Olajfák Hegyén
1.b rész
1953 novemberében, néhány hónappal azután hogy elnöki mandátuma véget ért, és újabbra nem pályázott, Harry S. Truman ellátogatott a New York-i rabbiképzőbe, ahová régi harcos- és üzlettársa, Edward Jacobson invitálta. Jacobson ismert zsidó üzletember volt, támogatója az intézménynek, ennélfogva bejáratos is. Bemutatta barátját az összegyűlt hittudósoknak, ha azok esetleg nem ismernék: „Uraim, ő az a férfi, aki segített létrehozni Izrael államot.” Truman barátjára nézett, és a maga nyers modorában visszavágott: „Hogy érted azt, hogy ‘segített létrehozni’? Én vagyok Círusz! Én Círusz vagyok.” Nem kevesebb tehát. Olyan hangsúllyal, mintha valaki azt állítaná: én nem jövök ki a négy elemből!
Nagyképűen hangzik, de mindjárt szelídül, ha tudjuk, hogy ez a mondat édesanyjától származik, light formában, amolyan tanácsoló óhajként, és ideiglenes fogadjuk el, hogy létezik ilyen igemód. Elnökségének kezdetén édesanyja már 92 éves, szellemileg még mindig friss, és ebben az életkorban a fenti igemód bizony megesik, bár Martha Ellen Young Truman kissé kilóg a szabály alól, még mindig ugyanolyan szókimondó asszonyság, amilyen mindig is volt.
Truman 18 éves korától tagja volt egy baptista gyülekezetnek, ekkor keresztelkedett meg, és erre az alkalomra írt egy imádságot, amit pénztárcájában mindig magával hordott (ld. Pascal, Descartes, és sokan mások): Mindenható és örökkévaló Isten, menny, föld és világegyetem Teremtője, segíts hogy helyes legyen gondolkodásom és cselekvésem. Tégy engem egyenes, becsületes és tiszteletreméltó emberré, hogy őszinte legyek a jog és a becsület kedvéért, nem gondolva a jutalomra. Add meg nekem azt a képességet, hogy megbocsátó és türelmes legyek embertársaimmal, segíts megérteni az indítékaikat és a hiányosságaikat, úgy, ahogy Te megérted az enyéimet!
Truman alelnöke volt Rooseveltnek 1945. januárjától, amikor az elnök, immár másodszorra is megtörve a szokásjogot, ami egy személy legfeljebb két elnöki mandátumát illeti, megkezdte 4. elnöki ciklusát. Tanácsadói és a demokrata párt vezetői számítottak arra, hogy az elnök, egészségügyi állapota miatt, nem fogja tudni kitölteni a teljes ciklust, így vették rá az elnököt arra, hogy erre a mandátumára Trumant válassza alelnöknek. 1945. április 12-én Roosevelt 63 éves korában váratlanul elhunyt, és az Egyesült Államok alelnökéből elnök lett, az Alkotmány rendelkezései szerint. Truman alig két és fél órával elődje halála után egy sebtében előszedett Biblián le is teszi az elnöki esküt, és úgy érzi, hogy „szénásszekér borult rá”, pedig folytatnia kell az elnök által megkezdett projekteket, és elég, ha csak a dátumot nézzük meg, egyből világossá válik, hogy milyen volumenű projektekről van szó. Most csak egyetlen témára koncentrálunk, egyetlenegyre. Roosevelt íróasztalán, jelképesen persze, ott volt a kérdés, hogyan kell megválni Nagy-Britannia Palesztina feletti mandátumától, lehetőleg igazságosan és békésen. Truman tisztában volt azzal, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete örökölni fogja a Nemzetek Szövetségének és Nagy-Britanniának az 1917. november 2-án kelt Balfour-nyilatkozatban megfogalmazott ígéretét: „Őfelsége kormánya kedvezően ítéli meg a zsidó nép nemzeti otthonának Palesztinában történő létrehozását”. Lloyd George miniszterelnök és Arthur Balfour külügyminiszter, akik megfogalmazták ezt a formulát, illetve Woodrow Wilson elnök, aki teljes mértékben támogatta azt, tisztában voltak, hogy ezt a folyamatot a vallásos zsidók a babiloni fogságból való hazatéréssel azonosítják, aminek engedélyezője, sőt, támogatója Círusz, perzsa király volt.
A Balfour-projekt azonban az 1930-as évek második felében veszélybe került. A helyi arab lakosság nem volt hajlandó elfogadni egy zsidó államot. Nagy-Britanniának jelentős katonai jelenlétet kellett volna ott tartania, Hitler háborúja viszont az anyaország létét fenyegette, nem állomásoztathatott jelentős katonai erőket a térségben. Így tehát az arabok megnyugtatására a brit kormány visszavonta a fenti ígéretét, ami tulajdonképpen egy nagyhatalmi (1930-as évek!) nyilatkozat volt, annak megfelelő nyomatékkal és bizonytalansággal, a „nagyhatalmi” volt benne az erő, a „nyilatkozat” a kockázati tényező. Érzékelve a palesztinai feszültséget (pogromok, erőszak, fenyegetőzések a környékbeli arab államok részéről), a 40-es évek közepére Nagy-Britannia kész lett volna magára hagyni a régiót. Az ENSZ Közgyűlése 1947. november 29-én úgy döntött, hogy Palesztinát fel kell osztani egy zsidó és egy arab államra. A zsidók vonakodva ugyan, de beleegyeztek a megállapodásba, viszont az arabok megfogadták, hogy soha nem fogadják el a zsidó állam létezését. Azon a napon, amikor Izrael kikiáltotta függetlenségét, az egész arab világot képviselő hadseregekkel kellett szembenéznie. Függetlensége kikiáltásának másnapján, 1948. május 15-én szárazföldi területének minden irányából megindult ellene a támadás.
Visszatérve, Truman asztalán azon a napon, amikor hivatalba lépett, egy halom feljegyzés hevert amelyek ebben a témában a külügyminisztériumtól, a hadügyminisztériumtól és más tanácsadóktól érkeztek, és ezeknek egységesen azt javasolták, hogy a Balfour-nyilatkozattal és a benne foglalt szándékkal fel kell hagyni – és ha a zsidók kitartanak öngyilkos tervük mellett, vagyis hogy önhatalmúlag kikiáltják saját államukat, hagyni kell őket szembenézni a következményekkel. Ez a tanács valóban a tények reális szemléletéből következett: az arabok létszámban számottevően felülmúlták a zsidókat, és jobban fel voltak fegyverkezve. Nagy-Britannia fegyvereladások és katonai tanácsadók biztosítása révén gyakorlatilag már az arab álláspontot támogatta.
