A felméréseket a híres Razumkov Központ készítette.
Az utolsó adatok 2023-ból vannak.
A hívők aránya Ukrajnában 2014-ig folyamatosan nőtt, akkor érte el a felső határát. Ezt nevezik a vallásszociológusok vallási maximumnak. Közben a háttérben, vagy éppen az előtérben, mélyreható társadalmi változások, történelmi léptékű felfordulások zajlottak, és a jövő tele ment bizonytalansággal. A helyzet azóta… sajnos ismert. Akkoriban az európai keresztény országok között kiemelkedőnek számító 76%-ot ért el a hívők aránya, mára ez a szám 66-68%-ra mérséklődött. Ami azt jelenti, hogy Ukrajna lakosságának kétharmada hívő. Kicsit árnyalják ezt képet azok a részletek, amik a Razumkov Intézet által publikált felmérésekből kiolvashatók. Ezeket többen kommentálták, a kiértékelésük folyamatos. Egy másik téma feldolgozása során kerültek elő számunkra ezek az adatok.
A válaszadók 24%-a mondta azt, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadását követően (2022 februárja) vallásosabbá vált, 5% mondta azt, hogy kevésbé vallásos mint a háború előtt, 67% pedig azt, hogy a valláshoz és a hithez való viszonyában nem történt változás. Minél idősebbek a válaszadók, annál többen számolnak be arról, hogy megerősödtek hitükben, arányuk a 25 év alattiak körében 17%, 25 év felettiek körében 28,5%.
Időközben a világ megismerhette néhány kisebb városának a nevét, és sajnálatos, hogy mindez ilyen körülmények között történt, talán többen rá is kerestek a térképen: „Vajh ki ő, és merre van hazája?” Korábban maga az ország meglehetős névtelenségben létezett sok távolabb élő ember számára, legfeljebb a környező országok lakói tudtak a kilencvenes évekbeli rettenetes szegénységről, a korrupcióról, arról a depresszív állapotról, ami jellemezte az országot, főként annak nyugati részét. Ahol azért továbbra is volt oligarcha bőséggel, „Ej, csak egészség legyen, és egy kis tűrhető kártyajárás.” Ezt az egészet belengte egy hamis romantikus vízió, hogy ugyan az országban zűrzavar van, de a szíveket tisztára söpörte szentség utáni vágy. A valóság mindig összetettebb, és sohasem képes az fekete-fehér lenni.
Aztán megtelt Lengyelország illetve más nyugat-európai országok is ukrán vendégmunkásokkal, de odahaza is elkezdett éledezni a gazdaság, szóval úgy tűnt, hogy lassan kikászálódik a szovjet blokk felbomlását követő teljes szétesettségből. Ez idő alatt a Razumkov Intézet folyamatosan tette a dolgát. Nem ismerjük anyagi forrásait, és ez esetben ez nem hátrány, hanem éppenséggel előny.
Rövid rezümé: Ukrajna az európai kontinens egyik, ha nem éppen a legvallásosabb országa.
Kicsit bővebben: Ukrajna vallásossága érdekes részleteket mutat, de a felmérések szerint a keresztény Európa egyik legvallásosabb országának mondható. Viszont ezek az adatok, mint általában, kontextus nélkül nem sokat érnek. Ezt a kontextust a sokirányú felmérés valamennyire próbálja biztosítani.
Még bővebben: Kutatók értelmezése szerint Ukrajna vallási mutatói igen érdekes képet mutatnak, amit a mindennapi tapasztalat is megerősít, továbbá megvan a szokásos szórás is a fiatalabb és az idősebb nemzedék között, és van egy város-falu megosztottság is, illetve a szokásos női-férfi, de a legmarkánsabb, és kívülállóknak a legmeglepőbb, az a kelet-nyugat különbség, úgy értve, hogy az országon belül, méghozzá a bevett európai földrajzi tendenciákkal ellentétes tartalommal. Emellett furcsa ingadozást láthatunk bizonyos adatokban, bár különösebb ellentmondást nem mutatnak, de a hithez és az egyházhoz való kötődés mértéke kérdéseket ébreszt. Viszont ahol emberi ítélet van, ott fennáll az elfogultság lehetősége.
