakos sem felejti el megemlíteni a beszélgetés során. A település a feljelentések, petíciók, népszavazások német aranyérmese.
A színészek kapnak némi apanázst, ki többet, ki kevesebbet, a szerepük határozza meg. Nem pénzért végzik, hiszen a komolyabb szerep mellett min. fél év fizetetlen szabadságot kell kivenni, próbák során is csökkentett munkaidőt kell kérni, ha pedig kisgyerek is van, a gyermekfelügyeletet is meg kell oldani. A férfi színészek megelőző év hamvazószerdájától már nem vágathatják le a hajukat és a szakállukat (kivéve, ha rómait játszanak).
A 20 főszerepet egyenként kétszer osztják be, egy előadó nem bírná a több mint ötórás előadást, heti 5 alkalommal, 5 hónapon keresztül. Van akik a szünetben cserélnek, van akik napi váltásban vannak, pl. Jézus-szereplők (de ugyanannak a szerelőnek kell „feltámadnia” a végén, mint aki korábban gyógyított, illetve meghalt a kereszten). Mintegy 120 beszélő szerep van. Német szöveg, de van nyomtatott angol szövegkönyv is, illetve újabban néhány héber mondat is elhangzik Jézus szájából, és egy héber énekkel zárul a darab.
A szöveget 1860/70-ben Joseph Alois Daisenberger írta, ezt jelentősen átdolgozta Christian Stückl rendező 1990-re, maga is a falu szülötte, aki 1990-től a vette át a stafétát (’87-ben volt a megválasztása, a szereplőket másfél évvel az előadássorozat megkezdése előtt jelölik ki), ha jól emlékszem mintegy 27 éves volt akkor, legalábbis kinevezésekor. Az önkormányzat nem támogatta, petíciót indított, népszavazás lett belőle, és azon választották meg, a Passió története legfiatalabb rendezőjének.
Pandémia, 2022. Egy alkalommal a két bűnöző helyett két apostolt kellett Jézus mellett keresztre feszíteni, a színészek, akik közös öltözőben osztoztak, egyszerre betegedtek meg. Egy másik alkalommal Jézust csökkentett létszámú apostol vette körül. A 2011 szereplőből mintegy 500-an estek ki, mondták le, helyettesítésükről pedig gondoskodni kellett.
Állatok is szerepelnek, ami ellen állatvédők évek óta tiltakoznak. A galambokat például abban a jelenetben használják, amikor Jézus kiűzi a kereskedőket a templom udvarából. Tkp. szabadon engedik őket, és hazarepülnek. Nem kell messzire utazniuk: Oberammergauból érkeznek, és nem messze laknak a színháztól. A kecskék, juhok, kacsák és csirkék szintén a templomi jelenet részei; mindannyian a faluból származnak. A lovak a szomszédos Unterammergau faluból érkeznek. Tevék is szereplők, és meg kell barátkozniuk a lovakkal is. A lovak kisebbek, és hogy egy szereplő fogalmazott: Pferde kennen Kamele nicht – und haben Respekt vor ihnen. Pilátus és Heródes néha lóra pattannak szerepük, magas lóra pedig jellemük szerint.
Ahhoz, hogy a színpadon minden zökkenőmentesen menjen, az állatoknak a próbák során össze kell szokniuk egymással. Sanchó, a szamár viszi be Jézust Jeruzsálembe. Az állatnak azonban alkalmasnak és elég erősnek kellett lennie az előadáshoz. Bár mindkét Jézust alakító színész karcsú, elővigyázatosságból egy hatalmas katalán szamarat választottak az előadáshoz.
Jézus-szerep megragadja a viselőjét. Volt olyan, aki a sorozat után is benne maradt a szerepében, házról-házra járt és megáldotta a lakókat, volt, aki évekig nem vágatta le utána a haját, szakállát, külsőképpen is maradt a Jézus-formában.
A passiójátékban szerepel a tizennégy úgynevezett élő kép az Ószövetségből. Javarészt percekig mozdulatlanul álló színészek – megfelelő kosztümben és díszlet előtt – formálnak megy egy-egy ószövetségi eseményt.