Miután Truman megörökölte az elnöki hivatalt, szeretett édesanyját elhívta egy látogatásra, anyák napjára. Emlékezetes maradt az a jelenet, amint a kilencvenkettedik életévében járó édesanya az elnöki különgépen megérkezett Washingtonba, kiszállt a gépből, és amint meglátta a riporterek hadát, hangosan kifakadt: „Oh fiddlesticks! If I’d known that, I wouldn’t have come.” A „fiddlesticks” cifra, de egyáltalán nem durva. Azok a pálcák, amikkel pl. egy húros hangszeren egy második dallamot is lehet „kopogtatni”, akár a forró húrokon, miközben valaki játszotta rajtuk a fő dallamot, ahogy azt kell. Azonban nem véletlen, hogy ritkán találkozunk ilyennel (talán afrikai eredetű, rabszolgák révén került Egyesült Államokba). Pl. a hegedű szenvedélyes hangszer (melyik húros hangszer nem az), mozdulatlanul kellene játszani rajta, nagyon fegyelmezett, kottaszerű játékkal, hogy a zenetárs is szóhoz jusson a pálcikáival, méghozzá szépen és botrányos melléütések nélkül. Szóval ördögi művelet, innen a „fiddlesticks” cifra összetevője. Ha Martha asszony akkor nem használja, ma a Merriam-Webster legritkábban használt szavai között szerepelne, ami veszteség lenne, de nem kiheverhetetlen, viszont neki köszönheti a világ, emberileg szólva, hogy Círusz nevét a XX. század szekuláris embere is megismerhette.
Truman anyai nagyapja a 19. sz. végén még Conestoga-konvojokat vezetett az északi vonalon, ami eszünkbe juttatja az úttörőket és az ekhós (arrafele Conestoga) szekereket, aztán John Elder tiszteletest és a Paxton Boys-t, a folyót és a szomorú sorsú bennszülött törzseket, a Kitchiner-i Conestoga College multikulturális hangulatát. Szóval mondhatni a család története dióhéjban tartalmazta Amerika és Kanada századfordulós történelmét, emellett, vagy erre épülve ott volt a bibliai világkép. Truman tehát éppen a megalakítandó zsidó állam kérdésével viaskodott, amit ez alkalommal megosztott édesanyjával is, aki ezt hallva csak annyit mondott: „Fiam, te lehetsz az új Círusz.”
Truman nem habozott tovább. Dacolva a szakértők tanácsával élt elnöki előjogával, és utasította országa ENSZ-küldöttségét, hogy bátorítsa és igyekezzen meggyőzni minden országot, főként Amerika barátait, hogy támogassák Izrael államának elismerését (a Hagana is azért már akciózik), ami 1947 november 29-én meg is történt, az ENSZ Közgyűlése jóváhagyta a kétállami megoldást, többségi szavazással, 33 ország szavazott igennel, 13 nemmel és 10 tartózkodott. Aztán 1948. május 14-én, dacolva tanácsadói, az állami apparátus, benne hadügyminisztériumának véleményével, Izrael függetlenségének kikiáltását követően, órákon belül országa de facto elismerte Izrael Államot, ami azt üzente a világnak, főként Izrael ellenségeinek, hogy aki ennek az országnak a létét fenyegeti, annak az Egyesült Államokkal is számolnia kell.
Döntése mögött voltak más politikai megfontolások is, ismertek és kevésbé nyilvánvalók, de ez az érzelmi, vallási adta az utolsó lökést a döntés meghozatalához. Azóta is Izrael állam legkövetkezetesebb támogatói az evangéliumi keresztyének, erkölcsi, politikai és anyagi tekintetben egyaránt. Az Egyesült Államok Biblia-övezetében (Bible Belt, Alabama és környéke tömören fogalmazva) Izrael azóta is töretlen népszerűségnek örvend, egy ország, egy város, egy nép, akiknek szerepük lesz az eljövendő országban, mert Isten nem vonta vissza ezzel kapcsolatos ígéreteit. Minden hívő szembesül ezzel a kérdéssel, ahogy minden izlandi elmesélt önéletrajzban szerepelnie kell a „gleccser” és a „gejzír” szavaknak, legalább egyszer.
Gyermekkoromban mindig azt hallottam, hogy a zsidók bátrak és ügyesek voltak, és megszerezték a Jordán-völgyét, meg a Golán-fennsíkot, és jóval azelőtt megismertem ezeket a neveket, mielőtt, egyébként szenvedélyes földrajzosként, a térképen azonosítottam volna. Ma már úgy látom, hogy ezek stratégiailag fontos területek, ezek birtoklása nélkül nem lehetne az országot katonailag megtartani.
Bár nincs éppen olyan kiemelkedő szerepe mint az előbbieknek, harmadikként ide sorolhatjuk az Olajfák Hegyét. Ott nézünk szét ezúttal.
Bevezető
Olajfák Hegye, Kenet Hegye, Har ha-Zeitim, Jabal az-Zaytūn, At-Tur
Olajfák Hegye írásmódot használjuk, jelzős szerkezetben ez változhat, ahogy a Gecsemáné-kert illetve a Gecsemáné kertje is példázza.
A fentiek csak válogatás a Hegy különféle elnevezései között, és szólunk, hogy lesz egy kis zűrzavar, ugyanis három vallás emlékhelyei találhatók itt, ezeken belül a különböző teológiai, lelkiségi irányzatoknak saját véleményük van, és vannak legendák, hitek, amik nem is igénylik a történelmi hitelesítést, vannak kommentárok, amik értelmezik ami történt, és mindenik azért született, mert a korábbiakkal elégedetlen volt. Hozzá fűződő vallási események értelmezésében nyelvi csoda nélküli pünkösd az Olajfák Hegye: megjelenik az ortodox és az ultraortodox, a konzervatív és a reform zsidóság véleménye is, keresztyének és muszlimok, keresztyén arabok, nyugati keresztyének, szerzetesek és világiak, nyugati és keleti denominációk egész sorának van itt emléke és mondanivalója, történelmileg hiteles, vitatott és legendáris események, helyszínek, épületek, ráadásul lehet mindent vallásos áhítattal és tudományos nézőpontból megközelíteni, amik között nem elvi hanem módszertani különbségek vannak, a kimenet nagyon közel járhat.
Már annál az egyszerűnek ígérkező földrajzi kérdésnél elakadunk, hogy pontosan mettől meddig tart az Olajfák Hegye? Északon a Scopus még része? Délen a Pad-ig tart, vagy a Kenet nevű szerkezet is még hozzá tartozik? Lássunk neki azzal a feltétellel, hogy igazság nem lesz, egymással vitatkozó tények viszont bőséggel. Ennél jobbat talán nem is kívánhatunk.