Kiegészítés: Csak adatok, de tudjuk, hogy a statisztikai adatok egyes száma maga a személy. A statisztikák viszont nem sokat árulnak el, vagyis nem mindent, talán csak igen keveset. Az atommag legjobb modellje ugye maga az atommag. Bátorság beismerni, hogy ezek után sem tudunk sokat, de az még inkább elgondolkoztató, hogy talán a helyes kérdéseket sem. De ha már tisztáztuk, hogy mit keresünk, akkor a feladat egyszerűsödik, viszont ha azt is tudjuk, hogy mit akarunk megtalálni, a helyzet az eredeti bonyolultsági fokozatba jut vissza.
Vegyük az általános adatokat, és tegyük ezeket az idővonalra. Nem a legkorábbiakkal kezdjünk, de sokkal korábbi adatok értelemszerűen nincsenek. 2000-ben a lakosok 57,8%-a nevezte magát hívőnek, ami aztán 2014-ben 76%-ra nőtt, majd 2021-ben 68%-on stabilizálódott. A hívők számának növekedése elsősorban a hit és a hitetlenség között ingadozók arányának csökkenésével magyarázható. Ezek aránya a század elején még 22,5% volt, mostanában pedig már csak 13%. A meggyőződéses ateisták aránya szinte változatlan maradt, 3,5-4% körül mozog folyamatosan. Hozzájuk jön még 5%, akik úgy határozzák meg magukat, hogy „nem ateista, de nem is hívő.” Lehetne erre pontosabb fogalmat találni, bár lehet, hogy az csak további bizonytalanságot eredményezne, hiszen az emberi, nem szociólógiai kategória. Ugyanakkor a fenti magas adatok nem jelentik azt, hogy a hívők aktívak is lennének valamilyen közösségben, vagy hogy szükségét éreznék annak, hogy közösséghez tartozzanak. Sőt, e tekintetben a számok a kontinens egyik leginkább szekularizált, legvallástalanabbnak tartott országának, Csehországnak az adataihoz közelítenek. Ugyanis mindössze 3%-uk említette azt, hogy vallási közössége valamilyen segítséget vagy támogatást nyújt számukra. Azok, akik nem járnak vallási szertartásokra, leggyakrabban a következő okokat nevezik meg: nem szükséges részt venniük vallási szertartásokon, találkozókon vagy istentiszteleteken a vallásuk gyakorlásához (42%), nem érzik szükségét (31%), és nincs rá idejük (28%). Ritkábban adták meg az okokat, hogy nem hívők vagy ateisták (12%), vagy hogy az ismerőseik közül senki sem jár vallási alkalmakra (9%).
Pl. Csehország vallásos élete, amiről még lesz szó, igen érdekes sajátosságokat mutat, illetve elgondolkoztat, és miközben a felületes szemlélő adatok fényűzéséről beszél, tele vagyunk bizonytalansággal. Nagyjából ugyanazokat a templom-látogatási, tehát vallási aktivitási adatokat mutatja mint pl. Dánia, de előbbi esetében az egyházak iránti bizalom 10% alatti, míg ugyanez Dániában 60% fölötti, annak ellenére hogy Dánia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol államegyházi rendszer van érvényben (a legutóbbi európai szétválás Svédországban történt). Ott a keresztyénség iránt közömbösek kisebb része mutat más irányú spirituális érdeklődést, viszont a cseh vallástalanok kétharmada hisz a csodákban, az amulettekben, a távgyógyításban, a csillagjegyek, horoszkópok meghatározó jellegében, pontosabban legalább a felsoroltak egyikében, utóbbiaknak pedig, legalábbis az elfogadott standardok szerint, semmi köze a valláshoz. Ukrajna az egyik legmagasabb mutatókkal rendelkezik, ha az a kérdés, hogy „hisz-e Ön Istenben?”, az ország nyugati részén ez a szám bőséggel meghaladja a 80%-ot, viszont az egyházzal való tényleges közösség meglepően alacsony.