Mára már szinte mindet le kellett cserélni a régiből ószövetségi idézetekből, emlékeztetőkből, mert már alig ismeri valaki a történeteket, mondja a rendező. Helyükre un. mózesi jelenetek kerültek, ezeket a történeteket még mindig többen ismerik. Ilyen pl. az Aranyborjú körüli tánc vagy a Vörös-tengeren való átkelés.
A legtöbb ember még mindig nehezen tudja felfogni ezek értelmét, jelentőségét, mondja, pedig fontosak, arra szolgálnak, hogy megmutassák, miszerint Isten munkája a világban nem Jézussal kezdődik, és hogy az Istenbe vetett remény nagyon régi, Jézus életét megelőzően jelen volt már.
1934-ben a kefebajszú a passiójátékot „a birodalom számára fontosnak” nyilvánította, ami megmutatja a (idézet) „római felsőbbrendűséget a zsidó csőcselékkel szemben.”
’22-ben a legidősebb színész, a 79 éves Peter Stückl Annás főpap szerepében, aki a tizedik passióját játssza, és a legfiatalabb főszereplő, a 19 éves David Bender az angyal szerepében.
1970-ben amerikai bojkott volt a zsidóellenes szöveg miatt, a Szentszék is visszavonta az un. Missio Canonica-t, ezzel megszűnt, hacsak ideiglenesen is, az egyház erkölcsi, lelki támogatása.
A település tehát az Ammertal nevű völgyben, az Ammer folyó mentén fekszik. A Passió mellett a helyi kézművesek híresek faragványaikról (14. sz-ban már említik, európaszerte hordták műveiket), festett falú lakóházaikról. Néhányat a képeken láthatunk a település történelmi részéből. Németország legcsapadékosabb környéke, a leeső csapadék kb. 2,5-szerese a Mo-i átlagnak.
A fafaragás művészete a középkorig nyúlik vissza. Főként szerzetesi közösségek folytatták, illetve „alvállalkozókként” társultak a környékbeli település lakói. A rottenbuchi szerzetesek pl. már 1111-ben háztartási használatra szánt tárgyakat faragtak. Összefügg azzal, amit a történészek találtak, hogy az ezredforduló után látványos fejlődés következett Európa nyugati részén, aminek közösségi nyomai pl. a katedrálisok.
A vallási motívumok faragására valószínűleg a szomszédfalusi, az Ettal-i kolostor volt hatással (1803-ban feloszlatták, csak az épületek láthatók). Bekapcsolódnak tehát a fafaragásba. A 16. században a források arról számolnak be, hogy Oberammergau több lakosa kereskedik faragóművészetük termékeivel. Ez a tevékenység egyébként nem egyedi az Alpok-alján.
A fafaragási termékek kereskedelme a 18. században érte el csúcspontját, amikor Németországban és Európa-szerte számos országban fióktelep jött létre, például Szentpéterváron, Koppenhágában, Trondheimben, Göteborgban, Cádizban, Brémában, Groningenben és Amszterdamban. Nem rossz lista.
Egyházi kapcsolatok révén „terítették” termékeiket. Az 1803-a szekularizáció komoly visszaesést hozott. Később, a 20. sz. elején a hadiipar települt a vidékre, ma is német katonai egység állomásozik, illetve nemzetközi NATO-iskola működik a településen.
2013-tól hivatalos képzés és fafaragó diplomát kapnak az abszolváló diákok, akik az Oberammergaui Faragóiskolában tanultak. Három év tanulás/gyakorlat alatt lehet megszerezni a képesítést.
Ez tehát a település, ami nagyon városias, turistás. Sok érdeklődő, kíváncsi ember eljön ide Európa számos országából, mondani sem kell főként vallásosabb lelkek. Mindenikük ugyanazzal a vággyal érkezik: látni szeretné a szent falut, az utolsó apostolt, aki még rendületlenül teljesíti küldetését, miszerint „tegyetek tanítvánnyá minden népet…” Az első találkozás, az ittlakókkal való beszélgetés egy-kettőre lehűti a lelkesedést, de ez már egy másik történet.