Egyébként amíg közvetlenül nem érintett az ember egy területi vitában, olyan az, mint mondjuk teológiában a szabad akarat kérdése. Elmésebbnél elmésebb, dagályosabbnál dagályosabb, kenetteljesnél kenetteljesebb, furfangosnál furfangosabb spekulációk születtek a témában. És nem kevés. A birtoklás abszolút képességétől a teljes megfosztottság tételezéséig terjed a skála. El lehet legelészni a gondolatok zöldellő mezején, hogy egy kalsszikust idézzünk. Vitatkoztak, ölre mentek, de még mai is neheztelnek, kiközösítenek ha véleményed nem komform az illető személlyel vagy közösséggel. Ez így megy mindaddig, amíg beosztottá nem válik az ember, vagy neki nem lesz legalább egy hivatali alárendeltje. Onnantól kezdve az elmélet beszürkül, felkerül a polcra, Y. Z. ulanudei fizikus relativitás-elméletet cáfoló tézisei mellé. Akkor megszületik a végső szentencia, vagy neked mondják, vagy te mondod, de a leggyakoribb az, hogy mindkettő: szabadon gyárthatsz és vallhatsz róla bármilyen elvont, extrém, tetszetős elméletet, de ne feledd, hogy felelősséged megléte javadalmazásod feltétele.
Az Olajfák Hegye két egymástól nagymértékben eltérő (felszíni) litológiai, morfológiai és éghajlati egység közötti határozott határvonal is, minden már történelmi, vallási jelentősége mellett. Annak ellenére, hogy az Olajfák Hegyének nyugati lejtője is már a csapadékos régiótól keletre fekszik, érdekes és különleges módon mégis a Földközi-tenger éghajlati hatása alatt áll, ami mindenekelőtt az éves csapadék mennyiségében mutatkozik. Ez a vegetációban is feltűnő sajátossága, valamint hogy ez a domborzati határ Jeruzsálem és a Júdeai-sivatag között húzódik, látszólag az oka annak, hogy a hegy különös jelentőséget kapott Jeruzsálem történelmében, illetve már azt is meghatározta, hogy éppen ezen a helyen épüljön meg ez az ősi város.
Annyira gyors és drasztikus a klímaváltás a Hegy környezetében, hogy nemcsak a vonulat irányával megegyező kelet-nyugat irányú váltás történik termő és sivatag között, hanem hosszában is, tehát a kerekítve mindössze 3,5 km hosszú hegység északi része még a Földközi-tenger éghajlati régiójához tartozik, évi 380-480 mm átlagos csapadékmennyiséggel, a déli, délkeleti része már az un. iráni-turáni éghajlati régió része, ahol a sokéves csapadékátlag 250-300 mm körül van. (Magyarországon az évi átlagos csapadék 500-800 mm, előbbi a Kunság, utóbbi Alpokalja, persze Izraelben az átlaghőmérséklet, ill. az ebből eredő párolgás magasabb, és más az éves eloszlás is, ennek előnyeivel és hátrányaival.) A hegységnek nincsenek forrásai (szemben pl. a Sion hegyével, amire a város épült), de a helyi mészkőszerkezet lehetővé teszi mély, felszín alatti víztartályok létrehozását. A hegy keleti részén egyes épületek udvarán lévő kutakon kívül tizenöt nagyméretű általános használatú kút található. Ókor történelmét ismerők számára ez nem újdonság, Bibliában is többször szerepel: Izsák, és harc a kutakért; a gondos gazda kutat ás, és az esővizet becsatornázza, stb. Az így tárolt vízzel szemben az „élő víz” a ritka és értékes forrásvizet jelentette, ma a kezelt, iható csapvíz hajaz erre a jelentésre. Mindazonáltal a „víz” gazdag metaforikus jelentéssel bír, nemcsak a két hidrogén egy oxigén atom különös kémiai kötését jelenti, de hogy ezeknek milyen jelentősége van az egyéni életben, attól függ, hogy mi van a jelentéspár másik végen: sivatag – ivóvíz, sivatag – kulacs, szomorúság – vigasz, szomorúság – pohár víz, stb.
„De most csak egy történetet akarok az emberi kedvességről, arról, hogy egyszer, amikor tizenöt éves voltam, összetört a szívem, és nem tudtam abbahagyni a sírást. Bejött a szobámba nevelőapám, és apró falatokra vágott pizzát etetett velem, amíg a könnyeim elálltak. Talán csak éhes voltam, mondtam. És ő bólintott, az utolsó darabot nyújtva.” (Ada Limon)
Ha keletről nézünk a Hegyre, tehát a Jordán völgye felől, el sem hisszük el, hogy a Hegy nyugati része zöld, sőt, ott még fák is nőnek, ugyanis a keleti oldalán már a Júdeai sivatag kopár, kietlen tája kezdődik, bevezetés nélkül, mondhatni váratlanul, talán a túllegeltetéssel is felgyorsítva. Ide zavarták ki a nagy engesztelés ünnepén a bűnbakot Azázelnek. Beduinok akkor még nem éltek ott, de rablók igen, ha érthető. A keleti oldal hosszan elnyúlik a Jordán völgyéig, tagolt, mély vádikkal, leszakadásokkal, beduin-tanyákkal. Részben tompítja a sivatagi szelek káros hatásait, így amikor árnyékról olvasunk a Bibliában, erre a geológiai méretű időjárási és szélárnyékra is gondoljunk.
Egyes zsidó írásmagyarázók szerint Isten büntetése, hogy az engedetlenekre nem esik az eső, az „engedetlenek” nem feltétlenül pogányokat jelent, hanem azokat, akik nem tartották Isten parancsolatait, például zsidóként nem tartják a micvákat. Eszerint ha esősebb vidékre költözünk, máris bűntelenné, vagy legalábbis igazakká válhatunk 🙂 Azoknak büntetése viszont sokkal súlyosabb, akik tudták hogy mit tesznek, mégis felelőtlenek, megátalkodottak voltak. Ezzel már minden kultúra és vallás egyetért, és talán különféle jogi kultúrák között is konszenzus van. Azért legyünk körültekintőbbek, vallásjogi értelemben a zsidó bölcsek négy kategóriát különböztetnek meg: aki az egész Tórát tagadja, aki csak egyetlen micvát nem fogad el, aki zsidó családtagjai, felebarátai bosszantásáért szeg meg parancsolatot, illetve aki lazaságból kerül ilyen helyzetbe.
A hegység olajfáiról lesz még szó, egykor komoly jelentőséggel bírtak, a hagyomány szerint a hegy lábánál, a völgyben sajtolták az olajat a templomi szolgálatra (lámpások), bár a „Getsemani” – olajprés származtatott elnevezés, mint látni fogjuk, de éppen emiatt utalhat a hivatkozott tevékenységre. A hegység déli részén emelkedik a „Kenet” (Rontás, Botrány) hegye, a zárójelbe tett elnevezések későbbiek, maga az elnevezés az itt nővő olajfák szentelési olajként való használatára, illetve magára az eseményre utalhat, de ez nem volt gyakori jelenség, a királyok közül azokat kenték fel olajjal, akiknek többletlegitimációra volt szükségük, és ismereteink szerint az olajjal való megkenés gyakorlata a fogsággal megszűnt, talán már Jósiás reformjával. A Kenet hegye Dávid városával, Ójeruzsálemmel átellenben volt, Dávid palotája feltehetően arra nézett. Ne legyen kétségünk, már az ókorban sem ez volt ez ideális terep az olajfák számára. Az Olajfák Hegye elnevezést úgy érthetjük meg, ami felesleges de mégis érdekes művelet, mármint a név eredetének megértése, hogy a néhány itt nővő olajfa éppen csodálatot váltott ki: „itt is?!”. A növénynek ez a vitalitása például annyira megható volt a korabeli emberek számára, hogy a pálma mellett az olajfa vált az ország egyik jelképévé. A bordeauxi zarándok, aki a legrégebbi ismert szentföldi keresztyén utazási beszámolót írta a Kr.u. 333-ban tett látogatásáról, bár egyébként szűkszavú, de feljegyezte, hogy a Josafát völgyének északi részén szőlőművelés folyik, és látott pálmafát is, de bizonyára volt olajfa is a völgyben, a bőséges rendzina-hordalékon.