A Cseh Köztársaságban, az 1989-es bársonyos forradalom után, az 1991-es népszámláláskor az emberek 43,9%-a vallotta magát valamilyen vallás tagjának, azok után is, ami korábban történt, illetve részben annak köszönhetően. Ebben a tekintetben aztán gyors csökkenés következett be, és 2011-ben a lakosoknak mindössze 20,6%-a vallotta magát vallásosnak, és csak 13,9%-uk számolt be arról, hogy valamely hivatalosan elismert egyházhoz tartozik. A St Mary’s University of London 2018-ban közzétett felmérése szerint a Cseh Köztársaságban a 16-29 évesek 91%-a nem kötődik semmilyen valláshoz. 1950 és 2001 között a nem vallásos népesség aránya meredeken emelkedett, a népesség mindössze 6 százalékáról közel 60 százalékra. Bár a vallástalanok aránya még az 1991-es népszámlálás során is viszonylag alacsony volt, amikor a népességnek csak 40 százaléka vallotta magát vallástalannak, feltételezhető, hogy a magát valamely felekezethez tartozónak vallók viszonylag magasabb aránya nagyrészt azzal a politikai kontextussal magyarázható, amelyben a népszámlálást végezték. A népszámlálásra nem sokkal a kommunista rendszer összeomlása után került sor, és a vallási felekezet megadása részben a politikai nézetek kifejezésére szolgált, kapcsolódást egy korábban elnyomott szervezethez, és nem mellesleg, a nemzeti érzés kifejezése.
Ugyanakkor bár – az istentiszteleteken részt vevő lakosság arányát nézve – a legszekulárisabb európai országok közé tartozik, és a kutatások is azt erősítik meg, hogy a csehek többsége elzárkózik a hivatalos egyházaktól, de ez nem jelenti azt, hogy ateisták lennének, és nem hisznek valami természetfelettiben és nem érdeklődnek a spirituális kérdések iránt. Éppen ellenkezőleg, az elmúlt évek vizsgálatai azt mutatják, hogy a csehek jelentős része nemcsak abban hisz, hogy létezik természetfeletti erő, hogy a csillagok és horoszkópok befolyásolhatják az emberi élet menetét, vagy hogy egyes jövendőmondók képesek megjósolni a jövőt, hanem meg vannak győződve, hogy e tekintetben azon európaiak közé tartoznak, akik számára a spirituális értékek kiemelten fontosak. Eléggé nagy paradoxonnak tűnik mindez, de ezekkel az adatokkal egy külön írásban foglalkozunk. A legutóbbi népszámlálás eredményei mutatják a tendenciát. 2018-ban a lakosság 14%-a vallotta magát valamely vallási csoporthoz tartozónak. Ez a szám 2001-ben még 32,2% volt, 1991-ben pedig 43,9%-a. Ez az is jelzi, hogy közeledik a „népegyház” vége, és ezzel a keresztény alapokon nyugvó cseh kultúra hanyatlása. Ez a tendencia nem feltétlenül jelenti a cseh kereszténység hanyatlását, de az egyháznak, mint a közösség szimbolikus központjának hanyatlását valószínűsíti. Például 2021-ben 235 000 ember vallotta magát katolikusnak és 71 000 kereszténynek. Huszonhétezer ember protestánsként azonosította magát. A magukat vallásosnak vallók, de semmilyen egyházhoz nem csatlakozók száma 2021-ben megközelítette az egymilliót. Csehországban és más európai országokban is egyre több olyan ember van, aki hisz valamiben, ami túlmutat a világon, ami nincs saját ellenőrzése alatt, de az nem feltétlenül a hagyományos vallásos hit. Ez a jelenség a modern társadalomban az individualizáció növekvő folyamatának is a következménye, ahol az emberek valamiféle személyes spiritualitást raknak össze, de nincs igényük arra, hogy ezt bárkivel is megosszák. Egyes ilyen ezoterista irányzatok mégis létrehoznak egy laza szervezetet, mint például a Jedi Rend, a Csillagok háborúja lovagjai. További érdekesség a volt Csehszlovákián belüli megosztottság. Cseh Köztársaságban a hívők aránya 20,8%-, míg a Szlovák Köztársaságban 75,97%. Magyarországon ez az arány 54,6%.