Mintegy 3480 méteren húzódik az óváros és a puszta között, észak-dél irányban, az északi csúcsa a Scopus-hegy 826 méter magas, míg a déli csúcs, a Kenet hegye 747 méter magas. A Kenet hegyét azért nevezte el Jeromos a 4. században Botrány (Rontás) hegyének, mert azt vélelmezte, hogy Salamon király pogány feleségeinek itt építtetett szentélyeket, amik közé a legendák beillesztik a Kidron völgyében levő, épen maradt monolit tömböt, a „fáraó lányának sírját/szentélyét” is, jóllehet az jóval későbbi. I. Királyok 11:7-8 szerint a „Jeruzsálemmel szemben levő hegyen” Salamon áldozóhalmot építtetett moábita és ammonita istenek számára, illetve más isteneknek épített oltárok sora foglalta el a hegyet. Ez a hely egyébként a salamoni templom idején végig ismert volt a bálványimádásról. „Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok.” – mondaná Pál apostol. Ne felejtsük, hogy a város akkor még elsősorban „Dávid városának” nevezett részen feküdt, tehát a mai óvárostól délre nyúló sziklaháton, ott állt egykor a Dávid által megerősített erődítmény is, amit a jebusziaktól foglalt el, Joáb és emberei trükkös és bátor megoldásával (vízaknán felmásztak). Jeruzsálem a hebroni intermezzo után lett az ország fővárosává Dávid uralkodása idején. „Főváros” egyelőre a legfontosabb várost jelenti, királyi székhellyel, a templom építésére kijelölt területtel.
A magaslatokat majd Jósiás fogja lerombolni, Hulda prófétanő tanácsára, miután a templom javítását végző munkások megtalálják a befalazott törvénykönyvet, amit felolvasnak a királynak is, aki döbbenetében megszaggatja ruháját. „Kit kérdezzek?” „Ha nem veszi zokon felség (tegeződés volt persze), van a városban egy nő, egy prófétanő…” „Súlyos-e a mulasztás?” – kérdezi a király a prófétanőtől, ha nem is személyesen. „Bizony az, válaszolja a prófétanő, de van megoldás.” – Milyen szerencse, hogy egyetlen férfi-próféta sem volt éppen akkor a városban! Van megoldás! Egy férfi próféta jó eséllyel jármot vesz a nyakába, ami izgalmas, de megoldást nem ad, vagy kinyíratja az ellenfél összes játékosát, hogy néhány példát is említsünk. Hulda prófétanő neve összekapcsolódott a jósiási reformmal, ezért díszes síremléket kapott a második templom idején a déli főbejárat előtt, tényleges sírja viszont fent volt az Olajfák Hegyének gerincén, amiről későbbi zsidó zarándokok is megemlékeztek. Ma is van itt egy emlékhely, nem messzire a Mennybemenetel kápolnájától, tulajdonképpen mindhárom nagyobb létszámban jelenlevő vallás sajátjának vallja, egy a közös, hogy a zsidóság, az iszlám és a keresztyénség is egy-egy nő sírjaként tartja számon a muszlim területen levő, csak a muszlim hívők számára látogatható kenotáfiumot. Érdemes azért az iménti „csak”-nak a konzisztenciáját kipróbálni, úgy értve a helyszínen, hátha…
Jósiás reformja során oldódhat meg a rejtély is, hogy hol volt a királyi palota, mármint a salamoni, amit 13 évig építtetett, és aminek még nyomát sem találták. Ugyanis amikor a király elküldte írnokát (feltehetően a palotából) a főpaphoz a Templomba, Jósiás utasítása így hangzott: „menj fel” az Úr házába (II. Kir. 22:3-4). Van egy másik „fel” is, későbbi, amikor néhány udvari tisztviselő a Templom kapujához látogat egy megbeszélésre, a Biblia azt írja, hogy „felmentek a király palotájából az Úr házába” (Jer. 26:10). Egyik izraeli régész merész ötlettel állt elé, miszerint ez a „fel” nem geográfiailag értendő, hanem spirituálisan, és a palota volt feljebb, mégpedig északon, a későbbi Antónia erőd helyén. Ma muszlim közösségi épületek vannak itt, de ezek már a heródesi drasztikus bővítés nyomán, mesterségesen létrehozott felületen. Nem tudunk igazságot tenni, és valahogy annyi megoldatlan kérdés van még a világon…
Kicsit előreszaladtunk.
Az Olajfák Hegyének legelfogadottabb felosztása: északon a Scopus-hegy (826 méter), ami tulajdonképpen északról lezárja a Kidron völgyét, maga a gerinc középső része a tulajdonképpeni Olajfák Hegye (816 méter), nem messzire tőle, szinte egy szerkezeti egységben a Pad (időnként külön kezelik), majd délen lévő Rontás v. Kenet-hegy (743 méter). A legtöbb meghatározásban ez a hármas felosztás szerepel, amely az ősi hagyományon alapul, hiszen az Olajfák Hegyét már a múltban is „Három csúcs hegyének” nevezték, de van más felosztás is, ez tizenkét kiemelkedést különböztet meg. Ha Izraelben egy mennyiség mellett a 12-es számot találjuk, akkor sejtjük, hogy a hivatkozott mennyiség lehet 10 is, vagy 15, és jól van ez így.
Az Olajfák Hegye több mint 3000 éve igazoltan Jeruzsálem keleti határa, azon túl más világ kezdődött már akkor is, klímaváltozás ide vagy oda, ugyanis a jelenség már akkor is létezett, ami nem zárja ki azt, hogy az utóbbi időben még drasztikusabbá vált. Ha valakinek megadatik, hogy a hegy keleti és nyugati oldalát összehasonlítsa, megdöbben, hogy párszáz méter micsoda különbséget jelent a tájszerkezetben, vegetációban, amint azt már említettük. A keleti oldal alapesetben lankásabb, mély vádikkal, és a puszta minden zordságával és szépségével. Talán a Scopus-hegyen épült, 1948-67 között Izrael exklávéjaként működő Héber Egyetem helyzete a legérdekesebb, nyugati kapuja egy termékeny területre nyílik, a keleti szárnyának épületeiből kitekintve viszont a puszta tűnik fel, alZa’im beduinjaival, téli időben némi vegetációval és legeltetéssel. Középütt pedig, mármint az Egyetem épületegyüttesének közepén, a Kidron völgyére néző Hecht zsinagóga, amiből ha kitekint az ember a templom eredeti helye fele, bal kézre a puszta található és időnként valamelyest látható, jobb kézre a város és folytatólagosan egy mediterránumi vegetáció. Nincs olyan, hogy „világ közepe”, de van ahol olyan érzése van az embernek, mintha mégis ott lenne.
Annak ellenére, hogy nem nagy kiterjedésű, sőt, lényegében magasságban is alig tér el környezetétől, az Olajfák Hegye egy önálló tájegység része Izraelben, amely a Júdeai-hegység és a Júdeai-sivatag közötti határterületet alkotja. A sivatag és a mediterránum határa természetesen végighúzódik a júdeai sivatag teljes peremén, de sehol sem ennyire gyors az átmenet, egyik sem ennyire látványos, történelmileg ismert és egyik sincs ilyen közel a városhoz 🙂 Az Olajfák Hegye számos jellegzetessége alapján tehát megkülönböztethető mind a Jeruzsálemi-hegység területétől, mind a Júdeai-sivatag térségétől. Ez a Júdeai-sivatagnak az a pereme, amely úgymond súrolja Jeruzsálemet, ennek minden gyönyörűségével, kihívásával, és nem mellesleg a tetejéről belátható a Templomhegy, a Júdeai-sivatag, a Holt-tenger és a Jordán folyó völgye. Több, mint 100 méterrel emelkedik az időszakos vizű Kidron patak medre fölé, és mintegy 76 méterrel a templomtér fölé, emiatt mindig is a jeruzsálemi óvárosra néző kilátónak számított, a zarándokok ha csak tehették (nem mindig volt rá lehetőség), igyekeztek felkapaszkodni a gerincre, ha pedig keletről érkeztek, akkor útba esett. A város legmagasabb pontja egyébként a 830 m magas Romema, ami északnyugati részén található, tehát néhány méterrel meghaladja a Scopus-magaslatot, mégis utóbbi lett „a” Hegy, több okból is, amiket alább felsorolunk, hogy egyszersmindenkorra világos legyen a hegyhierarchia 🙂 Azt az állítást viszont nem mernénk megkockáztatni, hogy ez lenne bolygónk első számú hegye, vagy hogy egyáltalán létezne ilyen, de ha beteljesedik Zakariás látomása, az sokakat érne váratlanul, ezért szoktuk javasolni mindenkinek, hogy tessék megtanulni ennek a hegynek a nevét és a hozzá kapcsolódó prófétai látomásokat, ha úgy adódik, legyen ismerős a cím legalább, mint mondjuk a segélyhívó száma 🙂 (- kell ide emoji?) Maradjon nyitott a kérdés, mert úgy szép, ha szabadon barangolhatunk nemcsak hegyek, hanem érzések csúcsán, akarjuk mondani között is, de mi nemcsak a Hegyet és a prófétát, hanem a Gazdáját és a Fiát is szeretjük.
A hegyet először a Dávid-történetekben említi a Biblia, de még név nélkül. Absolon lázadásakor, mikor állítólag mindenki hangosan sírt az országban, kivonult a városból az egész hadinép, átkelt a Kidron völgyén, és elvonult a pusztába vezető úton. Ez talán ma a Wadi Quadum nevű természeti képződmény, a Jerikó út vonalán, tkp. egy nyereg a vonulaton, egészen Jerikóig az volt az utolsó emelkedő. Dávid elindult fölfelé „a várostól keletre fekvő hegy” lejtőjén, és amint ment fölfele, egyre csak sírt. Betakart fejjel, mezítláb, és akik elkísérték azok is betakarták fejüket és sírtak. Felment arra a hegyre, amiről azt olvassuk, hogy ott szokott Istenhez imádkozni (II. Sám. 15.). Hogy ez a „Pad”, vagy a „Kenet” („Romlás”) hegye, nem világos. Ez a jelenet a nép történetében többször is ismétlődik, a puszta a menekülési útvonal („Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?” Ap. Csel. 21:38; ezen kívül a Jelenések könyve is többször emlegeti), a menedékhely, ott ugyanis a hivatalos haderőnek nem igazán van mit keresni, messziről látszik a fenyegetés, stb. Jeruzsálem és Jerikó között rablók is tanyásztak, akik aztán a világ leghíresebb példázatának történelmi hátterét adták.
A hegy szent jellegére utal Ezékiel könyve (11:23): És felment az Úr dicsősége a templomból, és megállt a hegyen, amely a város keleti oldalán van, és ott maradt a templom lerombolásáig, három és fél évet.
Az Olajfák Hegyét, ezen a néven, Zakariás könyve említi először, és ez az a prófécia, ami a leginkább befolyásolta, hogy a Hegyre nem úgy tekint a három jelen levő vallás, mint egy közönséges földrajzi helyre, geológiai képződményre. Ezt részletesebben elemezni fogjuk.
Az Olajfák Hegyének csúcsán található Abu Tor arab falu, az Olajfák Hegyének arab elnevezését innen vették, a lakosok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a Hegy úgymond róluk kapta nevét, de a helyzet az, hogy a falu a mameluk időben létesült, a 15. században, nemsokkal az oszmánok érkezése előtt. A falutól nyugatra fekvő területet a Próféták falujának nevezik néhány korai muszlim próféta sírja miatt.
Nyugati és déli oldalában fehér sírok ezrei. Törtfehérek, pontosabban, mert ez a domináns anyag a környéken, de nincs vallási szimbolika a szín mögött. Az Olajfák Hegye fő alkotóeleme a fehér kréta, ennek többféle variációja, illetve a sötétebb és kemény kovakő, pontosabban utóbbiak kisebb-nagyobb sávokat, ill. szemeket alkotnak a krétában. Jézus állítólagos lábnyomát őrző kemény, sárgás-fehér kovakő az utóbbira jó példa. Kovaköveknek (tűzkő) nevezett üledékes formák kialakulásában valószínűleg a kialakulásuk kerete látható, fent a tetőn javarészt már lepusztult a kréta, és maradt a kovakővel szórt sziklahát. Tehát a hegygerincen és a hegy északi részen, mintegy a Scopus-hegy nyúlványaként, egy kovakőcsík fut végig, ez adja a gerinc legfelső rétegét, alatta nagyjából ugyanolyan keménységű kréta, mint a Dover fehér sziklái. Más részeken is jelen van a kovakő, de inkább breccsák formájában, a leülepedést és megszilárdulást követő kéregmozgás miatt a kovás egység töredezett.