Ukrajna esetén két dolog látszik világosan, az egyik, amit felületes megfigyelők is rögtön észrevesznek, hogy az ortodox felekezet igen hatékonyan ellenáll a szekularizációnak, szervezetében, tanításában, és a híveinek megtartása tekintetében, a másik pedig az, hogy az egyházhoz való kötődés igen alacsony, főként a fejlettebb keleti részen. A vallásos érzés kifejezése nem kötődik formális egyházi struktúrához, nem jár felettébb aktív vallásos élettel. Másrészt az is szembetűnő, hogy néhány éve alatt a vallásos attitűd közel 20 százalékkal emelkedett, ami csakis egy krízishelyzetre való reakcióként értelmezhető.
Hagyományosan az ország nyugati részén magasabb a vallásosság. Ez mintegy 20 év óta stabil. Itt a magukat hívőnek vallók száma 87,9% (2000) és 87,1% (2021). Délen és keleten azonban némileg nőtt, 48%-ról 60%-ra. A központi részen is emelkedett, 54%-ról 63%-ra. A növekedés mindkét esetben az ingadozók arányának csökkenésével van összefüggésben.
Országos szinten, a magukat hívőnek vallók aránya 2000 és 2010 között 58%-ról 71%-ra nőtt. 2010-2020 között a hívők aránya a felnőtt ukrán állampolgárok körében átlagosan 70% volt. Ugyanakkor a 2014-es felmérés a háború előtti 2013-as évhez képest a hívők számának arányát 67%-ról 76%-ra való növekedését regisztrálta, ami egy stresszhelyzetben lévő társadalomra jellemző. Ez a szám még mindig a legmagasabb az összes felmért esztendőben, és azóta csökkent is valamennyire, 2021 végén a válaszadók 68%-a nevezte magát hívőnek.
Jóllehet a vallásosság szintje magas (a válaszadók 70,5%-a hívőnek, 61% -a ortodoxnak nevezi magát), mindössze 24% vallotta magát valamely közösség tagjának (2020-ban azonban csak 16%-uk volt ilyen). A közösséghez tartozók száma az ország nyugati részén a legmagasabb (46%). A központi régióban – 18%, a déli régióban – 13%, a keleti régióban – 12%. Minél idősebbek a válaszadók, annál nagyobb arányban vallják magukat valamely vallási közösség tagjának (a 18-24 éves korosztályban 17%, a 60 éves és idősebbek körében 29%).
Az ukrán állampolgárok vallásosságában mindig is jelen volt a regionális jelleg. Az ország nyugati részét hagyományosan a legmagasabb vallásossági szint jellemzi, a keletit pedig a legalacsonyabb. A keleti rész gazdaságilag fejlettebb, és inkább orosz nyelvű. 2000-hez képest a magukat hívőnek vallók aránya a központi, a déli és a keleti régióban nőtt, míg a nyugati régióban 2000 óta nem változott, tehát a régiók közötti különbség csökkenő tendenciát mutat.
A 2022-es orosz támadás idején 74%-ra emelkedett, de 2023-ban ismét kissé csökkent, 70,5%-ra (a Nyugat-Ukrajnai lakosok 84%-a, a keletiek 60%-a vallotta magát hívőnek). 2022-ben a 2021-es adatokhoz képest a hívők arányának növekedése elsősorban a központi régiónak volt köszönhető, ahol a hívők aránya a felnőtt lakosság körében 63,5%-ról 76%-ra nőtt, de 2023-ban, ugyanebben a régióban, az arány 76%-ról 69%-ra csökkent, míg a többi régióban az előző évhez képest a változások statisztikailag nem szignifikánsak.