A Hegy déli részének nagyrészét tehát a kréta (kirton, craie blanche) teszi ki, északabbra a kőzet változatosabbá válik, valahol a hegy közepétől északabbra akár négyszer is keményebb az alapkőzet mint a déli részen. Ha tehát arrafele építkeznénk, ezt mindenképpen vegyük figyelembe :). Körülbelül az Augusta Victoria – Rockefeller vonalon van a váltás, utóbbi az óváros északi részénél, a falakon kívül található, előbbi a gerinc közepén. Innentől északra az alapkőzet szilárdsága akár 100 MPa is lehet (ez jóval nagyobb mint egy átlagos tömör tégla nyomószilárdsága, de ebben nagy a szórás), tehát kőfaragóként párszáz méterre délre fekvő kőbányában ugyanannyi munkával legalább dupla mennyiséget lehetett produkálni, de hogy ez a bérben hogyan jelentkezett, azt ki mondja meg. Maradjunk ennél a kőzetnél, amiben a sírok javarésze található. Könnyen bányászható és formálható, de nagyobb épületek építéséhez mérsékelten alkalmas (>20 MPa ~ üreges falazótégla nyomószilárdsága, de ez csak közelítő érték, az akár 10 és 40 között is változhat) tehát nem ad megfelelő szilárdságot, viszont könnyű művelhetősége alkalmassá tette díszítések készítésére, főként védettebb helyekre, beltérre. A hegy anyagában még megkülönböztetik a „meleke” nevű puhább, fehérebb krétát, illetve vöröses árnyalatú „kakulát”, hogy teljes legyen a kép.
A keményebb követ paloták, a templomtér, a kőfal építésére használták, talán a nyugati fal (Siratófal) kövei is ebből vannak. A kitermelés, jelen ismeretek szerint, a formáció nyugati részénél történt, pl. a Hinnon völgy oldalából, amint annak nyoma ma is látható, de a formációnak voltak más bányái is, van amelyik ismert, de nem látható, mint például maga a Golgota. Maradt az Olajfák Hegye temetkezésekhez, de a temető létesítésének a kőzet összetételén kívül voltak/lehettek más okai is, most csak egyet említünk: az uralkodó széljárás. Nem annyira lényeges, de évtizedenként jött a hír Jeruzsálemből, hogy megtalálták a kőbányát, ahonnan a második templom és a templomtér építéséhez a követ bányászták. És mindig igazuk volt.
Hasonló karakterű, de valamivel keményebb mészkőből épült Franciaországban több híres katedrális, amiket egy Beauvais melletti bányából termelt anyagból építettek: a Rouen-i Saint-Maclou, az Amiens-i és Beauvais-i katedrális, illetve a Saint-Omer-i Szent-Audomar katedrális, a legutolsót leszámítva igyekszem majd egy-egy képet is tenni. Franciaország Oise és Picardie régióiban volt elterjedt építési anyag, puhasága hozzájárulhatott a Beauvais-i katedrális hajójának összeomlásához, illetve a világ legmagasabb gótikus szentélyének mai állapotához, de ez csak egy szerény feltételezés. Mindenképpen a régió későbbi építésű katedrálisokhoz Párizs környéki bányákból szállítottak, de kisebb épületekhez továbbra is használatos maradt az itteni (ottani) kő. Ismereteim szerint a beauvaisi bánya rekultiválás alatt áll (Saint-Martin-le-Nœud).
A termőréteg az Olajfák Hegyének nyugati részén mi más lehetne, mint rendzina, a völgyben sötét rendzina, az oldalakon a szegényebb világosszürke rendzina. Utóbbi a déli és keleti részen vékony rétegben, inkább foltonként fordul elő, sziklazsebekben, mikropárkányokon, sziklafogaban. Kevés szerves és ásványi anyagot tartalmaz, sekély és könnyen erodálódik, de ez az összetétel ezt adja mindenütt amerre előfordul. Nem képes megtartani a nedvességet, és gyorsan átszivárog, és maga az alapkőzet sem töredezett eléggé ahhoz, hogy megtartsa az esővizet, mélységben sem repedezett annyira, hogy gyökerek megkapaszkodhatnának, vagy ahová a víz beszivároghatna. Egész más a helyzet lent a völgyben, ahol komoly vegetációt találhatunk, és minden jel arra utal, hogy így volt korábban is. Ma teljesen körbeöleli egy forgalmasabb út, ha ez egyáltalán ölelésnek mondható, csupán a völgy alsó kijárata forgalommentes, ill. átszeli egy új építésű promenád, amin, érthetetlen okból, alig van forgalom. Értjük persze, zöldelő növényzet, légkondi nincs, se Manneken Pis… A luxus a járdaszegélyen kívül tart, és megfoszt a szemtanúságtól.
A hegység keleti felén, egyáltalán a sivatag peremén élők jelentős része ősszel elhagyja állandó lakhelyét, és állataikkal levonulnak a pusztába, ami ilyenkor szerény legeltetési lehetőséget kínál. Ha valaki nyáron jár arra, és nem ismeri a helyzetet, nem győz csodálkozni, hogy honnan annyi juhösvény a dombhátakon, holott fű egy szál sem. Esős évszakban keletkeztek, és ameddig van mit legelni, szakadatlanul járják is a pusztát, persze egyre nagyobb területeket kell átkutatni a szerény ennivalóért. Még nyár elején is, ha egy kicsit közelebb hajolunk a talajhoz, ha figyelmesen megnézzük, érdekes módon ott vannak a szálak, vékonyak, csenevészek, egy kis logikai zavart keltve, mert elméletileg csak árnyéban nőhetnének, de gyakorlatilag a napon nőnek, és a csoda még beljebb van, mert víz nélkül nem élhetnének, de víz nélkül élnek, de talán úgy vannak mint egyes életek, hogy van árnyék fölöttük, de napfényes, és van vizük, csak száraz. Kérem! Végül már annyi energiát sem adnak, amit az állat elfogyaszt keresésével és emésztésével, és ekkor véget ér a legeltetési szezon. Sátrakban, barlangokban laknak a pásztorok legeltetéskor, bár a tanyájuk nem esik olyan messze otthonuktól, a nyájat nem lehet olyan sokat mozgatni, főként ezek a szerény vegetációjú vidéken. Tavasz végén visszatérnek falujukba, a nyár folyamán pedig mezőgazdasági munkából élnek. Beduinokról most csak annyit, hogy Egyiptomból, Szíriából és Jordániából vándoroltak be, több hullámban, a 12. és a 19. század közötti időszakban, mondhatni azt is, hogy legmagasabb társadalmi szerveződési egységük a törzs, de a leghatékonyabb a nagycsalád. Az Olajfák Hegyén három olyan falu található, amelyeknek lakói a fenti életmódot folytatják: Issawiya a hegy északkeleti részén, Abu Tor a csúcson, és Al Eizariya a délkeleti lejtőkön. A délnyugati lejtőn, a Kidron patak völgyétől keletre egy viszonylag új falu, Silwan (Kfar HaShiloah) található, ez a település foglalja el a Kenet hegyének nagyrészét, amin különösebb turisztikai látnivaló nincs, úgyhogy a továbbiakban kevesebb figyelmet kap, de amikor mégis ez történik, a kontextus nem feltétlenül lesz hízelgő.
Most mindenikről pusztán pár bevezető mondat az itt található emlékhelyekről, később részletesen tárgyaljuk.
A hegygerinc déli része a „Pad”, amihez több legenda is kapcsolódik, ezek egyike arab, és ahhoz a hagyományhoz kapcsolódik, hogy Mária itt ült le megpihenni útban Betániába. Mária, József és Jézus is pozitív szereplői a muszlim hitéletnek, szerepük nem azért kevésbé exponált, mert a keresztyénség főszereplőiről van szó, hanem ez a muszlim hit alapvonása, hogy csak egy Isten, csak egy próféta, és minden más szereplő hozzájuk képest súlytalan. A síítáknál egy kicsit másként van, de a szaúdi vahabiták ezt a gondolatot a tökélyre fejlesztették, éppen ezért a két irányzat szembenállása nem felületi, elvont teológiai, spekulatív, hanem a leglényegesebb témát, az „egy” tőszámnevet érinti, amivel kapcsolatban a legfenyegetőbb dolog az, hogy sorszámnévvé válik. Belső megbotránkozást okozott például a medinai és mekkai muszlim emlékhelyek, próféták, tanítók, tudósok sírjainak szó szerinti eldózerolása (19. és 20. sz.ban, pl. Dzsannat al-Baqi), de ennek a műveletnek pont az említett aggodalom az oka, az egyistenhit fenyegetettsége. A keresztyén nézőpontot is említsük meg, azzal a formulával, amit már Petrus Chrysologus (380 – 450) mester is használt: Deus solus est, sed non solitarius.
A hely mintegy 800 méteres magasságban fekszik, és az Olajfák Hegye központi vonulatának legdélibb, egyben legalacsonyabb pontja. A jordán időben itt épült a Hét Ív szálloda, ami az Intercontinental Hotel konszernhez tartozik, sokáig a legelőkelőbbnek számított a környéken. Építése során számtalan zsidó emléket elpusztítottak.
Ez a magaslat a hagyomány szerint a középkorban a zsidók itt ünnepélték sátoros ünnepeiket, templom ugyanis már nem volt, a bizánci időben például sokáig a városba se mehettek be, amit nem is igen lehetett kijátszani, akkor ugyanis személyi igazolványukat nem a zsebükben, hanem öltözetükben hordozták.
Adott volt tehát a helyszín, annál is inkább, mert a zsidó hagyomány szerint a Templom lerombolása után itt (valamivel északabbra a Padtól) volt Isten jelenlétének (Shekina) emlékhelye, amiről szintén megemlékeztek korabeli utazók. Bár a Biblia így nem említi, a zsidó bölcsek szerint tíz lépésben távozott a szentélyből. Álljon itt egy verzió: egyik kerubtól a másikig, kerubtól a templom küszöbéig, onnan vissza a kerubokig, majd a kapuhoz, kaputól az udvarig, udvartól a tetőig, tetőtől az oltárig, oltártól a falig, faltól a városba, városból az Olajfák Hegyére. Kitalálható, hogy melyik zsidó irányzat véleménye ez. „Majd visszatérek!”- és ezzel mindmáig megszűnt helyhez kötve lenni. A Második Templomban már nem volt jelen, de mégis különleges kapcsolatban maradt a néppel. Részletesebben lesz szó róla.
Az Olajfák Hegyének déli folytatásában van tehát a Kenet hegye, annak nyugati lejtőin pedig Silwan falu (Kfar HaShiloah, Siloám). A salamoni pogány oltárok helyét késői hagyomány azonosította, méghozzá először Hieronymus (Szent Jeromos), aki ezen a néven illeszti be a Vulgatába. Ő a 4. században Betlehemben tartózkodott, ez idő alatt fordította le a Bibliát latin nyelvre, az eredeti nyelvekből. Volt segítsége is, de annak pontos hozzájárulása nem tisztázott. Tehát ő volt az, aki úgy értelmezte, és ezt nagyon nincs okunk megkérdőjelezni, hogy a pogány oltárok, emlékhalmok ezen a hegyen álltak, és őtőle származik a „Gyalázat (Rontás) hegye” és a „Megaláztatás hegye” elnevezés is. Héberül a Rontás és a Kenet szavak kiejtésben közel állnak egymáshoz, Mashit – Misha, adva volt tehát az azonosítás nyelvi feltétele, a Biblia csak annyit ír, hogy az oltárokat Salamon a „Jeruzsálemtől keletre, a Mashit-hegytől pedig délre” állíttatta fel (II. Királyok 23:13).
Scopus-hegy
Jeruzsálem Kr. u. 69-70-es ostromakor a római katonai tábor az Olajfák Hegyén állhatott, illetve utána még valameddig, amiről pontosat nem tudni. Josephus Flavius azt állítja, hogy Jeruzsálemtől körülbelül 1000 méter (nem métert ír, azért…) távolságra volt a tábor, dehát ismerjük Josephust… Vannak spekulációk, amik alapja ritkás tények tehát, de csak rá kell nézni a tájra, a környékre, vagy akár csak a térképre, és beláthatjuk, hogy egy római tribunus nem találhatott volna jobb táborozási helyet a Scopus-magaslatnál. Az intertestamentáris korban állítólag a korabeli főpap és Nagy Sándor találkozója szintén a Scopus-hegyen zajlott, a találkozó tartalma anélkül is nyilvánvaló (behódolás), hogy bármilyen dokumentum maradt volna róla.
Említett bordeauxi zarándok, K. u. 333-ban, ill. Etheria (Egeria) Kr.u. 380-as évek elején keletkezett beszámolója érdekes betekintést ad, hogy röviddel a keresztyénség hivatalos elismerése után milyen módon élnek a szentföldi keresztyének. Mindketten beszámolnak, hogy az Olajfák Hegyén rendszeresen istentiszteletet tartanak, megemlékeznek az Úr mennybemeneteléről, „azon a helyen, ahol mindez történt”.
„Ismét Jeruzsálemből indultunk a kapun át, amelyik kelet felé néz, felmentünk az Olajfák Hegyére. Közben van egy völgy, amelyet Jehosafátnak hívnak, a bal oldalon szőlős van, és van egy szikla is, ahol Iskárióti Júdás elárulta Krisztust. Az út jobb oldalán van egy pálmafa, amelynek ágait a gyermekek letették az útra, amelyen Krisztus bevonult a városba. Ott lehet felmenni az Olajfák Hegyére, ahol az Úr tanította apostolait szenvedése előtt, ahol később Konstantin császár parancsára bazilikát építettek.” Írja a bordeauxi zarándok.
Etheria pedig beszámol arról, hogy az Olajfák Hegyén a Eleonában lévő templomban tartottak istentiszteletet és pálmás körmenet a mennybemenetel helyén. „Eleonában van az a barlang van, ahol az Úr szokott ülni és tanítani az apostolait.” Ma ez az un. Miatyánk-templom épületegyüttesének része. Eleona épülete elpusztult, de a barlang megmaradt, a kármelita rend kezelésében van.