A kutatás eredményei szerint az olyan minták, mint a vallásosság szintjének nemtől, kortól, lakóhelytől (városi/vidéki) való függése továbbra is fennmaradnak. A vallásosság szintje hagyományosan magasabb az idősebb korosztályokban, mint a fiatalabbakban (2023-ban a 18-24 évesek körében volt a legalacsonyabb a hívők száma – 55% -, míg a többi korcsoportban 65% és 78% között mozgott). A nők között több a hívő, mint a férfiak között (78%, illetve 62%). A hívők aránya magasabb a vidéki lakosok között (75%), mint a városiak között (68%).
2022-ben az előző évekhez képest a vallásosság szintje nőtt a felsőfokú végzettségűek körében, míg a középfokú és középfokú szakirányú végzettségű válaszadók körében gyakorlatilag változatlan maradt, így a vallásosság szintje minden iskolázottsági csoportban megközelítőleg azonos. A hívők aránya a különböző iskolai végzettségű csoportokban 2023-ban szintén nem különbözött statisztikailag.
Az alábbi rövidítések az angol elnevezésekből származnak, és általánosan ezeket használja a nemzetközi sajtó, nehézkes lenne a cirillbetűkkel dolgozni, ha mindenképpen az eredeti rövidítéseket szeretnénk. Orosz Ortodox Egyház – ROC; Ukrán Autokefál Ortodox Egyház – UAOC; Ukrán Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátus – UOC MP; Ukrán Ortodox Egyház Kijevi Patriarchátus – UOC KP; Ukrán Görögkatolikus Egyház – UGCC, Ukrajna Ortodox Egyháza – OCU, illetve vannak az „egyszerűen ortodoxok”, akik nem tartoznak egyetlen egyházhoz sem, de magukat otrodox vallásúaknak vallják, „keresztények” pedig nem köteleződtek el vallási irányzat mellett a kereszténységen belül. Természetesen emellett létezik a „nem hívő” és az „ateista” kategória is.
Az, hogy a válaszadók egy adott vallási szervezethez vagy egyházhoz való tartozásukról nyilatkoznak, az gyakran szociokulturális vagy etnikai identitásukkal függ össze. Így az OCU hívők 11,5%-a, az UOC (MP) hívők 5%-a, az UGCC hívők 2%-a vallotta magát a hit és hitetlenség között ingadozóként, egyes egyházak (UOC és UOC MP) hívei kis arányban (legfeljebb 1%) nevezik magukat nem hívőnek vagy ateistának, és legfeljebb 2%-uk vallási kérdésekben közömbösnek. Az „egyszerűen ortodoxok” közül 70% hívőnek, 21% hit és hitetlenség között ingadozóknak, 3% nem hívőnek vagy ateistának, 4% pedig vallási kérdésekben közömbösnek nevezte magát. Ez arra utal, hogy egyes polgárok ortodoxként való azonosítása inkább a társadalmi-kulturális vagy etnikai identitásukhoz, mint a vallási meggyőződésükhöz kapcsolódik.
Meg kell jegyezni, hogy maga a vallási identitás sokkal kevésbé fontos a polgárok számára, mint a polgári vagy regionális (helyi) identitás. A kérdés megválaszolása: „Melyik társadalmi közösséggel azonosítja magát elsősorban?”, a válaszadók 75%-a válaszolta azt, hogy „Ukrajna polgára”, 14,5% – „valamely város (falu) lakója”, 4% – „valamely régió lakója”, és csak 2%-uk említette, hogy „az azonos vallású”, illetve 1%-uk „az egyházhoz tartozó emberek” közösségébe tartozik. Ez a nézet egyértelműen minden régióban érvényesül, kivéve a nyugati régiót, ahol a válaszadók többsége (57%) támogatta azt a véleményt, hogy „egy hívőnek feltétlenül választania kell egy egyházat”. Legbagyobb arányban az UGCC (66%) és az UOC (MP) hívei között vélik így (58%), míg az OCU hívei között csak 43% ennek támogatottsága.