A 6. század végén a piacenzai zarándok már „szerzetesek és szerzetesnők sokaságáról” beszél, akik a hegyet lakják, Theodosus zarándok 530 körül már 24 szentélyt, azaz templomot, kolostort számolt, amik az Olajfák Hegyén vannak és különböző rendekhez tartozó szerzetesek lakják. Ekkor olyan sok rend még nem volt, de görög és latin, ill. más nemzetiségű elkülönülés működött, mégha a nemzeti identitásnak csak igen sajátos formája létezik. Ne felejtsük el, hogy még virágzik (az arab hódításig) a (nyugat)arámi nyelv, amit ma már csak párezren beszélnek a szíriai Maaloulában és környékén. Ez azért érdekes, mármint ez a nyelv, mert tudósok egybevágó véleménye szerint ez volt a nyelv, amit Jézus korában Júdeában és Galileában beszéltek, bár egymás számára bizonyos akcentussal. Ma már egyre kevesebben beszélik, a polgárháború érintette ugyan azt a vidéket, de életüket teljes mértékben mégsem dúlta fel. A nyelv egyre inkább kikerül a napi használatból, és tudjuk ez mit jelent: nem fejlődik, egyre inkább rugalmatlanná válik, az új kifejezéseket már nem tartalmazza, egyre kevésbé lesz vonzó…
A muszlim korban eléggé megcsappant a szerzetesek száma, főként az excentrikus Hakim kalifa kompenzációs gesztusai miatt, aminek taglalása meghaladná kereteinket. A keresztesek idejében azonban újra felvirágzott, de ez az időszak nem tartott sokáig. Szaladin egyiptomi szultán 1187-ben vissza/elfoglalta Jeruzsálemet és az Olajfák Hegyét muszlim családoknak adományozta, a kisajátított vallási intézmények és az elfoglalt földterület egy vallásalap kezelésébe kerültek, a muszlim hadi szokások szerint, az elfoglalt város szabad ingatlanjai a szultánt illették, aki a harcosainak, támogatóinak ajándékozta azokat. A Mennybemenetel temploma mecset lett, a két környékbeli kolostor pedig elpusztult.
Néhány helyszín, érdekesség, épület amiről szó lesz:
Olajfák Hegye Zsidó Temető (Mount of Olives Jewish Cemetery). Jeruzsálem legrégebbi és legfontosabb temetője. A temetkezés mintegy 3000 évvel ezelőtt kezdődött és ma is folytatódik. Sok sír töredezett, éppen ezért nehéz pontos számot mondani, a százezer és a százhetvenezer között tulajdonképpen bármelyik megfelel, a „sok” mindenikre ráillik.
Mormon Egyetem (Brigham Young University Jerusalem Center). Itt külföldi diákok tanulnak, a legtöbben az USA-ból. Volt balhé építése körül, a herédi csoportok mindenképpen szerették volna megakadályozni az építkezést, annak ellenére hogy az amerikai mormonok komoly érzelmi és anyagi támogatói Izraelnek. Végül a kedélyek azzal az ígérettel nyugodtak le, hogy a mormonok nem fognak az országban hittérítő tevékenységet folytatni.
Auguszta Viktória Kórház (Augusta Victoria Hospital). Német építés, a környék arab lakosságának a kórháza a hegy északi, északkeleti részén. Rövid, de annál színesebb a történelme. Nem messze tőle a Németországi Evangélikus Egyház tanulmányi háza, amelyet újabban a Német Régészeti Intézettel közösen tart fenn, és célja a Szentföld régészetének és kultúrtörténetének tudományos kutatása. Könyvtárral és kiállítótérrel.
Seven Arches Hotel – az amerikai Intercontinental Hotels lánc tulajdonában. Az előtte levő kilátóról lehet gyönyörködni a jeruzsálemi panorámában. Amikor épült, csak a vendégek igényének akart megfelelni, régészeti, műemlékvédelmi szempontokat nem vettek figyelembe.
A Mennybemenetel temploma (Chapel of the Ascension). Orosz ortodoxok kezelésében, de soknemzetiségű zárdával. Egyik hagyomány szerint Jézus erről a helyről ment fel a mennybe. Állítólag innen került elő Keresztelő János koponyája is, illetve a kő, amin Mária állt Jézus mennybemenetelekor.
Miatyánk-templom (Pater Noster). Ez a karmelita kolostor része, 19. sz-i építés, amit Eleona szentélyeként is emlegetnek. A hagyomány szerint Jézus itt tanította meg tanítványainak a Miatyánkot. Több mint 100 nyelven (egyesek szerint 132, mások 140-et mondanak, és van olyan kiadvány, ami 171-et említ) a Miatyánk, kerámiatáblákon.
Dominus Flevit-templom (Az Úr könnyezett). A hagyomány szerint ezen a helyen fakadt könnyekre Jézus, amikor virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe. Tervezője ugyanaz, aki a Nemzetek Templomát (és sok más szentföldi egyházi épületet) is tervezte a Gecsemáné-kertbe, Antonio Barluzzi. Maga a hely szerepel a vörös üszővel kapcsolatos zsidó elképzelésekben, és ismerve a zsidó toleranciát, ez egyáltalán nem fenyegető.
A Nemzetek Temploma (Church of All Nations, Minden Nemzet Temploma, Agónia Bazilika) a Gecsemáné-kertben. Az I. világháború lezárását, a megbékélés üzenetét hivatott tolmácsolni, Magyarországot később kérték fel közreműködésre, aminek eredménye egy mozaik.
Hulda avagy Pelagia sírja. A zsidó hagyomány Hulda prófétanőnek tulajdonítja, a Mennybemenetel-kápolnától délre található. Egy sötét folyosó egy kis szobába vezet, ahol egyszerű szarkofág van görög felirattal. A muszlim hagyomány Rabiya al-Adawiyya (716 – 801) muszlim szent (nő) sírjaként tartja számon.
Aggeus, Zakariás és Malakiás próféták sírja a hegység nyugati lejtőjén, a Seven Arches Hotel előtt. „Próféták sírjá”-ból három is van a Hegyen, ennek több elnevezése is van, maradjuk egyelőre a Próféták barlangja mellett.
Mária sírja (Tomb of the Virgin Mary). A hegység lábánál, Mária, Jézus anyjának állítólagos temetkezési helye. Itt volt/van a bajai Mérő József keresztje (1868), az eredetit egy felhőszakadás nyomán keletkezett ár elsodorta (1955), ükunokája 1996-ban pótolta.
Absolon síremléke, Zakariás sírja, egyéb temetkezési barlang a Kidron völgyében. A sírok, síremlékek a Hasmoneus-korból származnak, akárcsak az un. fáraó lányának sírja/oltára. Sokáig szerzetesi lakokként szolgáltak.
Innen folytatjuk. D. v.