A polgárok vallási szertartásokon való részvételének helyzete némileg megváltozott. Míg 2000-ben a válaszadók 49%-a számolt be arról, hogy részt vesz a vallási szertartásokon és összejöveteleken, és 51% nem vett részt rajtuk, addig később a válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy részt vesz az istentiszteleteken (2023-ban – 53%). A nyugati régió lakói sokkal gyakrabban járnak vallási szertartásokra (82%), míg a keleti régióban 33%, a déliben 41,5%, a központi régióban pedig 47%. A 18-24 éves fiatalok körében 41%-ról 58%-ra nő a vallási szertartások látogatása a legidősebb korcsoportban (60 évesek és idősebbek). A nők nagyobb valószínűséggel vesznek részt vallási szertartásokon, mint a férfiak (61% és 43,5%). Ugyanakkor csak 31%-a jár heti rendszerességgel istentiszteletekre (ami azonban jelentősen több, mint 2021-ben, amikor ez a szám 20% volt). Most a nyugati régióban 48%, a déli régióban 36%, a központi régióban 19%, a keleti régióban pedig mindössze 13%.
A hívők magatartásának változása a háború alatt. Arra a kérdésre, hogy hogyan változott a templomba (imaházba) járás gyakorisága a háború kezdete óta, a válaszadók 53%-a azt mondta, hogy ugyanúgy jár templomba, mint korábban, 11% kezdett gyakrabban járni, 8% pedig – ritkábban (további 25% azt mondta, hogy „korábban egyáltalán nem járt, és most sem jár”). Az utóbbiak száma a legfiatalabb korcsoportban a legmagasabb (41,5% a 25 év alattiak körében). Míg azok, akik azt mondják, hogy elkezdtek gyakrabban templomba járni, leginkább a 60 év feletti válaszadók között vannak (15%, a többi korcsoportban 6% és 11% között). A válaszadók 8%-a mondta azt, hogy a háború kezdete óta gyakrabban kommunikál a papsággal, 7% – hogy ritkábban, 44% – hogy ugyanúgy kommunikál, mint korábban (további 38% azt mondta, hogy „korábban egyáltalán nem kommunikált a papsággal, és most sem kommunikál”). Az utóbbiak száma a legfiatalabb korcsoportban a legmagasabb (60%). A keleti régió lakói mondják a legkevésbé, hogy a háború kezdete óta gyakrabban kommunikálnak a papokkal (4%, más régiókban – 8-10%).
2000 és 2020 között 9 és 11% között mozgott azok aránya, akik azt mondták, hogy rendszeresen nyújtanak anyagi támogatást az egyháznak. A legfrissebb felmérés szerint ez az arány valamivel magasabb lett (15%).
A vallási szertartások látogatásának motivációja. A vallási szertartások látogatásának motivációjáról szólva, azok, akik részt vesznek rajtuk, leggyakrabban az Istennel való kommunikációt (51%), az imában és a vallási szertartásokon való részvételt (45%) említik. Valamivel ritkábban mondják, hogy a vallási szertartáson való részvétel megnyugtatja őket, lehetővé teszi, hogy elfelejtsék a mindennapi gondokat (35%), a prédikáció meghallgatásának vágyát (34%), és segít megoldani a nyugtalanító erkölcsi problémákat (30%). 15,5%-ot az motiválja, hogy egész életében ezt csinálta, 14%-ot az az igény, hogy hasonló gondolkodású emberek között, olyanok között legyen, akiket kedvel, és mindössze 3%-ot az, hogy a vallási közösség valamilyen segítséget vagy támogatást nyújt számukra. A „háború előtti” 2021-es évhez képest némileg nőtt azok száma, akik azzal motiválják a vallási szertartások látogatását, hogy az lehetővé teszi számukra a mindennapi gondok elfelejtését, és segít megoldani a zavaró erkölcsi problémákat.
A polgárok felekezeti hovatartozásának megoszlása nem sokat változott a felmérések kezdete óta: a válaszadók többsége az ortodoxiával azonosítja magát (2023-ban – 61%); jelentős a görög katolicizmus követőinek száma (11%), valamint azoké, akik „csak kereszténynek” nevezték magukat (11%). Más felekezetek és vallási mozgalmak (protestantizmus, római katolicizmus, iszlám, judaizmus stb.) kisebb számú követővel képviseltetik magukat.